kezdő
Perl alapjai VI. - Fájlkezelés

Előző alkalommal a mintaillesztő kifejezésekről volt szó, s ennek kapcsán említettem, hogy a Perl egyik erőssége a szövegfeldolgozás. Szövegfeldolgozás azonban nem létezik fájlműveletek nélkül, hiszen az adatokat valahonnan be kell olvasni, s valahova ki kell menteni. Ebben a cikkben azt fogjuk áttekinteni, hogy milyen lehetőségeket ad a Perl a szöveges és bináris fájlkezelésre. Minden részletet nem fogunk tudni megismerni, de ígérem, így is bőven lesz olvasnivaló.
CSS lépésről-lépésre: képválasztás listapanel segítségével

A mai nap (a múlt hetihez hasonlóan) egy új sorozat indul útjára, CSS lépésről-lépésre címmel. A sorozat keretében minden alkalommal egy-egy CSS alapú megoldással fogunk megismerkedni, melyek mind a CSS rugalmasságát, illetve lehetőségeit fogják bemutatni. Első alkalommal egy olyan listaválasztó kialakításával ismertet meg minket P][G, melynél a szöveges felsorolás mellett képek is megjelennek, s ezáltal - például - kategóriák közül "WYSIWYG" módon választhatunk. Boogie.
Google alapjai I.

Ezzel a cikkel egy új sorozat indul útjára. A tervek szerint a legalapvetőbb ismeretekről a Google "programozásáig" több témakörről is szó lesz - van miről. Ebben a cikkben a Google alapszolgáltatásával, a weblap keresővel fogunk megismerkedni, s bár főként a Google újoncoknak kínál újdonságokat, bízom benne, hogy a haladóbb felhasználók is találnak benne érdekességet majd. Feltételezem, hogy az olvasó már tud valamit a Google-ról, például hogy a böngészőbe a http://www.google.com címet kell beírni, és hogy ha kiváncsi valamire az interneten, ez annak a megkeresésére szolgál. Ha ez eddig nem lett volna így, most már mindegy, mert tudomására jutott, így lássunk neki az ismerkedésnek!
MySQL 4.1 telepítése Windows rendszereken

A Windows rendszerekre történő telepítésről szóló sorozatunkban a legutóbbi cikk a MySQL 4.0 telepítését járta körül. A MySQL adatbáziskiszolgálónak egyszerre több verziója is elérhető és telepíthető: a produktív felhasználásra ajánlott 4.0-s sorozat tagjai mellett a 4.1-es, illetve az ötös sorozat tagjai is letölthetőek. Míg a négyes sorozat legnagyobb újdonságai a hármashoz képest (számos egyéb mellett) a tranzakciókezelés, a sorszintű zárolás, a külső kulcsok használata, a lekérdezésgyorstárazás, a javított indexelés voltak, a 4.1-es sorozat (szintén számos egyéb mellett) már beágyazott lekérdezéseket, származtatott táblákat, bővített Unicode támogatást - és egy teljesen új Windowsos telepítőt is hozott. Ez az új telepítő és beállító alkalmazás lesz jelen cikkünk témája.
Perl alapjai V. - Mintaillesztő kifejezések

A Perl egyik erőssége a szövegfeldolgozás, s különösebb hezitálás nélkül állíthatom: ezt legfőképpen a natív, nyelvi szintű mintaillesztő kifejezés (reguláris kifejezés) támogatásának köszönhető. A mai alkalommal erről, illetve a mintaillesztő kifejezésekről általában lesz szó (megjegyezve, hogy a mintaillesztő kifejezésekről a jövőben valamikor tervezünk egy sorozatot, aminek a bevezetését nem fogja a mai cikk helyettesíteni). No de vágjunk bele!
MySQL telepítése kezdőknek Windows rendszereken

Néhány hete bemutattuk kezdők számára az Apache és a PHP telepítésének folyamatát. Mivel a kezdő PHP programozók leggyakrabban a MySQL adatbázissal találkoznak, ezúttal a MySQL 4-es változatának telepítését ismertetjük, természetesen ismét Windows rendszereken. Ezen adatbázis kiszolgáló adminisztrálására talán a legtöbben a phpMyAdmin nevű eszközt használják. Ennek beállítására is kitérünk.
Perl alapjai IV. - Tömbök, hashek, elágazások, ciklusok és szubrutinok

A cikksorozat mai cikkében továbbhaladunk a nyelv megismerésével, az elején a tömbökkel, hashekkel végezhető műveleteket vesszük át, majd az elágazások, ciklusszervezési lehetőségek, s legvégül a szubrutinok következnek. Mára már nem jutott tevés kép, egy teve megtekintéséhez egy melegebb éghajlatra való utazást, vagy valamely közeli állatkertbe történő kiugrást tudom javasolni (vagy esetleg a Perl weblap felkeresését?). Ezen alkalommal is bemutatok egy rövid programot, mely előre mutat egy kicsit, de nagyrészt épít az eddig megismert lehetőségekre.
Apache és PHP telepítése kezdőknek Windows rendszereken

A Weblabor fórumain - és más csatornákon is - időről-időre visszatérő kérdés, hogy miként lehet egyszerűen az Apache és PHP programokat telepíteni Windows vagy más rendszeren. Több operációs rendszerre érhetők el mindent-egyben jellegű telepítők, ezeknél azonban sok szempontból jobb saját kezűleg telepíteni a felesztőkörnyezetet. Egyrészt sokkal jobban tisztába lehet kerülni a telepített eszközökkel, másrészt pedig gépünket csak azok a komponensek fogják terhelni, melyekre tényleg szükségünk van. Lássuk miként érdemes nekiindulni Windows rendszeren.
Perl alapjai III. - Műveletek

Az előző cikkben megismerkedhettünk a Perl nyelv alapvető szintaktikájával, megjelenésével, a mai napon a különböző operátorokkal, azaz az egyszerű műveleti jelekkel fogunk, s kicsit előre tekintve elkészítünk egy nem túl bonyolult, de már valamire használható kis programot. Aki inkább a tevéket szereti, annak is elérhető lesz egy fotó az Állatkertből...
Perl alapjai II. - Fejlesztői környezet, alapok

Szombaton beugrottunk az Állatkertbe a tevéket (is) megnézni, így készült róluk pár fotó, tessék kattintani az egyik legjobban sikerült megtekintéséhez. Akit pedig a Perl érdekel, ma egy nagy falatunk lesz, a Perl eddigi történetének és jövőjének áttekintése után egy Perl fejlesztői környezetet fogunk kialakítani, majd megismerjük a Perl alap szintaktikáját, illetve változó típusait.