ugrás a tartalomhoz

Blog bejegyzések

P1R program – közlemény

Max Logan · 2014. Szep. 12. (P), 11.20
A P1R program alapötlete 2011 őszén fogalmazódott meg bennem, majd 1 évvel később publikáltam a felhívást, és még bő fél évnek kellett eltelnie, hogy elindulhasson a története.

2013 nyarán megindult a munka, de a kezdeti lendület hamar alább hagyott. Számos oka van ennek, és bár kezelhetném kudarcként, inkább hálás vagyok azoknak a tapasztalatoknak, amiket a lassuló tempónak és a negatívabb töltésű hatásoknak köszönhetek.

Weblabor seregszemle

Joó Ádám · 2014. Júl. 31. (Cs), 18.23
Aki olvasóink közül régóta követi a Weblabort, annak minden bizonnyal feltűnt, hogy az utóbbi években a korábbihoz képest hasábjainkon jóval kevesebb írás jelenik meg, a fórumok csendesek, a lapot kiszolgáló rendszerünk felett eljárt az idő.

Az időről időre tapasztalható érdeklődés ennek ellenére azt jelzi, hogy van igény azon szerep betöltésére, amire a Weblabor annak idején vállalkozott: hogy a magyar web mögött állók találkozópontja, szakmai origója legyen.

Problémás JavaScript fejlesztői interjú kérdések

Poetro · 2013. Dec. 17. (K), 02.41

Már több mint negyed éve interjúztatok JavaScript fejlesztői állásra, és észrevettem, hogy a mi kérdéssorunkból mire tudják a legkevesebben a választ, illetve mire adnak rendszeresen hibás választ. Ezeket a kérdéseket és válaszokat próbáltam összegyűjteni, hátha mások tanulni tudnak belőle.

Szeretnél egy Firefox OS okostelefont?

daf182 · 2013. Okt. 17. (Cs), 16.24

A magyar Mozilla közösség Firefox OS fejlesztői partnerprogramja módosult. Az eddigi feltételek mellett, hogyha a magyar nyelvet (is) támogató alkalmazásod feltöltöd a Firefox Marketplace-re (https://marketplace.firefox.com), megtarthatod az igényelt készüléket.*

A The Bug Genie fordítása

nevergone · 2013. Okt. 14. (H), 14.32

The Bug Genie néven ismert egy a mai igényeknek megfelelő, modern, nyílt forráskódú issue-tracker. Tartalmaz wikit, jól szabályozható jogosultságkezelést, képes több projektet kezelni, és az agilis fejlesztési módszerekben is használható.

Szeretnénk, ha a készülő 3.3-as verziója teljes magyar fordítással rendelkezne, ehhez hozzájárulókat keresünk. A fordításhoz a https://www.transifex.com/projects/p/tbg/language/hu_HU/ címen lehet csatlakozni.

 

Firefox OS workshop Budapest

daf182 · 2013. Okt. 2. (Sze), 14.58

Firefox OS workshopot tart a Mozilla és a Telenor Budapesten 2013. november 23-án, szombaton.

Pécs.Web Meetup – Szeptember

Drawain · 2013. Szep. 26. (Cs), 01.52

Szeptemberben – immáron kilencedik alkalommal – rendezzük meg Pécs egyelőre egyetlen állandó fejlesztői fórumát, a pécs.web meetupot!

Miért ne üzemeltessünk saját szervert?

janoszen · 2013. Szep. 17. (K), 16.31

A fórumon már sokszor kifejtettem, hogy esküdt ellensége vagyok annak, hogy egy cég/projekt tulajdonos 1-2 gépes környezetben saját fizikai vasat üzemeltessen, illetve enyhébb fokon annak is, hogy egy fejlesztő mellékesben még szervert is üzemeltessen.

Természetesen a látszólagos kézzel fogható előnyöket nehéz megcáfolni, mivel egy gép megvásárlása sokkal kevesebbe kerül, mint bérelni egyet. Éppen ezért ebben a bejegyzésben megpróbálom összeszedni mindazokat a buktatókat, amik a saját szerver üzemeltetése ellen szólnak, és szót ejtek a megfelelő szerverterem választásáról is.

Barátságos hibaoldalak a szerverednek

janoszen · 2013. Szep. 12. (Cs), 15.42

Valljuk be, ha hibaoldalakról van szó, lusták vagyunk. Mindig akad valami fontosabb teendő egy új projektnél, mintsem hogy csinos és informatív hibaoldalakat gyártsunk. Sokszor még az is előfordul, hogy a webszerver saját hibaoldala marad bent.

Magyar Firefox for Android kiadási buli

KAMI911 · 2013. Aug. 28. (Sze), 18.39

Bár a nyárnak lassan vége, és mindenki kipihenten indulhat az iskolába vagy munkába, a Magyar Mozilla Közösség egy kis meglepetéssel készül az első tanítási napra. Szeretnénk veletek megünnepelni az Android telefonokon futó Firefox új verzióját, amely már magyar nyelven is elérhető mindenki számára. Az augusztus elején megjelent új kiadás több újdonság mellett a magyar nyelvű felhasználói felületet hozta el számunkra, így van ok az ünneplésre.