Archívum - Jan 2006
január 12
Mit hoz a jövő az RSS terén?
Az RSS úgy tűnik, hogy egyre népszerűbb lesz, manapság a blogok mellett a csapból is ez folyik. Ami nem is olyan nagy baj, hiszen az a dolga, hogy folyjon. Pár évvel ezelőtt a W3C szemantikus web elgondolásaival ismerkedve nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar lesz belőle valami, illetve az RSS/Atom páros lesz az, mely ennek valódi motorja lesz. S lőn (bár nem tudom, ki ismerte fel, hogy a Web 2.0 elgondolás milyen sokban kapcsolódik a szemantikus web fogalmához). Kb. egy hete jelent meg nálunk blogmark formájában egy a gondolataimhoz kapcsolódó hír, mely az RSS olvasók haláláról szólt, s egy kicsit más témára tereli a szót: miszerint az RSS népszerűsödésével úgy látszik, nem bírjuk az iramot a hagyományos programokkal.
Creating search engine friendly URLs in PHP
Keresőbarát webcímek a mod_rewrite segítségével
■ xpsp2 óta nem megy a phpmyadmin
hello
az xp update-elte magát sp2-vel; és azóta nem tudom elérni a phpmyadmint, az apache leáll majd újraindul és a lap nem jeleníthető meg;
az oldalak, amik szintén használnak adatbázist néha ugyanezt produkálják, néha gond nélkül futnak;
olvastam egy hozzászólást ami a nem elérhető virtual hostokról szól de az ott leírt módszer nekem nem hozzot eredményt;
ezek vannak:
apache 2.0.54
php 4.3.11
mysql 4.1.5
phpmyadmin 2.6.3 pl1
és az errorlog (a conf file amit keres tényleg nem létezik, de ahol keresi ott nem is volt semmi hasonló a c:\mysql sem létezik, nem tudom miért ott keresi):
File 'c:\mysql\share\charsets\?.conf' not found (Errcode: 2)
Character set '#9' is not a compiled character set and is not specified in the 'c:\mysql\share\charsets\Index' file
[Thu Jan 12 01:01:35 2006] [notice] Parent: child process exited with status 3221225477 -- Restarting.
[Thu Jan 12 01:01:35 2006] [notice] Apache/2.0.54 (Win32) PHP/4.3.11 configured -- resuming normal operations
[Thu Jan 12 01:01:35 2006] [notice] Server built: Apr 16 2005 14:25:31
[Thu Jan 12 01:01:35 2006] [notice] Parent: Created child process 2936
[Thu Jan 12 01:01:36 2006] [notice] Child 2936: Child process is running
[Thu Jan 12 01:01:36 2006] [notice] Child 2936: Acquired the start mutex.
[Thu Jan 12 01:01:36 2006] [notice] Child 2936: Starting 250 worker threads.
ha tud valaki megoldást a problémára, annak nagyon örülnék;
segítségeteket előre is köszönöm;
rop
■ az xp update-elte magát sp2-vel; és azóta nem tudom elérni a phpmyadmint, az apache leáll majd újraindul és a lap nem jeleníthető meg;
az oldalak, amik szintén használnak adatbázist néha ugyanezt produkálják, néha gond nélkül futnak;
olvastam egy hozzászólást ami a nem elérhető virtual hostokról szól de az ott leírt módszer nekem nem hozzot eredményt;
ezek vannak:
apache 2.0.54
php 4.3.11
mysql 4.1.5
phpmyadmin 2.6.3 pl1
és az errorlog (a conf file amit keres tényleg nem létezik, de ahol keresi ott nem is volt semmi hasonló a c:\mysql sem létezik, nem tudom miért ott keresi):
File 'c:\mysql\share\charsets\?.conf' not found (Errcode: 2)
Character set '#9' is not a compiled character set and is not specified in the 'c:\mysql\share\charsets\Index' file
[Thu Jan 12 01:01:35 2006] [notice] Parent: child process exited with status 3221225477 -- Restarting.
[Thu Jan 12 01:01:35 2006] [notice] Apache/2.0.54 (Win32) PHP/4.3.11 configured -- resuming normal operations
[Thu Jan 12 01:01:35 2006] [notice] Server built: Apr 16 2005 14:25:31
[Thu Jan 12 01:01:35 2006] [notice] Parent: Created child process 2936
[Thu Jan 12 01:01:36 2006] [notice] Child 2936: Child process is running
[Thu Jan 12 01:01:36 2006] [notice] Child 2936: Acquired the start mutex.
[Thu Jan 12 01:01:36 2006] [notice] Child 2936: Starting 250 worker threads.
ha tud valaki megoldást a problémára, annak nagyon örülnék;
segítségeteket előre is köszönöm;
rop
január 12
Google indexelő követi a láthatatlan linkeket?
Sziasztok!
Az érdekelne, hogy ha egy linket "szabályosan" teszek láthatatlanná (css-el: {display: none}), akkor azt követni fogja e a kereső robot?
Valamint, hogy büntetéssel járhat-e az ilyen linkelés?
■ Az érdekelne, hogy ha egy linket "szabályosan" teszek láthatatlanná (css-el: {display: none}), akkor azt követni fogja e a kereső robot?
Valamint, hogy büntetéssel járhat-e az ilyen linkelés?