Archívum - 139783
június 15
Elméleti kérdések
A napokban kedvet kaptam egy kicsit elmélyedni az aktuális webes, illetve kifejezetten php alapú technológiákban és csak úgy passzióból elgondolkodtam pár dolgon. Ezekkel kapcsolatban szeretnék most egy kis diskurzust generálni, hátha felmerül egy-két érdekes ötlet.
Amennyire én látom még mindig az MVC/HMVC mintára épülő megoldások, illetve a különféle template enginek viszik a prímet. Néhány nagy és népszerű, illetve kismillió kisebb keretrendszer létezik, de nagyjából mind egy kaptafára készül (zend, symfony, yii, laravel stb.).
A php esetén ma már szinte kizárólag class alapú (OOP szerű) megvalósítást látni, bár igen gyakran különféle non-oop helper csomagok is aktív használatban vannak még a legnagyobb rendszereknél is. Ami önnmagában nem is lenne baj, de néhány példakódot, tutorialt átnézve sokszor felesleges bonyolításnak tűnt egy-egy megoldás.
Az alapvető kérdésem az, hogy tényleg nem lehetne ezt egyszerűbben és hatékonyabban? Ezen a kérdésen elgondolkodva arra jutottam, hogy az alapvető probléma még mindig a szerver és kliens oldali kódok elkülönítésének és egyben összehangolásának kérdése. Ma már a kliens oldali javascriptek és a html5 nyújtotta új lehetőségek is legalább olyan komplex kódokat igényelnek mint a szerver oldali alkalmazáslogika.
A két oldal összekapcsolása során felmerült bennem egy kulcskérdés:
- A kliens, vagy a szerver oldal határozza meg a tartalmat?
Első megközelítésben, mivel a szerver oldalon tároljuk a tartalmakat, nyilván a szerver mondja meg, hogy mik ezek. A kliens oldal (view) csak megjeleníti. A gyakorlatban viszont ez nem igaz.
- Ha a view-ban (templateben) mondjuk a főmenüt szeretnénk megjeleníteni, akkor a view honnan tudja, hogy van-e egyátalán főmenü? Ha meg van (mert maga a fejlesztő tudja), akkor mondjuk egy szimpla iteráció tényleg annyi elemet ad-e vissza amennyinek a templateben helye van?

Keresődoboz
Sziasztok!
http://www.mek.oszk.hu/html/allando/mek2kereso.htm -n találtam keresőket, az elsőt próbálom átalakítani.Eddig meg is van, csak azt nem tudom, hogy készítsem el azt az oldalt, ahol ki fogja dobni a találatokat.(Adatlapokat, MySQL)
Valaki tudna segíteni, hogyan kezdjem el, miekt tartalmazzon?
■ http://www.mek.oszk.hu/html/allando/mek2kereso.htm -n találtam keresőket, az elsőt próbálom átalakítani.
<form name="egyszeru kereso" method="POST" action="http://bonescraft.sunwell.hu">
<table border=1 bordercolor="804040" cellpadding=0 cellspacing=0><tr><td>
<table width="250" border="0" cellspacing="0" cellpadding="4" bgcolor="F8D1A6">
<tr>
<td align="left" bgcolor="FFB465"><b><font size="4" color="000000">Keresés</font></b>
</td>
<td align="right">
<input type="submit" name="Submit" value="Keres">
</td>
</tr>
<td align="left" colspan="2" valign="middle">
<input type="text" name="Search" size="30">
</td>
</tr>
</table>
</td></tr></table></form>Valaki tudna segíteni, hogyan kezdjem el, miekt tartalmazzon?
június 14
Chat: Név
Sziasztok!
Az lenne a problémám, hogy az egyik odlalamra beillesztettem egy chatet, név szerint a chatroll-t, és nem tudom, hogy írhatnám ki névnek azt, amivel be van jelentekzve.
Itt egy kód, amit az oldal elejére kellett beilleszteni, és az user namet kéne állítani.Itt van a felhasználós rendszeremnek az a kódja, amivel ki tudom írni a nevét.HOgy lehetne egybe vegyíteni? :D
■ Az lenne a problémám, hogy az egyik odlalamra beillesztettem egy chatet, név szerint a chatroll-t, és nem tudom, hogy írhatnám ki névnek azt, amivel be van jelentekzve.
Itt egy kód, amit az oldal elejére kellett beilleszteni, és az user namet kéne állítani.
<?php
// Chatroll Single Sign-On (SSO) Parameters
$uid = 1; // Current user id
$uname = '' // Current user name
$ulink = 'http://example.com/profile/test'; // Current user profile URL (leave blank for none)
$upic = ''; // Current user profile picture URL (leave blank for none)
$ismod = 0; // Is current user a moderator?
$sig = md5($uid . $uname . $ismod . 'zch63vlpugympi2b');
$ssoParams = '&uid=' . $uid . "&uname=" . urlencode($uname) . "&ulink=" . urlencode($ulink) . "&upic=" . urlencode($upic) . "&ismod=" . $ismod . "&sig=" . $sig;
?><?php echo htmlentities($_SESSION['user']['username'], ENT_QUOTES, 'UTF-8'); ?>június 13
FB képek alt attribútum
Sziasztok!
Most jól lehúzom magam: facebook-analfabéta vagyok.
Nagyon hosszú lenne a történetet elmesélni, a lényeg:
- Van egy csoport, ahova csatlakoztam, kapom a maileket a megmozdulásokról, ezekben - természetesen - a képek nem látszanak.
- Viszont bizonyos értesítésben kifejezetten a képre rajzolt felirat a fő adat, egyébként jelenleg FB-t is képek nélkül tudom most csak használni.
- Mit tehetnek ők?
- Van-e lehetőségük a képek
- Nem tudom, hogy az ottani rendszer hogy műxik, nyilván a címbe (is) kéne a fontos adatot tenni, de tényleg nem ismerek ott semmit, most azt mondom sajnos, de egyébként szerencsére sose illesztettem be még egy like-ot se...
- Van ott valaki info-s, de nem tudom ki, mennyire, stb.
Segítsetek légyszíves, egyébként egy rendkívül hasznos oldal, ha megengeditek be is fogom linkelni.
Köszönöm szépen!
■ Most jól lehúzom magam: facebook-analfabéta vagyok.
Nagyon hosszú lenne a történetet elmesélni, a lényeg:
- Van egy csoport, ahova csatlakoztam, kapom a maileket a megmozdulásokról, ezekben - természetesen - a képek nem látszanak.
- Viszont bizonyos értesítésben kifejezetten a képre rajzolt felirat a fő adat, egyébként jelenleg FB-t is képek nélkül tudom most csak használni.
- Mit tehetnek ők?
- Van-e lehetőségük a képek
alt attribútumait használni és hogyan? (Úgy kéne leírni, hogy nem IT-s is értse.)- Nem tudom, hogy az ottani rendszer hogy műxik, nyilván a címbe (is) kéne a fontos adatot tenni, de tényleg nem ismerek ott semmit, most azt mondom sajnos, de egyébként szerencsére sose illesztettem be még egy like-ot se...
- Van ott valaki info-s, de nem tudom ki, mennyire, stb.
Segítsetek légyszíves, egyébként egy rendkívül hasznos oldal, ha megengeditek be is fogom linkelni.
Köszönöm szépen!
június 12
Saját .htaccess állomány
Sziasztok!
Nem értek a webszerverekhez ezért segítséget szeretnék tőletek kérni. Célom a szép URL-ek, némi extrával. A könyvtár szerkezet így néz ki:
1. /
2. /.htaccess
3. /index.php
4. /style.css
5. /img/
6. /img/icon.png
Amit szeretnék, hogy:
http://localhost/ -> index.php
http://localhost/szep-url -> index.php (mivel nincs se fájl, se könyvtár szep-url névvel)
http://localhost/style.css -> style.css
http://localhost/img -> /img/
http://localhost/img/icon.png -> /img/icon.png
Ez eddig az extra nélküli szép url kezelés. A csavarás, hogy vágja le mindig az utolsó szóközt kivétel ami host neve után jön vagyis csak a localhost/ az ami marad:
http://localhost/img/ -> http://localhost/img
http://localhost/szep-url/ -> http://localhost/szep-url
Ha valaki ez alapján megírná a saját .htaccess fájlomat azt nagyon szépen megköszönném.
Ja és nem csak localhost host névvel akarom használni a .htaccess fájlt, tehát azt szeretném ha univerzális lenne vagy, hogy mondjam... új domain esetén ne kelljen módosítani a .htaccess állományt mindig újra és újra hanem az legyen egy fix amit mindig csak másolnom kell és beillesztenem. :)
■ Nem értek a webszerverekhez ezért segítséget szeretnék tőletek kérni. Célom a szép URL-ek, némi extrával. A könyvtár szerkezet így néz ki:
1. /
2. /.htaccess
3. /index.php
4. /style.css
5. /img/
6. /img/icon.png
Amit szeretnék, hogy:
http://localhost/ -> index.php
http://localhost/szep-url -> index.php (mivel nincs se fájl, se könyvtár szep-url névvel)
http://localhost/style.css -> style.css
http://localhost/img -> /img/
http://localhost/img/icon.png -> /img/icon.png
Ez eddig az extra nélküli szép url kezelés. A csavarás, hogy vágja le mindig az utolsó szóközt kivétel ami host neve után jön vagyis csak a localhost/ az ami marad:
http://localhost/img/ -> http://localhost/img
http://localhost/szep-url/ -> http://localhost/szep-url
Ha valaki ez alapján megírná a saját .htaccess fájlomat azt nagyon szépen megköszönném.
Ja és nem csak localhost host névvel akarom használni a .htaccess fájlt, tehát azt szeretném ha univerzális lenne vagy, hogy mondjam... új domain esetén ne kelljen módosítani a .htaccess állományt mindig újra és újra hanem az legyen egy fix amit mindig csak másolnom kell és beillesztenem. :)
Használt autós portál - mibe?
Sziasztok,
Egy használt autós hirdetési portált kellene csinálnom.
Milyen cms-t vagy framework-öt javasolnátok ehhez a feladathoz?
Várhatóan napi ~50,000 látogató lesz az oldalon és rengeteg hirdetés, képek, részletes adatlapok, és egy profi kereső.
Várom véleményeteket.
Előre is köszönöm.
P.
■ Egy használt autós hirdetési portált kellene csinálnom.
Milyen cms-t vagy framework-öt javasolnátok ehhez a feladathoz?
Várhatóan napi ~50,000 látogató lesz az oldalon és rengeteg hirdetés, képek, részletes adatlapok, és egy profi kereső.
Várom véleményeteket.
Előre is köszönöm.
P.
A Google nem indexeli be az oldalt
Sziasztok!
Van egy oldalam amit a 000webhost.com-on tárolok. Az oldal kész, kb 1 hónapja feltöltöttem, de a Google még most sem indexelte be. Valami beállítást kell megváltoztatnom server oldalon v mi lehet a gond. Bocs ha gagyi a kérdés de kezdő vagyok és nem találtam rá még megoldást.
■ Van egy oldalam amit a 000webhost.com-on tárolok. Az oldal kész, kb 1 hónapja feltöltöttem, de a Google még most sem indexelte be. Valami beállítást kell megváltoztatnom server oldalon v mi lehet a gond. Bocs ha gagyi a kérdés de kezdő vagyok és nem találtam rá még megoldást.
Regisztrációs, belépős rendszer.
Sziasztok!
Szeretnék a weboldalamra készíteni egy MySQL-os rendszert, ahol regisztrálni tudnak, és akik belépnek, más funkciókat is tudjanak csinálni, pl.: amit a nem bejelelentkezett nem nézhet meg. Az adatbázis meg a táblák már készen vannak:
id, név, jelszó, szülinap, mobil, e-mail, regisztráció dátuma, utolsó bejelentkezés, joga.
Eléggé kezdő vagyok a weboldal készítésben, nem tudom hogy kezdjek bele :/
Valaki esetleg küldene egy ilyen kódot, vagy leírást?
Előre is köszönöm ;)
■ Szeretnék a weboldalamra készíteni egy MySQL-os rendszert, ahol regisztrálni tudnak, és akik belépnek, más funkciókat is tudjanak csinálni, pl.: amit a nem bejelelentkezett nem nézhet meg. Az adatbázis meg a táblák már készen vannak:
id, név, jelszó, szülinap, mobil, e-mail, regisztráció dátuma, utolsó bejelentkezés, joga.
Eléggé kezdő vagyok a weboldal készítésben, nem tudom hogy kezdjek bele :/
Valaki esetleg küldene egy ilyen kódot, vagy leírást?
Előre is köszönöm ;)
javascript svg script probléma
Üdv!
svg fájl <object>, mellyel két dolgot szeretnék tenni:
1.) A HTML-ben egy input, mely:azt tudja, hogy az svg fájlban található paraméterek alapján végbemenő szűkítéssel kevesebb dolgot jelenít meg, mint a teljes.
2.) zoomolás az objectben
mindehhez a következő script lenne:
Ez egy iskolai feladat, magát a scriptet a tanár küldte, elmondása szerint ugyan csak firefox-ban, de működnie kellene:
[colorer=php]
<script>
var svgObj,svgDoc,layersDiv;
var x0,y0,sx0,sy0,sw,sh,dragging=false;
var layers=[];
function init() {
svgObj=document.getElementById('svgobj'); // a tartalmazó <object> elem
svgDoc=svgObj.contentDocument.getElementsByTagName('svg')[0]; // a beágyazott fájl első <svg> eleme
layersDiv=document.getElementById('layers');
var id,scrollEvent;
svgDoc.addEventListener('mousedown', function(e) {
var ex=e.pageX-svgObj.offsetLeft;
var ey=e.pageY-svgObj.offsetTop;
var w=svgObj.clientWidth;
var h=svgObj.clientHeight;
var dims=svgDoc.getAttribute('viewBox').split(' ');
sx0=parseFloat(dims[0]);sy0=parseFloat(dims[1]);sw=parseFloat(dims[2]);sh=parseFloat(dims[3]);
x0=ex/w;
y0=ey/h;
dragging=true;
}, false);
svgDoc.addEventListener('mousemove', function(e) {
if (dragging) {
var ex=e.pageX-svgObj.offsetLeft;
var ey=e.pageY-svgObj.offsetTop;
var w=svgObj.clientWidth;
var h=svgObj.clientHeight;
var x=ex/w;
var y=ey/h;
var nx0=sx0-(x-x0)*sw;
var ny0=sy0-(y-y0)*sh;
svgDoc.setAttribute('viewBox',nx0+' '+ny0+' '+sw+' '+sh);
}
}, false);
svgDoc.addEventListener('mouseup', function(e) {
dragging=false;
}, false);
svgDoc.addEventListener
svg fájl <object>, mellyel két dolgot szeretnék tenni:
1.) A HTML-ben egy input, mely:
<input type="text" id="emlites_szama" value="0" />
<button onclick="(document.getElementById('emlites_szama').value)" />Frissít</button>2.) zoomolás az objectben
mindehhez a következő script lenne:
Ez egy iskolai feladat, magát a scriptet a tanár küldte, elmondása szerint ugyan csak firefox-ban, de működnie kellene:
[colorer=php]
<script>
var svgObj,svgDoc,layersDiv;
var x0,y0,sx0,sy0,sw,sh,dragging=false;
var layers=[];
function init() {
svgObj=document.getElementById('svgobj'); // a tartalmazó <object> elem
svgDoc=svgObj.contentDocument.getElementsByTagName('svg')[0]; // a beágyazott fájl első <svg> eleme
layersDiv=document.getElementById('layers');
var id,scrollEvent;
svgDoc.addEventListener('mousedown', function(e) {
var ex=e.pageX-svgObj.offsetLeft;
var ey=e.pageY-svgObj.offsetTop;
var w=svgObj.clientWidth;
var h=svgObj.clientHeight;
var dims=svgDoc.getAttribute('viewBox').split(' ');
sx0=parseFloat(dims[0]);sy0=parseFloat(dims[1]);sw=parseFloat(dims[2]);sh=parseFloat(dims[3]);
x0=ex/w;
y0=ey/h;
dragging=true;
}, false);
svgDoc.addEventListener('mousemove', function(e) {
if (dragging) {
var ex=e.pageX-svgObj.offsetLeft;
var ey=e.pageY-svgObj.offsetTop;
var w=svgObj.clientWidth;
var h=svgObj.clientHeight;
var x=ex/w;
var y=ey/h;
var nx0=sx0-(x-x0)*sw;
var ny0=sy0-(y-y0)*sh;
svgDoc.setAttribute('viewBox',nx0+' '+ny0+' '+sw+' '+sh);
}
}, false);
svgDoc.addEventListener('mouseup', function(e) {
dragging=false;
}, false);
svgDoc.addEventListener
június 11
Aldomain lekérdező
Üdv!
Ugye bár létezik domain lekérdező oldal, ami megmondja hogy melyik cégnél van reggelve, ki a domain tulajdonosa stb. De ezt biztos ismeritek.
Kérdésem van-e hasonló oldal, ami kilistázza hogy egy adott fődomainhez milyen aldomainok tartoznak.
■ Ugye bár létezik domain lekérdező oldal, ami megmondja hogy melyik cégnél van reggelve, ki a domain tulajdonosa stb. De ezt biztos ismeritek.
Kérdésem van-e hasonló oldal, ami kilistázza hogy egy adott fődomainhez milyen aldomainok tartoznak.