Weblabor

Ezt előre nem láthattam. És igazából nem az a kérdés, hogy belefér-e, hanem, hogy ha csinálom, akkor sérülök-e? És igen, sérülök, másrészt pedig nem lesz elég hatékony a történet. De ha csak annyi értelme volt, hogy leírhattam utólag, hogy volt érdeklődés már a legelején, és hiszek abban, hogy van értelme a dolognak, és hiszek abban, hogy lehet és kell ezt piaci alapon (vállalkozások által) és közösségi szinten (pl. Bridge Budapest is jó példa), akkor már megérte.

Ádámmal kapcsolatban én azt hiszem sem most, sem korábban nem foglaltam állást. Én nagyobb léptékben nézem a Weblabor, mint kvázi intézmény kérdéskörét. Én csalódott voltam már 5+ évvel ezelőtt is, hogy a Weblabor nem nőtt olyan nagyra, mint amilyen nagyra érzelmi értékben emelte magában mindenki.

Nem gondolnám, hogy itthon nincsen motiváció, és semmi köze a motivációnak a mérethez. Ha nem lenne, akkor nem lenne se Prezi, se Ustream, se egyéb olyan startup, amiért megéri az alapítók szerint dolgozni. Nem akarok a dolog lélektani fejtegetésébe belemenni, én a puszta logika oldaláról közelítek. Ha van itthon nem kevés jó koponya, akkor az elmúlt 15 évben bőven össze lehetett volna rakni a Weblabort annak, aminek lefestettem. A dolgot egyébként azért sem értem, mert ha megy ezerrel a meetup-olás meg egyéb dolgok, akkor érthetetlen, hogy miért a legnagyobbnak tekinthető brand mögé nem sikerült energiát fókuszálni – valószínűsítem, hogy erre egyáltalán nem is volt próbálkozás.

A „ma leírod, holnap már elavult” kérdéskör a jelen kor minden iparágára érvényes, és az ütem csak gyorsulni fog. Ezzel kapcsolatban csak a fejekben lehet rendet tenni: nem az a kérdés, hogy én írtam, ott a nevem, tudják, hogy az tőlem van, hanem az, hogy ott legyen, mindig friss legyen, penge legyen. Itt jön a szofisztikált működés kérdésköre, amihez megint csak az IT világból lehet hozni a hasonlatot: vannak a tartalomgyártók és vannak a G.C. arcok, akik folyamatosan frissen tartják az információs bázist, törlik, rejtik, ami már nem érvényes, vagy kiegészítik a cikket egy-egy hivatkozással az új dologra.

Rá kell jönniük az embereknek, hogy a világ nem arról szól, hogy maradandót alkotunk, hanem a pillanatban élünk. Innentől el lehet engedni az egó ragaszkodását, és az számít, amit most adsz, nem az, ami adtál akár 25 évig. A motiváció az alkotásra, az adásra itt és most kell, hogy meglegyen, nem lehet benne a képletben az egós játék, hogy tudják majd 10-20-30 év múlva, hogy azt én adtam. Az alkotás, a pillanat művészete nem ismeri ezt az egós faktort…

Ezek a dolgok egyszerűen megoldható feladatok, csak stratégia kell, onnantól minden működik. De ha nincsen egyértelműen kimondott vízió, ami mögé be lehet állni, vagy hátra lehet hagyni és elmenni innen, akkor ugye az van, hogy mindenki abból az érzelmi töltetből gondolkodik, ami a saját kis belső világában létrejött. Ebből a szempontból Ádám hatalmasat hibázott, hogy nem mondta el már évekkel ezelőtt, hogy neki mi a Weblabor és valójában mit akar építeni belőle.

Én vázoltam az előbb az én víziómat, de könnyen lehet, hogy egyedül vagyok azzal, hogy a Weblaborba egy ilyen, mások által akár grandiózusnak és értelmetlennek tartott kvázi szervezetet látok bele; ami egyébként céljának tekinthetné, hogy minőségi utánpótlást neveljen, stb, stb.