ugrás a tartalomhoz

Drupal Konferencia

Drupalaton 2013

zionduc · 2013. Júl. 19. (P), 04.52

2013. augusztus 15–18. között Keszthelyen rendezi meg a hazai Drupal közösség a Drupalaton elnevezésű Drupal Campet, amelyre a magyar résztvevők mellett külföldi Drupal iránt érdeklődőket is várunk: a rendezvény hivatalos nyelve angol.

Drupal Hétvége 2010, konferencianap

Török Gábor · 2010. Nov. 14. (V), 16.17

November 13-án került megrendezésre a Drupal Hétvége rendezvény konferencianapja. Az előadások két, párhuzamos szekcióban folytak a nap folyamán a látogatók Drupal-ismerettsége szerinti lebontásban. Míg Prágában (értsd: nagyterem) elsősorban az ismerkedőket megcélzó tájékoztató, a Drupal kapacitását firtató előadások folytak, addig Varsóban (kisterem) főként egy-egy meghatározott területbe áshatták bele magukat a hallgatók. Így került, hogy én végig a kisteremben ültem.

Presentations | Drupalcamp Timisoara 2010, Romania

Török Gábor · 2010. Jún. 8. (K), 10.09
Elérhetők a temesvári Drupal konferencia előadásanyagai
 

Elindult a jelentkezés a Magyarországi Drupal Konferenciára

Török Gábor · 2008. Okt. 1. (Sze), 10.51
Férőhelyek korlátozott számban, regisztrálj most!
 

Miben tudsz segíteni a Drupal Konferencia szervezésében?

Török Gábor · 2008. Szep. 11. (Cs), 11.25
A novemberi Drupal konferencia szervezésében segítő kezek elkélnek
 

Beszélgetés a DrupalCon főszervezőivel

Török Gábor · 2008. Szep. 4. (Cs), 10.16
A LinuxPortál tévéműsor következő adásában a szegedi DrupalCon főszervezői lesznek vendégek
 

Végre lehet kapni DrupalCon Szeged 2008 jegyeket!

Hojtsy Gábor · 2008. Jún. 13. (P), 11.25
Szerdán elindult a DrupalCon Szeged regisztráció fizető rendszere, így lehetőség nyílik jegyek, szobák, támogatói pólók és busz helyek vásárlására. A jegyen kívül minden elem opcionális (ha valaki Szegeden lakik vagy másképp oldja meg a szállását például). A regisztrációban vásárolható szobák jó része több ágyas, ezeket meg lehet osztani más résztvevőkkel akár ismerősökkel, akár a DrupalCon oldalon keresztül jelentkező érdeklődőkkel. Így bárki jelentős összegeket takaríthat meg.

Korábban már a szervezők bejelentették, hogy az előadások beküldésére is lehetőség van, illetve a konferencia szponzorokat is vár. Reméljük minél több hazai Drupal használóval találkozhatunk majd Szegeden!

Szegeden lesz a 2008-as európai nemzetközi DrupalCon!

Hojtsy Gábor · 2008. Ápr. 8. (K), 11.08
Szegeden lesz idén augusztus végén (2008. augusztus 27-30.) a nemzetközi DrupalCon sorozat idei európai rendezvénye, melyen a Drupal tartalomkezelő fejlesztői és használói találkoznak! A DrupalCon Szeged 2008 nevű rendezvényre körülbelül ezer résztvevőt várunk a világ minden tájáról. Bár ezzel még a sokezer főt mozgató SZIN fesztivállal (mely a konferenciával egyidőben lesz) nem vesszük fel a versenyt, így is annyi hotel és hostel szobát fogunk megtölteni, hogy bátran keresztelhetjük Szegedet Drupaltown-nak is. Annak érdekében, hogy minden résztvevő szállást tudjon találni, már most előre lefoglaltunk több száz hotelszobát.

Szeged látképe a Tisza felől


A konferenciára mindenkit várunk, aki érdeklődik a Drupal alakulása, a nemzetközi trendek, a vezető modulok fejlesztőivel való személyes találkozás, a fejlesztésbe való bekapcsolódás, a személyes szakmai fejlődés iránt vagy csak egyszerűen látni szeretne egy Dries Buytaert: State of Drupal előadást élőben is. A konferencia komoly költségvetéssel készül, melyhez számos nemzetközi szponzor támogatására számítunk, és a résztvevőknek is hozzá kell majd járulniuk a költségekhez egy most még nem meghatározott összeggel.

Bár van már néhány önként jelentkező, további segítőket keresünk a konferencia megszervezésére. A szervezőknek legalább olvasási szinten kell ismerniük az angol nyelvet, a szervezői projekt kezelő rendszerünkben angol a kommunikáció alapnyelve, hiszen nem magyarországi segítőkre és megfigyelőkre is számítunk. Segítők jelentkezését a Drupalcon kapcsolat űrlapon várjuk. Hozzuk létre együtt az eddigi legjobb DrupalCon-t!