Szeged
Szeged Tech Meetup – Márciusi találkozó
A szegedi webfejlesztői meetup következő időpontja: március 22., 17 óra. Helyszíne a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete (Aradi vértanuk tere), Bólyai terem.
Az esten két előadást tekinthetnek meg a résztvevők: Refactoring, avagy a forráskód minőségének javítása Szabó Gábor és Szerveroldali template rendszerek használata portálfejlesztéshez (Smarty) Toldi Miklós és a NexusGold csapatának jóvoltából.
Mindenkit szeretettel várunk, a részvétel változatlanul ingyenes.
■Szeged Tech Meetup
Szegeden webtechnológiai meetup sorozat indul januárban. Mindenkit várunk szeretettel, akit érdekel a web- vagy azzal kapcsolatos fejlesztés. Emellett mindenkit ösztönzünk előadások tartására is.
A meetup célja stabil fórumot teremteni a szakma lelkes fejlesztőinek, ahol segíteni tudunk egymásnak, tapasztalatot cserélni, vitákat szervezni, projekt beszámolókat tartani vagy éppen támogatni startup-ok létrehozását.
Az első meetup január 19-én (szerda) lesz az SZTE Irinyi udvarában. Jelentkezést előadónak január 5-ig fogadunk el. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.
Részletes információkért látogasd meg honlapunk. Publikus csatornánk és hírlevelünk a SzegedTech Google Group.
■Pénteken Szabad Szoftver Konferencia 2010
A hagyományokhoz hűen, október 8-án, pénteken, a szabad szoftverek világnapja alkalmából idén is megrendezésre kerül a szegedi Szabad Szoftver Konferencia. A rendezvény témáit négy párhuzamos szekcióra osztották a szervezők, amelyek között a webfejlesztés iránt érdeklődők is találnak kedvükre valót.
Szegeden lesz a 2008-as európai nemzetközi DrupalCon!
Szeged látképe a Tisza felől
A konferenciára mindenkit várunk, aki érdeklődik a Drupal alakulása, a nemzetközi trendek, a vezető modulok fejlesztőivel való személyes találkozás, a fejlesztésbe való bekapcsolódás, a személyes szakmai fejlődés iránt vagy csak egyszerűen látni szeretne egy Dries Buytaert: State of Drupal előadást élőben is. A konferencia komoly költségvetéssel készül, melyhez számos nemzetközi szponzor támogatására számítunk, és a résztvevőknek is hozzá kell majd járulniuk a költségekhez egy most még nem meghatározott összeggel.
Bár van már néhány önként jelentkező, további segítőket keresünk a konferencia megszervezésére. A szervezőknek legalább olvasási szinten kell ismerniük az angol nyelvet, a szervezői projekt kezelő rendszerünkben angol a kommunikáció alapnyelve, hiszen nem magyarországi segítőkre és megfigyelőkre is számítunk. Segítők jelentkezését a Drupalcon kapcsolat űrlapon várjuk. Hozzuk létre együtt az eddigi legjobb DrupalCon-t!