ugrás a tartalomhoz

Drupal Hétvége 2010, konferencianap

Török Gábor · 2010. Nov. 14. (V), 16.17

November 13-án került megrendezésre a Drupal Hétvége rendezvény konferencianapja. Az előadások két, párhuzamos szekcióban folytak a nap folyamán a látogatók Drupal-ismerettsége szerinti lebontásban. Míg Prágában (értsd: nagyterem) elsősorban az ismerkedőket megcélzó tájékoztató, a Drupal kapacitását firtató előadások folytak, addig Varsóban (kisterem) főként egy-egy meghatározott területbe áshatták bele magukat a hallgatók. Így került, hogy én végig a kisteremben ültem.

Elsőként Boros Ádám multisite témája keltette fel az érdeklődésemet. Ádám a Drupal alapkiszerelésben nyújtott több webhely kiszolgálását nyújtó funkcionalitását demonstrálta. Kitért annak korlátjaira, így került képbe a Domain Access modul, amely a „nagyon hasonló„ kikötők kezelésére javallott inkább. Ádám a CEU vetületében osztotta meg értékes tapasztalatait, ahol közel 70 site menedzselését oldja meg az általa vázolt módszerekkel.

Fehér János a Drupal teljesítmény fokozását járta alaposan körbe. Bemutatta a Drupal beépített és modulok segítségével megléphető teljesítmény finomhangolási lehetőségeit. Külön ismertette a shared hosting és saját szerveres környezetben bevethető fogásokat. Szóba kerültek az „alternatív” webszerverek, a kimenet tömörítés, a tartalom gyorstárazás, az opcode cache vagy az adatbázis szintű query cache, de János szót ejtett számos a teljesítmény mérésére szolgáló eszközről is (Apache Benchmark, xhpref, jMeter), amivel a munkánk eredményességét ellenőrízhetjük. János előadása nagyon jól felépített, átfogó képet nyújtott a témáról.

A Drupal Hétvége látogatói (fotó: TeeCee)
A Drupal Hétvége látogatói (fotó: TeeCee)

Boros Ádám délutáni előadásában drupalos térkép megjelenítési lehetőségeket demózott Location, GMap és OpenLayers modulok segítségével CCK-Views alapokon. Előadásában főleg azokat a területeket érintette, amelyekről a dokumentáció nem igazán szól.

Ádám multisite előadása mellett Pándi Zoltán drush-sal foglalkozó előadására voltam a leginkább kiváncsi a konferencián. A drush egy olyan eszköz, amellyel Drupal telepítések adminisztrációja végezhető parancssorból rendkívül gyorsan és kényelmesen, ilyettébb kiváló platformot nyújt élő demózásra és szájtátásra. Sajnos ez elmaradt. Zoltán nagyon izgult, emiatt kifutott az időből, és az eszköz alapismertetésén nem jutott túl. A témában érdeklődőknek Kuszing János SZSZK-s prezentációját javaslom (videofelvétel nem elérhető). Az előadás szünetbe nyúló részén azonban egy értékes morzsát sikerült elcsípnem; a drush-hoz elérhető egy make kiegészítő, amivel mintegy Makefile-ban rögzíthető a Drupal telepítés pillanatnyi állapota, így könnyen reprodukálható az állapot mások környezetben (szegény ember deploy toolja). Erről részletesen Csécsy László Drupal és disztribúciók előadásában szólt részletesen.

Hojtsy Gábor a tőle megszokott lendülettel ismertette a remények szerint még idén megjelenő Drupal 7 újdonságait. Gábor elsősorban az adminisztrációs felületet érintő teljes újratervezésről beszélt, amelyet fókuszcsoportok bevonásával készítettek elő, majd tesztelték le az eredményességét újra.

Palócz István és Lippai Ádám előadásukban bemutatták, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésére annak, aki Microsoft alapú szoftver-környezetben kíván Drupal alapon fejleszteni. Az előadás végén egyben bejelentették A legjobb fejlesztő 2010 Drupal-fejlesztői versenyt, amelynek keretében az indulóknak egy hónap áll a rendelkezésére, hogy megoldják a kitűzőtt feladatot Drupal alapokon felépített, Azure platformon futó megoldással. A versenyen résztvevőknek István és Ádám prezentációja kitűnő és kötelező alap az elinduláshoz.

A kisteremben a konferenciát Csonka Gergely Grafikonok Drupal alatt címmel zárta. Előadását nem tudtam sokra értékelni, bemutatott egy halom modult a funkció ellátására, amelyek többsége vagy nem volt D7 kompatibilis vagy fejlesztésük évek óta stagnált. Nem értettem, hogy Gergely mit szeretett volna valójában kommunikálni, és mivel az előadása végéhez érve szellemesen utalt rá, hogy „menjünk már”, igazából ezt megkérdezni sem volt kedvem.

Drupal matricák
Hamar elfogytak a matricák (fotó: Török Gábor)

A Drupal Hétvége konferencianapján az „elfogyott” névkártyák alapján a mintegy 300 regisztráltból 200 képviseltette magát. A rendezvényen nagyon sok ismerkedő volt. A témák iránti várakozásokat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a CEU biztonsági őrének elmondása szerint volt, aki már múlt hét szombaton is odament, és a konferenciát kereste.

A szervezés idén is kiváló volt. A rajongók matricák, kitűzők és bögrék boldog tulajdonosai lehettek, Nagy Gusztáv Drupal 6 alapismeretek dedikált jegyzetét pedig kedvezményes áron volt mód megvásárolni. A rendezvény előadásait élőközvetítésben nyomon lehetett követni. Az előadásokról videofelvétel készült, amelyek a prezentációk anyagaival rövid időben belül elérhetők lesznek a Drupal Hétvége honlapján.

Szép volt, jó volt.

 
1

nem értek egyet

nevergone · 2010. Nov. 15. (H), 12.52
bemutatott egy halom modult a funkció ellátására, amelyek többsége vagy nem volt D7 kompatibilis vagy fejlesztésük évek óta stagnált


Valóban nem volt a legpörgősebb előadás, de ezzel nem értek egyet. Egyrészt a rendelkezésre álló modulokból mutatott be, másrészt pedig még nem jelent meg a Drupal 7 és csak megemlítés szintjén merült fel, hogy jelenleg mely modulok terveznek Drupal 7 támogatást. Ez természetesen a jövőben változhat, szóval nem tartom ezen modulok ismertetését haszontalan információnak.
Az előadó saját elmondása szerint is egy régebbi munkájára alapozta az előadás anyagát, számomra érdekes és hasznos volt, még akkor is, ha a nap végére valóban erősen lankadt a figyelem az előadók részéről is.
2

Ismerkedőknek

Török Gábor · 2010. Nov. 15. (H), 13.32
Természetesen nem kell egyetértened velem, a leírtak kizárólag az én személyes benyomásaimat fedik. Te mint aktívan gyakorló Drupal-fejlesztő egész más szemüvegen keresztül nézted az előadást. Számomra, a Drupallal elsősorban ismerkedőként, az elhangzottak nem hordoztak több információt, mint ha énmagam a drupal.org-on rákeresnék a "charts" kifejezésre, sőt inkább elbizonytalanítottak, hogy akkor melyik modult is érdemes használni, pontosan mi a kölünbség közöttük, és pontosan mire is valók? Oké, térképes megjelenítő komponensek, de mit használnak adatforrásként? A node-hoz kötődő adatokat? Netán lehetőséget adnak egy tetszőleges adatbázis kijelölésére? Van köztük olyan, ami egy API-t ad, ami fölé én berakhatom a saját grafikus megjelenítőmet?
3

Csak a teljesség kedvéért

thamas · 2010. Nov. 27. (Szo), 10.01
A kisteremben a nap Szántó Gábor Rules és Flag előadásával indult, harmadikként pedig Balázs Attila beszélt az Übercartról.