Archívum - 2005
március 22
Pugs, avagy a Perl 6 megérkezett
A Perl 6 és Parrot párost, azaz a Perl nyelv következő generációját és az azt futtató virtuális gépet - nem csak Perles körökben - már sokan várják. A Perl egy egységesített, sok tekintetben kiegészített, ha lehet még rugalmasabb, teljesen újragondolt verzióját jelenti a hatos verzió, a Parrot pedig nem csak a Perlre fog szorítkozni, hanem más nyelvek futtatására (akár PHP-re) is képes lesz, ezáltal a nyelvek együttműködését is megvalósítva. Mindkét rendszer fejlesztése lassan, de biztosan zajlik, azonban szép csendben, szinte a semmiből időközben elkészült egy Perl 6 futtató, mely alig pár hetes, de kiválóan beszéli a nyelvet. Ez a Pugs.
Real World XML
A Real World XML egy átfogó mű, mely bevezetést ad az XML és kapcsolódó nyelvek, technológiák témakörbe. Egy több mint ezer oldalas könyvről van szó, nos ez az a méret, melyet kiolvasni nem egyszerű dolog - már a tartalomjegyzékét is 18 oldalas. Szó van benne az XML, DTD, XSD, Javascript, CSS, Java, DOM, SAX, XSLFO, Xlinks, XPointers, XHTML, SOAP, RDF és VML technológiákról, s akkor még nem soroltam fel mindent. Röviden, ez a könyv az abszolút kezdőknek szól, s egy átfogó mű a témakörben.
Elérési út
Sziasztok,
letöltöttem egy ImageManager nevü szkriptet amit szerettem volna használni. A konfigurációs fájljában van egy sor:
$IMConfig['base_dir'] = 'C:\www\akarmi\kepek';
Ha megadom a jó utat, akkor a képek nem jelennek meg a tallózójában, csak a képek listája, de üres maga a kép, ha feltöltöm a szerverre, akkor ott hogy adhatom meg a szerveren található elérési utat? Ezzel rpóbálkoztam - a PHP dokumentációjából olvastam ki:
$IMConfig['base_dir'] = $_SERVER["DOCUMENT_ROOT"]."/OLDALAM/images/" ;
Viszont ha pl. igy adom meg az utat: "http://localhost/OLDALAM/images/" természetesen szintén nem jó neki.
Az ImageManager itt található: http://www.zhuo.org/htmlarea/. Ha valaki ismeri ezt a szkriptet kérem segitsen, előre is köszi!
■ letöltöttem egy ImageManager nevü szkriptet amit szerettem volna használni. A konfigurációs fájljában van egy sor:
$IMConfig['base_dir'] = 'C:\www\akarmi\kepek';
Ha megadom a jó utat, akkor a képek nem jelennek meg a tallózójában, csak a képek listája, de üres maga a kép, ha feltöltöm a szerverre, akkor ott hogy adhatom meg a szerveren található elérési utat? Ezzel rpóbálkoztam - a PHP dokumentációjából olvastam ki:
$IMConfig['base_dir'] = $_SERVER["DOCUMENT_ROOT"]."/OLDALAM/images/" ;
Viszont ha pl. igy adom meg az utat: "http://localhost/OLDALAM/images/" természetesen szintén nem jó neki.
Az ImageManager itt található: http://www.zhuo.org/htmlarea/. Ha valaki ismeri ezt a szkriptet kérem segitsen, előre is köszi!
PHP and Standards: arg_separator.output
egy régi probléma egyszerű megoldása - már csak a linkekre kell figyelni
■ Stu Nicholls - The CSS Playground
Mi mindent el lehet érni kizárólag a css használatával!
■ ibase_blob
Sziasztok!
Kérdésem a következő lenne: hogyan tudok blob mezőt megjeleníteni?
Ott tartok, hogy egy képfájlt letettem az ibase adatbázisomba. De hogyan tudom kiolvasni, valamint megjeleníteni? Tud valaki segíteni, idáig jutottam:
// TÁROLÁS az adatbázisba
$name = "./iceage.bmp";
$fd = fopen($name, 'r');
if ($fd)
{
$blob = ibase_blob_import($fp, $fd);
fclose($fd);
if (!is_string($blob))
{
echo "import failed!";
}
else
{
$query = "INSERT INTO TABLA_NEVE (neve, document) VALUES ('$name', ?)";
$prepared = ibase_prepare($fp, $query);
ibase_execute($prepared, $blob) or DIE("record insertion failed!");
}
}
else
{
echo "unable to open the data file!";
}
// KIOLVASÁS az adatbázisból, ill. csak a próbálkozásom :)
$sql = "SELECT * FROM TABLA_NEV WHERE ID = 8";
$result = ibase_query($sql);
while($row=ibase_fetch_row($result))
{
$blob_hndl = ibase_blob_open($row[2]);
while($data = ibase_blob_get($blob_hndl, 8192))
$image = $data;
$blob_data = ibase_blob_info($row[2]);
}
ibase_blob_close($blob_hndl);
Köszi, giz
■ Kérdésem a következő lenne: hogyan tudok blob mezőt megjeleníteni?