ugrás a tartalomhoz

Tárhely domain beszerzés

Hellhammer · 2011. Jún. 24. (P), 23.56
Üdv!

Előre jelezném: a téma ezen részéhez majdnem teljesen laikus vagyok még.

Kérdésem az lenne, hogy Ti, tájékozottabbak, mit (link, cég, stb..) ajánlanátok nekem, ha: amit szeretnék: egy www.valami.hu domain, nem túl nagy, akár elég párszáz mega, kb. 1giga tárhely, ami megbízható és korrekt; tudása php5 mysql, semmi egyéb extra kívánság.
Elsősorban szempont, hogy mivel nem profitszerzési céllal kell, azért nem akarnám a legdrágább megoldást választani, a másik dolog, persze ha van korrekt ilyen: gugliztam cégeket, és van, ahol domaint adnak csak, van, ahol tárhelyet, de kell hozzá domain, én inkább egy kényelmesebb, 'regisztrálok-utalom a pénzt-és megvan egyben' megoldást favorizálnék.

Javaslatokat, tanácsokat szívesen fogadnék, hogy hogyan, mibe érdemes belevágnom.

/azért kérdezem, mert csomó helyen láttam pl ezt az én szememmel teljesen jónak tűnő 000-kezdetű dolgot, én nem látok semmi gyanúsat, itt és más helyeken meg olvasom, hogy 'kerüldelmessziről', nem szeretnék ilyen át...ós, problémás dologba beleugrani, tényleg csak egy olcsó, közepes, korrekt céget szeretnék találni../




Felhívjuk a tisztelt olvasóközönség figyelmét, hogy ehhez a témához 2011. november 23-a után csak azok a tagok szólhatnak hozzá, akiknek legalább egy éves a regisztrációjuk és az elmúlt egy évben legalább 20 alkalommal hozzászóltak más témákhoz. - Janoszen
 
1

Dotroll, Gyümölcstárhely,

kisdosi · 2011. Jún. 25. (Szo), 09.53
Dotroll, Gyümölcstárhely, nálam beváltak.
2

+1 *2

solkprog · 2011. Jún. 25. (Szo), 12.12
csatlakozok. Ráadásként mindkettőnél teljesen korrekt (értsd: kedves, gyors, segítőkész, kompetens) ügyfélszolgálat van.
3

Gyümölcstárhely

pkadam · 2011. Jún. 25. (Szo), 16.22
Ha kisdosi nem írja, akkor én tettem volna: Gyümölcstárhely, határozottan.
4

Megkérdezhetem, hogy miért?

H.Z. v2 · 2011. Jún. 25. (Szo), 16.45
Megkérdezhetem, hogy miért? Az a ~20000Ft/év, mint legolcsóbb dinamikus tárhely... kicsit drágának tűnik ebben a kategóriában.

hosting55.hu-t ismeri valaki? Nemrég ajánlották, de a reklámjaikon kívül nem sokmindent találtam róluk.
5

én írtam

solkprog · 2011. Jún. 25. (Szo), 18.21
én párra feljebb leírtam. (kedves, gyors, segítőkész, kompetens ügyfélszolgálat)
Egy problémám volt velük mégpedig, hogy pár hetenként volt ugyan előre betervezett és bejelentett pár perces szerverleállás, szerverfrissítés gyanánt. Én ezért költöztettem mostanság az oldalaim (illetve megrendelőim oldalait) a dotroll.hu -hoz.
6

Azért

janoszen · 2011. Jún. 25. (Szo), 18.51
Most itt kicsit magam ellen beszélek, de azért azt vedd figyelembe, hogy a DotRollnál sincs HA megoldás a tárhely alatt, időnként sajnos ott is muszáj frissíteni. A jól megcsinált HA tárhely nem ez a kategória, mert shared storage kell alá, az pedig rettenet sokba kerül.

BTW. a Gyümölcstárhelyes kollégákról én is csak jót hallottam, úgyhogy mint konkurencia maximum respekt nekik azért, amit fölépítettek. :) DotRoll háza táján meg lehet engem keresni, ha valami nem triviális kérdés van, de a supportunkat is igyekszünk rendszeresen képezni, 24/7 ott vannak segíteni.
7

DotRoll

solkprog · 2011. Jún. 25. (Szo), 19.55
DotRoll-nál milyen gyakran frissítettek úgy hogy az szerverkieséssel jár? És ha van akkor szoktátok közölni előre? (én igazán tapasztaltam még szerverkiesést. és nem is emlékszek hogy e-mail-be írtátok volna, vagy épp facebook-on. Illetve egy emlékszek nem régről mikor talán egy új szervert állítottatok csatasorba. vagy valami hasonló..)

Erről a HA megoldásról írnál pár szót vagy linkelnél? Ez minek a rövidítése? Mert elégé nehéz rákeresni a HA szóra.
nagyon amatőr kérdés: ksplice megoldás féleség nem megoldható?
8

Úgy keress, hogy "ha cluster"

H.Z. v2 · 2011. Jún. 25. (Szo), 20.44
Úgy keress, hogy "ha cluster" v. "high availability"!
9

Ritkán

janoszen · 2011. Jún. 25. (Szo), 21.36
Hivatalos részletes SLA-nk (még) nincs, de gyakorlat szerint meglehetősen ritkán van olyan karbantartás, hogy le kell állítanunk a szervert (fél-egy évente egyszer), a gépen levő szoftvereket tudjuk úgy frissíteni, hogy maximum egy kis "csuklás" legyen a szolgáltatásban (pár másodperc) és ezt is fő műsoridőn kívül csináljuk. Ha újra kell indítani a szervert, akkor azt éjszakára, és ha lehet, hétvégére szoktuk ütemezni és előtte szólunk róla minimum Facebookon, Twitteren és weboldalon, de ha egy sima rebootnál hosszabb, akkor mindenképpen mailen is. Most kísérletezünk egy olyan megoldással, hogy a karbantartani kívánt szerverről az ügyfeleket inkább átköltöztetjük egy üres gépre. (Ez kb. 2 perc alatt megoldható, mert kívülről nem változik az IP, néhány hónapja vezettünk be reverse proxyt erre a célra.)

Ami a HA-t illeti, van sok féle megoldás, többek között olcsó szoftveresek is, de tapasztalatom szerint ha azok megállnak, akkor nagyon és sok időre, potenciálisan adatvesztéssel. Ha valaki jól akarja csinálni, akkor hardveres megoldást használ, de ezek ott kezdődnek, hogy storage egységenként néhány 10 millió forint, plusz kiszolgáló gépenként néhány százezer forint a fibre channel kártya.

A ksplice-t annó megnéztem, de végül arra jutottam, hogy nem érdemes használni, mert a gépen levő szolgáltatásokat úgyis le kell állítani. Körbe kérdeztem, ez inkább olyan helyekre való, ahol nem biztos, hogy a fizikai hardver képes megbízhatóan újraindulni és / vagy nincs remote console arra az esetre, ha nem bootol fel a gép. Mivel mi most már csak olyan gépeket használunk, amin van remote management és bármikor be tudok jelentkezni még a kikapcsolt gépekre is, ez nálunk nem hozna előnyt.
10

re: dotroll

solkprog · 2011. Jún. 26. (V), 02.06
köszi a belső(bb) infokat.
lenne egy kisebb kérdésem (igényem): annó az extra.hu a vége fele (ha jól rémlik), FTP-n elérhető volt valami általatok készített napi backup. Ezt a (jó) szokást nem akarjátok bevezetni a dotroll-nál?
(időzíthetek én saját script-et ami backup-ol... de...)

ksplice: én se a szolgáltatásokra értettem, hanem elsődlegesen a kernel frissítésekre. ami ugye viszonylag ritkán van, de azért utána reboot (el)kell. És azért az rendben hogy van remote console hiba esetére, de egy tiszta reboot se 2 másodperc.

én elsődlegesen programozó vagyok (így hozzád képest semennyire se kompetens): de a ksplice nekem egyszerűbbnek tűnik, mint a karbantartani kívánt szerverről a frissítés idejére az ügyfeleket költöztetni.

Illetve még egy kérdésem volna: írtad hogy körbekérdeztél a ksplice-ről: megbízhatósági szempontból mi jót/rosszat mondtak róla?
11

Köszönöm a válaszokat!

Hellhammer · 2011. Jún. 26. (V), 10.56
Bár ilyen részletességű magasságokra nem is számítottam.. így hangosan gondolkodva, az én nézőpontomat összefoglalva: mivel php-t futtatni szeretnék, ezért a két javasolt szolgáltató közül kilőve a ribizlicsomag, illetve a dotrollfree.
A legolcsóbb, már megfelelő csomagok:
Gyümölcsnél a kivi: domain+2Gb = ~17500HUF/év
Dotrollnál 2éves domain+1Gb = 10000HUF/év

Mivel eredetileg kb. 500Mb< gondolkodtam, úgy gondolom, hogy 1Gb nekem megfelel; illetve hát, amire nekem nem lenne elég 1giga, arra kettő sem..

Ezt, és persze anyagi megfontolásokat is nyilván figyelembe véve, szerintem a dotrollra szavazok; viszont, és mivel úgy látom, elég szakavatott kolléga is megtisztelt válaszával, lenne két kérdésem:

1.) A domain úgy van írva az ártáblában, hogy 3000Ft^2 , és alul a 2-es magyarázata az, hogy: 2 Két éves regisztráció/hosszabbítás
Ez azt jelenti, hogy kifizetek 3ezret, aztán akkor két évig rendben van, vagy azt, hogy évi 3ezer, és akkor kerül ennyibe, ha két évre veszem meg?

2.) Ez a dotrollfree, 50Mb, ez mindenképp így alapból jár? : Arra gondolok, hogy megveszem a domaint, és akkor rendelkezésemre is áll alapból ez, kvázi ki lehet vele tapasztalni, mégis merre hány méter, és akkor pár hét múlva rendelem a dotrollbasic csomagot a domainemhez. Ez így működik?

Köszönöm a segítséget; és bár gondolom, a beszélgetés későbbi része már nem nekem szólt, de arról pedig: amit tárgyaltok, az ilyen mondhatni standard szerverleállás? Mármint: közel sem a rocketlunchers.nasa.com című oldalnak keresek tárhelyet, szóval nekem nem számít gondnak, hogy havonta párszor pár perc rendszerleállás van.. amiről beszéltek, az kb. ilyen jellegű?
13

DotRoll

janoszen · 2011. Jún. 26. (V), 11.48
Válaszok a kérdésre:

1) A .hu domaint új regisztrációként két évre lehet regisztrálni, utána pedig egy évre lehet mindig hosszabbítani. Ki lehet fizetni több évre előre, de az nem kerül be a központi szervezethez (HUREG/ISZT), ezért ha regisztrátort váltasz, elvesznek a befizetett plusz éveid. Az első két év 3000 Ft, a további években a hosszabbítás évente 1900 Ft.

2) A DotRoll Free tárhely minden domainhez jár, viszont statikus tárhely, tehát se PHP, se MySQL, se .htaccess támogatás nincs rajta. Ha szeretnél próbálkozni a supporttól 1-2 hétre tudsz kérni teszt tárhelyet, viszont ez tényleg csak teszt tárhely, extra.hu-s név jön hozzá és külön hozzáférései vannak, teszt tárhelyet nem tudsz Basic-ké upgradelni.

Még egy tipp: ha szeretnél még költség-hatékonyabban dolgozni, akkor most kerül bevezetésre egy DotRoll Mini csomag, ami bruttó 4000 Ft és 500 MB tárhelyet tartalmaz, viszont kézi kiépítéssel megy, tehát ~1 hetet várnod kell, mire megcsinálja a support. (Az automata rendszerbe még nincs integrálva, pont ezért nincs is nagyon hirdetve.) Ha érdekel, keresd meg a supportot, hogy írják le a részleteket, mint pl. havi adatforgalom, stb.

Ami a leállást illeti: van két fajta leállás. A bejelentett karbantartás és a hibából eredő leállás. Az előbbi általában nem számít bele az éves rendelkezésre állásba, az utóbbi igen. A fentiekben az előbbit tárgyaltuk, tehát amikor (ha figyeled a kihirdetett csatornákat) tudsz róla. Az utóbbinak meg nem nagyon illik előfordulnia, maximum akkor, ha valami szoftver bug miatt újraindul a webszerver. De ez azért meglehetősen ritka.
12

DE. :)

janoszen · 2011. Jún. 26. (V), 11.41
De, a backup most is elérhető SFTP-n keresztül, ráadásul két külön backup storage szerver van fizikailag külön helyen. (A Dataplexben és a DoclerWeb Albertirsai úti szervertermében.) Kérd el a supporttól az elérhetőségét. :) (Ellenben azért légyszi legyen saját mentésed is, mi első sorban azért tartjuk a mentéseket, hogy ha meghibásodik egy szerver, az ügyfeleknek csak bónuszként adjuk, nincs ígéret, hogy hány mentést tartunk meg.)

Ami a ksplicet illeti, az ilyen dolgok mindig rizikósak. Sokat kellene kísérletezni vele, mire meg tudnék bízni benne és tényleg nem hoz annyi előnyt, amennyi hátránnyal járhat. Biztonsági szempontból nem tudok nyilatkozni róla, ennyire részletesen nem néztük meg.
14

köszönöm Proclub

Hellhammer · 2011. Jún. 26. (V), 13.36
a válaszokat! Rendelkezésre állás teljesen korrekt; és minden más is világos.. +köszi a javaslatot, valószínűleg utánakérdezek, bár őszintén: amikor feltettem ezt a kérdést, azon a kb. állásponton voltam, hogy így elsőre rászánnék a dologra kb. havi egy ezrest = kb. 10ezer ftot évente, ha ebben az árkategóriában javasoltok olyat, ami egyrészt jó, másrészt nekem is tetszik. Nos, a dotrollbasic, mindezek alapján kellően szimpatikus, és pont beleesik az anyagi meggondolásimba is. Valamint: bár rákérdezek a mini-re, de valahogy úgy vagyok vele, hogy ha 7et rá tudok áldozni, akkor 10et is. /valamint nagyon tetszik a csomag; pont azokat adja, amiket szeretnék (nekem nem kell sok ftp-port, itt 2, nekem 1 is megfelelne, ám a korlátlan aldomainnek örülök nagyon, stb.. )/ és bár még nincs infóm a miniről, pl a korlátlan aldomain és az a plusz 500mega úgy gondolom, megéri azt a plusz évi 3ezret..

A teszttárhelyes ötletet viszont elvetettem: azt hiszem, jobb lesz, ha amint belevágok, kérek egy domaint és a tárhelyet egyszerre, max sokat zaklatom majd a supportot :D , de -gondolom- ez úgy van, hogy az egy év, ill a két év a megkapástól számított egy év; és ha egyszerre rendelem a kettőt, akkor évi egy alkalom az ügyintézés, és ha esetleg úgy döntök nemtudom, három év múlva, hogy ez már nem kell, akkor egyszerre szűnik meg, stb.. azt hiszem, ez a nézőpont lesz a szimpatikus.

Köszi mégegyszer!
15

Kb

janoszen · 2011. Jún. 26. (V), 19.52
Igen, bár ha .hu-t veszel, akkor lesz kb 3 nap difi, de ennél nagyobb baj sose legyen. Kapsz e-mailt a lejáratról (telefont nem!), úgyhogy olyan e-mail címet adj meg, ami biztosan létezni fog és megkapod rá a leveleket. (Freemail, Citromail erősen ellenjavallott.) Megkapod a lejárat értesítőt először 40 nappal a lejárat előtt, bejelentkezel, megrendeled a domain hosszabbítást, megrendeled a tárhely hosszabbítást, majd bankkártyával mondjuk kifizeted, 5 perc az ügyintézés igénye. :)
16

:)

Hellhammer · 2011. Jún. 26. (V), 20.07
Köszi! &: hát a mai világban azért citromailt használni... :S :S :S jó, nekem is megvan még sztem az account, de ilyesmikhez alap, hogy G.

Egyébként a kb. 3 nap is teljesen rendben van;csak úgy értettem, hogy "egy időszakban" <=tehát ha megrendelem együtt, akkor tudom, hogy pl. július van, tehát fizetni kell; és nem kell azon kapkodni agyban, hogy melyik mikor jár le..

Amúgy maga az ajánlat, (+az is, hogy ahogy látom, Te ott dolgozol, és le a kalappal szintű korrekt hozzáállást mutatsz egy random érdeklődőnek, amiből következtetni merek a cégetek support hozzáállására), szóval az ajánlat engem meggyőzött, és mihelyt érkezik úgy pénz hozzám, hogy az kivonható a napi költségvetésemből, azonnal rendelem is a csomagot!

Köszönöm mindenkinek a témában nyújtott segítséget!!
18

Én a hosting55-nél vagyok

deejayy · 2011. Júl. 5. (K), 20.00
Én a hosting55-nél vagyok másfél éve, eddig összesen 2 leállást vettem észre, jeleztem e-mailben a bajt (persze lehet, hogy tőlem függetlenül is tudták), megoldották, ment tovább. Cserébe 1 ft volt az éves tárhelyköltség.

Szerencsém volt kifogni egy olyan tárhely csomag akciót, hogy "minimál", ami 1000 ft/év/gb. Akkor volt 500 Ft-os .eu domain akciójuk is, szóval bevásároltam.
17

GreenHosting.hu

Thoer · 2011. Júl. 5. (K), 19.16
Ha nem fontos, hogy a szerver Magyarországon legyen, próbáld ki a GreenHosting.hu-t. Nem drágább semmivel a dotrollnál vagy a gyüminél.
19

Én ajánlani tudom 3 IN 1

Bodi · 2011. Aug. 20. (Szo), 10.00
Én ajánlani tudom 3 IN 1 HOSTING
20

Moderálva

M Robi · 2012. Már. 27. (K), 14.19
Hozzászólás moderálva. - Janoszen
21

Ezt tekinthetjük spamnek?

H.Z. v2 · 2012. Már. 27. (K), 15.09
Ezt tekinthetjük spamnek?
22

hol a spam?

M Robi · 2012. Már. 27. (K), 19.56
hol a spam?
23

A domain tulajdonosa

Hidvégi Gábor · 2012. Már. 27. (K), 20.07
A domain tulajdonosa Martonosi Róbert, ismered?

Ez így picit önreklámszagú és hiteltelen, és ezzel most nem bántani akarlak. Szerintem jobb lett volna egy motivációslevél-szerű leírás, miért is válasszuk ezt a szolgáltatást, mert a tulajdonos szívét-lelkét beleadja stb.
24

Valaki regisztrál a fórumra

H.Z. v2 · 2012. Már. 27. (K), 20.14
Valaki regisztrál a fórumra pusztán azért, hogy benyomjon egy ingyen reklámot. Ezt mifelénk úgy híjják, hogy spam...
Hogy a fórum gazdái/moderátorai minek tartják, az más téma, azt majd ők eldöntik.
25

Spam, webspam

M Robi · 2012. Már. 27. (K), 21.19
Elnézést kérek, de tudtommal a spam jelentése "kéretlen, engedély nélküli reklám üzenet"

Ebben a fórum témában közvetlenül kérték, hogy bárki "(link, cég, stb..) ajánlatot" tegyen!

Több hozzászólásban is, az enyémhez hasonlóan nincs kifejtve részletes indoklással a szolgáltató ajánlása, csak röviden a Tárhely szolgáltató elérhetősége!

Ugygondolom, hogy a kritizálás indokolatlan és sértő. >>> "Hogy a fórum gazdái/moderátorai minek tartják, az más téma, azt majd ők eldöntik."
27

Moderálva

janoszen · 2012. Már. 27. (K), 22.44
A hozzászólásodat kimoderáltam, mert nem nagyon szeretjük errefelé, ha valaki friss regisztrációval önreklámot csinál, pláne nem bújtatottan. Ha valahova odamész, legalább az illemszabályokat meg kellene ismerni. Pláne, hogy a nyitó hozzászólásban mindez le is van írva.
26

Megacp

spoty · 2012. Már. 27. (K), 21.50
Én meg ezt ajánlom, és előrebocsájtom, hogy semmi közöm hozzájuk.
Egy rakat tárhely/domain üzemel náluk, nagyjából problémamentesen.
Már csak hogy a rettenetesen hype-olt dotroll-nak legyen egy kis konkurrenciája :)

http://megacp.com/