Katie.com - egy meghurcolt domain név
Katherine Tarbox 13 évesen nagyon megrázó élményeket élt át egy internetes csevegőszobában egy magát szintén 13 évesnek kiadó - ám valójában negyven éves - pedofíl miatt. Szörnyű élményeit a 2000 áprilisában kiadott katie.com című könyvben írta le, mely azóta többszörös sikerkönyv lett, tévéműsort neveztek el róla, és most Katherine ilyen néven tervez képzést indítani. Egy gond van csak, mégpedig, hogy a domainnévnek nem ő a tulajdonosa.
Honnan származnak a technológiai cégek nevei?
Hétvégére egy kis érdekességet ajánlanék olvasóink figyelmébe. Kedvenc internetes enciklopédiám a Wikipedia nemcsak a hagyományos értelemben vett szócikkeket gyűjti össze, hanem olyan érdekességeket is, mint a közismert cégek neveinek forrásait. A listából kiderül, hogy az alma (Apple) Steve Jobs kedvenc gyümölcse, a Macintosh pedig egy népszerű amerikai almafajta, de ugyanígy megtudhatjuk, hogy miként kapta a Red Hat vagy az eBay a nevét.
■ Turck MMCache a PHP legújabb verzióihoz
A Turck MMCache egy nyílt forrású, szabadon elérhető kód gyorsítótárazó és a PHP kódok számára is megosztott gyorsítótár szolgáltatásokat nyújtó kijterjesztés. Egy ideje már nem jelent meg új kiadása, így a Windowson fejlesztők nem tudtak PHP frissítésükkel együtt újabb kiterjesztéshez jutni - hacsak nem fordítottak új verziót maguknak. John Lim hívja fel figyelmünket arra, hogy a PHP 4.3.8-as és 5.0.0-ás verziójához valaki készített Windows binárisokat, így ezek most már beszerezhetőek.
■ A Sun veszi át a PHP felett az uralmat - egy kis spekuláció
Mint reggeli hírünkben is említettük, a PHP 5 megjelenésével a nyelv eszközkészlete alaposan beérte a Javát. Ian Felton úgy gondolta, hogy érdemes ennek kapcsán megjelentetnie "konspirációs" gondolatait PHP 5: A Sign that PHP Could Soon be Owned by Sun címmel. Röviden arról van szó, hogy a Sun átvenné az irányítást a PHP felett.
Amit elvárnak a Javától, az a PHP-ben teljesül
Jeff Moore vette a lehetőséget, és áttekintette a Novice java programmer's mistakes és a Common java programming errors dokumentumokat, melyek azt írják le, hogy mik azok a hibás elvárások és megközelítések, melyeket a kezdő Java programozók elkövetnek. Most, hogy a PHP 5 megjelenésével a PHP nyelvi szinten közös térre került a Javával, logikus a megközelítések összehasonlítása.
Firefox böngésző magyar nyelven
A tegnapi Firefox 0.9.3 verzió megjelenése után a mai napon az FSF.hu Alapítvány megjelentette a Firefox-hoz készült magyar nyelvi csomagot, illetve a már magyarított Windows telepítőcsomagot. A telepítőt, illetve a nyelvi csomagot a Firefox.hu letöltés oldaláról, illetve az Alapítvány honlapjáról lehet elérni. További információk, a nyelvi csomag telepítési útmutatója a honlapokon.
■ Végleges az őszi nemzetközi konferencia előadás listája
Véglegessé vált a novemberi frankfurti nemzetközi PHP konferencia előadás listája. Néhány máshol már elhangzott előadás mellett ismét lesznek érdekes újdonságok. Számomra izgalmasnak tűnik a WSRP Portlets implementation in PHP című előadás, mely arról szól, hogy miként lehet PHP-ben írt portlet szolgáltatásokat készíteni nagyvállalati tartalomkezelő rendszerekhez. Nem kevésbé érdekes a Building a Speech Recognizer in PHP előadás, melyet a Harvardról érkezett előadók tartanak majd, de az Enterprise PHP Bananas is több mint jól hangzik. Aki teheti, nézzen utána, hogy miként tudna jelen lenni.
■ Access adatok importálása MySQL-be
A BullZip.com szabadon letölthető Access 2 MySQL nevű terméke lehetővé teszi, hogy meglévő Microsoft Access adatbázisainkat egy MySQL szerverre migráljuk, megtartva az indexeket és a különböző mezők speciális beállításait is. Most már nem lehet gond régebbi Access adatbázisok migrálása.
■ A Zeldman Legenda - egy kis kikapcsolódás
A Zeldman Legenda egy klasszikus fekete-fehér mászkálós játék megvalósítása böngészőben, melyben egy Jeffrey Zeldman-t szimbolizáló hőst kell segítenünk célja elérése érdekében. A bejárható szobákban a nem szabványos böngésző szörnyeket kell elkerülni, és a Web Standards Project logójának méhecskéit kell összegyűjteni. A hős halálakor vicces sírkő vígasztal minket. Jeffrey Zeldman a Web Standards Project egyik alapítója, a webszabványok egyik lelkes támogatója.
■ Firefox, Thunderbird, Mozilla alkalmazáscsomag biztonsági frissítések
A mai nap 4 fontos biztonsági hibát javítva új verziók jelentek meg a Firefox-ból (Firefox 0.9.3), a Thunderbird-ből (Thunderbird 0.7.3) és a Mozilla alkalmazáscsomagból (Mozilla 1.7.2). A három új kiadás négy biztonsági rést foltoz be, a frissítés erősen javasolt. A Firefox felhasználók a firefox.hu oldalon is beszerezhetik a legfrissebb verziót.