ugrás a tartalomhoz

Melyik fősuli/egyetem oktat webfejlesztést?

Danci · 2006. Jún. 26. (H), 18.16
Hello!

Az lenne a kérdésem, hogy aki már jobban benne van a phpben és régebb óta ezzel foglalkozik, az milyen iskolában tanulta azt, amit tud, vagy mit tudna nekem ajánlani, hogy hova jelentkezzek?
Most felvételizek (egy rossz fősuli választás után 2-jára) és engem jelen pillanatban a webfejlesztés és azon belül is a php, flash érdekel a legjobban. Ezért szeretném tudni, hogy hova érdemes jelentkezni, ha ilyen téren szeretném továbbképezni magam és végül ilyen szakmában szeretnék dolgozni.
Előre is köszi! Jöhet mail is!

Füleki Dániel
 
1

suli

winston · 2006. Jún. 26. (H), 18.30
helló!

noszóval. olyat (amennyire én tudom), hogy fősuli, web-tervező-fősuli/egyetem/akármi, nem találsz. legfeljebb okj képzést, de azzal meg nem is érsz semmit.
igazából (a szabadidődben) rá kell feküdnöd a témára, és csinálni, csinálni, és csinálni. (egy-néhány évig, mikor is elmondhatod, hogy kezded érteni) persze, ha érdekel az informatika, mint olyan, akkor érdmes bme-vik-info, bmf-neumann, elte-progmat, stb. felé orientálódni, de ezek nem ezzel foglalkoznak, max megemlítik egy-egy kurzus keretében. mindenesetre jól jön az informatikusi/programozói képzés, mert talán nagyobb rálátást kapsz a dolgokra, és egy csomó dolgot megtanulsz, ami nem is feltétlen php, flash, akármi, de hasznos lesz a későbbiekben.
2

lásd még

Hojtsy Gábor · 2006. Jún. 26. (H), 19.32
3

pentaschool

Fekete Ferenc GDA · 2006. Jún. 26. (H), 19.33
talán érdemes megemlíteni a pentaschool.hu-t, ott vannak célirányos tanfolyamok. mivel úgyis támogatják a Webconf-ot, ezért ez nem számít kommentszpemnek:) (egyébként nem csak web-el foglalkoznak)
4

Fősuli? Egyetem?

vbence · 2006. Jún. 26. (H), 23.44
Ezt a kérdést egy olyan országban teszed fel, ahol olyan, hogy "programozó" nem létezik!
A programozó az matematikus, aki mellesleg tud programozni.

Ha majd egy európai egyetem létrehoz kis hasznánkban egkét kart, akkor lesz rá esélyed, hogy értelmes dolgokat tanulj, és a tantárgyaid 90%-a ne hüjeség (szinonímák: töltelék, alibi) legyen.

- Hát.. már megint nagyon sötéten látom a világot. De attól igaz. -
5

tévedés/túlzás

Hodicska Gergely · 2006. Jún. 27. (K), 01.52
Ezt a kérdést egy olyan országban teszed fel, ahol olyan, hogy "programozó" nem létezik! A programozó az matematikus, aki mellesleg tud programozni.

Nem csak progmat van itthon sem.

esélyed, hogy értelmes dolgokat tanulj, és a tantárgyaid 90%-a ne hüjeség (szinonímák: töltelék, alibi) legyen

Per pillanat pl. BME infó karon szerintem elég jó dolgokat lehet tanulni, már nincs annyi "felesleges" villanykaros tárgy.

Ezen kívül meg az, hogy mi az értelmes tantárgy, elég nehezen határozható meg. Lehet, hogy mondjuk egy formális nyelvek most tök fölöslegesnek tűnik, és nem lesz rá minden nap szükséged, de azért adott esetben elég jól jöhet.


Felhő
6

bme

winston · 2006. Jún. 27. (K), 09.07
pont a formális nyelveket kell említened? épp rémálmaim vannak tőle. :) de a viccet félretéve, a bme-vik-info valóban jó. (az új, bsc képzésről nem nyilatkoznék, egyrészt inracionális ellenérzéseim miatt, márészt ugyan tudok egynéhány dolgot róla, de régi képzéses vagyok)
mindenesetre tényleg nagyon sok érdekes és hasznos dolgot tanítanak, a matektól kezdve (oké, itt kicsit tán elszálltak, de azért szükség van rá) a már emlegetett fonyon át, a szakmaközelibb softwave engineering-en keresztül a különböző programozás-elméleti dolgokig. szóval nagyon-de nagyon jó hely a magunkfajtának (azért megemlítenén, hogy nem egy leányálom)
más kérdés, hogy nem programozókat képeznek, hanem informatikusokat.
11

programozóból csak

vbence · 2006. Jún. 27. (K), 14.10
Programozóból csak az van. Az OKJ-s programozó is megszűnt 3 éve.

Van még az "informatikus" ami magyarul kb annyit jelent "...és a számítógéppel is csinál valamit". Én a műszaki infót láttam két fősulin (az egyikben ki is bírtam 3 hónapig). Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy olyan dolgokat tanítanak, amire amúgy a sulinak kapacitása van (elektrónika, gépészet) és heti 4 óra pascaltól (2 gyakorlat 2 előadás) úgy gondolják odabiggeszthetik az "informatikus" szót a műszaki után.

Ennek ellenkezőjéről nehéz lesz meggőzni. Már én is szégyelem mióta bolyongok a felsőoktatásban és jó példát eddig egyet sem láttam.

A tölteléktantárgyhoz nem kell pontosabb definíciót adnom, ha belépsz egy fősulira/egyetemre egyszerűen érzed :)

Az infó karon nem voltam, úgy ehhez nem tudok hozzászólni..
12

Fősuli...

tiny · 2006. Jún. 27. (K), 14.37
Az alapvető baj ott van, hogy manapság egy főiskola nem sokat ér. Lehet, hogy lesz vele munkád, de az egyetemek adnak normális képzést. Legalábbis -nem info szakon- így látom.
13

BSc MSc

attlad · 2006. Jún. 27. (K), 15.31
Főiskolai, egyetemi helyett van a BSc, MSc képzés. Legalábbis a BMF-en 2 éve már az van.
14

Olyan nincs

vbence · 2006. Jún. 27. (K), 15.42
Ez höjeség. Az biztos, hogy a nagy egyetemek lényegesen több pénzből gazdálkodnak. (De pl az ELTE a pénzek 90%át bérekre költi - ezermillió adjuktus és docens, akiket lehetetlen kirobbantani, akárhogy is csökkenti a kormány a költségvetést, ők előbb kapcsolják le a fűtést - megtörtént - , mint hogy egy doktorprofesszortól megváljjanak).
Amúgy hol tanulsz infót egyetemi szinten?

Másészt meg főiskola / egyetem mind a multé. A bolonyai vagy milánói vagy milyen egyezmény óta már csak bacselor meg macselor képzés (vagymiafrász) van, amiből az elsőre (3 év) tényleg aszondják, hogy szart sem ér.

De ha jó vagy a területeden, biztosan találsz munkát, főleg az informatika területén, ott még akkor is ha rossz vagy...
16

ennek semmi köze az intézmény költségvetéséhez

tiku I tikaszvince · 2006. Jún. 27. (K), 17.09
Szerintem ennek a dolognak semmi köze nincs az egyes oktatási intézmény költségvetéséhez.
Azt meg mostmár végkép nem értem, milyen alapon mondod azt bármelyik képzésre is, hogy nem ér semmit, ha Te (ha jól értem) nem végezted el egyiket sem!

A felsőoktatásnak mindig is az volt a célja, hogy olyan embereket képezzen, aki tudja, hogy hol jelennek meg szakterületének új eredményei, ezeket az eredményeket hamar értse meg, és tudja mindennapi munkájába a lehető leggyorsabban beépíteni, alkalmazni. Természetesen az alapokat mindenkinek el kell sajátítania, ahoz hogy a mások eredményét egyáltatlán értelmezni tudja. A papírral nem munká(k)ra kapsz képesítést, hanem arra, hogy minden újat meg tudj érteni, és ha tetszik alkalmazni.

Én nem tanultam az informatikát, programozást, stb sehol. Így nekem sokkal tovább tartott egy-egy alapelv megértése. Sőt van olyan dolog, amire saját magamtól kellett rájönnöm évek hosszú sora alatt, míg iskolában lehet hogy egy előadáson elmagyarázták volna.
Könyvtárosi diplomám van. Itthon, lassacskán, érdeklődésből, autodidakta módon tanultam meg amit tudok (a koszon kívül ezis rám ragadt...:)) Mégis van webes munkám, nem is kevés.

Az a lényeg, hogy az a munkaadó aki hosszútávon gondolkodik, szerintem nem a papírt nézni, hanem az embert, és az emberben rejlő lehetőségeket, tudást, fejlődni akarást...

TikuVoltam
18

minek

vbence · 2006. Jún. 27. (K), 17.37
ha rájössz, hogy semmi értelme, már nem maradsz ott befejezni... Legalább is én nem...
15

tu tudod

Hodicska Gergely · 2006. Jún. 27. (K), 17.02
Ennek ellenkezőjéről nehéz lesz meggőzni.

Azért mert láttál két szar főiskolát, attól még elhihetnéd, hogy a BME-s infó az nem rossz, de nem tisztem Téged erről győzködni. Az meg hogy infó a neve, és nem programozó, az jelen esetben részlet kérdés.


Felhő

u.i. Én örültem volna, ha annó így nézett volna ki a tananyag ott, akkor tuti nem villanykarra jártam volna.
17

Megszűnt?

-zsolti- · 2006. Jún. 27. (K), 17.33
Az OKJ-s programozó is megszűnt 3 éve.

Érdekes, nekem a múlt hónapban lett egy ilyen vizsgám.
19

Felsőfokú?

vbence · 2006. Jún. 27. (K), 17.39
Felső vagy közép? Amúgy lehet, hogy tévedek, csak ki van zárva ;)

És Felhőnek:
nem a programozást hiányoltam az volt (írtam is). A többit hiányoltam, ami az informatika szó hallatán eszembe jut...
20

Felső

-zsolti- · 2006. Jún. 27. (K), 17.53
Leglábbis amikor jelentkeztem rá, még annak hirdették, mostanában már inkább emelt színtűnek nevezik. (OKJ 54 4641 04)
21

mit?

Hodicska Gergely · 2006. Jún. 27. (K), 19.07
A többit hiányoltam, ami az informatika szó hallatán eszembe jut...

Kíváncsi lennék, hogy mit hiányolsz. Utánanéztél egyáltalán, hogy mit is tanítanak?


Felhő
23

hol?

vbence · 2006. Jún. 27. (K), 22.54
Nem tudom honnan lehetett volna valódi infókat szerezni. Kék könyv, nyíltnap? A kék könyvet olvastam, nyílt napon ugyan nem voltam, de nem is volt sok választási lehetőség. A progmat nem játszott, aminek még köze volt a témához a műszaki infó, legalábbis a nevéből annak tűnt..

B
29

BMF

KergeKacsa · 2006. Aug. 10. (Cs), 20.06
Én saját tapasztalatból tudok a BMF-ről nyilatkozni.Régen, cirka 2003-ig eléggé meglátszott az, hogy a villany karból vált ki az infós rész, de mára kirostálták az villanyos, jó kis szivatós tárgyakat, amiknek minimális köze sem volt az informatikához.

Szivítós, nem egyszerű, de tény, hogy az összeadó NAND kapuktól kezdve (természetesen azt is, hogy mi ez, miért azt csinálja amit, stb.) a cache-ek müködésén át, az AMD 64 bites procijainak a regiszterteréig bezárólag mindent belédvernek.
Hálózatkezelés win és linux alatt, html alapok, programozás (c++-tól és pascaltól kezdve Delphiig, PL/SQL-ig), mindenféle.
Válaszhatóként meg php, adózás, informatika és igazságszolgáltatás, távmunka, jogi ismeretek, politologia, meg egy nagy adag dolog.

Az biztos, hogy aki elvégzi az kap egy olyan alapot, hogy utána vidáman el fog programozni, illetve nem jön zavarba attól, hogy mit jelent a blokkos átvitel a memóriák esetén :)
A választható nem-informatikai tárgyak meg azért jó segítséget adnak, ha céget vezetsz, vezetői beosztásba kerülsz, netán köüzbeszerzések közelébe. Esetleg szerzői jogi problémád támad (akár áldozat, akár tettes oldalon.)

Szóval a BMF-et mostanra ajánlani tudom, nem tudok olyan tárgyat, amibe most bele tudnék kötni, hogy minek. :) (Régiből tudok ilyet, hogy pl. méréstechnika ;))
22

matek

breakline · 2006. Jún. 27. (K), 22.04
Szerintem teljesen rendben van, hogy egy egyetemen nem rögtön a gép elé ültetnek. Tényleg meg kell szenvedni. ELTE első proginfos évén pl. szinte csak matematikai alapokat tanítottak (fv. analízis, lin. algebra, mátrixok, kis dig. elektronika, gondolom sokaknak ismerős), amivel tényleg szenvedni kellett. Úgy vélem, aki azelőtt sohasem programozott, annak sokkal könnyebb dolga volt, hiszen tiszta lappal talán könnyebb megérteni, hogy egy olyan "egyszerű" dolgot, mint ciklus, feltétel hogyan lehet 4-5 oldalas definíciókkal leírni (relációk, logikai formulák meg ilyesmi), de aki már írt valaha is ciklust valamilyen programozási nyelvben, maximum csak röhögni fog ezen. Nekem a nagy prof mondta, hogy itt mérnöki gondolkodásmódot próbálnak tanítani, ami azt jelenti, addig kell szenvedni egy dologgal, míg meg nem érted a lényegét:) Talán igaza is volt. Az egyetemek a 2-3 évtől kezdenek érdekessé válni, amikor már megérted, hogyan működik egy számítógép (és nem csak a pc-d, vagy az intel processzor), és jó mélyre bele tudod magad (magadtól) ásni a dolgokba. Bár nagyképűen hangzik (az is), de higgyétek el, a programozás nem a php-nél, a sgml-nél, és a css-nél kezdődik. EZ kb. olyan, mintha elmennél autószerelőnek, de csak a tükröket tudnád beállítani, azt is a belső kapcsolóval. Szerintem a php mindezek után kéne hogy jöjjön, más kérdés, hogy ha valaki magától tanul, nyilván nem követné ezt: Hálózati, és számítógépes ismeretek (hardver is)=>egy alacsony szintű programnyelv ismerete=>egy magas szintű programnyelv ismerete (C++,Visual Basic, Java stb..)=>Hálózati op. rendszerek ismerete (Linux+shell programozás)=>Az Internet működése, hálózati modellek,webszerverek, démonok, mittudomén=>Egy webszerver program részletes ismerete (Apache pl.)=>HTML, CSS, IMAP, CGI=>szkriptnyelvek

Egyébként egy normálisabb egyetemen végig is tudsz (és kell is) menni ezen a vonalon. Na persze ez csak az én véleményem, és ezeket is meg tudod mind tanulni magadtól. De szerintem sokakban sok minden tisztázódna (főleg kezdőkben), ha követnének valami ilyesmit.

üdv
BL
24

BME végig is vezet

Hojtsy Gábor · 2006. Jún. 28. (Sze), 10.42
Én még ötéves képzésben vagyok a BME VIK infó szak hallgatója már az utolsó év előtt. Elmondhatom, hogy a breakline által leírt dolgokon szépen végig is vezet az egyetem, sőt közben rengeteg érdekes mellékágon is el lehet indulni (én például szociológiát, adózást meg egy csomó más témát is tanultam, mert érdekelt).

Megjegyzem vbence "védelmében", hogy voltak olyan pontok, amikor én is azt gondoltam, hogy ennek semmi értelme, csomó töltelék tárgyat nyomnak a fejembe, sok a matek. Különösen nehéz a helyzete annak, aki már webfejleszt, vannak olyan képzetei, hogy már készen van a munkaerőpiacra, és nem akarja magát meg az oktatóit fárasztani még évekig. Engem szerencsére jópáran meggyőztek, hogy rossz döntés lenne kiszállni, aztán eltartott egy ideig, mire magamra találtam az egyetemen, de most már azt mondom nagyon igazuk volt.
7

Iskola

fERI · 2006. Jún. 27. (K), 10.08
Szia Dani!

A Kecskeméti Főiskola GAMF karán van egy hálózati adminisztráció és webfejlesztés szakirány a műszaki informatika szakon. Az új BSC-nek megfelelően úgy gondolom, hogy a tananyag szakmai szempontból jó, és hát koponyák tanítják, akik a gyakorlatban alkalmazzák is azt, amit leadnak. Persze itt is vannak olyan tantárgyak, melyekkel a hallgatóknak a bajuk kicsit meggyűlik (elektrotechnika alapú tárgyak), de nem vészes.

Bízom benne, hogy tudtam segíteni.

További kellemes, szép napot kívánok.

fERI
9

Néha nem is kicsit

Csiszár Attila · 2006. Jún. 27. (K), 12.42
Persze itt is vannak olyan tantárgyak, melyekkel a hallgatóknak a bajuk kicsit meggyűlik (elektrotechnika alapú tárgyak), de nem vészes.


Néha nem is kicsit...:)

Jómagam amúgy a fokozatos öntanulás mellett állok ki ( én is így tanulom a dolgokat - (x)html, css - immár jó fél éve) az hogy emellé még szerzel papírt ilyen végzettséggel szeritnem csak egy plusz dolog. Persze a munkavállaláshoz nyilvánvaóan kell, legalábbis én így feltételezem!
8

van néhány hely

breakline · 2006. Jún. 27. (K), 12.34
Szia

Én közelebbit az ELTE-n láttam a proginfo-n, itt is van óra pl. Ajax-javascript-re, vagy scriptnyelvekre, vagy sgml-re, de ezek is csak kurzusok, sztem olyat nem találsz, ahol 4 évig neked ezt tanítják, egyrészt mert ehhez a téma azért annyira nem tág, másrészt meg te sem szeretnél ennyire szakbarbár lenni.:)

üdv
BL
10

2 évet simán

Jano · 2006. Jún. 27. (K), 12.54
Hát ha 4 évet nem is, de 2 évnyi tananyagot simán össze lehetne állítani, ha html-css-javascript mellé oda teszük: IA, usability, accessbility, SEO stb. aztán "szakirányon" meg PHP/Ruby/ASP-Apache vagy Photoshop-Flash-ActionScript :)
25

szintén bme, de mégse annyira

Marcell · 2006. Jún. 28. (Sze), 22.31
Én szintén a BME-t nyúzom, bár mint leendő villamosmérnök, tehát hivatalosan semmi közöm a webfejlesztéshez. Láttam olyan tárgyat, hogy "A WEB programozása" - mindez "felöleli" a HTML-t, CSS-t, JS-t és még szerveroldali nyelveket is - ASP, JSP. Azért csak idézőjelben, mert véleményem szerint ennyi idő alatt érdembeli tudást átadni nem lehet. Kétlem, hogy vki fél év után jutna el a weblaptervező pozicióba.

Más: egyik haverom egy ilyen 1 éves OKJ-s tanfolyamra jár - na hát a tudása is kb annyit ér. Elég annyi, hogy frame-eket használ... :)

Magam is autodidakta módon kezdtem és ezek helyett a "csodakurzusok" helyett inkább 2 dolgot tudok ajánlani, ami nekem nagyon bejött:
- internet
- könyvtár > BME könyvtárában sok minden megvan és külsősöknek is hozzáférhető!!!

Jómagam 11 db (PHP, HTML, JS, CSS, SQL) könyvet olvastam el a vizsgaidőszak alatt/helyett/mellett és sztem jóval töbet ért, mint egy ilyen rohanjunk végig mindenen dolog.
26

Webprog... LOL

janoszen · 2006. Jún. 29. (Cs), 15.44
Na, a Webprog kicsit LOL. Kizárólag MS alapú technológiákról beszélnek és a JS része pedig olyan mélységekig megy abba, hogy egyes elemeket hogyan kell a DOM fába helyezni közben meg jó nagy darabok kimaradnak.

A többi tárgy, ami weblapkészítéssel foglalkozik a BME-n meg mégLOLab... Szal az felejtős. Viszont módszertanban (PT, Szglab4, stb) nem rossz. Szal programot tervezni megtanítanak alap szinten. De hogy utána mit csinálsz belőle, az már rajtad áll. Az informatikusoknak úgyis állandóan újat kell tanulniuk többnyire autodidakta módon, szal talán a PHPre is ez érvényes.

A BME-n egyébként rengeteg az elméleti tárgy (Analízis, BSz, Fony, Algel, stb) szal ha nem vagy oda a matekért akkor sztem nem éppen első választás.
28

re

toxin · 2006. Aug. 10. (Cs), 19.50
szvsz ez kell hogy legyen : előélet(infofő/egyetem suli) akard, tudd, legyen egy ember aki fizet érte + 2év + kidobjon a barátnőd, mosthogy ez megvolt kezd menni a js :( :D
27

Fősuli

Anonymous · 2006. Aug. 10. (Cs), 19.12
sziaztok!
Azt szeretném kérdezni hogy szerintetek minek érdemes most továbbtanulni érettségi után? Valami jó suli kellene, és ott egy jó szak. Szeretem a számtechet, ennyit tudok írjatok. köszi.
30

téma

kisstoth · 2006. Aug. 10. (Cs), 23.11
Ha végigolvasod a témát, akkor kapsz 1-2 tippet illetve a www.felvi.hu-n is találsz pár dolgot.
31

Szeged?

Anonymous · 2006. Aug. 11. (P), 08.37
Sziasztok!
Szegedről tudna valaki mondani egy pár szót? Van-e vmi előnye/hátránya Pesthez képest?
32

ELTE vs. BME

Joó Ádám · 2006. Aug. 11. (P), 13.23
A fenti két lehetőség merült fel, és mindkettőről hallottam egymásnak ellentmondó véleményeket. A legfőbb szempont az lenne, hogy ne gebedjek bele a matekba, mert az nem a legerősebb oldalam. Ez alapján ti melyiket javasolnátok?
33

mindenképp szívsz

breakline · 2006. Aug. 11. (P), 13.53
mindenhol matekkal kezdesz az első évben, ergo. mindenhol szívsz. Én ELTE-n voltam egy évig, most megyek BMF-re majd jövőre szeretnék BME-re átmenni, az ELTE-s programtervező info szak nekem kicsit túlságosan egyirányú (programozás ezerrel), ezért is mentem át BMF műszaki info-ra, mert azért IT közel sem csak a programozásról szól. Persze ha csak a programozás érdekel lehet érdemes proginfo-ra menni, vagy nézz körül különböző természettudományi karokon, ott is vannak hasonlók, de ez meg mind matematika az elős 1-2 évben.
Bárhova is mész, analízis, lin. algebra, és hasonlók mindig lesznek, szóval egy évet biztos szenvedsz, az érdekes dolgok meg úgyis csak utolsó évesként jönnek elő.. (pl. webprog is, pontosabban szkriptnyelvek néven, meg adatbázisok). Nekem úgy tűnt kicsit túlbonyolítanak néhány dolgot, míg gép elé kerülsz már megtanítanak relációk, meg egyéb formulás alapján papíron programozni, aminek megint semmi köze (szerintem) a programozáshoz...

BL

BL
34

papíron programozás?

KergeKacsa · 2006. Aug. 11. (P), 15.13
Én a BMF-re járok, és eddig asszem talán kétszer programoztam papíron még az első évben. :)
Nem ilyen formulás alapon, hanem blokkdiagrammon és társain. szerintem ez nem sok. ;)

BMF-en (és gondolom máshol is hasonlóan van) az első 1 év az alapozó tárgyak éve. Analízis, lin. algebra, villanytan, de ugyanekkor már jönnek a programozási alaptárgyak, tervezés, pascal, stb. Nem egyszerű a matek, de túl lehet élni.
Olyan informatikus suli nem fogsz találni, amiben nincs matek alapozás elég keményen. (vagyha mégis, az olyan is...)

Ja és második évben már jönnek az érdekes dolgok, közel sem utolsóévesként. :) Az első 1-1,5 évet ha kibírtad, akkor már szinte csak olyat kell tanulnod, aminek már ténylegesen köze is van a számítógépekhez. :)

Amennyire én tudom az "erősorrend" kb úgy néz ki, hogy BME az első, szorosan mögötte BMF, utánuk a többi tanintézmény.
35

BME

Anonymous · 2006. Aug. 11. (P), 16.43
Én BME/müszinfóra járok és a progZHk/vizsgák eddig kizárólag papiron voltak. KisZHkat leszámítva soha nem írtam még gépnél ZHt/vizsgát.
36

hm

KergeKacsa · 2006. Aug. 11. (P), 18.28
Erről nem tudtam. :)

Akkor már tudom, hogy miért mondták nálunk olyanok, akik a BME-t is megjárták, hogy a BMF gyakorlatiasabb :)
37

papíros ZH-k

Marcell · 2006. Aug. 11. (P), 18.54
Ez tényleg így van, hogy a ZH-kat papíron írjuk, első félévben mi is lázongtunk, de szerintem bőven teljesíthetők a követelmények. Mindkét évben 5-st kaptam és csak annyi előképzettségem volt, hogy PHP-ztam előtte (mostmár tudom: gyér szinten).

Bár én villamosmérnök szakon vagyok a BME-n, azért hadd tegyem hozzá, hogy ezt a papíros dolgot nem úgy kell elképzelni, hogy "hú, de elméleti maszlag az oktatás". A programozás tanítás szerintem nálunk bőven korrekt volt és gyakorlatias! Első félévben egy általános nyelvet tanultunk végig - éppen a C-t, ami sztem nagyon hasznos tud lenni minden magára valamit is adó PHP tanoncnak - második félévben pedig az objektumorientáltság témakörét jártuk végig C++-ban - szintén tök jó egy webre kívánkozónak.

A hangsúly sztem azon van, hogy megtanítanak egy nyelvet neked, aztán te meg megtanulod azt ami tényleg neked kell - ehhez már nem kellenek ők, hiszen a fő alapelveket/konstrukciókat már úgy is ismered, max máshogy nevezik az adott programnyelven.

Szintén nem elhagyagolható tényező, hogy egy BME-s papírt egy komolyabb cégnél jóval nagyobb bizalommal fogadnak - több személyes forrásból is hallottam már ilyet vissza.
38

nomég

KergeKacsa · 2006. Aug. 11. (P), 20.15
No igen, a BME Msc-t ad (ha jól tudom már ott is a bolognai rendszer van), BMF meg "csak" Bsc-t, bár ettől függetlenül elismertebb, mint a többi egyetemen kapott infós diploma. De ha valaki tud, akkor nem a diploma helye a lényeg. :)
(kiegészítés: alapból csak Bsc-t ad a BMF 3,5 év alatt, de ott is indul Msc képzés :))

BMF-en van Pascal, C, ezekre épülve Delphi, C++, objektumorientáltság, választhatóban PHP, .NET, Java, stb.
Bővebb tanterv itt: http://www.nik.hu/letoltes/bsc2_tanterv_nappali.xls
39

nem számít

breakline · 2006. Aug. 11. (P), 20.41
Végülis mind1 hol szerezted meg a diplomád, hiszen kb. ugyan az a két tanterv (BMF és BME Bsc), ha meg Msc-re akarsz menni, és van egy kis eszed kimész külföldre. A BMF-nek piros pont, amiért ingyen(!) szerezhetsz Cisco "diplomát", és még certifikált végzettséget kaphatsz Novell, Microsoft és hasonló cégek képzésein, sztem egy jó Cisco hálózatépítő diplomával már simán találsz olyan munkát, amikre informatikusok vágynak (:), magánemberként azonban fizethetsz pár milliót érte. Ezt nagyra értékelem, remélem össze is jön (mármint nekem)

BL
40

web tanulás

Anonymous · 2006. Aug. 24. (Cs), 14.56
Sziasztok!
Nemrég elvégeztem egy web designer tanfolyamot, viszon szeretném továbbfejleszteni a tudásomat. Úgy érzem össze tudok már rakni egy honlapot (http://szemelyi-edzes.fw.hu), de ez a tudás még messziről sem elég. Olvastam már, amiketfent írtatok, de ebből még én se tudtam eldönteni hova érdemes menni.
Én egy olyan helyet keresek, ahol egy jó tanártól (aki nem középiskolás módszerekkel tanít) úgy elsajátíthatom a web programozást, hogy kapjak egy jó alapot, egy rálátást az egészre, melynek segítségével már tudnám magam önállóan továbbképezni.
Nekem nem számít a diploma, azaz ez a fajta papír nem :)Nem szeretnék töltelék tárgyakat tanulni. Mivel én még nappali fősuli vagyok (ÁVF 3.év), csak délután lenne időm ilyesmire járni.
Jó lenne, ha segítenétek!
Kata
41

Végigolvastad?

vbence · 2006. Aug. 24. (Cs), 17.41
Igazából ez hálistennek olyan terület, amihez nem kell második személy. Ha szerzel egy akármilyen diplomát az előny (látom folyamatban is van). Ha szeretnél programozni is (interaktív weboldalak), veszel egy programozós könyvet, esetleg egyet az adatbázishoz (szerintem fölösleges). Ha megvannak az alapok, a neten egy angol szótárral a zsebedben mindent megtalálsz.

Persze ha van egy mentor a közelben az segíthet átugrani néhány lépcsőt, de nincs semmi baj azzal se, ha átesel minden hibán, amin ilyenkor szokás...