ugrás a tartalomhoz

Csobogó szivattyújának szabályozása

inf · 2013. Szep. 29. (V), 21.06
A téma nem igazán webprogramozás, de sokkal szívesebben írok ebbe a fórumba elektronikai kérdést, mint bármelyik másik általam ismertbe...

Szeretnék építeni egy kisebb csobogót, azt írják, hogy akváriumba való szivattyúval ez megoldható. A szabályozással vagyok bajban, nem tudom, hogy milyen típusú alkatrészekkel, és hogyan lehetne megoldani, kevéssé értek az áramkörökhöz, de ez is programozási feladat, ha úgy vesszük, csak itt a szoftvert beleégetik egy nyákba, ha jól sejtem. Olyat szeretnék, hogy 40% páratartalom alatt kapcsoljon be a csobogó, és 60% felett kapcsoljon ki. Ezen kívül még szabályozni szeretném a térfogatáramot, szóval hogy milyen erősen szivattyúzik a cucc. Arra gondoltam, hogy a szivattyúnak valószínűleg van egy tápkábele, amire rá lehetne tenni magát a szabályozót és a páratartalom mérőt, így azért lenne akkora távolság a csobogó és a konnektor között, hogy a szobában lévő átlagos páratartalmat mérjek... Ti hogyan indulnátok el vele?
 
1

Espruino: JavaScript for

Poetro · 2013. Szep. 29. (V), 21.12
2

wow, nem tudtam, hogy ilyen

inf · 2013. Szep. 29. (V), 21.23
wow, nem tudtam, hogy ilyen is létezik

nagyon jó, öntöző rendszerhez is lehet, hogy veszek majd egyet...

szerk:

most nézem, hogy még nem is lehet kapni, csak prototípus van, meg hiányzik 20.000$, hogy tömegtermeléssel tudják csinálni

baromi jó lenne az öntözési rendszerhez a kertben, ha fel lehetne szórni rá egy nodejs szervert, meg lenne wifi kapcsolata :D lehet, hogy megkeresem ezeket a srácokat, hogy mégis hogyan lehet összeszórni egy ilyet
3

De lehet egy Raspberry PI is,

Joó Ádám · 2013. Szep. 29. (V), 21.28
De lehet egy Raspberry PI is, azon egy teljes Debiant kapsz. Esetleg egy Arduino, de azzal voltak problémáink.
4

Bőven elég lenne valami

inf · 2013. Szep. 29. (V), 21.34
Bőven elég lenne valami olyan, amit programozni lehet, kicsi, és tudom vele szabályozni a szivattyú áramellátását. Azt hittem, hogy ilyesmit kész áramkörökkel szoktak csinálni, amiket nem lehet programozni. Nagyon le vagyok maradva...
6

Egyedi megoldáshoz FPGA-t

Joó Ádám · 2013. Szep. 29. (V), 21.46
Egyedi megoldáshoz FPGA-t szokás használni, ami egyfajta átégethető áramkör, de ehhez hardverleíró nyelvben, szintetizáló eszközzel kell dolgozni. Ha szeretnéd az eddigi ismereteiden belül megoldani, akkor a PI a legjobb, mert azt bármivel tudod programozni (én például Javát használok most rajta).
10

Ja, a PI a legjobb árban azok

inf · 2013. Szep. 29. (V), 21.54
Ja, a PI a legjobb árban azok közül, amiket eddig láttam. Egyelőre még tanulmányozom a lehetőségeket, aztán döntök, hogy milyet veszek.
13

http://blog.rueedlinger.ch/20

inf · 2013. Szep. 29. (V), 22.06
http://blog.rueedlinger.ch/2013/03/raspberry-pi-and-nodejs-basic-setup/ van hozzá nodejs is. úgy néz ki nekem is raspberry pi lesz a linux miatt. jobb, mint egy beégetett nodejs ki tudja milyen tűzfallal, elvileg vannak arra is npm modulok, de nem ástam bele magam annyira, a linuxban jobban bízom jelenleg, mert sokkal kipróbáltabb
5

Azóta már bőven túljutottak a

hunkris · 2013. Szep. 29. (V), 21.41
Azóta már bőven túljutottak a 20 lepedőn...
Lehet, hogy én is beruházok majd egy ilyenre.
8

http://tessel.io/ találtam

inf · 2013. Szep. 29. (V), 21.52
http://tessel.io/ találtam egy másik javascriptest is... ha belegondol az ember, már nagyon régóta vannak okostelefonok arm processzorral, maga a technológia már adott..

én mindenképp vennni fogok ilyet, egyelőre csobogó meg öntöző rendszer projekthez kell... hálózatra se muszáj rádugni, elég egy aksi meg egy napelem hozzá, pár ezresért lehet szerezni ebay-ről...
7

Arduino?

janoszen · 2013. Szep. 29. (V), 21.51
Esetleg Arduino?
9

Beleásom magam a témába, van

inf · 2013. Szep. 29. (V), 21.53
Beleásom magam a témába, van egy rakás ilyen: http://iqjar.com/jar/an-overview-and-comparison-of-todays-single-board-micro-computers/ és akkor még ez is csak a jéghegy csúcsa...
11

Mi belebuktunk, az egész

Joó Ádám · 2013. Szep. 29. (V), 21.57
Mi belebuktunk, az egész addig lefejlesztett kódot ki lehetett vágni, mert használhatatlan volt a WiFi pajzs. Innentől kezdve én nem ajánlom igazán jó szívvel.
12

Nem tudom

janoszen · 2013. Szep. 29. (V), 21.59
Nem tudom, egy ismerosom pont most csinal vele ontozorendszert. Nekem nincs tapasztalatom vele.
14

Mi volt a gond a wifi

inf · 2013. Szep. 30. (H), 02.33
Mi volt a gond a wifi pajzzsal? (mint tűzfalakhoz nem igazán értő laikus kérdem)

Ahogy nézem külön programnyelve van, ami nem teszi valami vonzóvá...
16

Mi volt a gond a wifi

Joó Ádám · 2013. Szep. 30. (H), 02.52
Mi volt a gond a wifi pajzzsal? (mint tűzfalakhoz nem igazán értő laikus kérdem)


Pajzsnak a bővítőkártyákat hívják, tűzfalról nincs szó, csak egy wifi portról. A gond a teljes megbízhatatlanság volt: negyed óránál tovább ritkán sikerült fenn maradjon a hálózaton, ameddig fenn volt, addig is elvesztett kapcsolatokat, illetve ha fel is állt kapcsolat, az adatok nagy része akkor is sérülten érkezett (általában több sor hiányzott a HTTP kérés elejéből). Két különböző pajzzsal is próbáltuk, de nem vezetett eredményre. Nem mentünk bele, hogy szétszedjük a firmware-t…

Ahogy nézem külön programnyelve van, ami nem teszi valami vonzóvá...


Az csak vakítás, gyakorlatilag vanilla C++ egy saját könyvtárral. Én amikor elegem lett belőle, hogy használhatatlan az eszköz, de még reménykedtünk, hogy megoldjuk, implementáltam a hálózati könyvtár interfészét POSIX socketekre, és saját gépen fejlesztettem le az egész szervert, GCC-ben.

Nem lenne egyébként rossz, viszonylag jó a dokumentációja is, csak hát nem működött.
18

A raspberry pi-al elégedett

inf · 2013. Szep. 30. (H), 02.58
A raspberry pi-al elégedett vagy? Miben nyújtott többet azon kívül, hogy működött? :D
19

Nekünk több hónap kínlódás

Joó Ádám · 2013. Szep. 30. (H), 03.08
Nekünk több hónap kínlódás után már ez is elég volt hozzá, hogy szerelembe essünk vele :D

Egyébként annyi, hogy fut rajta egy komplett Debian desktop, rádughatod egy HDMI-s monitorra, és tulajdonképpen helyben fejleszthetsz rá. Persze nem egy erőmű, meg egyébként is jobb a saját gépeden, úgyhogy apt-get-tel egy perc alatt fent volt az SSH démon, amin keresztül rsync-kel ment a deploy. Az Nginx, a JDK és az SQLite is körülbelül ennyi erőfeszítéssel volt kéznél.

A minap már Finnországból, a publikus interneten keresztül kapcsolgatta az egyik kolléga egyikünk lakásán a ledet :)
21

Szerinted egy egyszerű

inf · 2013. Szep. 30. (H), 03.20
Szerinted egy egyszerű képfelismerőt el tud vinni? Olyat szeretnék, hogy a robotrepülő a tereptárgyak alapján hazataláljon, ha esetleg megszakad a kapcsolat vele... Persze ez még a távoli jövő, de szívesen összeraknék több kisebb quadrocoptert légifotó célzattal. Tudok is olyan embereket, akik vevők lennének a dologra...

Hogyan lehet / érdemes megrendelni? http://www.rpibolt.hu/ Ez használható, vagy inkább ebay?
24

Nem értek hozzá, hogy

Joó Ádám · 2013. Szep. 30. (H), 03.42
Nem értek hozzá, hogy mennyire erőforrásigényes a képfelismerés, de érzésre azt mondanám, hogy menni fog.

Majd megkérdezem a srácokat, hogy mi hol rendeltünk, szólj még rám.
25

Nekem van egy ismerősöm, aki

inf · 2013. Szep. 30. (H), 03.51
Nekem van egy ismerősöm, aki csinált 3d-s tereptárgy felismerőt, de valami 10 féle algoritmust használtak, meg ott központi szerveren ment a felismerés. Én egy egyszerűbb valamivel is megelégednék.

Okés, majd írok emailt. A biztonsági cikkekkel kapcsolatban úgyis akartam írni. Módosítani fogok még rajta egy kicsit, meg akkor már összeszórok egy md->html konvertert, ahogy nézem a weblaboros cikkek forrásait, kb 10 perces meló...
28

en itt vettem

darevish · 2013. Szep. 30. (H), 12.44
http://malnapc.hu/. Picit dragabb, mint kulhonbol, cserebe gyorsan megerkezik. En a helyedben itthonrol rendelnem, ugy is elenyeszo lesz az ara ahhoz kepest, amikor verszemet kapsz, es elkezdesz hozza vasarolni _mindent_ :D
29

Az Arduino messze a

tgr · 2013. Szep. 30. (H), 13.38
Az Arduino messze a legnépszerűbb embedded programming platform, ezerféle wifis projektben használták már, valószínűbb azért, hogy a ti oldalatokon volt a hiba (vagy rossz beszállítót fogtatok ki).

Arduino-t is lehet egyébként tetszőleges nyelven programozni Firmatával, node.js-ben pl. a Johnny-Five segítségével. (Nem tudom, mennyire érett a Raspberryhez vagy a hivatalos Arduino fejlesztőkörnyezethez képest, de tutorialokat bőven lehet találni, amikben sikerrel használják.)
30

Az Arduino messze a

Joó Ádám · 2013. Szep. 30. (H), 14.31
Az Arduino messze a legnépszerűbb embedded programming platform, ezerféle wifis projektben használták már, valószínűbb azért, hogy a ti oldalatokon volt a hiba (vagy rossz beszállítót fogtatok ki).


Messze nem voltunk egyedül a dologgal, százával lehet olvasni a wifi problémákról a fórumokban. Ezzel együtt nem azt mondom, hogy a platform rossz, nekem kifejezetten tetszett, egyszerűen a bizalom veszett el, hogy egy ilyen fontos funkciót nem tudunk (két informatikus és egy villamosmérnök) működésre bírni, két beszállítótól, még a hivatalos dokumentációpéldát használva sem.
15

Most ez komoly?!

Pepita · 2013. Szep. 30. (H), 02.47
Tökmindegy, hogy csobogó vagy öntöző, simán kapsz hozzá érzékelőket PLC-t, mágnesszelepet, valószínűleg sokkal olcsóbban, mint ezeket.
De ha nem is olcsóbb, nehogy már internet kelljen hozzá!
Nem igényel különösebb informatikai tudást egy ilyen beállítása, közvetlen ilyen tapasztalatom nincs, csak világítástechnikában, sötétedésre, naptárral, mindennel 10-20e HUF érzékelővel. Jó villanyszerelési üzlet és jó eladó kérdése az egész.
Ha nem a saját programozás a cél, hanem a párásítás ill. öntözés, akkor jobban jársz, ha kész megoldást veszel.
Ha nem törpefesz (<50V) a szivattyú, ne szereld kellő gyakorlat nélkül, mert még bedauerolod vele valaki haját! :)
De ezt komolyan kérem.
17

A párásítás is cél, meg

inf · 2013. Szep. 30. (H), 02.52
A párásítás is cél, meg persze, egyszerűbb egy tizesért venni egy ultrahangos porlasztóval felszerelt párásítót, de szeretném bővíteni a tapasztalatomat a robotika és hasonlók irányába is. Biztosan tudom, hogy a későbbiekben, akár kutatómunkában is nagyon nagy hasznát lehet venni az ilyesminek.

A csobogókba közel se kell annyira erős szivattyú, mint amiről beszélsz. Akár még én is tudnék építeni egy villanymotorból meg egy gumicsőből membránszivattyút, ha nagyon akarnék... Amit akváriumokhoz lehet kapni, azok teljesen megfelelnek a célra, és mellesleg azok vízállóak.
20

Csak 230-at ne

Pepita · 2013. Szep. 30. (H), 03.11
Tőlem olyan ufót építesz, amilyet kedved van, de ami ráz, attól inkább óvakodj. Sok embert láttam már "villanyászni"...
A vezérlés logikája ugyanaz egy 2W-os és egy 10kW-os szivattyún is. Akváriumban is igen, a szivattyú vízálló, de neked a tápfeszt kell kapcsolgatni, ami nem ritkán 230V. Erre mondom, hogy ha nem területed a villanyszerelés (asszem talán bigyológusféle-mérnök vagy?), akkor ne csináld, mert különböző szigetelési és szerelési eljárások vannak fesz-szintenként.
(Első szakmám: vasúti dízel-, villany- és vontatottjármű-szerelő, én 25 kV-ig "jó vagyok".)
22

Akkor majd téged hívlak :D

inf · 2013. Szep. 30. (H), 03.24
Akkor majd téged hívlak :D Részleteiben még nem foglalkoztam a tápfesz kérdésével, vagy hogy hogyan tudnám azt szabályozni. Nyilván olyan megoldást választok, ami a lehető legbiztonságosabb, meg nem a kábel vizes végével fogok dolgozni, hanem a konnektorhoz közelivel...
23

Attól függ

Pepita · 2013. Szep. 30. (H), 03.41
hova hívsz :), de segítek szívesen, szerszám is akad még...
Az fontos, hogy az elektronikád kellőképpen le legyen választva a motortól, pl. optocsatoló, erősítőtranyó + megfelelő teljesítményű és üzembiztos relé (a márkásabb PLC-kben is relé (is) van, nem kell kiakadni). A lényeg, hogy a szivattyú kopóalkatrész, egyszer tönkremegy, akkor ne tudja gallyra tenni a vezérlést.
A másik, hogy a kicsike teljesítményű szivattyú is és az elektronika is "kér" neki megfelelő, akár olvadóbiztit, nem ám a háztartási 16A-es, többnyire C (=lomha) kismegszakítóra bízni az össz kb. 20mA felvételű cucc biztosítását. Adott esetben lehet olyan kicsi vezetékkeresztmetszeted (mert olyat tettél / van a nyákon), hogy inkább kigyullad, mielőtt felvenne 16A-t hiba (zárlat) esetén... Ha nem kell messze menni, tényleg szívesen segítek, érdekel is.
26

Jelenleg Herend, az Bp-től

inf · 2013. Szep. 30. (H), 03.57
Jelenleg Herend, az Bp-től 140 km :-) De tőlem konzultálhatunk online is, ez a csobogó csak egy kis induló projekt a témában, később szeretnék aquaponiát automatikus szivattyú kezeléssel, meg öntöző rendszert szintén automatikus szivattyúzással, meg minden ilyen szépséget, szóval az elektronikai segítségnek hasznát tudom venni, a nagyobb projektek már biztosan hálózatról fognak menni komolyabb áramerősséggel...
27

http://www.greenaqua.hu/hu/eh

inf · 2013. Szep. 30. (H), 04.26
http://www.greenaqua.hu/hu/eheim-compact-300-minipumpa.html

Valószínűleg valami ilyesmi lesz a szivattyú benne.
31

Érdekes, nincs

inf · 2013. Szep. 30. (H), 20.28
Érdekes, nincs letranszformálva 230V-ról az áram benne, szóval játszadozásra nem biztos, hogy ez az alkalmas...

Ahogy nézem alapból van benne flow control. Valamit esetleg be lehetne tenni a konnektor meg ez közé, ami irányítja a ki-be kapcsolást. Az áramlási sebességet nem feltétlen akarom szabályozni (inkább beállítom kézzel), egyelőre elég a ki/be kapcsolás, arra meg szerintem van olyan relé, amit lehet lehet használni raspberry pi-hez.
32

Na ezért ne szerelj!

Pepita · 2013. Szep. 30. (H), 23.20
Érdekes, nincs letranszformálva 230V-ról az áram benne
Helyett: feszültség. (Azért ráz, mert nagy lesz benned a feszkó :)) Az áram folyik, bizonyos áramerősséggel, az adott feszültségszinten.
Egyébként a házivízmű, búvárszivattyú sincs, mert a teljesítménye miatt csuklónyi vastag kábel kéne hozzá. (Letrafózva az áram lenne nagy, hogy azonos teljesítmény maradjon, az áramerősséghez viszont vezetékkeresztmetszet kell.)
Hát az összesen ide (Nógrád) 200 km...
Én kifejezetten szerelésben segítenék, ha elküldöd zipben a szivattyút alkatrészeivel, akkor összerakva visszaküldöm (online). :)
Én egy ilyen tömörítőn agyalok egy ideje, de a feladatspecifikációnál nem jutottam tovább :)

raspberry pi link? Alapjában nem baj, ha 230-as a szivattyú, csak akkor magát a szerelést csináltasd szakival. Mondjuk villanyszerelők közt is akad Pistike is bőven...
Megnézem a szivattyút, de meg kéne ismerjem a raspberry pi műszaki adatait is, aztán szerintem tudok közé mondani valamit, akár kapcs.-rajzzal együtt (bár arra nincs progim, hát "kézzel").
Szerintem lehet itt, érdekes téma, de tudod a mailcímem is. Skype-on ritkán vagyok mostanság.

Szerk: ez is érdekes:
Fogyasztás: 5W
Ez pedig teljesítmény...
Akkor védelemnek 100mA-es bizti kell (jó az N5 üveg, persze foglalattal), ugye mennyire füstölne 16A-es automatára kötve? Valószínű van a szivattyúban (vagy gagyi), de nekünk a vezérlést is meg kell védenünk, tehát előrébb kell a bizti.

(Nem kell link, megvan a magyar bolt.)
33

Helyett: feszültség. (Azért

inf · 2013. Szep. 30. (H), 23.42
Helyett: feszültség. (Azért ráz, mert nagy lesz benned a feszkó :)) Az áram folyik, bizonyos áramerősséggel, az adott feszültségszinten.

Pongyolán fogalmaztam, szokásom...

A szivattyú összeszerelve jön, a vezérlésébe kellene belenyúlni, ha van rá lehetőség, hogy automatikus legyen a ki/be kapcsolása. Valszeg a vezetékében van valamilyen kapcsoló, nem találtam megfelelő képet erről. Még az is lehet, hogy más szivattyút rendelek, ami jobban megfelel a célnak, csak hát nem igazán értek hozzá...

Az RPI csak az alacsony feszültséget bírja, 5V feletti nem tesz jót neki, vagy valami ilyesmit olvastam vagy láttam a mai nap folyamán. Ha jól tudom akkor pl egy mágneses kapcsoló úgy működik, hogy a vezetékben folyó áram mágneses tere elhúz egy mágnesezhető fémet valamilyen irányba, és így zárul vagy nyílik az áramkör. Ehhez szerintem nem kell levédeni az RPI-t, mert a nagyfeszültségű vezetékhez nem is ér hozzá, csak a kapcsolót mozgatja... Aztán lehet, hogy a mai kapcsolók más elven működnek, nem értek hozzá...

Ha jól értem a védelem kb annyi, hogy pont akkora ellenállása van a szálnak, hogyha 5W feletti teljesítmény megy keresztül rajta, akkor leolvad?

Rákérdeztem az RPI fórumában, hátha tudnak valami okosat mondani ezzel kapcsolatban...
35

Hosszan írtam a másikat, ha ezt előbb látom....

Pepita · 2013. Okt. 1. (K), 00.36
A szivattyú összeszerelve jön, a vezérlésébe kellene belenyúlni
Van neki gyárilag vezérlése? Amennyire én láttam (már fáradt vagyok, tévedhetek), bedugod és megy. Alaphelyzetnek ez nekünk jó. (Mindjárt szerkesztem, hogy lásd: válaszolok még, de aztán megyek.)
36

Azt írják, hogy van,

inf · 2013. Okt. 1. (K), 00.37
Azt írják, hogy van, adjustable 150-300 azt hiszem L/h.
38

Már nem tudom szerkeszteni! :(

Pepita · 2013. Okt. 1. (K), 00.43
Várj egykicsit, már lassú vagyok. :)
39

Szóval

Pepita · 2013. Okt. 1. (K), 01.03
Minket most az átfolyás egyáltalán nem érdekel, mert csak ki-be akarunk kapcsolni, adott értékek közt a páratartalmat.
Ehhez kelleni fog egy bemeneti érzékelő, ami megmondja, hogy mennyi a páratartalom.
Biztosan lehet ilyet kapni valamilyen kapcsolóval-relével egybeépítve - erre írtam lentebb, hogy RPI valószínűleg nem is kell, legfeljebb relé.
Még az is lehet, hogy más szivattyút rendelek, ami jobban megfelel a célnak
Ránézésre ez pont jó lesz, mi akarunk vezérlést neki, az a jobb, ha neki nincs. Kb. csinálunk neki egy másik dugaljat a fali helyett és kész. :)
Az RPI csak az alacsony feszültséget bírja, 5V feletti nem tesz jót neki
Pontosan. Erre írtam a relés megoldást, de még azzal is vigyázni kell. Dióhéjban: a relé egy elektromágnes (pl. pont 5 V-os) és ezzel az elektromágnessel - ha áramot kap - kapcsol be egy olyasmit, mint egy villanykapcsoló, ez a kapcsoló már "bírja" a 230 V-ot.
Ami fontos, hogy a relé tekercse is elromolhat, ezért ettől is óvni kell az RPI-t. Nem merül ki ott a kérdés, hogy ez is az is 5 V-os.
Viszont a portokkal már bajba kerültem, azt ma már nem vállalom.

Ha jól értem a védelem kb annyi, hogy pont akkora ellenállása van a szálnak, hogyha 5W feletti teljesítmény megy keresztül rajta, akkor leolvad?
Majdnem.
Egyrészt áramerősségre műxik a dolog, ha nem motorod lenne, hanem hagyományos 5 W-os izzód (ohmikus terhelés), akkor is az izzó ellenállása fix, de magasabb feszültségen magasabb lesz az átfolyó áram is (ezzel a teljesítmény is), ezért a "pont akkora" nem jó, mert M.o.-on elég rendesen van hálózati ingadozás. A villanymotor még bonyolultabb: induláskor akár 3xosát is felveheti a névleges áramnak. Ennek megfelelően írtam arra a biztit, a relé meg minimum 1 A kapcsolására lesz képes (így 10x erősebba relé, mint a bizti: nagyon soká fog tönkremenni).
Rákérdeztem az RPI fórumában, hátha tudnak valami okosat mondani ezzel kapcsolatban...
Ezekkel kapcsolatban szerintem elég "okosat" mondtam, viszont a portok kérdésesek (illetve ehhez a feladathoz egyáltalán kell-e: szerintem nem.)
Szóval ha a portok tulajdonságairól tudsz valamit, az jól jönne (ha nem ehhez, máshoz).
De megígérem, hogy kb. a héten valami rajzot prezentálok erről, esetleg páraérzékelőt is (Schneider-nél, Möller-nél, Legrand-nál érdemes esetleg keresgélni, ma én már biztos nem - már megint holnap van...)
41

http://www.rpibolt.hu/termek/

inf · 2013. Okt. 1. (K), 04.21
http://www.rpibolt.hu/termek/dht11_digitalis_homerseklet_es_paratartalom_mero_szenzor_raspberry_pi-hez.html

Ez pl jó hőmérséklet és páratartalom méréséhez...

http://www.rpibolt.hu/termek/2_csatornas_optocsatolos_relemodul_raspberry_pi-hez.html

Ez meg egy relé, ami gondolom olyasmi, ami nekünk kell. Mivel direkt RPI-hez van, ezért gondolom van benne védelem is. Ha jól sejtem ahol a csavarok vannak, oda kell bekötni a villanyt, aztán az egészet betenni egy dobozba. Azért talán nem vagyok segg hülye a témához :D

Érdekes lenne, ha ki lehetne váltani RPI-t, csak hát valahogy be kellene lőni, hogy milyen páratartalomnál kapcsoljon ki-be, mert ez a 40-60 csak hasraütéses értékek... Szeretnék még a vízbe 3 színű ledet, ami ki-be kapcsolható a pumpától függetlenül, meg valami ledes fény játékot is, meg talán később egy porlasztót meg szivárványt is, de mára elég a giccsből :D
43

Ez az!

Pepita · 2013. Okt. 2. (Sze), 02.18
Bocs, de energia hiányában csak a relét néztem.
Mivel direkt RPI-hez van, ezért gondolom van benne védelem is.

Már a linkben is ott az általam emlegetett optocstoló, "ő" felel azért, hogy ha füstöl a relé, akkor se nyomjon vissza semmit RPI felé.
A relé bőven jó teljesítményű, azért van 3 csavarja, mert van egy "bázislába", és ehhez képest egy nyitó és egy záró érintkezője. Így bekötéssel is tudsz logikát invertálni.
Érdekes lenne, ha ki lehetne váltani RPI-t, csak hát valahogy be kellene lőni, hogy milyen páratartalomnál kapcsoljon ki-be
Be is lehet, de te csicsákat is akarsz... Meg főként RPI-t. :) Nem is beszéllek le.
Akkor viszont nem lesz elég a két csatornányi kimenet, viszont led elé 10 A-es relét tenni igencsak ágyúval verébre. Vagyis inkább atombombával. :) Ugyanis az optocsatoló nem más, mint egy led és egy fototranzisztor egy tokban. Ebből a led "világít" az RPI-ről táplálva, a tranyó ezt látja "messziről", azért kapcsol egy már másik áramkört. Így van fénnyel kommunikálva, vezeték helyett, nehogy visszajöjjön valami, ha gebasz lenne pl a relével (mert ez már kopóalkatrész). Ilyenkor általában eldurran az optocsatoló tranyó fele, de a led benne világít tovább. Tehát a ledeket minimális biztonsági mutatvánnyal lehet működtetni, de így az már másik kimenet.

Szerk.:
Ha jól sejtem ahol a csavarok vannak, oda kell bekötni a villanyt, aztán az egészet betenni egy dobozba.
Aranyos megfogalmazás, igen, így van, csak a 3 lábából nekünk a szivattyúhoz csak 2 kell, a fényképből nem derül ki, melyik-melyik (bázis, nyitó, záró). Az nemigazán tetszik, hogy be van forrasztva a relé, csak egyben cserélheted, pedig 90%, hogy a relé durran el elsőként (idővel), és többnyire a többi cuccnak semmi baja nem lesz -> környezetvédelem.
Persze ha félrekötsz valamit, akkor szállhat az egész is, de RPI valószínű túléli.
Azért talán nem vagyok segg hülye a témához
Nem is mondta senki. Csak a 230-as felétől meg a doboz megfelelő szigetelésétől (belül is a törpefesztől jól elkülönítve) óvnálak, ha hagynád. :) Kicsit olyan ez, mint mikor a cipész javít teherautógumit - veszélyes.
A relé tuti jó lesz, elé kell a szivattyú biztije (az a picike), így védve lesz a relé érintkezője is, töredékére, mint amennyi áramot ő tud. Így kb. tényleg csak kopástól, rugónyúlástól fog meghalni egyszer.
Valószínű, hogy ahhoz, hogy tudjuk: a relé melyik lába melyik, meg kell venned. Kis papírka lesz benne, a relén meg számozva a lábak. Ez csak tipp, ha találsz róla rajzot, majd megnézem.
Megnézem az érzékelőt is, azt külön.
44

Jeladó

Pepita · 2013. Okt. 2. (Sze), 02.41
Ez máris tetszik, hatalmas ajándék:
Ajándék 4.7K ellenállással az azonnali használatbavételhez!
Ez kb. 3-5 Ft / db egy elektronika-boltban... :)
Viszont azt is jelenti egyben, hogy
  • Forrasztanod is kell tudni (nem csak eszköz, némi tudás is kell), ráadásul valószínűleg az RPI nyákra, ha túlhevíted - eldobhatod, stb...
  • Nehéz lesz a dobozon kívülre tenni
  • Oda kell tenni a dobozt, ahol mérni akarsz (mert "nyákos" lábai vannak, elég csúnya lenne vezetéket forrasztani rá, aztán cikkcalagggg... :)

Azért ha megnézed a mérési pontosságát, szerintem ez gagyi neked (5% tévedés páratartalomra, 2 ˙C hőmérsékletre...).
Az adatláb "felhúzása" azt jelenti, hogy a mellékelt ellenálláson keresztül + 5 V -ra (is) kell kötni. A VCC és NC lábak valók arra - gondolom - hogy elindíts egy adatlakérést valamelyik mért dologból. De hogy RPI-n ezt hova kell...? Valami sorosport-féle lesz ez, de nem tudom, hogy akkor hogyan vezérled a vezérlőlábait.
A szenzor saját 1 vezetékes protokollal rendelkezik, ezért a Raspberry PI-n implementálni kell a kommunikációs protokollt.
Ez is arra utal, de Ádám említett valaki villamosmérnököt is, pláne láttak is már RPI-t testközelből, ők ezt jobban tudnák.
A képek egyikén van tanulónyák, nem rossz ötlet arra, hogy külön kis dobozra (lábai bent) tedd az érzékelőt. Kell elektronikai bolt is, nem csak villanyszerelési.
Ez jobb, kültérre is jó, pontosabb. (Páratartalomban pont nem annyira, de ez már hőmérő-szerű, az olcsóbb az gagyi szobadísz.)
45

Kimaradt: a táp

Pepita · 2013. Okt. 2. (Sze), 03.59
Össze is kell adni majd az összes cucc (RPI, relés kimenet, páraérzékelő) áramfelvételét, ezt felszorozni kb 2-vel, ilyen terhelhetőségű tápegység kell majd. Stabil 5 V.
46

Hát a szokásos usb-s töltővel

inf · 2013. Okt. 2. (Sze), 07.31
Hát a szokásos usb-s töltővel (mint pl ami a telefonokhoz van) szokták csinálni, ha jól sejtem... Elolvastam, amit írtál, de egy kicsit túl sok info, inkább úgy mondanám, hogy túl sok benne a számomra idegen szó...
47

Pedig fontosak

Pepita · 2013. Okt. 2. (Sze), 20.26
túl sok benne a számomra idegen szó
Ezeknek akkor utána kell nézz, vagy segítségre lesz szükséged. Az USB-s tápnak is van terhelhetősége (gondolom többféle is létezik), az a lényeg, hogy mindent el kell tudni látnia. Az eddigiek alapján 3 egység áramigényét kell egyszerre kielégítenie.
Ha meg lesz pontosan az egységlista, és mutatsz tápot, akkor azt pár perc alatt én kiszámolom.
A nem érthető sajnos simán lehet nekem is köszönhető, elég fáradtan jövök ide, ilyenkor már nem tudom olyan jól elmondani.
Ádám, vagy valaki elektronikai szaki talán tudna többet segíteni.
48

Biztos holt egyszerű dolgok,

inf · 2013. Okt. 2. (Sze), 21.53
Biztos holt egyszerű dolgok, csak nem ismerem a szakszavakat, aztán azért van. Pl a tranyó tök jól hangzik, olyan mint a genyó meg a trafó keresztezése :D Az elektronikát amúgy nagy vonalakban értem, tanultam fizikát meg transzport folyamatokat, meg sok nabla operátoros egyenletet meg ilyesmiket, meg láttam már villany kapcsoló cseréjét, de attól, hogy van valamekkora elméleti tudásom, meg minimális gyakorlati, még korántsem leszek szakember a témában... Ezen a héten már nem rendelem meg, jövő héten elutazok, úgyhogy valószínű, hogy a 14-ével kezdődő héten valamikor visszatérhetünk a témára. Ha gondolod adok skype elérhetőséget, azon talán egyszerűbb megbeszélni.
49

OK

Pepita · 2013. Okt. 2. (Sze), 22.33
Jöhet a skype, aztán majd beszélünk. Nem is baj, ha nem sürgős most.
A tranyóért bocsi: tranzisztor. Ez is olyan, mint a vrinyó... :)
Ha van még valami szótárazni való, csak szólj. Szerintem BME vagy wikipedia tájékán találsz róluk érthető ismeretanyagot, de neked inkább a relé érdekes, azt meg érted.
50

Jó, majd akkor utánanézek.

inf · 2013. Okt. 2. (Sze), 22.43
Jó, majd akkor utánanézek. Nekem a tranzisztorral kapcsolatban csak energia szintek, fémek atompályái meg lyuk hatás, meg ilyen baromságok jutnak eszembe, de sosem figyeltem az elektronikára, mert nem érdekelt a dolog. A folyamatirányítás, szabályozókörök része az tetszett, de az meg inkább matek.
34

Több infó kéne

Pepita · 2013. Okt. 1. (K), 00.31
Amit nem értek innen:
- Milyen, mit tud a "8 × GPIO, UART, I?C bus"? Főleg kimenetként érdekes, mennyire terhelhető (nyilván 5 V-os), le van-e megfelelően választva a rendszertől (pl. optikai úton - optocsatolókkal), terhelhető-e induktív terheléssel (relé tekercse). Ha valahol van erről leírás, az jó lenne, esetleg holnap keresgélek még.
- Melyik típust választod: A vagy B?
- Milyen bemenetként használhatók ezek a portok? (Esetleg valamelyik analóg? Ez engem érdekelne.)

Már látszik, hogy kell egy 5 V-os stabil táp neki (akkora terheléshez, amelyik típust választod + a relé tekercse amit felvesz, ezek dupláját jó ha tudja a tápegység, de lehet, hogy leterheli "szépen" USB-t is, így onnan kell neki), bizti a relé tekercsének is (és itt jó kétszeres biztosítás kell: ha pl. 100 mA-el terhelhető a raspberry_pi kimenete, akkor a relé tekercse férjen bele 50 mA-es biztosításba, mert induktív terhelés) és a fentebb említett bizti a szivattyúhoz.
A relé tekercse 5 V-os (gondolom, nincs kifejtve itt a kimenet), tudnia kell 230 V-ot (elég 1 A-t) kapcsolnia, + foglalat.
Doboz az egésznek, amibe kényelmesen beszereled (asszem legrand-nak vannak jó műanyagok szerelőlappal).
Vezetékek, saruk, megfelelő szerszámok (blankoló-, saruzófogó, érhüvelyező, ...).

Ennek lehet, hogy nem lehet a portjait csak úgy relézni, akkor bajban leszel... Kicsit néztem utána, nem tudom.

Annyiból nagyon jó cucc, hogy valóban te programozod, de ha nincs neki "normális" kimenete, akkor még vehetsz, vagy csinálhatsz mindenfélét hozzá. Abban én már nem fogok tudni segíteni. :(
Nagyon rég nem foglalkoztam ilyen jellegű ("én forrasztom a nyákra") elektronikával, és régen sem volt alkatrészismeretem, csak elméleti. Egy barátom segített ebben, én tudtam, hogy ide egy tranyót akarok, ennyi V, annyi A, oda akármit, ő meg szinte fejből mondta a típusszámokat...

Építőipari gépek vezérlésével foglalkoztam, de ott (ha van számítógép) ipari PLC-k vannak, gyakorlatilag kész, "normális"* ki- és bemenetekkel.
(*: Akár analóg bemenet is, amit frekvenciamérőként vagy árammérőként tudsz használni, adott címen folyamatosan olvashatod az értéket (pl. dieselmotor fordulatszámát lehet így mérni a generátor frekijéből), ugyanígy akár analóg kimenettel (folyamatos szabályzáshoz), csak sajnos ezeket gyári szoftverekkel, diagramokkal lehet programozni, nem "normális" nyelven. De cserébe könnyen beköthetők, viszont bő egy nagyságrenddel más árkategória.)

Ezekből a portokból ha van olyan, ami szimpla kapcsolóként műxik, akkor könnyű, egyébként kell még valami hozzá. Ugyanez bemenetnél is, csak ott a páraérzékelőd lesz a kapcsoló, a bemenet pedig aszerint billen 0-1 közt.
Valójában ahhoz amit meg akarsz valósítani, valószínűleg nem is kell a raspberry_pi... :) Attól függ, milyen páraérzékelőt veszel, valószínűleg kapsz olyat, ami után 1 bizti és 1 relé és készen vagy. :)

Ha valaki elmagyarázná nekem ezeket a portokat (linkkel), akkor lehet engem is érdekelne ez a cuccocska. Amit most találtam, az kevés.
37

Persze, gondoltam, hogy van

inf · 2013. Okt. 1. (K), 00.43
Persze, gondoltam, hogy van rá kész beégettett megoldás, azért inkább valami komplexebbet találtam ki, pl villogó ledek a víz alatt, meg beállítható lcd kijelző nyomógombokkal (vagy érintős), és hasonló extra funkciók... :-)

RPI-hez vannak készen kapható extrák pl páratartalom és hőmérséklet mérő, stb... Ennek az elhelyezésén is el kellene gondolkodni, meg esetleg egy ventillátoron is, ami mozgatja a nedves levegőt, hogy ne mikroklíma legyen, hanem rendesen terítődjön szét a szobában.
40

Na, ha vannak

Pepita · 2013. Okt. 1. (K), 01.08
bemeneti extrák, akkor talán lesznek kimenetiek is. Az egyik portról olvastam valami olyat, hogy gyakorlatilag rs232 (soros), ahhoz kell még valami programozható ki-be kapcsoló(sor), ha többkapcsolós: megoldva a led is. :)
Ventillátorral port is keringetsz, inkább jó helyre kell tenni az érzékelőt. Gondolom az a gond, hogy a fűtés túlszárítja a levegőt. Ugyanakkor keringeti is - bármilyen fűtés.
42

Szerintem TX-RX-re gondolsz,

inf · 2013. Okt. 1. (K), 04.30
Szerintem TX-RX-re gondolsz, legalábbis vinyóval kapcsolatban került szóba, és a soroshoz elég közel áll. (lehet, hogy marhaságot beszélek, de legalább mentségem, hogy nem értek hozzá :D) Amúgy van egy hibás vinyóm, RPI annak a szereléséhez is jól jönne. Már ha egy vinyót el tud vinni a tápja... Szívesebben szerelem azzal mint egy 30x annyit érő géppel.
51

No megvan a szivattyú,

inf · 2013. Okt. 17. (Cs), 13.36
No megvan a szivattyú, konnektorba dugható, magát az áramlási sebességet a szivattyún lehet szabályozni a beömlő felülettel, szóval ahhoz nem fogok hozzáférni. A szivattyúzást azonnal elkezdi, ahogy bedugom. Nem lehet úgy használni, hogy nincs víz alatt, úgyhogy kelleni fog még egy vízszint mérő a rendszerbe, ami kikapcsolja, ha túl kevés a víz. Az RPI még nincs meg, egyelőre átgondolom, hogy mik kellenek hozzá, és mi fér bele a költségvetésbe...

Jó lenne valami olyan megoldást találni, aminél konnektorba dugható a szivattyú, mert van rá 3 év garancia, ami jó lenne, ha megmaradna. Ha jól sejtem ez megoldható a relével, amit korábban néztünk. Ami még egyáltalán nem tiszta, az a csomagolása a dolognak. 1.5m hosszú a szivattyú kábele, az RPI-nek és a konnektornak a vízszint felett kell lennie, hogyha véletlenül túlfolyik a víz, akkor ne rázzon meg senkit. A vízcseppektől is jó lenne védeni ugyanilyen okokból.
52

Nem is volt feladat

Pepita · 2013. Okt. 17. (Cs), 21.53
az átfolyást szabályozni, eredetileg is ki-be kapcsolni akartál.
Vízszintmérő: úszókapcsoló, kábellel. Ebből lehet ám szép nagyokat (kb. 10x10x8 cm) kapni az ipari felhasználásokhoz (pl. talajvízszint süllyesztésnél használjuk) :). Kisebbeknél nem tudom mi a helyzet, de nagyon megbízható kapcsoló kell, tekintve, hogy csobogó, a nedvességérzékelők kizárva, mert akkor is vizet fog jelezni, ha csak összefröcskölte.
Jó lenne valami olyan megoldást találni, aminél konnektorba dugható a szivattyú...Ha jól sejtem ez megoldható a relével, amit korábban néztünk.
Persze.
A relét az RPI-vel betesszük egy szép kis vízmentes dobozba, a dobozon kívülre pedig egy kültéri, falra szerelhető (= nem besüllyesztett), szintén IP54, inkább IP64 védettségű (freccsenő víz ellen védett) konnektort, ami a relé kimeneti "interface"-e lesz. Viszont tudni kell: hiába IP64, mikor bele van dugva valami, akkor kevésbé, tehát a biztonságos elhelyezés is fontos!
Ha mindössze 1,5 m a kábel, akkor a csobogó fölé 1,5 m-el. Csak nem szökőkút lesz a lakásban!.. :)

Fontos még, hogy az RPI dobozába (szintén IP64) ki és be minden egyes kábel kör keresztmetszetű legyen, és a neki megfelelő méretű tömszelencén keresztül menjen a dobozba (menj be egy normálisabb villanyászboltba, kérd meg, hogy mutassanak ilyeneket). Az USB necces lesz, mert a kábel sokkal kisebb átmérőjű, mint a csatlakozó szélessége. Nem tudom, mennyire zavarérzékeny, ha a dobozon belül egy sorkapocsba csatlakozik. Vagy a tápot nem USB-n (csatlakozón) kell adni neki, hanem máshol. A 230-as kábelek sima 3x1,5 mm2 MT kábel, ezek simán tömszelencézhetők.

Esetleg megoldás lehet, hogy az USB-s tápot is beteszed dobozon belülre, mert 230-at úgyis viszel be, legfeljebb belül is lesz egy konnektor, így nem gáz a tömszelence. Viszont a hővel vigyázni kell: a tápok többségének szellőzés kell, ez pedig vízmentesen nem oldható meg (kifurkálod a dobozt, hogy kapjon levegőt :)).

Szóval van min agyalni, ne felejtsd a páraérzékelőt, már nem tudom hány lába kell, de ha 3, akkor neki is jó ugyanaz az MT, csak feleslegesen nagy a keresztmetszet, de legalább egyforma szerelési anyagok.

Még egy apró: mivel jól vízmentes kell, az üvegbizti-foglalatokat sem fúrhatod a dobozra, hanem belül kell nekik külön tartót csinálni. (Ugye sosem hagyunk semmit a dobozon belül sem rendes rögzítés nélkül. A halálom, ha kinyitom valaki dobozát, és kifolyik belőle 5 marék kanóckóc...) Asszem mindjárt privibe küldök egy-két képet, hogy én hogy csinálom... Kirakhatod, ha akarod.
53

Közben már válaszoltam

inf · 2013. Okt. 18. (P), 13.16
Közben már válaszoltam email-ben... :-)

Köszi az ötleteket, még agyalok a formaterven, a doboz valószínűleg elég nagy lesz ahhoz, hogy muszáj legyen a koncepció részévé tenni. Nem szeretném falra szerelni, inkább valami plusz állványra tenni a csobogó fölé, hogy ne tudjon a kábelén lefolyni a víz esetleges üzemzavar esetén. Egyelőre sziklákban gondolkodom, de lehet, hogy dekorált műanyag, vagy üveg lesz a vége, időm még van a télig eldönteni. Nemsokára megrendelem az RPI-t, meg néhány alkatrészt, aztán tesztelem, hogy mire képes.
54

Hozzácsaptam a szivattyúhoz

inf · 2013. Okt. 20. (V), 13.10
Hozzácsaptam a szivattyúhoz egy 40 centis műanyag csövet, simán kiemel annyit, szóval azzal nem lesz gond, hogy hogyan rejtsük el a szabályozó részt, simán lesz hely neki egy 50-60 cm magas szikla mögött...
55

Ezt nem egészen értem

Pepita · 2013. Okt. 21. (H), 01.48
Nyomóágra tetted? Nem tudom mit tud ez a szivattyú, illetve a sziklát, ilyesmit lerajzolhatnád.
Egyébként ha valóban csobogni fog ott a víz, akkor az 50-60 centis szikla esztétikai szempontból jó, de ugyanannyira vízmentesnek kell lennie a doboznak, mindennek. Remélem te is így gondolod.
56

Úgy gondoltam, hogy a szikla

inf · 2013. Okt. 21. (H), 01.52
Úgy gondoltam, hogy a szikla egyik felén folyna le a víz, a doboz meg a másik felén lenne, így kizárt, hogy érje. Plusz óvintézkedésnek egy pár centis részen felfelé lehetne vezetni az elektromos kábelt, hogyha mégis ráfolyik a víz, akkor ott leváljon róla. Küldök rajzot mail-ben.

Szikla fúrásra van ismerős, úgyhogy alakul a dolog. Már csak sziklát kell találni megfelelő formájút, aztán jöhetnek az alkatrészek...
57

Microduino

Hidvégi Gábor · 2013. Okt. 21. (H), 18.02
Ha csak annyi a feladat, amit leírtál, akkor érdemes lenne megnézned a Microduinot is, mert erre egy Pível lőni nem feltétlenül éri meg.
58

Eleve nem beégett áramkörrel

inf · 2013. Okt. 22. (K), 01.58
Eleve nem beégett áramkörrel lőni rá nem éri meg, annyira egyszerű feladat... Nyilván nem emiatt akarok RPI-t venni, ezt inkább nyitó projektnek szántam a témában. Ha kijátszottam magam a ledek és a szivattyú kapcsolgatásával, akkor valszeg leváltom egy beégetett áramkörrel, vagy valami kisebbel...
59

Nem nagyon

Pepita · 2013. Okt. 23. (Sze), 20.31
olvastad az elejét, komplett, 1-2 óra alatt (gyakorlat nélkül) összeszerelhető megoldást is javasoltam, itt a lényeg az RPI, a többi a csili-vili.

Nemsokára felvarázsolom az eddig készült műszaki rajzokat, hagy legyen kis jókedv!.. :)
Inf3rno, rádkérdezek priviben.
Szerk.: Légyszi, ha tudod, változtasd már nagybetűsre a felh. neved, nem szeretem tulajdonneveknél a kisbetűt.
Köszönettel:
A Kukacoskodó. :)
60

Egy FPS-ben volt ez a nickem

inf · 2013. Okt. 24. (Cs), 00.05
Egy FPS-ben volt ez a nickem még sok éve, így marad.
61

Rendben

Pepita · 2013. Okt. 24. (Cs), 00.23
Akkor kicsivel írtam.

Tehát a menet közben készülő műszaki rajzok itt láthatóak. Nyugodtan szóljon bárki, ha valamit nem ért, közösen megtanítjuk a szakrajz rejtelmeire... :)
62

Tökéletes :D a paint csodája

inf · 2013. Okt. 24. (Cs), 03.36
Tökéletes :D a paint csodája :D ArchiCAD? minek??? ha van mspaint :D
63

Jöhet a többi!!!

Pepita · 2013. Okt. 25. (P), 01.26
Ígérem én is csak paint-el rajzolok-írok bele, ha szükséges! :)
Azért a legvégén legalább illene valami kapcsolási rajzot is összeütni (vagy pár tojást szalonnával), hogy aki koppintani akar, ne dauerolja be mindjárt a haját... :)
Persze ezt is lehet paint-el, jójaz!

Szerk: a relés cuccról kéne több kép (mint amit találtam), hogy tudjam: melyik lába melyik (mert a 3 lábából nekünk 2 kell, de melyik kettő? /záró érintkező és bázis/). Akkor a szivattyút "bekötném" egy rajzon, ígérem paintben! (Max. GIMP, ha van ennyi engedmény...:))
64

Valami kimaradt, kellene egy

inf · 2013. Okt. 25. (P), 10.26
Valami kimaradt, kellene egy ventrillátor szintén opcionálisan, mert különben mikroklímát csinálok, aztán a szoba egyik sarka száraz lesz a fűtéstől, a másik sarka meg vizes a csobogótól...

Ez mondjuk már nem a csobogó része lesz, hanem külön kezelendő, de fontos, hogy rá lehessen ugyanúgy kötni a dobozra... Hát ezt még nagyon át kell gondolni, hogy mi hova menjen...
65

Eccerű!

Pepita · 2013. Okt. 26. (Szo), 08.14
Hát nem minimum 2 relés output van az RPI-hez? (emlékezetből nem ugrik be 1 relés.)
Két 230-as aljzatot teszel a dobozra a két relétől: egyik szivattyúé, másik ventillátoré. A progit meg úgy írod, hogy jó legyen. Készen is vagyunk a bővítéssel.
(Falon van kábelcsatorna? Mert lesz pár kanócunk csobogótól messzebbre, ne szanaszét legyenek, mert asszony megöl porszívózáskor. :))

Jöhet a szakrajz róla! :)
66

Nincs kábelcsatorna, de

inf · 2013. Okt. 26. (Szo), 17.22
Nincs kábelcsatorna, de valami megoldást mindenképp találok a kábelek összeszervezésére. Amit beszögelt upc legutóbb az lazán kiszakadt a vakolatból, mondjuk nem is csodálkozom, egy rajzszög nagyobb, mint amivel ezek próbálkoztak...
67

Csatornázz

Pepita · 2013. Okt. 27. (V), 00.30
Hát vegyél kb 20 x 30-as csatornát meg tiplit-csavart és közvetlen padló felett (vagy szegélyléc felett) csatornázz! Ha sok kábelre számítasz (mert mondjuk mások is vannak), akkor vízszintesnek nagyobbat, de pl. a páraérzékelőhöz függőbe minél kisebb, annál kevésbé ronda. Ilyenkor előnyös a fehér falszín...
68

Ahogy nézem van olyan is, ami

inf · 2013. Okt. 27. (V), 03.05
Ahogy nézem van olyan is, ami szegélylécben megy. Egyelőre elég nekem az, ha csak összefogom, kb 1 méterre lesz tőle a hosszabbító, ami az áramot adja... Majd a következő háznál már eleve úgy tervezek mindent, hogy kábelcsatorna, meg minden, ami kell...
69

Ja, ha

Pepita · 2013. Okt. 28. (H), 05.45
láthatáron a következő ház... :)
Akkor doboz sem kell, meg forrasztani, csak összetekered a drótokat meg cikkcalagggg. :)
70

Jah, alap... :D A hétvégén

inf · 2013. Okt. 29. (K), 01.43
Jah, alap... :D A hétvégén keresek megfelelő sziklát, kavics lelőhelyet már találtam, szép kerek, folyóból való...
71

Újragondoltam a dolgot és

inf · 2013. Okt. 29. (K), 03.53
Újragondoltam a dolgot és lejjebb adtam az igényeket. Jobb lenne szerintem egy olyan elosztó, ami fröcskölésvédett, és amibe bedughatnék egy ventillátort meg a pumpát. Lehet kapni ebay-en wifi-s reléket 10k körüli áron: http://www.ebay.com/bhp/wifi-relay

Jobb inkább hálózatot csinálni az egészből, mint mindent egy dobozba építeni. Kisebb az olyan hiba lehetősége, ami mindent bedarál.

A fröcskölésvédelem részén is gondolkodtam a dolognak, az elosztót felszögelem a falra: vagy olyan magasra teszem, ahova már nem tud fröcskölni a cucc, vagy teszek elé egy plexit, amin lefolyik a víz.

A szenzorokat és az RPI-t átteszem a szoba egy másik részébe. A páratartalom érzékelő úgysincs jó helyen a csobogó mellett, mert az ottani lokális páratartalmat mérné, ami nyilván magasabb, mint ami a szoba egy távolabbi sarkában van. Csinálok egy infrás távirányítót is, az infra szenzort szintén az RPI-re kötöm. Később valszeg veszek egy wifis programozható páratartalom mérőt, aztán azt fogom használni, az RPI-t meg felszabadítom másik projekthez.
72

Tévedés

Pepita · 2013. Okt. 30. (Sze), 01.35
Jobb lenne szerintem egy olyan elosztó, ami fröcskölésvédett
Elosztóból tudtommal nincs, egymás mellé (vagy egymáshoz) tudsz építeni több vízmentes aljzatot. Viszont nem egyértelmű, hogy a víznek egyszerre kéne menni a ventillátorral. Én mindenképp kicsit késve indítanám a levegőkeringést, és késve is állítanám meg. Gondolj bele: pára csak pár liternyi csobogtatás után van mérhető, viszont nem oszlik el azonnal a csobogó megállításakor.
A másik: egy.egy ilyen relének is meg van a maga kapcsolóárama, minél többel terheled, annál hamarabb elszáll.
És hagyhatod állandóan bekapcsolva az asztali géped, ami a többszörösét fogyasztja az egész hóbelefrancnak...
Jobb inkább hálózatot csinálni az egészből, mint mindent egy dobozba építeni. Kisebb az olyan hiba lehetősége, ami mindent bedarál.
Pont ezért van az RPI-s relé előtt az optocsatoló, hogy ha ki is gyullad a relé, RPI-t ne bántsa... :)
Meg lehet ezt csinálni jól, mitől ilyedtél be?
A szenzorokat és az RPI-t átteszem a szoba egy másik részébe.
Hoppá, akkor az asztali gépes beszólásom sztornó...
Felesleges áttenni bármit is:
  1. A páratartalom mérőd OK, közel van a csobogóhoz, aszerinti értékre programozol
  2. Ha a ventillátorod jól csinálja, akkor 1. egyáltalán nem gond
  3. Az egész vezérlésbe kell némi lomhaságot programozni, hogy ne másodpercenként kapcsoljon ki-be
  4. Ha mindezt jól csinálod, nem kell távirányító sem


Szerk: mivel a szivattyúnak rövid a kábele, meg ledeket is akarsz, nem úszod meg vízmentes szerelés nélkül.
73

A LED-eket kilőttem. A

inf · 2013. Okt. 30. (Sze), 13.44
A LED-eket kilőttem. A távirányító meg azért kell, hogyha megunom a csobogást, akkor le tudjam nyomni... Nekem egyszerűbb így összerakni, mert így folyamatosan bővíthető, és nem kell mindent egyszerre megvenni... Egyelőre megcsinálom a szivattyút, a kavicsokat, meg ezeket, aztán bedugós-kihúzós rendszeren lesz, később meg hozzácsapom a vezérlést... Egyszerűbb és olcsóbb messzire tenni az elektronikát, mint közvetlenül a víz mellé szerelni...
74

Akkor lőttek... :)

Pepita · 2013. Okt. 30. (Sze), 19.19
Az jó ötlet, hogy a gép legyen meg előbb, majd látod akkor, hogy elég hosszú-e a kábele ahhoz, hogy ne vízmentes legyen. Azért javaslok kapcsolós hosszabbítót, vagy annak dugvilláját levágod, és lehet kapni kapcsolós dugvillát is. Hogy ne a sziv. dugójával szikráztass mindig, hanem kapcsolóval. Vízszintmérés azért kéne neki, hogy szárazon ne menjen, vagy hallani is fogod, ha csobog? (= akusztikus működésvisszajelző :))

Dobozt az majd így is úgy is vízmentest kapsz, nagyon gagyik az egyebek, onnantól meg már nem sok a többi, még ha wifis, akkor sem.

Ahogy alakul a gépezet, pár kisebb fotót küldhetnél róla, rajzok mellé betenném. :)

Szerk.: kész a kép a LED-kilövésről... :)
75

Ja a vízszintmérőt

inf · 2013. Okt. 30. (Sze), 21.44
Ja a vízszintmérőt kifelejtettem, mondjuk azt meg lehet kapni virágcserépbe dughatót, ami elég megbízhatóan mutatja... A tál része még nincs meg, az is lehet átlátszó akár... Most egyelőre a sziklával foglalkozom, ha az megvan, kifúrtuk, akkor jöhet a többi...
76

Úszókapcsoló

Pepita · 2013. Okt. 31. (Cs), 01.35
Én biztos valami kisebb úszókapcsolót tennék, ne felejtsd el, ha közvetlen a szivattyút akarod kapcsolni, akkor nem jeladó, hanem 230 V-os kapcsoló kell. És máris csinálod a dobozt, hogy összekötögethesd valahol a madzagot, mert a sziv. dugóját ugye nem szeretnéd levágni, és a jó villanyász cikkcalaggot csak jelölésre használ... :)

Én a lavórt venném előbbre (ha az is spéci igény), hogy a szikla beleférjen, jól mutasson, de te tudod.
77

A szikla pontos méreteit

inf · 2013. Okt. 31. (Cs), 02.34
A szikla pontos méreteit egyelőre nem tudom. Ha azok megvannak, akkor tudok edényt keresni neki...

A vízszint helyett én inkább azt nézném, hogyha megy a szivattyú, akkor folyik e a víz. Ha nem, akkor valamilyen hiba van, ami lehet túl alacsony vízszint, de lehet az is, hogy valami eltömítette a szivattyút, vagy eltört a szivattyú egyik lapátja, stb... A lehetőségek tárháza végtelen...

Azt, hogy folyik e a víz ezerféleképpen meg lehet nézni... Irányított mikrofonnal, infra érzékelővel, nedvesség mérővel, mini generátorral, ami ledeket kapcsol be, amiket lehet kamerával nézni, hogy égnek e, stb...

Ugyanaz a helyzet itt is, mint a programozásnál, akkor könnyen karbantartható a rendszer, ha lazán csatoltak az elemei. A laza csatolás meg jelen esetben azt jelenti, hogy wifis hálózatban vannak, mert akkor cserélhető könnyen egy-egy alkatrész, ha esetleg elromlana.
78

Pepita · 2013. Okt. 31. (Cs), 17.23
Ha a szikla határozza meg - legyen úgy. Én szobából kiszorítható hely -> edény -> szikla útvonalon mennék, de te tudod, hogy mit akarsz.

Helyes az elgondolás, csak kellően jó módszert találj ki, a mikrofon nekem nem tetszik, inkább a nedvességmérő, az is tutijó helyen. Az elv viszont jobb, mint az úszókapcsoló, az viszont sokkal egyszerűbb (ilyen kis szivattyút közvetlenül is tud kapcsolni, míg a többihez kell majd kiegészítő is valószínűleg).

Ebben az esetben kábel-wifi üzembiztonságot is jelent, és annyival nem könnyebb a csere, főleg ha nem pont ugyanarra cseréled, mert fejleszted, nem az volt a jó, stb... Ezzel nem tudok teljesen egyetérteni, de részben igen.
79

Hát ja, ha nem pont ugyanarra

inf · 2013. Okt. 31. (Cs), 17.28
Hát ja, ha nem pont ugyanarra cserélem az plusz fejlesztést jelent, és a wifi miatt valamivel több a fogyasztása is. Majd osztok szorzok, egyelőre megcsinálom külön a szivattyút a kavicsokkal, aztán ha az kész, akkor beleásom magam a szabályozási lehetőségekbe.
80

Elég a vezérlés

Pepita · 2013. Okt. 31. (Cs), 20.19
beleásom magam a szabályozási lehetőségekbe.

Szabályozás: amikor a szabályozott dolog (mennyiség) pillanatnyi értéke több irányban is visszahat a szabályozó szervre (pl. WC tartály úszós szelepe lassan zárja el a vizet, ahogy telik - ősi helloworld példa).

Vezérlés: amikor a szabályozott dolog csak a működő gépre hat vissza: ki-be kapcsolja. Ez utóbbi érdekel téged, nem akarsz átfolyást szabályozni, csak ki-be kapcsolni.

Ezek szerint különböznek az érzékelők is, neked nem kell tudni, hogy mennyi víz van egy adott helyen, csak azt, hogy van-e (binárisan, 1 biten).
81

Örülök, hogy kettessel

inf · 2013. Okt. 31. (Cs), 21.39
Örülök, hogy kettessel átmentem abból a tárgyból :D Valóban vezérlésről van szó, mi inkább szabályozással foglalkoztunk PID szabályozókör, stb... Nem túl mélyek az ismereteim...
82

Az elméletiek nekem sem

Pepita · 2013. Okt. 31. (Cs), 21.51
Sőt, emellett régiek is.

Inkább gyakorlatom van (volt) mindkettőben, hidraulikával együtt. De az is rég volt - tán igaz se volt...
83

Voltam Duna parton, szedtem

inf · 2013. Nov. 2. (Szo), 02.05
Voltam Duna parton, szedtem egy csomó kavicsot. Holnap elmegyek a környező kőfejtőkbe, hátha találok valami használható sziklát.
84

Én pedig kérnék

Pepita · 2013. Nov. 2. (Szo), 18.08
fotókat róla, hadd legyen nagyobb a képtár... :) Ha már ott van.
Majd teszek fel egy-két természetes "csobogót", mert azokat annyira bírom, hogy mindig lefotózom. És hátha megihlet téged is, bár mohát-ilyesmit szobában prezentálni nem egyszerű, plusz igen jó szűrés / ülepítés is kell akkor... Nekem képekben vannak csobogóim, de olyan szépeket nem lehet építeni. Talán estére vagy holnap lesz fent egy-kettő...
(Szerk.: mondjuk a hírfolyamos se rossz, de az vágott-kicsinyített, egyébként Plitvicka-ből való, ott van egy pár csobogó...:))
85

Látványterv

Pepita · 2013. Nov. 10. (V), 04.21
Tettem pár saját fotót jórészt természetes "csobogókról" a galériába, remélem segít a látványterv elkészítésében. :)
Designer mit mond, mikorra lesz kész a terv?

Az legszebb "csobogók" horvátországiak, de azokból majd egyszer külön galériát csinálok, ha sok időm / türelmem lesz...
86

Hát egyelőre nem tudok kőért

inf · 2013. Nov. 11. (H), 15.40
Hát egyelőre nem tudok kőért menni, mert folyamatosan esik. :S Ez a legnagyobb gondom...
87

Gyere a Börzsönybe

Pepita · 2013. Nov. 12. (K), 23.43
Itt ma nem esett... :)
88

Voltam Tokajnál vasárnap, ott

inf · 2013. Nov. 13. (Sze), 00.42
Voltam Tokajnál vasárnap, ott sem esett, csak reggel egy kicsi. Ma itt sem, de ma más dolgom volt. Körbenézek majd a murvabányákban a környéken. Van még 1-2 lelőhely, ahol lehetnek jó kövek, de azokat a sár miatt nem tudom/akarom most megközelíteni.
89

Murva?

Pepita · 2013. Nov. 15. (P), 23.45
Az talán lassan oldódik a vízben, az biztos, hogy nagyobb darabjai kültéren télen szétfagynak, sziklakertet sem jó csinálni belőle. Inkább valami bazaltféle vagy mészkő kellene, nem? Bár elég messzi van tőlem a geológia...
90

Szereztem mészkövet, de nem

inf · 2013. Nov. 16. (Szo), 00.39
Szereztem mészkövet, de nem az igazi. Rámesteledett közben... Felmegyek még egyszer a hegyre, aztán hozok olyat, amilyet gondoltam, ez a mostani meg jó lesz fúrási próbához. Elméletileg nem kell hozzá nagyon különleges fúró, mert nem egy kemény kőzet...
91

Betonfúró

Pepita · 2013. Nov. 17. (V), 03.14
Azért valami jobbfajta (Bosch, Hilti) betonfúró jár hozzá, a "sima vídia" (amolyan OBI-s) téglafalhoz elég, de mészkőhöz nem. A betonban is a kavicsok miatt kell a komolyabb, de gondolom ami ahhoz jó, jó lesz mészkőhöz is. A gép másik kérdés, pláne mert a csőnek biztos kell vagy 20-as furat... Az már nem egy pisztolyfúró lesz...
A gépnek nem kell, hogy márka legyen, de "nagyobbacska" kell, de azt hiszem mondtad, hogy van valaki havernek.

Ha nincs haver, gépem van (200 km :)), de csak 10-es hosszú betonfúróval. Abba kb. szívószálat teszel, nem "slagot". :)

Szerk.: egy előnyöd van: vasalat nincs benne, mint a betonban, az szokta tönkrevágni a betonfúrót...
92

Egyelőre megpróbálom

inf · 2013. Nov. 17. (V), 14.42
Egyelőre megpróbálom vídiával, hátha mégis elég...
Nem kell neki 20-as, elég a 12-es. Havernak van, ő gránittal, meg ilyesmikkel foglalkozik, de egyelőre úgy vagyok vele, hogy nem kérek szívességet, ha nem muszáj.
93

Ööö

Pepita · 2013. Nov. 17. (V), 22.38
tulajdonképpen a betonfúrók is vídiásak, csak kissé jobbak. Te tudod, de jópár 500 Ft-osat el fogsz ....ni, mire megveszed a 12-est kb. 3000-ért... Ha a cső / tömlő külső átmérője 12-es, akkor 14-est fúrj neki, különben nem dugod bele... Gondolom nem 5 centi a furathossz.

A gránitos havernak pedig több idő elővenni a gépet, mint kifúrni a kövedet (ez biztos, hacsak nincs a kezében :)), úgyhogy szerintem a fúrópénzt inkább pár sörre költsed neki. :) Ugyanis a gránit az egyik legkeményebb kő.

Ja, és 12-es furatnál is felejtős a pisztolyfúró a racsnis kis ütögetőjével, mire kőben 1 centit fúrsz, elkopik... Menj inkább a gránitos haverhoz, ha látná ezt, kiröhögne, mert neki kb 2 perc...
94

Holnap keresek még mészkövet,

inf · 2013. Nov. 18. (H), 01.15
Holnap keresek még mészkövet, ha használható idő lesz, utána csinálok fúrás próbát, aztán meglátjuk...

Az irányt be lehet lőni a megfelelő eszközökkel, de jó, hogy mondod, csinálok valamit ez ügyben, deszka úgyis van egy csomó, csak be kell fogni a követ meg a fúrót is... Ami már érdekesebb dolog, hogy mennyire hosszú a fúrónak a szára. Jó lenne legalább egy 30 centis lyukat fúrni. Holnap szerzek még követ, utána már ahogy nézem nem nagyon lesz lehetőség rá, minden napra esőt meg havar ír... Aztán elkezdem a fúrást, meglátjuk hogy boldogulok vele. Ami megintcsak érdekes, hogy mivel hosszúkás sziklát szeretnék, ezért valahogy rögzíteni kellene az edényhez, hogy ne dőljön fel az egész. Franc se gondolta volna, hogy ez ilyen bonyolult lesz... :D
95

Hello kőműves!

Pepita · 2013. Nov. 18. (H), 10.52
Látom nem győztelek meg a szakember haverról, pedig úgy néz ki, még egy kőműves is elkelne...

Miből lesz az edény?
Valószínűleg - szerintem - megfelelő faragással (a kő talpát) aránylag biztosan tudod rögzíteni. Erre jó lesz betonvéső - kalapács, ezzel ügyeskedhetsz. A 30 centis furatot kétlem, hogy megoldod, ha kicsi géped van; ha tömlőt teszel (flexibilis), nem számít annyira az egyenes furat, de nyílegyenesbe sem nyomod be a 12-es csövet 12-es furatba. Gondolj bele: szórás mindig van, és nem mindig pozitív. 11,8 mm-es furatba hogy teszel 12-es csövet? És a szórás össze-vissza lesz a furatban, ahogy közben remeg a gép és a munkadarab. Tehát tényleg csinálj ráhagyást (vagy a cső csak 10-es?).

Ha sima vídiával ki tudod fúrni a mészkövet (akkor az murva), akkor a csobogtatástól is kopni fog: tele lesz homokszerűséggel a vized és el fog fogyni a kő...

Tudom, nem egyszerű, de tarts ki, és kérek 1-2 képet az induló kövekről, aztán a fúrási-bányászati tevékenységről is! Ha már van neki galéria, akkor menjen is sorban, a természetes csobogókat majd kiveszem, csak kevés kép volt, és gondoltam tetszenek... (Bár a profibb természetesekkel még adós vagyok, de talán a héten.)
96

A cső 11.25 körül van.

inf · 2013. Nov. 18. (H), 15.05
A cső 11.25 körül van, 0.25-öt körül tudok csiszolni még róla, ha kell... Először megfúrom 12-essel, ha az nem elég jó, akkor 13-assal megint, azt kész... Veszek neutrális sziloplasztot, aztán beragasztom a csövet. Van ecetes itthon, de a sav és a mészkő nem a legjobb kombináció...

Találtam egy kaspót itthon, ami elég nagy, és broznak tűnik első ránézésre. Annyi a baja, hogy lyukas az alja, de meg tudom forrasztatni. Még majd körülnézek, hátha van jobb ennél, mondjuk cserépből.

A cső beszerelése is egy érdekes dolog, mert ha így marad egyenesen, akkor a kő alá kell tenni a szivattyút, és úgy talán nehezebb rögzíteni. Jobb lenne, ha elvágnám 45°-ban, oldalról befúrnék, és oldalról adnám rá a vizet. Kőtől is függ... Ma nem tudtam elmenni kőért, majd talán holnap.
97

Merev műanyagcső?

Pepita · 2013. Nov. 19. (K), 02.01
Ne csiszolgasd, fúrj nagyobbat. 12-ről 13-ra nem egy leányálom, meg fog szorulni, bekap, stb. Ez nem acél...

A csőhöz biztos "jár" gyári könyök is, ha oldalra akarod vezetni.

Nem értem, miért akarod hiperszuperre beragasztani a csövet, semmi nem történik, ha mellette visszajön egy kis víz.

Mi van akkor, ha a követ a talpánál körben térkövekkel felemeled (ami valójában nem tér, mert beton), így elfér alatta a szivattyú? A térköveket meg szép kavicsokkal rézsűsen eltakarod, ez nagyon jó vízszűrő is (kutaknál 16-os gyöngykavicsot használtunk). Lehet, mindjárt lerajzolom, pedig igen álmos vagyok. :)

Szerk.: utolsó kép, szakrajz remekmű... :)
98

A csőt valaminek a műanyag

inf · 2013. Nov. 19. (K), 02.07
A csőt valaminek a műanyag nyeléből faragtam ki, szóval nem, nem jár gyári könyök hozzá. A szivattyún csak egy nyomócsonk van, ha lehet egy darab műanyagot annak nevezni... (vegyiparban azért máshogy megy mindez)

Megfogadom a tanácsot, akkor eleve nagyobbal kezdek... Mindenesetre több követ is hozok, aztán tesztelem előtte a módszert, mielőtt élesben csinálnám. Tudod TDD :D

Nem értem, miért akarod hiperszuperre beragasztani a csövet, semmi nem történik, ha mellette visszajön egy kis víz.


Nem visz valami sok vizet a szivattyú, úgyhogy a látvány érdekében szeretném, ha minden csepp a megfelelő helyre menne...

Mi van akkor, ha a követ a talpánál körben térkövekkel felemeled (ami valójában nem térkő, mert beton), így elfér alatta a szivattyú?

Még nem döntöttem el. Kellenek tesztek, utána kiderül. Eddig van 3 rögzítési módszer a fejemben. ha látom, hogy milyen a kő, és miben lesz, akkor tudok dönteni egy véglegesről. Azért nem tetszik, hogy a szivattyú a kő alatt van, mert nem szeretném, ha egy baleset következtében szétmenne, szétszakadna a szigetelése, mindenkét megrázna az áram, stb...
99

Sose lesz kész... :)

Pepita · 2013. Nov. 19. (K), 17.26
tesztelem előtte a módszert, mielőtt élesben csinálnám. Tudod TDD

Kellenek tesztek, utána kiderül. Eddig van 3 rögzítési módszer a fejemben.

Ezek bár nagyon tetszenek (tényleg!), azt mutatják, hogy talán a következő ötéves tervben fog megvalósulni a csobogó... :)

Milyen balesetre gondolsz? Nekimegy valaki sötétben?
Ebből a szempontból kicsit kényelmetlen, hogy 230V-os a szivattyú, de ez is megoldható, csak kicsit költséges. A megoldást úgy hívják, hogy FI-relé (életvédelmi relének is mondják néha). Nem tudom, hogy létezik-e egyfázisú, de a 3 fázisúval is meg lehet oldani, csak az nyilván drágább. Lényege, hogy magát a vizet is összekötöd a hálózat földpontjával, helyesen bekötöd a FI-relét, és az állandóan "méri", hogy visszajön-e minden a 0 ponton, ami kiment a fázison. Van belőle olyan érzékeny is, hogy csecsemőt is megvédi (kisebb áramkülönbségnél leold, mint ami egy csecsemőnek ártana). Hátránya, hogy érzékenységtől függően le tud oldani mindenféle szivattyún belüli indukciótól is, amikor nem is rázna... Azt hiszem, neked a 40 mA érzékenységű jó lenne, árat ne kérdezz rá, de olyan 20-30e-re saccolom...
Ilyet a háztartásra szoktak építeni, hogy akkor már védjen mindent, tehát villanyórához szerelik. A mosógépek jó része pedig üzemszerűen leveri... :)

A műa. csövedet a szivattyúval egy rövid flexibilis tömlővel kösd össze! A szivattyú kicsit rezeg, a nagy kő nem. Ez előbb-utóbb töréshez, túlzott csapágykopáshoz vezetne merev csőkapcsolattal. Olyasmi ez kb., mint az autó kipufogójában a flexi tag. Kell valami ilyen.

A rögzítési módszereket lerajzolhatnád, hátha tudok ötlettel segíteni. Én nem rögzíteném, ezért is rajzoltam a térköveset. De a balesetvédelem is fontos, csak azt nem biztos, hogy a kő tálhoz való rögzítésével érdemes megoldani.
100

Okés, akkor tömlőzök, akkor

inf · 2013. Nov. 19. (K), 17.44
Okés, akkor tömlőzök, akkor viszont gyakorlatilag bárhova el tudom helyezni a szivattyút, nem muszáj a kő alá tenni. Köszi, ez lesz a megoldás, így nem kell könyököt csinálni a csőnek...

Valami olyasmit akarok, mint a kelljfeljancsi, szóval hogy ne lehessen felborítani. Ehhez az alját ki kell súlyozni, és rögzíteni rajta a sziklát. Ha meglesz a végleges szikla, akkor lemérem, aztán kiszámolom mekkora súly kell mindehhez. A másik lehetőség, hogy lábakat szerelek a cuccra, ami nem engedi felborulni, ehhez viszont eleve más típusú tál kell hozzá, különben nagyon hülyén néz ki. A kőnél arra gondoltam, hogy levágom a talpát egyenesre, esetleg kifaragom a talpát, és hasonlóan, mint a tiplinél összecsatlakoztatom egy lapos kővel, ami az alapját fogja adni, stb... Gondoltam is, hogy eleve olyan követ szerzek, ami T alakú, és úgy egy tömbből meg tudnám faragni az egészet... A műanyag csövet lehet, hogy csak a csatlakozáshoz teszem be az aljára, egyébként meg a fúrt lyukon fog folyni a víz... Úgy még egyszerűbb, mint az egyenesre fúrással bajlódni...
101

Sima PVC

Pepita · 2013. Nov. 19. (K), 20.08
Mezőgazdasági boltban sima PVC "cső" (hajlékony), és nyomod végig a furatodon is. Arra figyelj, hogy ha a szivattyú csonkja "farkasfogas", akkor azt ha 11 körüli átmérőnek méred, akkor 10-es PVC cső kell rá, nyúlik az annyit, hogy ráhúzd. Mivel nyomás szinte 0, még bilincs se kell rá.

Mészkőben nem jó ötlet, hogy csak a furatod aljába "kötöd be" a csövet / tömlőt, mert

- a mészkő nemigazán vízzáró (melyik-melyik), így több lehet a láthatatlan visszafolyásod, mintha tömítés nélkül végigtolod a furaton;
- a PVC-t nem lesz nehéz girbe-gurba furaton sem áttolni, ha elég nagy átmérőt fúrtál;
- a mészkő külsejét akár pármillió éve mossa eső-folyó-sós tenger, az kevésbé fog kopni, mint a belseje -> és ez nem kívánt hordalékot is jelenthet, ami súlya és a kis átfolyási mennyiség miatt vissza is jut a szivattyúba, vagy hajlásnál szűkíti a csövet.

A kelj fel Jancsit és a lábakat abszolút nem értem, nincs kedved rajzolni? :)
Egyébként meg 3 pont határoz meg egy síkot: ha 3 megfelelő "bütyök" van a köved alján, szélénél, akkor stabilan megáll. (És kifér a tömlő.) Nem értem min és mit kell súlyozni, jól gyanítom, hogy a tál nemigazán "lavór alakú"?
102

De az, de képzelj el egy

inf · 2013. Nov. 19. (K), 20.14
De az, de képzelj el egy ovális szikát az élére állítva egy lavórban. Nem túl stabil koncepció... Még ha simár vágom az alját, akkor is stabilizálni kell magát a sziklát és a lavórt is valahogy...
104

Ne ovális

Pepita · 2013. Nov. 19. (K), 20.23
legyen, hanem kúp alakú. Mint egy hegy. Nekem kezdettől fogva "így nézett ki". Ekkor csak 3 "bütyköt" hagysz a talpán, közte kivésegetsz belőle 1-2 centit. Én alapból kúp illetve szabálytalan gúla formát keresnék, + még körbe is raknám, hogy jobban hegy formája legyen.
103

Új szál

Pepita · 2013. Nov. 19. (K), 20.18
Gondoltam nagyon elkeskenyedtünk, és eszembe jutott (épp időben :)), hogy ha én csinálnék ilyesmit, akkor valószínű elsőre valami személy- vagy teherautó ablakmosó-szivattyújával tenném... Igaz, hogy az hangos és sokat nyom, de ezen a tápfesz csökkentésével könnyen lehet segíteni. Nincs "megráz" probléma, de egy buta (és kellőképpen erős) tápegység kell neki. Tudom, szólhattam volna előbb is... :)
105

A szivattyú nem volt egy nagy

inf · 2013. Nov. 20. (Sze), 05.16
A szivattyú nem volt egy nagy beruházás, megérte, mert halk, és ez nálam szempont volt. Nem szeretnék gúlát, legalábbis most az az elképzelésem, hogy valami hosszúkásat, amivel lehet egy szép nagy vízesést csinálni. Hozok több kő típust, köztük gúlát is, amint erre lehetőségem lesz, és majd kiderül, hogy melyik a használható forma.
106

Na hoztam még 6 kavicsot,

inf · 2013. Nov. 25. (H), 21.57
Na hoztam még 6 kavicsot, köztük van egy, ami nagyon tetszik, csak van rajta egy berepedés (be-rap-edésnek írtam az előbb, lol), ami miatt lehet, hogy eltörik, ha megfúrom. Valamelyik nap elviszem automosóba, és letolatom sterimobbal őket. Utána jöhet a fúrás... (csak ne lenne ennyire szar idő)
107

Fényképeket kérek!

Pepita · 2013. Nov. 26. (K), 09.50
Baromira kíváncsi vagyok rájuk, légyszíves küldj képeket! Akár dzsuvásan is, hadd lássuk hogyan készül!
A repedttel vigyázz, ha megszorul a fúró, az is törhet... Jobb, ha a furat elkerüli a repedést.
Az autómosó tök jó ötlet, én biztos itthon kefélném őket... :) Nem jutott volna eszembe.
Nagyon kíváncsi vagyok a méretükre, kinézetükre, azért is kérek képet, csak nem nagy gond...
108

Persze, gondoltam rá, hogy

inf · 2013. Nov. 26. (K), 10.11
Persze, gondoltam rá, hogy fényképezek, csak baromi fázós vagyok az utóbbi pár évben, és ez a hó nem jött jókor :D Lesznek képek.
109

Hoppá, ott hó van?

Pepita · 2013. Nov. 26. (K), 22.41
Nem semmi, itt még - hála Istennek - nyoma sincs. Egyelőre nem is szeretnék, marha sok lapátolás.

Viszont akkor hamarosan hósziklát is gyúrhatsz - ja, fázós vagy, ki kéne hűteni a kéglit... :)
110

Ja itt már leesett, nem is

inf · 2013. Nov. 27. (Sze), 01.57
Ja itt már leesett, nem is mentem edzésre hétfőn, nem szeretek mínuszokban futni... Mostanra már nagyjából aklimatizálódtam az új viszonyokhoz...
111

@Pepita A vége az lett, hogy

inf · 2014. Nov. 15. (Szo), 15.07
@Pepita

A vége az lett, hogy csináltattam sírkövessel egy fúrt követ. (A fúrásnál az anyag minősége az, ami nagyon számít. Nem lehet innen-onnan összeszedett kővel dolgozni, mert a sok repedés miatt pár centi mélység után szétesik.)

A szivattyú nem túl combos, de ez így pont megfelel, nem szeretném, hogy fröcsögjön, mert nem akarok cseppmentesíteni mindent, meg egy viszonylag szűk sarokban lesz elektronikához közel. A csősúrlódésa nagy, teli van kanyarral meg töréssel. Valószínűleg veszek majd bele egy új csövet, mert ez úgy néz ki nem alkalmas a célra, nagyon könnyen megtörik.

Próbálok keresni hozzá vízálló színes ledeket meg wifis kapcsolót. Páratartalom érzékelőm már van szabályozáshoz. Azon még agyalok, hogy nyákot csináljak hozzá, vagy vegyek egy raspberry pi-t, aztán azzal gyakorolgassak.


még több kép

Egyelőre ennyi, később majd rakok be friss anyagot róla.
112

:)

Pepita · 2014. Nov. 18. (K), 15.23
Király, a repedésekre nem is gondoltam..
113

Már csobog is, egyelőre még a

inf · 2014. Dec. 7. (V), 20.25
Már csobog is, egyelőre még a béta verzió. Kavicsok nélkül műanyag virágládában... Most tesztelem egyelőre csak érzésre, hogy tényleg növeli e a páratartalmat... Maga a tömb 18kg, plusz még a kövek is 10kg körül lesznek, ezért döntöttem inkább a műanyag láda mellett, meg hát kevésbé törékeny, mint mondjuk egy cserép, és teljesen vízhatlan. További előnye, hogy be tudom festeni feketére vagy sötétbarnára akril festékszórós megoldással, és akkor megy a bútorhoz ;-) Fekete láda, fekete-fehér kavicsok, fehér tömb volt az eredeti koncepció, de egyik sem jött össze igazán, ami talán nem is akkora baj.

Jobb később, mint soha. Egy év után... :-)
114

gratula

Pepita · 2014. Dec. 7. (V), 21.31
Azért némi képanyag is jöhetne.. :)
Ahhoz képest, hogy eredetileg RPI, még jó, hogy bedugva már üzemel. ;)

Ki gondolta volna, hogy ennyi gépészmunka lesz vele..
115

Hát RPI majd később kerül

inf · 2014. Dec. 8. (H), 06.40
Hát RPI majd később kerül bele. Megvannak már az alkatrészek hozzá, pl páratartalom mérők. Úgy gondoltam, hogy külön aksiról megy majd az RPI ezekkel, aztán elhelyezem a szoba egy pontján, hogy mérje a páratartalmat. Valszeg wifin küld majd jelet a kapcsolónak, hogy nyomja be a csobogót, ha túl alacsony a páratartalom, bár van rádiós adó-vevőm is, szóval még akár azzal is vezérelhetem. Egyelőre úgy néz ki, hogy idén már nem lesz semmi időm a projektre, a köveket még ráteszem, aztán már csak januárban állok neki az olyan fejlesztéseknek, mint pl a láda festése, esetleg kicserélése valami mutatósabbra, állványzat készítése, illetve egy legalább 12-es ventillátor rászerelése, hogy ne alakuljon ki páratartalom gradiens a szobában.

Az első tesztek jól sikerültek, párás az ablak, szóval jön belőle anyag. A levegő is érezhetően párásabb. Majd ha lesz RPIm, akkor mérek konkrét értékeket. Esetleg utánanézek, hogy USB-be dugható módon nem e tudom valahogy megtákolni a páratartalom mérőt, mert akkor akár már most is tudnék mondani valamit.

Amin még agyalok, hogy sót vagy rezet rakjak e bele fertőtlenítőnek. Nem szeretném, hogy biofilm képződjön rajta aztán benyálkásodjon vagy mohásodjon.

Képet majd küldök, ha a kövekkel is megvagyok.
116

A festés elég gányul

inf · 2014. Dec. 12. (P), 10.43
A festés elég gányul sikerült, lepattogzik. Valszeg az idő volt túl hideg neki, vagy valami speckó alapozó kellett volna a műanyaghoz, passz. Majd nyáron újra átfestem, vagy veszek egy másik tárolót.

Most olyan 4000ppm-es (13g/L) só oldat kering benne összesen kb 5L. Ez elméletileg még csak kevéssé korrodálja a mészkövet meg a többi alkatrészt, mégsem szaporodnak el benne a baktériumok meg talán az algák sem (a B terv a réz-szulfát ilyen esetre).

Egyelőre így néz ki: zzzzzzzzzzzzzz. Max fokozaton csobog, alacsonyabb fokozaton hangtalan (ha a szivattyút nem számoljuk).

Majd még fejlesztem, ha több időm lesz rá, teszek alá állványt, teszek bele forgó labdát, fényeket, lesz hozzá ventillátor meg páratartalom függő bekapcsolás is. Ezekhez kelleni fog az RPI, meg wifis relék. Annyira nem fröcsög, hogy különösebben foglalkozni kellene a csepp védelemmel. Azért úgy tervezem, hogy beteszek majd az áram alatt lévő részek elé elég egy plexi lapot, ami védi őket a víztől. Valószínűleg nem lesznek beleépítve a csobogóba, hanem egy külön állványon lesznek. Kár, hogy a szivattyú szabályozásához le kell ásni a mélyére. Megpróbálok majd beletenni egy műanyag pálcát, amivel ez kiküszöbölhető lesz. Ha mást nem, veszek egy új szivattyút, ami elektronikusan szabályozható...
117

Festék

Pepita · 2014. Dec. 12. (P), 15.20
valami speckó alapozó kellett volna a műanyaghoz

Igen, főleg a fényes műanyagokhoz kell más festék / alapozó. Az is fontos, hogy a festék oldószere ne oldja azt a fajta műanyagot.

Szerintem ha majd szabályzásnál tartasz, hagyd meg a szivattyút egy fokozaton, elég azt ki-be kapcsolni. Vagy dekor-szempontból fontos, hogy csobogjon / ne csobogjon?
118

Inkább azért, hogy fröcsögjön

inf · 2014. Dec. 13. (Szo), 21.23
Inkább azért, hogy fröcsögjön e a falra vagy sem... De úgy néz ki, hogy vízszint függő is a dolog. Valszeg annak a néhány centi víznek a nyomása is elég, hogy átmenjen nem csobogóból csobogó üzemmódba... Passz, elég változó, hogy mikor csobog, és mikor nem. Ma pl minimum beállításon gyakoarlatilag vízeséssel kezdett, mert még nem volt elég vizes a szikla, aztán lepergett róla. Szal jó lenne szabályozni meg valami folyásirányt beállítani rajta. Lehet, hogy teszek alá egy kis murvát vagy apró kavicsot szintezés végett.
119

nehéz... :)

Pepita · 2014. Dec. 14. (V), 00.02
Vegyél egy jó átlagot.
Ez nem lesz könnyű ahogy nézem.
De szabályozni a szivattyú teljesítményét nehezebb lesz (a mérések miatt). Nem fogod tudni érzékelőkkel bemérni, hogy mennyire csobog.
120

Nem lett jó vége a

inf · 2015. Jan. 18. (V), 02.34
Nem lett jó vége a projektnek, bár ahogy vesszük. A magasabb páratartalomtól felszaporodott a penész, ami egy vékony sávban a sziloplaszton volt az ablakomban. Aztán a végén egészségügyi okokból leállítottam a projektet, mert konkrétan fetrengtem az epegörcsben, ízületi gyulladásban, allergiában, meg rohamosan romlani kezdett a látásom, illetve fülcsengésem is kialakult, rémálmaim voltak napi szinten, etc... Olyan szempontból pozitív a dolog, hogy ezek a tünetek (meg még továbbiak is) többé kevésbé jelen voltak az utóbbi 5 évben, csak azt hittem, hogy az ülő életmód, a monitor bámulása, a száraz levegő, a por, stb... okozza őket, közben meg a szoba levegőjében szálló spórák voltak a felelősek mindenért.

Egyelőre ezt csak 99%-ra mondom, de a látásom és a szaglásom egy fertőtlenítés után gyakorlatilag egy nap alatt visszatért. Még nem tökéletes egyik sem, pl a jobb orrlyukamon beszívott levegőn alig érzek szagokat, illetve messzire még nem látok teljesen tisztán, de így is hatalmas a javulás. Már úgy voltam vele, hogy új szemüveg kell, mert közelre sem látok rendesen, most meg szemüveg nélkül lazán elolvasok mindent. Az allergiám szinte azonnal elmúlt, az ízületi gyulladásomnak kellett 3 nap, hogy elmúljon, az epémmel még küzdök, de az is javulóban van. Valószínűleg azért kelleni fog 1-2 hónap, mire teljesen felépülök. (Kb. 10 orvos látott már, és a fele azzal jött, hogy beképzelem az egészet, a másik fele meg írt gyógyszert, aztán viszlát. Nem vagyok elégedett az egészségüggyel. Mindegy, valószínűleg oda megyek majd dolgozni, úgyhogy legalább már látom, hogy min kell javítani.)
121

ajjaj

Pepita · 2015. Jan. 18. (V), 11.18
Hát ezt nem gondoltam volna.
Javulást a bajokból, aztán csinálj valami immunrendszer erősítő terápia, akkor szokott ilyen probléma jelentkezni.
122

Szükségtelen, megerősödik

inf · 2015. Jan. 18. (V), 11.43
Szükségtelen, megerősödik magától egy idő után, ha eltűnnek a levegőből a spórák, és nem kell foglalkoznia többet velük. Mindent kitakarítottam, de még mindig csípi a szemem egy kicsit a levegő, szóval nem egyszerű megszabadulni a kis rohadékoktól. Majd ma átmegyek még egyszer mindenen, hátha az segít. Tök érdekes, hogyha lassú a változás, mennyire nem veszi észre az ember, hogy padlón van az egészsége.