ugrás a tartalomhoz

Hogyan tovább, mint szoftverfejlesztő?

stan · 2012. Aug. 18. (Szo), 15.10
Sziasztok!

Szeretnék tőletek tanácsot kérni. Válaszúthoz érkeztem szakmai értelemben. Adhatnátok ötleteket a továbblépéshez, ehhez viszont el kell mesélnem az én történetemet, mert csak akkor értitek meg a helyzetem. Azt hiszem tanulságos lesz.

Ez történt eddig:

Már kb. 5 éve próbálok összehozni több olyan webes projekteket, konkréten weboldalt, portált, közösségi oldalt, fórumot, tematikus keresőt, amelyeknek az lenne a célja, hogy magas látogatottság mellett az Adsense hirdetésekből profitáljak. Szándékosan nem fogom őket megnevezni, ez nem a reklám helye. Az egész motivációm még a gimnáziumi éveim közepén kezdődött, és még most is tart az egyetemi tanulmányim vége felé közeledve. Sajnos az utóbbi évek hihetetlenül kemény munkája, a rengeteg programozás, tartalomfejlesztés, dizájn készítés, optimalizálás, ötletelés, felhasználók tucatjainak véleményének kikérdezése, programozóktól való tanácskérés, domainekre költött tízezrek, és online-offline marketingre költött pénz és idő sem hozta meg a várt eredményt. Mostanra addig jutottam el, hogy havonta pár ezer forintot keresek Adsense-el, amely kb. arra elég, hogy minden nap igyak belőle egy kávét. Eddig jutattam. Ha visszaszámolnám, hogy az eddigi munkaórákra hány forint jut az eddig megkeresett pénzemből, hát elég kicsi szám jönne ki.

Igazából nagy csalódás volt számomra ez az egész elképzelés, hogy majd a weboldalaimból fogok megélni, de legalábbis valami ésszerű mellékjövedelemhez jutni. Az volt a célom, hogy ha lesz már 8-10 weboldalam, amelyeknek pár ezer vagy tízezer lesz a havi látogatottsága, és sok ember használja megelégedéssel, akkor majd lesz annyi havi bevételem az Adsense-ből, hogy ebből meg tudok majd élni. Ez eddig nem úgy látszik, hogy valamikor is megvalósulna. Mindig próbáltam olyan piaci réseket találni, és olyan egyedi elképzeléseket megvalósítani, amelyek még vagy nem léteztek, vagy léteztek, de voltak komoly gyengeségeik, és ezt kihasználva szerettem volna megvalósítani az online szolgáltatásokat, portálokat. Rengeteg időt töltöttem 1-1 projekt megtervezésével, és több évet annak felfuttatásával. Így 5 év alatt több projektet sikerült megvalósítanom, de sajnos egyik sem ért el havi 4-5 ezer egyedi látogatónál többet. Úgy érzem, már nem érdemes több időt belefektetnem ezekbe a munkákba, mert nem látom a haladást. Tulajdonképpen azt vettem észre, hogy minden projektem megállt egy szinten.

Jelenleg egy egyetemen tanulok informatikát, és szerettem volna, hogy mire végzek az egyetemmel, már lesz egy vagy több olyan projekt mögöttem, amiből majd meg tudok élni. Mivel már csak 2 év van hátra az iskolából, nagyon azt látom, hogy ez már nem fog megvalósulni addigra. Sajnos sem nekem, sem a szüleimnek, sem a barátaimnak nincsenek milliói arra, hogy 1-1 projektet megnyomjunk reklámmal, vagy beletegyük a komoly fejlesztői munkát. Igazából mind a kettő kellene hozzá, de hát akkor már nem is milliókról, inkább tízmilliókról vagy százmilliókról beszélünk. Van több üzletember barátom/ismerősöm is, akikkel a korábbi években együtt dolgoztam már közös projekteken, vagy csak egyszerűen megbízásos alapon csináltam nekik weboldalakat. Igazából azt tapasztalatam, hogy Magyarországon nagyon kevés tehetős üzletember van. Ők viszont már a 40-es 50-es korosztály, akik nem szívesen fektetnek be online projektekbe, mert nem ismerik annyira, félnek tőle, szokatlan, ismeretlen pálya nekik. Így ők sem jöhetnek szóba, ha befektetésről van szó. Szóval pénzem nincs, csak kitartásom és időm.

Tanulság:

Egy dologra rájöttem ezek alatt az évek alatt. Hiába van korszakalkotó ötleted, hiába készítesz hasznos weboldalt, ha nincs nagyon sok milliód arra, hogy bereklámozd, akkor nem fog működni. Amennyiben nincs meg rá a pénzed, akkor pedig olyan nagy rendszerbe kell fejlesztened programot, amely nagy rendszert sokan használnak, és az üzemeltetője lehetőséget ad számodra, hogy egy nagy látogatottságú online piacon értékesítsd a platformra készített szoftveredet. Mivel nekem csak ez utóbbi jöhet szóba, inkább úgy döntöttem, abbahagyom a jelenlegi projektjeim fejlesztését, és új vizekre evezek.

Az alábbi új ötleteim vannak:

1. ötlet: Android vagy Apple telefonokra alkalmazásokat fejleszteni, majd kis pénzért eladni sok embernek a Google és/vagy az Apple online boltján keresztül. Ez lehet játék, vagy hasznos alkalmazás, amelyet 2-3 dollárért árulnék. Ha havonta megvenné pár ember, és mindig újítanám a szoftvereket, lehetne belőle pénzt keresni. Vagy eleve ingyenesek lennének a szoftverek, de lennének extra szolgáltatásaik, amiket a fent említett áron lehetne használni csak.

2. ötlet: Joomla vagy Drupal rendszerekre fejleszteni olyan hasznos alkalmazásokat, amelyek alapverzióit ingyenesen adni, és az egyéb plusz extra kiegészítőket 10-20 dollárért lehetne megvásárolni. Vagy eleve az egészet ingyen adnám, de mondjuk pénzért adnám hozzá a supportot, a tanácsadást, és egyéb hasznos szolgáltatásokat. Ezeket a szoftvereket a Joomla vagy a Drupal saját kiegészítőkkel foglalkozó gyűjtőprotlján keresztül lehetne reklámozni, feltölteni, így előbb utóbb megtalálnák a megfelelő emberek.

3. ötlet: Facebookra készíteni olyan játékot, amely ingyenes de plusz kiegészítőket 0,5-1 dollárért lehetne megvásárolni, illetve extra előnyhöz lehetne jutni a játékban ez által. Esetleg más hasznos Facebook alkalmazást készíteni. Természetesen ennek is meglenne az az előnye, hogy a facebookon keresztül lehetne elterjeszteni.

Ezek a lehetőségek vannak.

Mi a véleményed az ötletekről?
Te melyiket választanád és miért?
Ha van jobb ötleted, mi lenne az?


Minden elképzelést, hozzászólást, kritikát, pozitív vagy negatív véleményt szívesen fogadok!

Üdv:
stan
 
1

Milyen nyelven?

janoszen · 2012. Aug. 18. (Szo), 17.38
Egy kérdésem van: milyen nyelven próbáltad mindezt?
3

php és joomla

stan · 2012. Aug. 18. (Szo), 20.38
A projektjeim egy része egyedi fejlesztésű php-mysql alapú rendszerek, egy másik része pedig Joomla. Mindig azt néztem, hogy mi volt az adott szituációban indokolt. Ha pl. egy fórumot kellett csinálni, arra bőven elég volt a Joomla testreszabva, mert nagyon profi volt a fórum komponense. De pl. online katalógusnál már nem volt jó, mert nem találtam megfelelőt, így azt magamnak kellett leprogramoznom, mondjuk az jóval tovább is tartott.
5

Nem nem

janoszen · 2012. Aug. 18. (Szo), 21.19
Nem erre gondoltam, hanem milyen human nyelven probaltal audienciat epiteni? Magyarul?
6

magyarul

stan · 2012. Aug. 18. (Szo), 21.24
Magyarul. Miért fontos ez? Mondjuk szerintem elég ésszerű, hogy a magyar piacon próbálok érvényesülni, és nem mondjuk valami más országban.
7

Nem

janoszen · 2012. Aug. 18. (Szo), 21.33
Ket szempontbol nem esszeru:

  • A magyarok kevesen vannak. Ha ilyen szuk celcsoportra losz, sosem lesz annyi latogatottsagod, hogy a mai atkattintasi fizetessel ertelmes beveteled legyen.
  • A magyar hirdetok kevesen vannak es keveset hajlandoak fizetni.


Ha megnezed, hogy a nagyobb portalok kozul egyaltalan hanyan tudnak nullszaldora kijonni, akkor ez valszeg ez megmagyaraz par dolgot.
8

Ha megnezed, hogy a nagyobb

stan · 2012. Aug. 18. (Szo), 21.40
Ha megnezed, hogy a nagyobb portalok kozul egyaltalan hanyan tudnak nullszaldora kijonni, akkor ez valszeg ez megmagyaraz par dolgot.


Ezt kifejtenéd bővebben, hogy kire gondoltál, és milyen hirdetési rendszerre?

Szóval azt mondod, hogy érdemes lenne megpróbálnom mondjuk angol nyelven megcsinálni egy projektet, és megnézni, hogy mi sül ki belőle?

Én is gondolkodtam már azon, hogy az egyik portálomat lefordíttatom több nyelvere is, de elrettentett a feladat nagysága. Szerintem az lenne a jó megoldás, hogy mondjuk beregisztrálni egy .com domaint, és arra csinálni egy kizárólag angol nyelvű weboldalt, amely foglalkozik valamivel, vagy valamilyen ingyenes szolgáltatást nyújt. Mondjuk egy fórum, amely egy bizonyos témával foglalkozik. Mi a véleményed?
9

Teszt

janoszen · 2012. Aug. 18. (Szo), 22.00
En futtattam egy par eve Adsense-el tesztet es arra jutottam, hogy akkor tudsz igazan bevetelt csinalni, ha nagy kozonseget szolitasz meg (tehat nem szuk szegmensre iranyul az oldal temaja) es emellett az oldaladban mar-mar megteveszto helyen van a reklam, hogy az emberek rakattintsanak.

Ami sokkal jobban megy, azok a tematikus reklamok. Nezd meg pl a smashingmagazine.com-ot. Ok kozvetlenul leboltoltak a hirdetokkel. Igy kihagytak a kozvetitot, sokkal inkabb a dizajnba illeszkedo reklamokat kaptak, a hirdetok pedig relevans forgalmat kapnak, nem random szemetet. Viszont azt is latni kell, hogy ez rengeteg energia es one-man-showkent aligha fog mukodni, barmi is legyen az.
11

egyetértek

stan · 2012. Aug. 19. (V), 00.09
Egyetértek. Nagy közönség kell hozzá. De nem feltétlenül kell megtévesztő helyen lennie a hirdetésnek, sőt emiatt akár ki is zárhatnak az Adsense-ből, ha olyan helyre teszed, ami megtévesztő. A Google kifejezetten megtiltja ezeket az elhelyezéseket, és ad olyan iránymutatásokat, hogy ha neked ilyen vagy olyan típusú weboldalad van, akkor ő mit javasol, hogy hova tedd a hirdetéseket és milyen méretben. Igazából a Googlenek is fontos, ahogyan észrevettem, hogy csak akkor kattintson valaki a hirdetésre, ha valóban érdekli. Mivel ha az Adwords hirdetők sok szemetet kapnak, ahogyan te fogalmaztál, tehát olyan látogatókat, akiket valójában nem is érdekel a hirdető weboldala, akkor ez nyilván csökkenti az adott Adwords kampány hatékonyságát, és a Google azt a legkevésbé szeretné, hogy a fizető ügyfelei elégedetlenek legyenek.

Nekem is jó lenne, ha tudnék közvetlen hirdetőket találni, de sajnos nincs meg a kapcsolatrendszerem hozzá, és természetesen nagy látogatottságú weboldalaim sincsenek. Egyébként már én is gondolkodtam azon, hogy kellene csinálni egy olyan reklámügynökséget, amelyik sok kicsi weboldalra szervezné ki a reklámokat, és be is lehetne vonni sok weboldal tulajdonost, de az már nehezen oldható meg, hogy ismeretlenül beállítok nagy cégekhez, hogy tessék hirdetni. Ez egyedül tényleg nem lehetne megcsinálni.
17

Hirdetes

janoszen · 2012. Aug. 19. (V), 11.54
Az AdSense sajnos nevetsegesen keveset fizet, plane ha a hirdeto is keveset ajanl meg. Ami mostanaban nagyon megy, azok az Amazon referalok. Ergo a temahoz kapcsolodo Amazon termekeket linkelsz. Persze ez is csak nemzetkozi porondon.

A masik, amiben hiszek, az a szolgaltatas (System as a Service, stb) egyszeru, gyakorlati problemakhoz. Modulok arusitasaban kevesbe, mert azzal sok a support melo es reszben hulyekkel kell veszekedni, akiknek lovesuk sincs az informatikahoz, de nagy almaik cserebe vannak.
18

példa

stan · 2012. Aug. 19. (V), 12.22
A masik, amiben hiszek, az a szolgaltatas (System as a Service, stb) egyszeru, gyakorlati problemakhoz.
Mondanál erre legalább egy konkrét példát?
19

37 signals

janoszen · 2012. Aug. 19. (V), 12.41
37 signals kornyeken nezz korul.
21

Patrick McKenzie-nek vannak

tgr · 2012. Aug. 19. (V), 13.47
Patrick McKenzie-nek vannak jó írásai SaaS üzleti stratégia témában. Meg
egy előadása, amit még nem láttam, de úgy tűnik, pont erről szól.
23

Zsenialis

janoszen · 2012. Aug. 19. (V), 14.50
Ez zsenialis, jot rohogtem rajta.
2

Nekem bárki által

tgr · 2012. Aug. 18. (Szo), 19.38
Nekem bárki által felhasználható modulok szupportjából (esetleg rendelésre készítéséből) megélni lényegesen szimpatikusabb lenne, mint fizetős modulok árusításából. (Persze nem feltétlenül könnyebb.) Plusz nem kell kalózkodással meg ilyenekkel foglalkoznod. Drupalhoz amúgy nem is készíthetsz fizetős modult a licenc miatt.
4

értem

stan · 2012. Aug. 18. (Szo), 20.44
Igen, ebben igazad van, hogy szimpatikusabb, egyetértek. Én is így gondolom. De az a problémám, hogy szabadúszóként nehezen találok olyan ügyfelet, aki megérti, hogy mennyire nagy munka megcsinálni egy egyedi modult, és ami a fontosabb, hogy van is rá pénze, hogy megfizesse a munkám.

Joomlaban lehet fizetős komponenset írni. Én már pl. vettem egyszer ilyet, mert volt egy nagyon profi étteremkereső katalógus komponens. Ők ingyenesen adták az alapprogramot, és kb. 10.000 forintért meg lehetett hozzá venni az plusz kiegészítőket, pl. SEF url kezelő modul, kommentelés modul, Google Maps Api kezelő modul stb., plusz kaptál hozzá egy egy éves támogatást, amiben benne volt, hogy bármit megkérdezhetsz válaszolnak, fejlesztői tanácsokat adnak, hogy mit hol lehet átírni, ha testre akarod szabni. Nekem ez nagyon szimpatikus volt, és szívesen kifizettem érte azt a pár ezer forintot, mert ők tényleg profin megcsinálták a szoftvert is, és nagyon korrekt supportot adtak hozzá. Lehet így is csinálni.
10

Sok kicsi sokra megy

gabesz666 · 2012. Aug. 18. (Szo), 23.45
Én a codecanyon és a themeforest felé kacsingattam régebben, de aztán lustaság miatt nem lett belőle semmi. Kisebb scripteket, mindenféle plugineket és témákat lehet árusítani relatíve olcsón, de sok kicsi sokra megy. És ha mondjuk van 10-15 árud a piacon, akkor abból akár elég szép bevételt is lehet csinálni (és igazából a teendőd a továbbiakban "csak" annyi a produktumokkal kapcsolatban, hogy supportálod a vevőidet és esetleg frissítéseket adsz ki). Lettek már ebből milliomosok is!
14

milliomosok mindenhol vannak

stan · 2012. Aug. 19. (V), 07.24
Milliomosok mindenhol vannak, ezzel nem lesz valami vonzóbb vagy kevésbé vonzóbb. Fogpiszkáló eladásából is lettek már egyesek milliomosok, de lettek már szoftverek eladásából is.

Annyit fűznék hozzá a codecanyonhoz meg a themeforesthez, hogy én nem ismerem ezeket az oldalakat, de első ránézésre egy elég szűk vásárlórétegnek szól. Ha viszont felmész a Google Android Market-re, ott 130 országban adhatsz el szoftvereket, játékokat, és sokkal több ember a potenciális vevőd, mint a webfejlesztési területen. Ráadásul a Google mindent megtesz azért, hogy az ő internetes android szoftver boltja népszerű legyen, és hát azért valljuk be van is arra pénze bőven, hogy népszerűsítse. Ezeknek a viszonylag kisebb cégeknek, akiket említettél meg nyilván sokkal kevesebb lehetőségük van, hogy reklámozzák a saját boltjukat.
15

Van benne lehetőség

gabesz666 · 2012. Aug. 19. (V), 10.38
Milliomosok mindenhol vannak, ezzel nem lesz valami vonzóbb vagy kevésbé vonzóbb.


Ezt azért írtam, mert sokan azt gondolnák, hogy ilyen 5-10$ tételekből nem lehet nagy pénzt szakítani, még ha ilyen szűk réteg is a vásárlók köre (ahogy te is említetted)

Ha viszont felmész a Google Android Market-re, ott 130 országban adhatsz el szoftvereket, játékokat, és sokkal több ember a potenciális vevőd, mint a webfejlesztési területen.


Ez valóban így van, de azt is vedd figyelembe, hogy pont emiatt akkora a verseny az android marketben, hogy oda tényleg nagyon egyedit kell alkotnod, hogy kitűnj a tömegből.

Ezeknek a viszonylag kisebb cégeknek, akiket említettél meg nyilván sokkal kevesebb lehetőségük van, hogy reklámozzák a saját boltjukat.


Azok számára, akik webfejlesztéssel foglalkoznak egy ideje az envato név nagy valószínűséggel mond valamit. Tehát a reklámozással szerintem nincs problémájuk. Persze nyílván ez egy sokkal szűkebb réteg, mint az android market célközönsége.

Summa summarum, ez csak egy ötlet volt, én látok benne fantáziát. De ha te mindenképp az android marketre akarsz menni, akkor eszem ágában sincs téged erről lebeszélni :)
16

egyetértek

stan · 2012. Aug. 19. (V), 10.54
Egyetértek abban, hogy nagyobb piac = nagyobb vevőkör = nagyobb verseny. Viszont ha egyszer sikerül eltalálnod egy jó ötletet, akkor a nagyobb piacon több pénzt tudsz vele keresni.
22

Ha egyszer sikerül eltalálnod

tgr · 2012. Aug. 19. (V), 13.49
Ha egyszer sikerül eltalálnod egy jó ötletet, akkor másnap már van öt klónod.
24

+1

Pepita · 2012. Aug. 19. (V), 23.47
Hoppá, de még mennyire!
12

Szabadúszó

Pepita · 2012. Aug. 19. (V), 00.16
Biztos vagy benne, hogy mindenképp saját projekte(ke)t akarsz megvalósítani? U.is, ha eddigi próbálkozásaid jók, "csak megálltak valahol", akkor kiváló referenciaként szolgálhatnak állásinterjún, egy komolyabb fejlesztőcégnél is. Janoszen is írta: egyedül k...a nehéz, hozzáteszem: nem csak web-/szoftverfejlesztés terén.

Ha mindenképpen saját projekteket akarsz, nekem szimpatikusabbak a hasznos alkalmazások, mint a játékok. Utóbbiról azt gondolom, hogy csak akkor hoz normális bevételt, ha vmi átvágás (is) van benne. Viszont ilyen projektekkel rá vagy (leszel) szorulva FB-ra, Guglira, egyéb "hozzád képest óriásokra". Tehát még jobban úgy kell ugrálj, ahogy fütyülnek, mintha alkalmazott vagy 1-2 hülye főnökkel a nyakadban. Plusz még neked kell ötletelni, hogy eladhatót találj ki.

Nem akartam kedved szegni, de elég nehéz ügy, főleg egyedül.
13

csoportban is nehéz

stan · 2012. Aug. 19. (V), 07.13
Egyetértek, hogy egyedül nehéz, de csoportban is nehéz. Az teljesen más dolog, hogy van egy cég, aminek én vagyok az alkalmazottja, és van még 3 kollégám, akivel együtt kell dolgoznom, mint amikor vagyok én, aki a cég tulajdonosa, és van még rajtam kívül 3 tulajdonos. Szóval csak akkor tudok rávenni valakit, hogy velem együtt ingyen dolgozzon a projekten, ha beveszem őt (őket) is tulajdonosnak. Ezt egyszer már megtettem egy korábbi projekten, aminek az lett a vége, hogy én voltam az, aki az egészet kitalálta, én vittem a hátamon az egészet, én szerveztem meg a munkát, én csináltam a munka nagy részét, a többiek meg rendkívül jól érezték magukat, és utaztak velem, miközben én eveztem. Hát ez elég rossz élmény volt számomra, és akkor eldöntöttem, hogy soha többé nem fogok bevenni magam mellé senkit tulajdonosnak, mert nagyon ritka az olyan ember, aki legalább annyira motivált mint én.
20

Szomoru

janoszen · 2012. Aug. 19. (V), 12.43
Szomoru, hogy egy eset alapjan dontesz. En most a Neticle projektben harom olyan emberrel dolgozom egyutt, akikkel orom egyutt dolgozni. Erre szoktak azt mondani, hogy egy vallalkozas epiteseben a technikai tudas csak egy a sok kozul.
26

részek

stan · 2012. Aug. 20. (H), 11.51
Már kétszer is elfordult velem. Az első eset az volt, amit az előbb írtam, amikor én hívtam életre az egész projektet, és én kerestem meg és kértem fel a másik három embert, hogy legyenek a társtulajdonosok. Ekkor ugye az volt a baj, hogy fél év után rájöttem, hogy nem kellett volna egyenlően felosztani a részesedést a cégből, mert kb. a 60% munkát én csináltam, a többi három ember meg a maradék 40% munkát csinálta meg együtt. És akkor én azt mondtam, hogy akkor osszuk fel újra a részesedéseket, és kapjak én többet a bevételből. Hát ez nem tetszett nekik, és nem tudtunk megegyezni. Ekkor én azt mondtam, hogy akkor nem folytatom az egészet és kiszállok. Persze ettől a többieknek is elment a kedve, és szétesett a csapat.

A másik eset meg az volt, amikor engem hívtak be egy projektbe. Abban hárman voltunk, és én voltam az egyik társtulajdonos és szoftverfejlesztő. Az lett a vége, hogy a másik kettő egy év után kisajátította magának a projektet, és felajánlották, hogy lehetek alkalmazott a cégben. Ők adták be a pénzt az üzemeltetésre és reklámra, és a jogok is az övéik voltak papíron, mivel ők nem informatikusok voltak, nekem kellett a munka nagy részét megcsinálnom. Mivel nekem volt egy szerződésem, miszerint én mint társtulajdonos megillet a bevétel x%-a, de a jogok az övüké, ezért megtehették velem (felbontották a szerződést velem). Végül is ha azt mondom, hogy nem, akkor még ez sem lett volna. Én "csak" egy év napi szintű fejlesztői és üzemeltetői munkát tettem bele. És azt kaptam érte, hogy végül is csődbe vitték a céget miután kipöcköltek a tulajdonosok köréből, így a fizetésemből sem lett semmi. Hát akkor most vagy én vagyok túl naiv, vagy egyszerűen az emberek mohók és lusták?

Nagyon nehéz találni olyat, aki hajlandó sok munkát beletenni, és nem ver át, nem lopja el az ötletedet, nem szövetkezik a másikkal a hátad mögött a te károdra. Remélem Te megtaláltad ezeket a szikla szilárd meggyőződésű és elveket valló társaságot.

Azért írhatnál pár sort ezekről:
Hogyan osztották fel egymás között a bevételből való részesedést, mi alapján döntöttetek?
Hogyan és milyen elvek alapján osztottátok fel a tulajdonjogokat?
Hogyan kéritek számon egymáson az elvégzendő munkát?
Miben állapodtatok meg az elején, mi lesz, ha mégsem tudtok együtt dolgozni?
Mennyire vettétek komolyan az egymással között jogi szerződéseket?
Hogyan osztottátok fel a szerzői jogokat arra az esetre, ha valaki kilépne?
27

Maskepp

janoszen · 2012. Aug. 20. (H), 13.32
Kicsit maskepp alakult itt a dolog, mert a sracok harman mar a cegalapitas elott is egy evet dolgoztak a projekten, ok kertek fel engem, hogy csinaljam meg az uzemeltetesi reszet a projektnek. Elotte mar dolgoztunk egy keveset egyutt egy kvazi hobbyprojekten, ebbol lattak, hogy nem linkeskedem el. A felajanlas 5% uzletresz volt ezert, ami szerintem korrekt az elvegzett munka fenyeben.

Szerintem, ha mar a papirok lobogtatasara kerul sor, akkor hiba van a gepezetben. Nyilvan nem ugy kell tarstulajdonost valasztani, hogy az elso szimpatikus embert behuzod a cegbe. Ez elso sorban emberi problema, nem jogi. Olvasgassal startupokrol szolo cikkeket, ott eleg reszletesen ki van fejtve a tema.

Ja igen, es tudom, Magyarorszagon keves olyan embert lehet talalni, akiben van energia ahhoz, hogy eltoljon egy ilyen projektet. A legtobben csak elvannak a lagyosban.

Hogyan osztották fel egymás között a bevételből való részesedést, mi alapján döntöttetek?

OK bearaztak a mar elkeszult munka mennyiseget, nekem pedig megajanlottak az 5%-ot, amit elfogadtam.

Hogyan és milyen elvek alapján osztottátok fel a tulajdonjogokat?

Behoztak apportkent a meglevo modulokat, ergo a cegtulajdon aranyaban oszlik meg.

Hogyan kéritek számon egymáson az elvégzendő munkát?

Mindenki elvegzi a sajat dolgat es kesz. Sosem volt ebbol problema. Mint mondottam, elotte dolgoztunk egyutt, tehat lattuk, hogy mi a dorges.

Miben állapodtatok meg az elején, mi lesz, ha mégsem tudtok együtt dolgozni?

A tarstulajdonosoknak elovasarlasi joguk van a cegreszre, ergo kivasaroljak a masikat. Egyebkent nem kerult szoba.

Mennyire vettétek komolyan az egymással között jogi szerződéseket?

Nem kotottunk a cegalapitason kivul szerzodest, nem ereztuk szuksegesnek.

Hogyan osztottátok fel a szerzői jogokat arra az esetre, ha valaki kilépne?

Lasd fent, a tarstulajdonosoknak elovasarlasi joguk van.
28

köszönöm

stan · 2012. Aug. 20. (H), 13.39
Köszönöm az őszinte válaszokat. Ez összhangban van az eddigi tapasztalataimmal. Tehát mindenképpen mindenkit be kell venni a cégbe mint társtulajdonos (nem mint alvállalkozó), és csak olyanokkal szabad összeállni, akikről eleve tudod, hogy tutira megcsinálják azt, ami rájuk van bízva.
29

Igen

janoszen · 2012. Aug. 20. (H), 13.45
Igen, ez nagyjabol fedi az igazsagot. Az alvallalkozosdi eleve hulyeseg, mert:

  • Az alvallalkozonak az az erdeke, hogy ki legyen fizetve, nem az, hogy jol menjen a projekt.
  • Neked pont a cegindulaskor kerul penzbe, amikor pont a legszukosebb
  • As masik ugy erzi, hogy kihagyod a bulibol, mert barmikor kirakhatod.
30

így van

stan · 2012. Aug. 20. (H), 14.14
Ez pontosan így van. Mondjuk lehet olyan szerződést is kötni, hogy az alvállalkozó nem fix pénzt kap, hanem valamilyen üzemeltetési és/vagy fejlesztési tevékenység mellett kap a bevételből arányosan valamennyi százalékot. Ezt jogilag és könyvelésileg is meg lehet oldani, csak még akkor is ott van, hogy a megbízó bármikor kihagyhatja a buliból. Szóval a legtisztább megoldás, ha nem kötünk ilyen szerződést, hanem mi is benne vagyunk a cégben.
32

Tok mindegy

janoszen · 2012. Aug. 20. (H), 15.26
En rossz szajizzel tavoznek, ha valaki be akarna alvallalkoztatni. Egy ilyen szerzodest baromi egyszeru megszuntetni. Egy startup tulajdonresznek a kis szazaleka is sokat erhet hosszu tavon, viszont azt kicsit nehezebb megszuntetni.
25

Nem egyre gondoltunk

Pepita · 2012. Aug. 20. (H), 00.07
Te azt a két esetet vázolod, amiben:
1. Te vagy az egyedüli tulajdonos;
2. Te egy társtulajdonos vagy.

Én pedig:
1. Te vagy az egyedüli tulajdonos;
2. Te nem tulajdonos, hanem alkalmazott (programozó, ötletgazda, stb) vagy. Ez a helyzet viszonylag kényelmesebb, ám a haszon nagyrésze - ahogyan a kockázat sem - nem a tiéd.

A társas vállalkozás tényleg necces tud lenni (én ezidáig egyszer sem mertem meglépni), pont az ilyen jellegű "nem szívvel-lélekkel" hozzáállás miatt. Buktató lehet még, hogy a felek nem egyformán hosszú távlatokban gondolkodnak, egyik gyorsabb és kisebb hasznot kíván (kevesebb munkával/befektetéssel), másik többet, lassabban. De ahogy Janoszen is mutatja: vannak jó példák/kapcsolatok, tehát nem lehetetlen a dolog. Viszont az önmagában megér néhány misét, hogy a résztvevő partnereket (alkalmasságukat) hogyan/mennyire tudod lemérni. Ebben a legfontosabb az emberismeret, semmi köze semmilyen szakmához - legfeljebb pszichológiához.

Azért ajánlottam, hogy gondolkodj kicsit az alkalmazotti státuszon, mert:
- az okát nem tudom mi, de úgy tűnik problémáid vannak a vállalkozói/befektetői szférával;
- még egyetemre jársz (= fiatal vagy?), tehát van időd megfigyelni, tanulni, ellesni dolgokat az Élet iskolájában;
- fenti kettőből következik, hogy nem is biztos, hogy ez a fajta élet-/munkaforma a neked való.

(Én pl. szívesen lennék alkalmazott, de amiatt, hogy eddig ledolgozott 20 évemből az utóbbi 11 vállalkozói, nemigazán "hiszik el" a munkáltatók, hogy szívesen vállalnám.)
31

igen

stan · 2012. Aug. 20. (H), 14.17
Igen, már én is gondoltam, hogy ha befejezem az iskolát, akkor elmegyek egy céghez dolgozni, mint alkalmazott, mert biztosan fogok tanulni egy csomó dolgot, hogy ők hogyan csinálják. Aztán utána még bármikor lehetek vállalkozó később, nem muszáj nekem egész életemben az adott cégnél dolgozni. Szóval valószínűleg az lesz, ha a következő két évben nem tudok valami komoly projektet összerakni, akkor jelentkezni fogok állásokra. Addigra lesz egy gazdaságinformatikus diplomám, két nyelvvizsgám, és még csak 25 leszek. Szerintem minden adott lesz hozzá.
33

Diploma

hunkris · 2012. Aug. 20. (H), 19.49
A diplomával egyenlő, akár többet is érhet, ha mondjuk 4 évig open source projektben segítesz. Lesz 4 év tapasztalatod, ami nagy előny a frissen diplomázottakkal szemben.
Persze a kettő nem zárja ki egymást, nem kell választani.
34

Mostani fejjel én inkább a

eddig bírtam szó nélkül · 2012. Aug. 20. (H), 20.05
Mostani fejjel én inkább a diplomára szavaznék, mint a négy év gyakorlatra...

Nem panasz, csak a fentit alátámasztandó: a tizenöt+ évnyi banki, rendszergazdai+Oracle DBA, és közel tíz éves, a bankot megelőző programozói gyakorlattal nem találok munkát négy éve.
Első helyen mindig a papír hiánya, második helyen a nyelvtudás elégtelensége szerepel, ha egyáltalán indokolják, hogy miért nem feleltem meg... - utóbbiról eddig szinte mindig kiderült, hogy nem egészen igaz.
35

Lehet

hunkris · 2012. Aug. 20. (H), 20.12
Ezért írtam, hogy nem zárják ki egymást. Bár én ismerek jó pár olyan céget, ami vitte valamire, és többre tartják a gyakorlatot, mint a papírt... Nevet nem mondok, nem akarok reklámozni.

Azért, remélem megváltozik a helyzeted... Az értelmes emberek nem ilyen sorsra valók, és az, hogy te értelmes vagy, nem is kérdéses...
36

Ezt inkább hagyjuk. Vagy

eddig bírtam szó nélkül · 2012. Aug. 20. (H), 20.44
Ezt inkább hagyjuk. Vagy térjünk vissza rá úgy húsz-harminc év múlva! ;-)
37

egyetem?

stan · 2012. Aug. 20. (H), 23.32
Ha csak ez a probléma, miért nem iratkozol be az egyetemre?
38

Hát elég sok oka van... Ha

eddig bírtam szó nélkül · 2012. Aug. 21. (K), 08.20
Hát elég sok oka van...
Ha néhány egyéb, akadályozó tényezőtől el is tekintek, kb. elérném a nyugdíjkorhatárt, mire diplomám lenne. :-)
39

Néha mások ötlete jobban fizet

Bodi · 2012. Aug. 21. (K), 10.25