ugrás a tartalomhoz

Ki nem kerülő blogmarkok

Hidvégi Gábor · 2011. Dec. 21. (Sze), 16.01
Az utóbbi időben küldtem be pár blogmarkot, azok közül néhány nem került ki, jellemzően két példa jut eszembe (volt egy harmadik is, arra nem emlékszem, de hasonló): az egyik, hogy a weblaboros fórumtársunk, Tyrael idén bekerült a php fejlesztői közé, vagy a másik, hogy az egyik nagy internetes cég, a Prezi kapott egy hárommilliárd forintos tőkebefektetést.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én őszintén tudok örülni az olyan híreknek, amik egy magyar cég vagy személy sikereiről szólnak. A sajtóban folyamatosan lehet olvasni a sok negatívumot, így rossz, úgy nem megy, a nagy portálok kiemelt blogszemléjében nap mint nap lehet olvasni "sikertörténeteket", ahol külföldre szakadt hazánkfiai hogyan boldogulnak külföldön (az olyan szerkesztőket, akik ezeket a blogokat beválogatják, az első géppel toloncolnám kifelé az országból).

Az ilyen hírek csak megerősítenek a hitemben, hogy kitartó munkával itthon is lehet sikereket elérni, és erőt adnak a folytatáshoz. Mi erről a véleményetek? Ti olvasnátok ilyen híreket?

Továbbá ez felveti annak is a problémáját, hogy a Weblaboron nincsenek igazából lefektetve a tartalmak beküldésének szabályai.
 
1

Arányaiban rendkívül alacsony

Joó Ádám · 2011. Dec. 21. (Sze), 16.21
Arányaiban rendkívül alacsony azon beküldött tartalmak száma, amit nem jelentetünk meg. A fenti két esetben ez azért történt, mert szerettem volna elkerülni a belterjességnek a látszatát is. Részemről mind Tyrael, mind a Prezi sikerének örülök.
2

Igen, sejtettem, hogy emiatt

Hidvégi Gábor · 2011. Dec. 21. (Sze), 16.57
Igen, sejtettem, hogy emiatt nem lettek élesítve, de szerintem, mivel tőletek függetlenül küldtem be, kimehettek volna.
3

Én olvasnék

Pepita · 2011. Dec. 21. (Sze), 17.17
Szerintem csak akkor "belterjes", ha Tyrael a WL-nél (-ben) is dolgozik. De így, hogy nem saját magát reklámozta, hanem másvalaki örült az ő sikerének, semmiképp sem belterjes.
Továbbá ez felveti annak is a problémáját, hogy a Weblaboron nincsenek igazából lefektetve a tartalmak beküldésének szabályai.
Ezt nagyon fontos lenne pótolni, egészen a fórum "illemszabályáig"! Szinte mindenhol van házirend, itt miért nincs?
4

Szerintem akkor sem lenne az,

Pethical · 2011. Dec. 22. (Cs), 01.47
Szerintem akkor sem lenne az, mert itt egy személy munkán kívüli tevékenységéről van szó, ami nem függ össze azzal, hogy ő máskor mit csinál vagy mit nem. Itt nem egy alkalmazottról vagy szerkesztőről vagy szó, hanem egy magyar GPL fejlesztőről, aki elért valamit amivel nagyon hasznos lehet a közösség, sőt a PHP elterjedtségéből adódóan a világ számára.