ugrás a tartalomhoz

tokenizer

PHP forráskódok tömörítése

bbalint · 2004. Jún. 8. (K), 22.00
PHP forráskódok tömörítése
A PHP Tokenizer kiterjesztésről, majd annak kód-zagyváláshoz kapcsolódó felhasználásáról íródott cikkeimet szerencsére nem kis érdeklődés kísérte. Újabb csoportos foglalkozásunkon ezúttal szkriptjeink megrövidítése érdekében vetünk be hatékony terápiás módszereket. Fontos követeleményünk marad továbbra is, hogy kódunk működésében, funkcionalitásában károsodást ne szenvedjen. Várakozásom szerint nem lep meg senkit, hogy ismét a Tokenizer kiterjesztést húzzuk elő varázskalapunkból.

PHP obfuszkátor

bbalint · 2004. Ápr. 27. (K), 22.00
PHP obfuszkátor
Akik érdeklődő figyelemmel olvasták a PHP Tokenizer kiterjesztéséről szóló korábbi cikkemet, azoknak minden bizonnyal érdekes csemege lesz az ott bemutatottak felhasználása a kódszépítés helyett a forrás összevazarására, azaz obfuszkálására. Habár kész obfuszkátorok sőt PHP forrás kódolók is rendelkezésre állnak, érdemes egy kicsit elmerülni egy lehetséges megvalósítás részleteiben. Cikkemben ezúttal be szeretnék mutatni egy elég egyszerű obfuszkátort, amely sokmindenki hasznára válhat.

A PHP Tokenizer kiterjesztése

bbalint · 2004. Már. 30. (K), 23.00
A PHP Tokenizer kiterjesztése
A PHP fejlődése során egyre több belső lehetőséget tett elérhetővé a nyelvet használó programozók számára, gondolhatunk itt például a parse_ini_file() függvényre is, mely a php.ini feldolgozó kódot teszi a programozók számára is felhasználhatóvá.

Cikkemben a PHP Tokenizer kiterjesztéséről szeretnék néhány jó szót szólni, mely a PHP belső világát mutatja meg, a nyelvi feldolgozó használatát teszi lehetővé szkriptjeinkben. Szerintem ez az, amit (talán sokan is) kerestek. Írásom a haladóbbaknak szól, tehát aki nem látta még a PHP forráskódját illetve nem fordított PHP-t, annak lehet, hogy megfekszi a gyomrát, tehát csak óvatosan!