ugrás a tartalomhoz

HTML5 Konferencia májusban

Török Gábor · 2011. Ápr. 21. (Cs), 10.36

2011. május 7-én szombaton kerül megrendezésre a HTML5 Konferencia Budapesten. A gyakorlati megközelítésű rendezvény a szélesebb értelemben vett HTML5-öt tűzte témájául. A konferencia előadói mind-mind saját tapasztalataikon keresztül mutatják be a technológiai újdonságokat, hogy jelenleg hol tart a web, mik a lehetőségek és korlátok.

HTML5-ről vitatkozni hálás téma, pro és kontra nem egyszer a Weblabor hasábjain is értékes eszmefuttatásokat generál. Az tény, hogy jelenleg a frontend fejlesztés fő technológiai csapásvonala a HTML5, úgy is mint gyűjtőfogalom, ahol a tényleges markup nyelven túl a szorosan hozzákötődő egyéb képességek jelennek meg, értsd CSS3, SVG, szkripting API-k stb.

Magyarországon elsőként tavaly októberben a W3C Magyar Irodája hívott össze műhelykonferenciát HTML5 jeligére. A szakmai napon még elsősorban mint az XHTML2 riválisa jelent meg a technológia. Michael Smith, a W3C HTML-ért felelős szakértője is azt igyekezett artikulálni, hogy miért döntöttek a HTML5 javára. Második előadásának végén néhány gondolat erejéig Michael már szót ejtett a HTML5 „barátairól”, hogy végül egy egységes Open Web platformot vizionáljon.

A HTML5 Konferenciát Bátorfi Zsolt nyitja. Előadásásban kitér arra, hogy a Microsoft számára miért fontos a HTML5, mik azok a megfontolások, aminek köszönhetően a cég felhagyott a Silverlighttal a weben, majd áttekintést nyújt a HTML5 „barátairól”.

A designerek és frontend fejlesztők számára áhított lehetőségekről és azok jelenlegi implementációjáról szól Hardi János CSS3 előadása.

HTML5, fotó: Rafael Poveda
fotó: Rafael Poveda

A böngésző képességeinek kiaknázásához elkerülhetetlen az ügyfél oldali szkripting technológia, a JavaScript ismerete. Gincsai Gábor prezentációjában a méltán az egyik legnépszerűbb javascriptes függvénytárat a jQueryt mutatja be.

A kidolgozott produktum futtatásához végül egy megfelelő környezet szükséges, amely támogatja a modern webes technológiákat. Bátorfi Zsolt az Internet Explorer 9 platform innovációit tekinti át.

Hogy mire képes valójában a HTML5 jelenleg, mi hozható ki belőle, arra 1-1 esettanulmányban kívannak válasszal szolgálni az előadók. Dávid Zoltán és Nagy Dániel egy HTML alapú villanykönyv olvasó, míg Kulcsár Bence a MeseTV munkálataiba enged betekintést.

A konferenciát Udvardy Dávid előadása zárja, ahol az elhangzott ismereteket összegzendő Dávid designerek és sitebuilderek számára hasznos fogásokat mutat be.

A rendezvény látogatása ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A teljes és pontos programkiírás a konferencia blogján olvasható. A rendezvény helyszíne a Budapesti Műszaki Egyetem.

A HTML5 Konferencia támogatói a Microsoft Magyarország Kft., a devPortal, a Weblabor, a budapest.js, a Frontend Meetup, a Codra Kft és az Agilis Szoftverfejlesztők Egyesülete.

Engem meggyőzött, jelentkezem a konferenciára!