ugrás a tartalomhoz

Webfejlesztők és a nyílt web

Joó Ádám · 2010. Szep. 6. (H), 19.37

Felhívással szeretnék élni olvasóinkhoz: kérek mindenkit, aki teheti, töltse ki a Webfejlesztők és a nyílt web címen elérhető kérdőívet.

A mintegy tíz perces kérdéssor nyílt webes technológiákról, trendekről, vállalatokról és szervezetekről faggat világszerte minden fejlesztőt.

A felmérést a web egyik legbefolyásosabb szereplője indította útjára. Kérésükre, az eredmények befolyásolását elkerülendő, nevüket nem közölhetjük, azonban bárki, aki kitölti, biztos lehet benne, hogy a maga kis részét ezzel is kivette a jövő webének alakításából.

 
1

10 perc?

Thoer · 2010. Szep. 6. (H), 21.31
ez egy szörnyszülött!
2

Kérdések

Poetro · 2010. Szep. 6. (H), 21.34
Hát a kérdések nagyon nem egyértelműek, illetve félrevezetőek. Nem teljesen derül ki mire irányul a kérdés. Például:
Hogyan értékelné, az alábbi cégek mennyire támogatják a nyílt webes technológiákat?
Ez nem teljesen egyértelmű, hogy mire vonatkozik. A termékeikre, a szponzorációra, a nyílt technológiákhoz való viszonyukra, a termékeik licencelésére?
Idejének hány százalékában használ nyílt webes technológiákat a szabadalommal védett technológiákkal szemben?
Ennél mire vonatkozik a kérdés? Milyen nyelvű / technológiájú szoftvereket írok, vagy mit használok azok írására?

Sajnos ezekből ennél sokkal több van, így nehéz válaszolni a kérdésekre, főleg úgy, hogy a valóságot tükrözze.
3

nnajó én 47%nál feladtam -.-

Crystal · 2010. Szep. 6. (H), 22.23
nnajó én 47%nál feladtam -.-
6

Elvereztem

Granc Róbert · 2010. Szep. 7. (K), 09.56
Mivel nem webfejlesztésből élek, csak hobbi, a legeslegelső kérdésre őszinte választ adva már el is véreztem... :D Nem volt ez 10 másodperc sem...
4

kupon

adikahorvath · 2010. Szep. 6. (H), 22.50
Az ilyenek végén szoktak adni lezabálható kupont. :D
5

8-as kérdésnél hiányolom az

prom3theus · 2010. Szep. 6. (H), 23.16
8-as kérdésnél hiányolom az egyre szélesebb körben (el)ismert ExtJS keretrendszert.

Egyébként, ha nem is 10 perc, azért nem egy halálos ez a kérdőív.
8

A végén már rányomtam, hogy

inf · 2010. Szep. 8. (Sze), 19.41
A végén már rányomtam, hogy nem akarom bővebben kifejteni a véleményem a mittomén micsodáról, aztán elengedett halálos szorításából a mocskos kalmár. :-P

Nekem pl a mit tartasz webes szabványnak volt elég érdekes kérdés. Asszem csak a HTML-t X-eltem be. Nem is igazán értem, hogy mi az, hogy webes szabvány, pl Silverlighttal asztali alkalmazásokat is lehet írni, ill. ha céges belső oldalt csinál az ember, az most webnek számít?

A közösségi oldalak között meg nem volt ott a weblabor.hu :o
7

Ez eléggé gáz kérdőív, sorry,

virág · 2010. Szep. 7. (K), 14.28
Ez eléggé gáz kérdőív, sorry, megpróbáltam, de idegesítő :)
9

Kicsit off, de ...

Max Logan · 2010. Szep. 8. (Sze), 20.04
Nos, én is elkezdtem de kb. 15% környékén feladtam. Ma kaptam egy mailt a netpanel-től és ezt is feladtam.

A netpanel-nek szoktam régebben töltögetni, de aztán egy időben leregeltem, mert meguntam.

Meguntam azt, hogy nem tudom 100%-ban a saját nézőpontomat megadni.

A kérdésem -- aminek nyithattok akár egy új témát, ha van rá érdeklődés --, hogy melyik a jobb: nem kitölteni, hogy ne egy, a részedről fals kérdőív legyen a vége, vagy kitölteni úgy, hogy nem tudod érvényesíteni a saját preferenciáidat?

Én őszintén szeretnék sok esetben segíteni, de már nem első alkalommal érzem úgy, hogy egy nem 100%-os kérdőív nem képviselné az én véleményemet, ezért inkább be se küldöm.
10

Miért nem...?

Gixx · 2010. Szep. 9. (Cs), 08.37
18-as kérdésben a táblázat, hogy "Milyen gyakran látogatja a * céghez kötődő fejlesztői oldalakat". Mindre az volt a válasz, hogy soha (mert tényleg soha, a feléről nem is hallottam).

19-25-ös kérdésekben egyenként rákérdez, hogy miért nem? :) Mindre a következő választ adtam:

"A PHP.net és a W3Schools mindenre megadja a választ, ami épp kell." :)

Amúgy előre féltem, hogy ráhajtanak ezekre a szósől sz*rokra. A hideg is kiráz tőlük... Egy fejlesztői oldal ne legyen szósől. Adjon infót vagy doksit esetleg még a felhasználói interakciók is hasznosak/informatívak/viccesek, de ez az ide-oda lájk, meg ismerős bejelölősdi, meg megosztás az idegeimre megy.
11

Egyéb

Gixx · 2010. Szep. 9. (Cs), 08.41
27. Az alábbiak közül melyeket tartja a nyílt forrású szoftverrel történő fejlesztés előnyeinek?

...
Egyéb: ["elég hozzá a notepad.exe is"]
12

IE6

Gixx · 2010. Szep. 9. (Cs), 08.45
32. És az utolsó kérdés… mi az a dolog, ami legjobban frusztrálja a webfejlesztéssel kapcsolatban? (kérjük, írja le)

"Flash, Silverlight, IE6"


Na most jól megmondtam nekik a tutit!
13

IE6 nálam is :D

inf · 2010. Szep. 9. (Cs), 11.10
IE6 nálam is :D
14

Nekem az IE6 eszembe se

prom3theus · 2010. Szep. 9. (Cs), 20.02
Nekem az IE6 eszembe se jutott :D (valószínűleg valami mentális önvédelmi mechanizmus az oka)...

Egyébként nem tudom, hogy direkt nem voltak pontosan megfogalmazottak a kérdések, vagy csak nem lettek végig gondolva kellőképp. Jóindulatból inkább az előbbire gondoltam végig, így sok helyen a szubjektív véleményemet adtam meg. Időközben kiderült, hogy a StackOverflow-t is használom, csak eddig nem tudtam, hogy ez a neve (túl jó a dizájn: csak a kérdéseket és a válaszokat látom meg az oldalon, az oldal nevét nem :D).
15

Időközben kiderült, hogy a

inf · 2010. Szep. 9. (Cs), 23.15
Időközben kiderült, hogy a StackOverflow-t is használom, csak eddig nem tudtam, hogy ez a neve
Lol, most nézem, hogy én is. Meg ajaxian-t is, bár arra is csak most jöttem rá. Google szokott eligazítani, aztán nem nagyon nézem az oldalak címét.
17

A PHP.net és a W3Schools

tgr · 2010. Szep. 12. (V), 18.56
A PHP.net és a W3Schools mindenre megadja a választ, ami épp kell.

A w3schools az egyik leghasználhatatlanabb információs oldal, csak a lock-in hatás miatt népszerűek (valahogy felküzdötték magukat a találati listák élére, és most mindenki őket találja meg). Nemtriviális kérdésekre soha nem találtam még rajta választ. A Sitepoint vagy a Mozilla Developer Network referenciái mérföldekkel használhatóbbak.

Amúgy előre féltem, hogy ráhajtanak ezekre a szósől sz*rokra. A hideg is kiráz tőlük...

Ha olyanok lesznek, mint a StackOverflow, akkor jöhetnek minden mennyiségben. (De pl. a PHP.net vagy a jQuery.com közösségi funkciói is roppant hasznosak. Én nem nevezném ezeket social-nek, de a kérdőív úgy tűnik igen.) Egy jó fejlesztői segédletben a közösségi funkciók nélkülözhetetlenek, egyszerűen az olvasók együttvéve mindig okosabbak, mint az oldal szerkesztői. Csak nem könnyű megoldani, hogy az okosság összeadódjon, és ne oltsa ki a többi olvasó butasága. Ez pl. a StackOverflow-nak zseniálisan sikerült.
18

A w3schools az egyik

kuka · 2010. Szep. 13. (H), 09.51
A w3schools az egyik leghasználhatatlanabb információs oldal, csak a lock-in hatás miatt népszerűek
Valamint a nevében szereplő W3 miatt. Szép számmal találtam alakokat aki emiatt abban a tévhitben éltek, hogy a W3Schools a web szabványok hivatalos tárhelye. (Nem, nem Elemista Pistike kaliberű alakokra gondolok, hanem bizonyos mértékben szakmabeliekre.)
A Sitepoint vagy a Mozilla Developer Network referenciái mérföldekkel használhatóbbak.
Én azt is megkockáztatnám, hogy még az MSDN is jobb. (Mindezt annak ellenére, hogy nem szívlelem őket.) Ami a MDN-ot illeti, a wiki jellege már egy párszor keresztbe tett nekem: akár csak a Wikipedián, ma találsz egy jó cikket, holnapra már egy idióta "kijavította". Szerintem dokumentáció esetében ez megengedhetetlen.
19

StackOverflow++

Török Gábor · 2010. Szep. 13. (H), 10.51
Ha olyanok lesznek, mint a StackOverflow, akkor jöhetnek minden mennyiségben.

Csatlakozom. Jelenleg az egyik legjobb és leghitelesebb forrás. Hogy hosszútávon mennyire marad működőképes, az majd eldől.
20

Attól függ, mire

Gixx · 2010. Szep. 14. (K), 14.25
A w3schools az egyik leghasználhatatlanabb információs oldal


Attól függ mire használja az ember. Mivel alapvetően backend fejlesztő lennék, így a PHP.net olyan esetekben, amikor a code-hint nem elég egyértelmű, hogy mi a nyavaja is kellene paraméterbe, vagy milyen paraméterek állnak rendelkezésre (pl.: date, amikor 1000 évben egyszer nem a "Y-m-d H:i:s" kell). Vagy hogy egyáltalán milyen függvények vannak. Mindet nem tudom megjegyezni, a többség csak elég speckó alkalmakkor kell, illetve a Zend_Framework már más irányú "stilisztikai tudást" igényel.

Frontendre meg nekem elég a W3Schools is, és azt már az indulása óta használom ('99), mert egyszerűen nekem elég. Nekem fontosabb az, hogy lightweight legyen és gyorsan megtaláljam, ami kell, minthogy a W3C-féle nyers, átláthatatlan, túlszakmaizott referenciát bújjam, amikor csak egy apró táblázat kell, amiben fel van sorolva, hogy milyen attributumai vannak az pl <iframe>-nek azokon túl, amit a code-hint felkínál.

Vagy ott a JS "referenciája". Többnyire nekem általam ritkán használt, natív JS utasítások paraméterezése szokott kelleni, mert van, hogy olyan kódban kell turkálni, ahol a jQuery csak macera lenne.

Lehet, hogy szakmai szempontból kifogásolható, de azért nem mondanám, hogy használhatatlan :)
16

A jQuery.org gondolom

tgr · 2010. Szep. 12. (V), 18.49
A jQuery.org gondolom jQuery.com szeretett volna lenni.