PHP Designer 2005
Ismét egy új fejlesztőkörnyezetről (illetve egyelőre inkább csak terület-specifikus szerkesztőprogramról) adhatunk hírt. Megjelent ugyanis a PHP Designer 2005 nevű új szerkesztő Windows rendszerekre. Az ingyenesen letölthető és használható progam a szokásos szerkesztést segítő szolgáltatásokkal érkezik, mint kódkiemelés, zárójelpárosítás, HTML varázslók, stb. Rendelkezik feledatlista és projekt kezelési szolgáltatásokkal is, így nem csupán egyes állományok szerkesztésére, hanem teljes projektek kezelésére is hasznos lehet.
■ Goollery, avagy mire jó egy 1GB-os GMail hozzáférés?
A Google körül mindig történik valami, s ahogy egyszer Goba is említett már, bár a legismertebb szolgáltatása a keresés, de nehezen sorolja be az ember a kereső kategóriába ezeket a híreket. Pénteken volt szó a a nyomtatott könyvek kereshetőségéről, a Google SMS-ről, melyek mind újdonságok a Google-től, s bár most nem a Google tehet erről a hírről, de a GMail szolgáltatásához kapcsolódik. Ha edding gondunk volt azzal, hogy hogyan használjuk ki a lehetőségünkre álló 1GB-ot, immár nem kell rajta gondolkodnunk, a képeinknek pont jó helyük lesz ott. Megjelent ugyanis a Goollery, mely tárhely szolgáltatónak a GMail-t használja.
HUP Olvasók Választása Díj 2004: készülődés
A magyar UNIX hírekkel foglalkozó portál, a HUP, idén is kiírja a "HUP Olvasók Választása Díj"-at. Az oldal minden regisztrált olvasója egy hónapon keresztül szavazhat 20 kategóriában 10-10 lehetőségre. Tavaly is számos olyan kategória volt, mely érdekelheti olvasóinkat, s várhatóan idén sem lesz ez másként.
Saját böngésző felületet készít az AOL
Mindig érik meglepetések az embert. Amíg mindenki a Google lehetséges GBrowser böngészőjéről fantáziált, az AOL szépen csendben elkészítette saját böngésző felületét, melyet most bétatesztelnek. Az AOL augusztus közepén megjelent Netscape 7.2 szoftveréhez képest homlokegyenest ellenkező irányba mutató AOL Browser az eWEEK szerint egy Microsoft Internet Explorerre ültetett felület, mely nem igényli AOL előfizetés használatát, tehát önállóan is futtatható. Képességei között szerepel a füles böngészés, felugró ablakok tiltása, előnézeti kép a linkeken, oldal zoomolás, és még néhány apróság.
■ Webhely védtelenségek felderítése a Google segítségével
A Google sokmindent tud weboldalainkról és webszerverünkről, jó eséllyel olyan dolgokat is, amikről magunknak sincs tudomásunk. Lehet, hogy valamelyik munkatársunk feltett egy szabadon elérhető PHPMyAdmin felületet a kiszolgálóra, de nekünk ez nem tűnt fel. De az is előfordulhat, hogy egyszerűen elfelejtettünk néhány komolyan veszélyeztetett rést betömni. Nos, a Google rendelkezésünkre tudja bocsátani a birtokában álló információkat webhelyünk biztonsági réseiről is, ha jól tesszük fel a kérdéseinket.
Hogyan használjuk jól a FROM-ot?
An ONLamp-on jelent meg egy cikk múlt héten azzal kapcsolatosan, hogy hogyan is lehet elrontani a FROM mező használatát egy lekérdezésben. Ez első ránézésre eléggé furcsán hangzik: hogy lehetne elrontani egy SQL lekérdezésben pont a FROM mezőt, mikor ez a legegyszerűbb? Nos, a cikkből kiderül: arról van szó, hogy sokszor optimálisabb lekérdezést is össze lehet hozni, ha egy kicsit gondolkodik az ember.
A 259708-as hiba igaz története
A napokban jelent meg a Firefox 0.10.1-es hibajavító változata, mely egy olyan biztonsági hibát javít, mely segítségével egy honlap tulajdonos a letöltésre felkínált tartalommal le tudja törölni az alapértelmezett letöltési könyvtár tartalmát. Alapértelmezett esetben ez általában a Asztal (Windows, Mac alatt biztosan). A hibát bejelentő Alex Vincent arra vállalkozott, hogy leírja, pontosan hogyan zajlott a hibajelzés folyamata, s hogy milyen hibákat is vétett közben.
Weblabor böngésző statisztika
A napokban úgy döntöttem, hogy nézegetem egy kicsit a Weblabor logjait a böngészők eloszlása szempontjából, annál is inkább, mert több helyen is elhangzott, jó lenne erről valamit tudni. Sok helyről olvas az ember mindenféle böngésző statisztikát, s érdekes a kérdés is: kinek higgyünk? Nagyrészt az a nézet, hogy az emberek 95-99%-a Internet Explorer valamely verzióját használja, hogy erre érdemes optimalizálni az oldalunkat. A statisztikákat nézve ez nagyon kezd nem igaz lenni, ha pedig a saját statisztikánkra tekintek, elég durva adatokkal találkozom... Íme:
Mozilla Firefox 0.10.1, hibajavító verzió
A Mozilla Alapítvány egy biztonsági frissítést adott ki a Firefox 1.0 Preview változathoz. Az előzetes változatokban egy hiba lehetővé tette, hogy (felhasználói segédlettel) távoli felhasználó fájlt menthessen le a helyi meghajtóra, illetve törölhessen a letöltési könyvtárból. Mindenkinek ajánlott a frissítés!
CSS-re váltott a Yahoo is!
Az internet nagy öregje, a portál oldalak őse, némi ráncfelvarráson esett át és az új dizájn már CSS-sel lett lekódolva. Még nem minden böngészőnek adják ki alapból ezt a változatot, de megtekinthető a béta verzió. A váltás nem egyedülálló, nem sokkkal ezelőtt váltott a Microsoft is CSS-re. A StopDesign szerzője elmondta milyen előnyökkel járna ha kidobnák a táblázatokat is az ablakon.