ugrás a tartalomhoz

Mire való a docker valójában?

mind1 valami név · Jún. 21. (V), 10.33
Eddig abban a hitben éltem, hogy a docker az egyfajta konténer rendszer.
Tegnap belebotlottam egy cikkbe, ahol részben egy verziókezelő rendszerhez hasonlították (githez - itt a link: www.ctl.io).
Ugyanitt derült ki, amiről eddig nem tudtam, hogy a docker valójában egy keret/frontend, ami mögött egyelőre az lxc áll, de a későbbiekben más konténer szoftvert, egyéb virtualizációs megoldásokat is terveznek backendként...
 
1

Mikori a cikk?

Pepita · Jún. 22. (H), 13.24
Csak azért kérdezem, mert egyrészt nincs dátumozva (ez rögtön több kérdést is felvet), másrészt évek óta nem csak a MobyLinuxVM nevezetű "backend" állítható be hozzá telepítéskor.
Én mondjuk mai napig csak ezt használom, mert a legtöbb szerver vason szintén ilyesmi van, annyira viszont nem értek az üzemeltetéshez, hogy mással próbálkozzak.
De inkább egyesével válaszolok.

Eddig abban a hitben éltem, hogy a docker az egyfajta konténer rendszer.
Nem tévedsz, alapvetően az is. Itt a szerző inkább szerintem a (pl futtató) környezet verziókövetésére és állapotaira (dev, test, live) gondol, ami szintén nagyon jól követhető Docker konténerekkel (azok változásait is tudod együtt kezelni a kóddal).

részben egy verziókezelő rendszerhez hasonlították
Pedig nem az. Lehet, hogy nem elég jól fogalmazott a szerző (az én angolom kevés ennek megállapításához), de valójában a lényeg az (ezt valamennyire le is írja), hogy biztosítható, hogy a fejlesztői környezetben ugyanaz az oprendszer, configok, stb legyen, mint az élesen (gondoljunk pl a PHP igen eltérő könyvtárkezelésére windows és linux alatt), valamint ha változtatni kell a futtató környezeten (pl PHP verzió frissítés), akkor biztosítható, hogy ez előbb változzon fejlesztői környezetben, aztán teszten, végül élesben. Nagyon leegyszerűsítve elég ha a compose fájl és / vagy pár dockerfile ugyanúgy a repó része, és ebből dolgozik mindegyik build. De ez esetben sem a Docker a verziókezelő, ugyanakkor minden (hivatalos) image-nek is meg van a maga verziója.

docker valójában egy keret/frontend
Valójában az igen, megfűszerezve egy szatyor kényelmes szolgáltatással (pl network és fájlmegosztás a különböző service-ek között csak pár sor config), bár én annyira nem hívnám frontend-nek azt a "cuccot", ami felépíti a szoftverem futtatókörnyezetét oprendszerekkel, mindennel együtt... :)

ami mögött egyelőre az lxc áll
Erre írtam az elején, hogy esetleg elavult cikk. Az biztos, hogy a windowsos next - next - finish telepítés során választható valamilyen szintén windows alapú VM host gép is - nem próbáltam még. Gyanítom, hogy létezhet MAC-re is, talán erőforrásigényben optimálisabb a gazdagép oprendszerét használni, de nem mentem utána.

Összességében szerintem jól látod a Docker lényegét - hasznát, lehet, hogy a fenti cikk kicsit "eltérített". Én azt sajnálom, hogy jelenleg nem tudok benne dolgozni (munkahelyi oka van), pedig aki használta már fejlesztésben, szerintem nehezen mond le róla. :)
2

https://www.ctl.io/developers

mind1 valami név · Jún. 22. (H), 13.40
https://www.ctl.io/developers/blog/post/what-is-docker-and-when-to-use-it/
Ez volt az...

Uff.. bocs, most látom, beleírtam a nyitóba.
3

Igen,

Pepita · Jún. 22. (H), 13.47
a cikket olvastam, az alapján reagáltam. :)
4

Csak mert a dátumot

mind1 valami név · Jún. 22. (H), 14.01
Csak mert a dátumot kérdezted... Nem emlékeztem, hogy semmi nyoma.