ugrás a tartalomhoz

Kérem véleményezéseteket

itdoktor · 2014. Szep. 19. (P), 13.19
Sziasztok!

Ez úton szeretnék megkérni mindenkit (mint az egyik szerkesztője az oldalnak),
hogy legyek szívesek véleményezni az http://elsoceggondozo.hu oldalt (nem elsődlegesen kódolási szempontból), figyelembe véve, hogy jelenleg fejlesztés alatt áll. (Javasolt megjelenítés 1024x768 -nál nagyobb.) Szívesen vennénk az építő kritikáitokat, észrevételeiteket, véleményeiteket.

Köszönöm mindenkinek előre is a hozzászólását.
 
1

Néhány gondolat, az első

Max Logan · 2014. Szep. 19. (P), 14.02
Néhány gondolat, az első benyomások:
  • A menü hasábjának jobb és bal oldalán több whitespace kell.
  • A menü számomra érdekes, öncélúnak tartom ezt a megközelítést.
  • Az aloldalakon öncélúnak érzem a képeket.
  • Az aloldalakon a képek mellett, a képekkel kb. azonos méretű tartalmi terület újszerű megközelítés, kitölti a 16:9, 16:10 képarányú monitort a site, de haszna nincsen. Főleg úgy, hogy a bal oldali navigáció, és a jobb oldali tartalmi terület közé beékelődik egy-egy öncélú fotó.
  • A dőlt betűtípust mindenképpen cserélném, az iniciálét hanyagolnám, két hasábos lista szintén kuka.
  • Az ajánlatkérés aloldalon az input-oknak legyen háttere, mert egy rosszabb minőségű LCD-n nem fog kitűnni a sötét háttérből a nem sokkal világosabb keret.
Összességében a design által megfogalmazott irány akár jó is lehetne, de sokat kellene rajta csiszolni, kiforratlan, zavaró részleteket tartalmaz. A tartalmi terület és a navigáció távolsága különösen zavaró.
2

Eszrevetelek

DonPepito · 2014. Szep. 19. (P), 14.07
Szia!

Alapvetoen tetszik az oldal, nehany eszrevetelem van:

- "Javasolt megjelenítés 1024x768 -nál nagyobb": ilyet 2014-ben ne irjunk ki. :) Plane, hogy reszponziv a kialakitasa, szoval kisebb felbontasban is rendben van.
- Ha uresen elkuldom az ajanlatkeres formot, dob egy php errort. (kukacoskodas: az ajanlatkeres a start.html-re mutat, aztan az atiranyit a start.php-re, ezt milyen megfontolasbol?)
- Az oldal bal oldalan a menu savnal en szeretnem latni, hogy mire kattintok. Ha pl. eleg nagy a felbontas, lehetne alapbol nyitva, boven van hely neki egy atlagos felbontasu kepernyon. Vagy legalabb egy tooltip-et hozzaadni.
- A Ceggondozas oldalon egy kicsit soknak erzem a szoveg mereteinek, kiemeleseinek valtozatossagat: van itt minden, kis szoveg, nagyobb szoveg, feherrel kiemelt, dolt, stb.
3

A

Nagy Gusztáv · 2014. Szep. 19. (P), 17.11
A http://elsoceggondozo.hu/start.php oldalon az űrlapot érdemes lenne feldolgozni. Most ezt látom:

Warning: file_get_contents(): Filename cannot be empty in /home/www/elsoceggondozo.hu/start.php on line 33
4

Elsősorban „nem kódolási szempontból”...

ganyecz · 2014. Szep. 19. (P), 22.26
...szarvashibának tartom az ilyesféle „nem konvencionális” felépítésű oldalakat olyan esetekben, amikor az oldal tartalma alapján, a mögötte lévő vállalkozás várható célközönsége/potenciális ügyfelei sajnos egészen konkrétan technikai analfabéták. Legalábbis Magyarországon, és a saját tapasztalataim szerint. Akármilyen netes/IT vállalkozásoknál, vagy webfejlesztéssel foglalkozó „szakmai vonalon erősen elkötelezett” cégeknél valamilyen szinten érthető, hogy a honlapjukon a legújabb trendeket, a hozzáértést és a változatos technológiák naprakész ismeretét tükröző megoldásokat próbálják felvillantani, de ebben az esetben szerintem teljesen felesleges ez a fajta csicsázás.

Egy dolog, hogy nekem mutatósnak tűnik, bár a sötét háttéren világos szöveg olvasása legfeljebb két hasáb után már erősen kápráztat és legtöbb esetben ennyi után már hanyagolom is, de ha most ide ültetném magam mellé azt a fazont, akinek cégmenedzselésre lenne szüksége, az első kérdése az lenne, hogy „és hova kattintsak”?! :)
6

Feltételezem, referenciát

H.Z. · 2014. Szep. 20. (Szo), 08.53
Feltételezem, referenciát gyűjt ezekkel az oldalakkal. Ha valóban ez a helyzet, akkor nem biztos, hogy felesleges. Az viszont kissé zavar, hogy a két topik nyitásán túl nem igazán aktív a kérdező.
5

Szerintem a menün még dolgozz

inf · 2014. Szep. 20. (Szo), 00.35
Szerintem a menün még dolgozz egy kicsit, a többi tetszett.

Az a fő baj vele, hogy a piros, amit használsz teljesen összefolyik a szürkével. Lehet, hogy egy nem színhű monitoron (mint az átlag tn+film) más a helyzet. Túl kicsi a margó a szöveg körül, ami szintén az előbbi érzetet erősíti.

Ami szintén probléma, hogyha kinyitod a menüt, és elnavigálsz, akkor utána újra becsukódik, illetve kitakarja az alatta lévő tartalmat. Asztalin szerintem eleve nyitva kellene lejönnie, mobilra meg passz, ahhoz nem értek.

Egy kezdő felhasználó valószínűleg konstatálná, hogy nincs menü az oldalon és lelépne. Legalábbis egy hasonló ikonokkal variáló, minimál design-os oldalnál előfordult már ilyen teszt körben.
7

mobil

Pepita · 2014. Szep. 20. (Szo), 13.57
Mobilon fektetve ki se fér a menü.
Legörgetve felesleges "fehér" sáv marad felül, nem gördül a menü.
Szerintem nem jó a narancs ul.
8

Pár gondolat...

ensomhet · 2014. Szep. 24. (Sze), 12.33
- Nagyon furcsa számomra, hogy a lényeges tartalom jobb szélre van kitéve, különösen 1920x1200-as felbontásban, azt érzem, hogy el kell forgatnom a fejem hogy olvasni tudjam. Megcserélném a szöveges tartalmat a képhasábbal (ez utóbbit akár keskenyebbre is venném egy kicsit).
- Jelenleg mintha nem töltene be betűtípust, ránézésre Times és Arial szerepel, aminek együtt nincs túl jó hatása.
- A kör, hatszög, ötszög, háromszög alapesetben semmilyen ráutaló információt nem ad, hogy mit is találok majd rájuk kattintva, ez nekem fura. Talán megfontolandó lenne bizonyos méret fölött eleve kibontott menüvel menni.
- A bekezdéseken belüli dőlt betűvel történő írást hanyagolnám, nem tetszik (ez lehet pusztán ízlés kérdése is).

Amúgy összességében nem rossz a dolog.