ugrás a tartalomhoz

Mit kell tudnia valójában egy PHP programozónak?

ivanhoe · 2006. Ápr. 4. (K), 18.41
Sziasztok!

Kezdő PHP programozó vagyok, két hónapja ismerkedem a nyelvel, az SQL-lel, és a CSS-sel. Ez alatt az idő alatt összepakoltam egy kis Webes boltot,(johanna.atw.hu/proba), ami nem egy kiforrott oldal, még bőven fésülésre szorul, sőtt kezdem úgy látni, hogy masszív átírásra is.
Ami miatt itt kérdést teszek fel, az a következő: Miután az oldalam valamilyen szinten elkészült, nagy naívan távmunkás oldalakra látogattam, hogy keressek valamilyen munkát, hiszen az érdeklődés mellett az is szempont, hogy szeretnék megélni ebből. Azt találtam, hogy igen elhamarkodott voltam a munkakereséssel, hiszen pusztán a PHP ismerete messze nem elég. Gondolok itt a PEAR-ra, különböző kódolási szabályrendszerekre, XML-re, mindenféle nyílt komponensre, stb. Tehát a kérdésem - s ne nevessetek ki érte - mit kell tudnia valójában egy PHP programozónak ahhoz, hogy munkát kellő önbizalommal és tudással vállalhasson. Milyen nyilt forráskódú projectekbe lehet bekapcsolódni a tudás és a referenciák szaporítása. Milyen "trendek" léteznek, van-e "királyi út". Ebben szeretném a profik segítségét kérni, illetve vitát indítványozni.
 
1

HTML

janoszen · 2006. Ápr. 4. (K), 18.50
HTMLt és CSSt mindenképpen profi szinten.

Egyébként meg nem árt némi OOP és C tudás. Ismerni kell a PHP biztonsági szemszögét. Tudnod kell írni minimum egy egyszerűbb CMS rendszert. Nem árt, ha van készen valami, amit ki tudsz építeni.

Ennyi jutott hirtelen eszembe. Ja, meg itt a Weblaboron még böngészgesd végig a cikkeket.
2

c nem feltétlenül

Fekete Ferenc GDA · 2006. Ápr. 4. (K), 19.03
C tudás nem szükséges, plusz ezek mellé nem árt, ha nap mint nap olvasod a szakmai cikkeket, blogokat a weben és szélesíted a látókörödet. a többi oké. persze JS sem árt, ha ajaxozni akarsz.
3

Mit kell tudnia valójában

Anonymous · 2006. Ápr. 4. (K), 19.17
Szerintem két hónap semmiképpen sem elég, még a legtehetségesebbnek sem. Rutint mindenképpen kell szerezni. A PEAR ismerete szerintem nem létszükséglet. Én magam például már vagy 6 éve php programozásból élek, de még egyszer sem kellett PEAR komponenseket használnom.
Ami kell:
1. A php széleskörű ismerete, plusz az, hogy ha elakadsz, tudj hol és mit keresni. (GD használata, reguláris kifejezések, stb.)
2. A html profi ismerete, css-sel együtt.
3. Profi szerkesztőprogram ismerete, és használata.
4. Linuxos ismeretek, (programok telepítése, php finomhangolása, stb) webszerver működésének ismerete, konfigurálása (mod_rewrite, stb)

Gyulus
4

Szerkesztő?

janoszen · 2006. Ápr. 4. (K), 19.31
Mit értesz szerkesztőprogramok alatt? Ugye, nem Dreamweavert? Hál' Istennek nagyon jól megvagyok nélküle és mindig a hideg futkos a hátamon, ha ilyet kell használnom.
5

Szerkesztő

Anonymous · 2006. Ápr. 4. (K), 19.44
Te állandó támadásban vagy.. :)
A kérdésben php programozóról volt szó. Szerkesztőprogram alatt ennélfogva Jedit-et, Eclipse-et, meg mittudoménmit, Jegyzettömböt értünk, ugyebár.

Gyulus
7

Hja...

janoszen · 2006. Ápr. 4. (K), 20.20
Lehet, hogy ennek magánéleti oka van.... és még mondja valaki, hogy a programozók magányos lelkek... :D De majd változtatok rajta, megigérem. :)

Egyébként megnyugtattál, köszönöm. :) Egyébként meg félreérthető lehetett másoknak is, ha én félreértettem. :)
6

szerkesztő

Fekete Ferenc GDA · 2006. Ápr. 4. (K), 20.10
A szerkesztő programok ismeretén többnyire a általános és a programspecifikus shortcut-ok, stb ismeretét érti szerintem, szó sincs dreamweaverről.
8

Két hónap...

-zsolti- · 2006. Ápr. 4. (K), 20.49
...az semmire se elég. Éppenhogy csak ismerkedsz a nyelvvel. Archiváld ki a webshopodat, és nézd meg mondjuk 1 hónap, fél év, 1 év múlva - fokozatosan fogsz egyre jobban megdöbbenni azon, hogy miket műveltél korábban. Ez azért van, mert a PHP jó lehetőséget ad a gányolásra: könnyen, gyorsan lehet benne eredményt felmutatni, (lásd. 2 hónap után webshopozol), viszont ugyanilyen könnyen és gyorsan tudsz rossz elgondolásokat, helytelen kódolási stílust, hibás tervezési szemléletet megszokni. Ezt kiküszöbölni később csak folyamatos odafigyeléssel lehet, ami nem azt jelenti, hogy ez alatt az idő alatt ne dolgozhatnál, csak az a munka olyan is lesz. Ha maga a PHP(rendszer) kapcsán nem is annyira, de a PHP-s libraryk kapcsán mindig fontos, hogy folyamatosan up-to-date legyen - ha nem is a tudásod - de a rálátásod mindenképp. Ami azt jelenti, hogy nem kell ismerned minden PEAR csomagot, osztálykönyvátrat, template kezelőt, db layert, stb. de ha valamelyikre szükséged van, akkor rövid idő alatt hozzá tudj szagolni, és tudd kettő közül kiválasztani a feladat számára megfelelőbbet. Ugyanez vonatkozik a JS/AJAX, stb könyvtárakra is, illetve CSS, XHTML megoldásokra. A tanulással párhozamosan pedig folymatosan alakítsd ki magadnak a kis gyűjteményedet, ahova nehezebb megoldásokat elmentheted, aminek később hasznát veheted. Egy szép CSS tabbed menüt pl. nem kell fejből összerkani, elég ha előveszed, és átszabod. Ugyanez PHP-re is.
Általánossságban aminek biztos nagy hasznát fogod venni PHP-kapcsán:
- Adatbáziskezelők ismerete, és persze adatbázis tervezési ismeretek (erre egyszer kell ráérezni, és más nyelvek, db-k kapcsán is kamatoztathatod).
- PEAR Auth, DB mindenképpen nézd meg.
- Smarty-t szintén, sok PHP-s álláshirdetésnél előny/követlemény, joggal.
- Kisebb, gyakran használt class-okkal is legyél tisztában (phpMailer, lastRSS, ilyesmik).
- OO-t szándékosan nem írtam, szvsz előbb struktúráltan legyél penge, aztán OO, mert ez megint olyan dolog, hogy könnyen lehet gányolni. Illetve szerintem talán az a jobb megoldás, ha az OO szemléletmódot egy másik nyelv segítségével sajátítod el.
9

MI is az a PHP

Anonymous · 2006. Ápr. 4. (K), 23.45
En ugy latom, hogy a PHP nem mas, mitn egy altalanos celu script jellegu programozasi nyelv. Anno meg tenyleg arar keszult, hogy a CGI segitsegevel dinamikus weboldalakat keszitsenek. Ma a PHP ennel sokkal tobb. En pl irtam CSV->MySQL konvertert, mindenfele HTML es egyeb kimenet nelkul (kiveve hibajelzes). Azert irtam meg PHPben, mert gyorsan le tudtam kodolni az elkepzeleseimet. En ugy gondolom, hogy definialni kene, hogy mas dolog a webprogramozas PHPval, es mas a PHP ismerete. Sot, irtam mar POSIX daemont is PHPban. SQL adatbazist monitorozott.
Nekem ez a velemenyem. a PHP ismeretehez egyaltalan nem szukseges az XHTML es CSS ismerete. A Webprogarmozashoz igen. De ott nem feltetlenul kell PHP-t haszalni. ott a Ruby, stb. Szemely szerint nem szeretem ha keverik a fenti ket fogalmat. Illetve a PHP-rol mindekinek csak az utobbi jut eszebe.
10

csak az utobbi

Anonymous · 2006. Ápr. 5. (Sze), 00.27
Bizonyára azért jutott mindenkinek az utóbbi az eszébe, mert ez a topik javarészt webes programozásról szól. Valószínű, hogy az eredeti kérdező, aki webes áruházat írt, nem POSIX daemont kíván php-zni, hanem weblapokat.
Szerintem elég hülyén nézett volna ki egy olyasmi válasz a kérdésére, hogy a php-hoz feltétlenül szüksége lesz a POSIX szabványok ismeretére, és egyéb monitorozási, meg adatkonvertálási tudományokra.

Gyulus
11

nem elég a két hónap

ivanhoe · 2006. Ápr. 5. (Sze), 01.37
Köszönöm a segítségeteket, nagyon hasznosnak érzem ezeket az infókat. Eredetileg a PEAR felé akartam tovább lépni, de úgy látom hozzászólásaitokból, hogy egy-két fontosabb könyvtárat leszámítva nem életfontosságú.
A struktúrált programozásban van már némi tapasztalatom, évekig programoztam pascal nyelven (pl. CSIRKECSATA:-), de úgy érzem, a webes felületen történő programozás más gondolkodásmódot kíván.
C-vel egy szakdolgozat erejéig ismerkedtem(konzolos szövegszerkesztőt kellett írni), többet nem foglalkoztam vele.
Liebig Zsolt említette, hogy másik nyelven érdemes az OOP-vel barátkozni. JAVA?
Linux kötelező?:) Úgy érzem linuxos környezetben magam, mintha egy másik galaxisba tévedtem volna. Az MS lustává teszi az embert.
Még egy kérdés, a gyakorlati tapasztalat: azért gondolkodtam a nyilt forráskódu fejlesztésbe való bekapcsolódáson, hogy a sajátomtól eltérő munkamódszereket ismerjek meg. Bár látom, hogy az én szintemnél magasabb szférákban folynak az ilyen munkák, mégis hajlanék az ilyen irányba való elmozdulásra. Ahogy láttam a munkahirdetéseknél, szinte minden nagyobb cégnek saját protokolja van a fejlesztésre s ezeknek gyors alkalmazását elvárja az alkalmazottaktól/bedolgozóktól. Vagy ez egy tévút s a PHP-ben való magasabb szintű jártasság megszerzésekor ezek a problémák elillannak?(bocs, egy kicsit körülményes voltam, még nem ismerem a korrekt terminus technicusokat...)
Még egyszer kösz az útbaigazítást!
12

PEAR

Poetro · 2006. Ápr. 5. (Sze), 10.20
Később ha már a struktúrált programozásban igazán otthon érzed magad, és úgy érzed nem jelent komoly kihívást, és már pedzegeted az OOP alapjait, akkor érdemes a PEAR könyvtárakat és a PEAR kódolási szabványait is megnézegetni. Sokat tud segíteni a gyors és jól dokumentálható fejlesztésben a már kész, és biztonságos kódkönyvtárak használata. Ráadásul a kész kódok telepítését és frissítését is segíteni tudja a PEAR.
pl:
# pear install Alkalmazásom
# pear install Alkalmazásom/SajátObjektum
# pear upgrade Alkalmazásom

Persze ez utóbbi főleg kiterjedt alkalmazások fejlesztésekor és frissítésekor fog jól jönni, de akkor nagyon.
13

köszi

ivanhoe · 2006. Ápr. 5. (Sze), 23.19
Köszönet a sok segítségért, minden jókat Nektek!
14

SourceForge

attlad · 2006. Ápr. 6. (Cs), 13.47
Milyen nyilt forráskódú projectekbe lehet bekapcsolódni

http://sourceforge.net/people/?category_id=1