ugrás a tartalomhoz

Webszerver környezet kialakítás

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 25. (V), 19.25
Sziasztok!

Még nagyon új vagyok itt az oldalon, de a segítségeteket szeretném kérni.

Tehát adott egy rossz iskolai honlap (statikus, régi) amit "megörököltem". Adott még egy új webszerver.

Az lenne a feladat, hogy üzembe helyezzem és WordPress alapú oldalt üzemeltessek róla.
Tehát kellene webszerver, php, mysql és hasonlók. illetve még erről a szerverről kellene egy komplett e-mail rendszert működtetni.

Az operációs rendszer pedig Win7.

Mivel lehet ezt megoldani? A XAMPP szerver alkalmas erre?

Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszokat!

Üdv, Balázs
 
1

Meg kell győzni a sulit

zzrek · 2013. Aug. 25. (V), 20.50
Meg kell győzni a sulit, hogy ezt máshogy érdemes csinálni.
El kell adni a webszervernek szánt gépet, és az árából 6-7 évre bérelni egy tárhelyet, erre pedig felrakni a WordPress-t.
Ennek az előnyei:
1. Nem kell bekapcsolva hagyni a gépet éjjel-nappal, hogy fogyassza az áramot és hiba esetén a javítási költség is számít. A tárhelyek rendelkezésre állása is jobb (felkészültek az áramszünetre, biztosabb a hálózati kapcsolatuk, stb)
2. Nem kell annyira érteni a szerver üzemeltetéséhez, ami kockázatokat rejt magában
3. Egyszerűbb lesz a hálózat üzemeltetése is, mert nem kell foglalkozni a webszerver forgalmával, elérhetőségével.
2

+1 +

Pepita · 2013. Aug. 26. (H), 01.50
4. Sokkal jobb sávszélességgel, gyorsabban fogja kiszolgálni a kéréseket.
5. Nem tudom biztosan, de mintha a gimnáziumoknak lenne saját (központi) szolgáltatása is? Nagyobb, több egységből álló szervezetek "szoktak" szervert bérelni, és leosztani a saját egységeik között. Ennek a sulinak nincs ilyen lehetősége? Akkor "gépet eladni" sem kell, ami iskola esetében általában nehezen megy, mert pl. az is pályázatból van, stb.
8

Mitől lenne jobb egy harmadik

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 09.22
Mitől lenne jobb egy harmadik félnél levő tárhely sávszélessége, mint a helyi hálózaton futó szerveré?
39

Honlap

Pepita · 2013. Aug. 27. (K), 00.15
adott egy rossz iskolai honlap (statikus, régi)

Szerintem nem csak a számtech-teremből nézegetnék a diákok... :)
Az pedig gondolom nem kérdéses, hogy amit egy iskola tud kiépíttetni (nem helyi) kapcsolatot, az néhány nagyságrenddel picikébb, mint egy jó szolgáltatóé.
45

Rephrase the question: mitol

zsolt.k · 2013. Aug. 27. (K), 09.16
Rephrase the question: mitol jobb egy szerverparkban levo szerver savszelessege, mint a 5mbites berelt vonal/kabel/adsl-en csungo iskolai net savszelessege. Na mitol?:-)
46

Hogy mitől, azt nem tudom, de

H.Z. · 2013. Aug. 27. (K), 09.35
Hogy mitől, azt nem tudom, de a srác által linkelt oldal nekem úgy jött le, mintha 33.6K-s modemen töltöttem volna lefele. :(
51

Hol a link?

Pepita · 2013. Aug. 27. (K), 11.00
Nem találom.

SZERK.: a marha, nem olvastam végig, nekem linkelte... :)
47

Nem az a kérdés, hogy van-e

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 27. (K), 10.06
Nem az a kérdés, hogy van-e gyorsabb lehetőség, hanem az, hogy van-e rá szükség.

Ez egy teljesen tipikus iskolai honlap, nagyjából mindenhol ilyen információkat osztanak meg. Szerintem teljesen fölösleges külső tárhelyet bérelni, mert ez nem kereskedelmi oldal, ahol fontos a sebesség, az erről az oldalról letölthető tartalomnak ez bőven elég. Az, hogy a képek kicsit lassan jönnek le, hát, ez van, kit érdekel?

Ha külső tárhelyet bérelnének, akkor inkább csak plusz költségekbe vernék magukat, mivel a helyi hálózat üzemeltetéséhez mindenképp kell lennie ott egy szervernek, és akkor már arról futhat a honlap is.
48

Hát az oldal valóban elég

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 27. (K), 10.11
Hát az oldal valóban elég lassú. Kb 6-8 éve készült.

Erről a szerverről csak a weblap megy. Még van 2 másik szerver a belső hálózathoz. Tehát a belső hálózatnak nincs sok köze a weblaphoz.
49

Nem a 6-8 év!

Pepita · 2013. Aug. 27. (K), 10.52
Gábor többször elmagyarázta neked, hogy attól, hogy statikus, nem lassabb. Viszont számít a külső sávszélesség, egy oldal betöltéséhez az adatmennyiség (pl. mekkorák a képek) és az egy oldal betöltéséhez érkező HTTP kérések száma.

Gábor!
Ha külső tárhelyet bérelnének, akkor inkább csak plusz költségekbe vernék magukat
És cserébe megkapnák a kezelőfelületet is, pl 50 e-mail fiókot, webmaillel együtt és kliensnbeállítási segítséggel, valamennyi supportot (szolgáltatófüggő), és azt a szervert már nem nekik kell karbantartani. Persze, biztonsági mentést csinálni magadnak mindig kell, de ez elenyésző feladat a többihez képest. És ha kicsit ügyesek, akkor megoldják adminfelületről egyetlen linkkel egy zipbe csomagolva az adatbázis és a feltöltött dinamikus tartalmak letöltését, amiből vissza tudnak állítani esetleges összeomlás után.

Azért, mert iskolai honlap, még ne akarjunk rálegyinteni a "modemes sebességre". Pályázik az iskola (ezt tudjuk), rengeteg pályázathoz kell a honlap, és a pályázatok elbírálása részben / egészében szubjektív. Ezt nagymértékben befolyásolja a suli honlapja, amelyik pályázathoz kérnek honlapot, azt meg is nézik - ha tudják...

Összegezve: ha tárhely, akkor 1 rendszergazdával kevesebb és jobb eredmény; kb. "csak" a honlapot kell elkészíteni és pár beállítást, de telepítgetni nem; valószínűleg jóval biztonságosabb rendszer lesz (a szerver), mintha a tanulók próbálják összeheggesztgetni. És teljesen független a belső hálózattól.

Ezért kedves Balázs, én azt javaslom, hogy ezt a szervert hasznosítsátok másképp (OK, nem eladva, de pl. helyi szolgáltatásokra), és költsön a suli kb. évi 15e-t tárhelyre-domainre együtt, ennyiért elég jót kaptok jó helyen, 50 mail-fiókkal, cronjob-bal (ha kell), saját PHP beállítással, kb. bármennyi aldomainnel és e-mail alias-al, supportal, etc. Megvannak erre (jó szolgáltatónál) a jó szakemberek, majd ha lesz Janoszen, kérdezz rá, hogy szerinte hány év tapasztalat, mire valaki profi üzemeltető lesz.
52

Bár azt fenntartom, hogy

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 27. (K), 11.03
Bár azt fenntartom, hogy számukra nem fontos a sebesség, de egyébként igazad van abban, amit írsz. Innentől a probléma már csak a megfelelő szolgáltató megtalálása. Mitől lesz jó egy szolgáltató? Milyen gyakran frissíti a rendszerét? Tud-e frissíteni mindent? Mi van, ha 5.2-es php-ja van, és nem tud továbblépni 5.3-ra, mert a kiszolgált honlapok egy része nem működik tovább?
62

A sebességgel nem igazán

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 27. (K), 12.35
A sebességgel nem igazán tudunk mit csinálni (Mert Kb. Van 70-75 PC ami minden nap /reggel 8-tól délután 2-ig/ megy iskola időben, kb 6-8 wifi router, amire akár 150-200 diák is kapcsolódik egyszerre mobilról).
68

ejj, de jo ma iskolaba jarni.

zsolt.k · 2013. Aug. 28. (Sze), 12.12
ejj, de jo ma iskolaba jarni. bezzeg regen nem volt meg okostelefon se, nemhogy wifi hozza :-)
3

Nem lehet

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 26. (H), 09.04
Sziasztok!

Köszönöm szépen a válaszokat!

Pepita az 5. pontban el is találta, hogy miért fordultam hozzátok: Nem lehet eladni a szervert, mert pályázatból van. Már próbálkoztam mindennel a vezetőségnél (pl. áram, sávszélesség, külső szolgáltató), de nem hajlandóak belemenni.

Az iskolának van saját generátora áramszünet esetére, illetve szünetmentes tápra van kötve a szerver.

Tehát vannak ötleteitek, hogy hogyan lehetne üzembe helyezni a szervert (úgy hogy tudja mindazt amit az első kérdésben leírtam)?
5

Windows7-re nem tennék

H.Z. · 2013. Aug. 26. (H), 09.16
Windows7-re nem tennék szervert, már csak azért sem, mert ismereteim szerint ez desktop rendszer, nem igazán arra lett kitalálva, hogy valódi szerverként funkcionáljon, főként a mail szerver funkciót tudom nehezen elképzelni rajta. (mindegy, privát vélemény, nem ismerem eléggé a windows világát, hogy erről hitelesen nyilatkozzak)

XAMPP akár működhet is, de kíváncsi lennék: ez belső szerver vagy publikus, netről is elérhető szolgáltatás lenne?
Ha rajtam múlna, én inkább tennék rá egy vmware-t vagy virtualbox-ot, arra egy-két linuxos VM-et, már csak a könnyebb kezelhetőség miatt is. Gondolom, a performancia annyira nem számít, hogy ne bírna el a rendszer 1-2%-os veszteséget.

Könnyebb kezelhetőség alatt értem, hogy egyszerűbb egy image fájlt menteni, mint komplett rendszert, ha költözni kell másik vasra, akkor sem kell túl sokat nyűglődni vele stb.

----
Külső szolgáltatóhoz egyébként max. akkor tennék ilyesmit, ha nem tárolnak rajta személyes adatokat. Ugyanis ha tárhely szolgáltatónál vagy, akkor semmi biztosíték nincs rá (ismereteim szerint, de janoszen majd kijavít, ha rosszul tudom), hogy egyik ügyfél hibájából ne férhetnének hozzá a te anyagaidhoz is.
7

Egy jól megírt szoftvernek

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 09.20
Egy jól megírt szoftvernek mindegy, hogy milyen operációs rendszeren fut, a Windows Server változata nem hiszem, hogy erre a feladatra többet nyújt pár kiszolgálásra optimalizált beállításnál.
10

Sajnos win2k volt az utolsó

H.Z. · 2013. Aug. 26. (H), 09.29
Sajnos win2k volt az utolsó szerver változat, amit közelről kellett volna látnom, így csak halvány emlékeim maradtak vagy még azok sem.
Más beállítások, itt-ott plusz szoftverek rémlenek (mondjuk IIS már van a win7-ben is, XP-ben asszem, még nem volt), biztonsági eszközök kicsit másképp néznek ki egyiken és másikon, ilyesmi...


Esetleg ez érdekes lehet.


Főleg ez:
"Number of network connections may be greater than 10"
13

Szerinted egy tipikusan apró

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 09.34
Szerinted egy tipikusan apró fájlokat kiszolgáló, helyi hálózaton futó gimnáziumi webszerveren mikor fogják elérni a tízes limitet? Egyébként ezt amiatt sem értem, mert egy torrentprogram is ennél jóval több kapcsolatot tart fenn.
17

Hát az iskolától függ. Ha van

H.Z. · 2013. Aug. 26. (H), 09.45
Hát az iskolától függ. Ha van tanterem, ahol tíz gép áll a tanulók rendelkezésére és ezek pl. a "szerverről" használnak osztott könyvtárakat, ahogy egyes laborokban szokás...
Plusz nem tudom, hogy az a tízes limit konkrétan mire vonatkozik, számolhat-e egy gépről érkező kéréseket több kapcsolatnak a windows?
19

Én erre az empirikus utat

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 09.52
Én erre az empirikus utat választanám.
21

Egy géppel? Akkor nagyon

H.Z. · 2013. Aug. 26. (H), 09.58
Egy géppel? Akkor nagyon ügyes lehetsz. ;)
(na jó, ha az XP-t is hozzászámolom, akkor kettővel)
22

Nem teljesen értem, amit

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 10.07
Nem teljesen értem, amit írsz. Arra gondoltam, hogy amíg a Win7 kiszolgálja az igényeket, addig nem bántanám.
24

Ja, arra gondoltam, hogy én

H.Z. · 2013. Aug. 26. (H), 10.23
Ja, arra gondoltam, hogy én próbáljam ki, ha kíváncsi vagyok rá. :)
69

Napokig ráncoltam a

Joó Ádám · 2013. Aug. 28. (Sze), 21.12
Szerinted egy tipikusan apró fájlokat kiszolgáló, helyi hálózaton futó gimnáziumi webszerveren mikor fogják elérni a tízes limitet?


Napokig ráncoltam a szemöldököm, miért van az, hogy a jelenleg fejlesztett oldalamon a Chromium két-három oldalbetöltésenként teljesen véletlenszerűen elhagy egy-egy egyedi betűtípust.

A naplóból később kiderült, hogy véletlen egy beágyazott rendszerre szánt konfigurációval futott a szerver, összesen négy engedélyezett konkurens kapcsolattal, mindösszesen egyperces keep-alive-val. Amikor a kapcsolatok elfogytak, a válasz egy 500-as volt, a betűk pedig nem töltődtek be.

Ha nekem egy fejlesztői gépen sikerült kihajtanom a négy kapcsolatot, szerinted éles környezetben, ahol a forgalom és jó eséllyel a keep-alive értéke is nagyobb, meddig tartana a tíz?
73

Nekem ez a tíz továbbra is

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 28. (Sze), 21.30
Nekem ez a tíz továbbra is gyanúsan nagyon alacsony érték. Továbbá nagyon valószínűnek tartom, hogy bármekkora is, meg lehet változtatni.
74

Az idézet idején még épphogy

Joó Ádám · 2013. Aug. 28. (Sze), 22.00
Az idézet idején még épphogy nem furcsáltad :)
70

Egyébként ezt amiatt sem

Joó Ádám · 2013. Aug. 28. (Sze), 21.13
Egyébként ezt amiatt sem értem, mert egy torrentprogram is ennél jóval több kapcsolatot tart fenn.


Szerintem a Microsoft simán úgy gondolja, hogy te csak ne torrentezz :)
72

Itt szerintem el vagyunk

MadBence · 2013. Aug. 28. (Sze), 21.30
Itt szerintem el vagyunk tévedve, 10 db hálózatra gondolnak (egy mezei windowsnak is illikk többezer tcp kapcsolatot gond nélkül fenntartani, bár nyilván nem ez a tipikus).

Desktop környezetben leginkább 1 hálózaton van rajta az ember (amire vagy madzagon vagy wifin keresztül csatlakozik).
41

Miért?

Pepita · 2013. Aug. 27. (K), 01.27
Külső szolgáltatóhoz egyébként max. akkor tennék ilyesmit, ha nem tárolnak rajta személyes adatokat.
Ha csak a legegyszerűbb webshopot csinálod, máris tárolsz személyes adatokat. Ezek szerint semmit sem tehetsz külső szolgáltatóhoz?

Mondjuk 100% biztonság csak elméletben létezik, saját szerveren is. A kedvét kell elvenni a hackernek elsősorban, ha nincs érdekében feltörni a rendszered, akkor minek foglalkozna vele? És persze nehezíteni is kell a dolgát egyedi megoldásokkal. Gondolom itt nem egy komplett tanulmányi rendszer kiépítése a feladat, azt nem a diákok csinálnák...

Én is Janoszent várom ide, mint alább is írtam, de legjobb tudomásom szerint a Dotrollnál a mai cPaneles rendszerben sem áll fenn ez a veszély, jól elszigeteltek a tárhelyek / adatbázisok, de pl. szerverleállást sikerült valakinek okozni... Viszont máshol volt alkalmam megtapasztalni, hogy lehet még más könytárába is túrni :(.
44

Tárhely szolgáltatóhoz

H.Z. · 2013. Aug. 27. (K), 09.10
Tárhely szolgáltatóhoz semmiképp.
VPS-be talán.
50

kb. 4-6x annyiért

Pepita · 2013. Aug. 27. (K), 10.57
Van biztonságos tárhely. És sokan nem finanszírozzák meg, ha meg te üzemeltetsz 1 VPS-t akárhány saját honlappal, akkor megint elviszi egy csomó idődet - és nem fejlesztesz - vagy fizetsz a karbantartásért, amivel megint lehetsz ugyanott, mint a tárhellyel... Jó szolgáltató (az pedig hozzáállás) kérdése - és szerintem van ilyen.
71

azt nem a diákok

Joó Ádám · 2013. Aug. 28. (Sze), 21.19
azt nem a diákok csinálnák...


Az honnan jön, hogy a diákok csinálják?
78

Nekem ez jött le

Pepita · 2013. Aug. 31. (Szo), 23.05
, hogy a szervert is a srácnak kell(ene) beüzemelni. Említett volna rendszergazdát? Én nem emlékszem.
4

Ha célod, hogy biztonsági

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 09.16
Ha célod, hogy biztonsági szakértővé válj, akkor az XAMP + Wordpress kombináció tökéletes választás.
6

Ezt már meg sem mertem

H.Z. · 2013. Aug. 26. (H), 09.17
Ezt már meg sem mertem említeni. :)
9

Ha viszonylag ritkán változik

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 09.26
Ha viszonylag ritkán változik a tartalom, akkor szerintem érdemes vállalni a statikus fájlokkal járó pluszmunkát.

Alternatíva, hogy egy másik gépen vagy virtuális gépen telepíted a Wordpresst, azon végzitek a tartalom szerkesztését, a kimentetét pedig statikus html-ként átmentitek a webszerverre, amin nincs se php, se mysql, semmi.
11

Igazatok van, de..

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 26. (H), 09.30
Köszönöm szépen a válaszokat!

Külső használatra készülne az weboldal. Azt sejtettem, hogy nem a legjobb választás a Win7, de ezt rakta rá az előző rendszergazda és amíg nem tudtam konkrétumot nem foglalkoztam azzal, hogy lecseréljem.

Azt tudom, hogy nem éppen biztonságos választás (és lehet, hogy nagyon enyhén fogalmaztam :) ), de elméletben működhetne egy XAMPP és pl. Windows?

Ezzel meg lehetne oldani, hogy pl. 30 dolgozó kap email címet? Tartozik hozzá webmail felület is (mint pl. a tárhely szolgáltatóknál)?
15

Elméletben működhet,

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 09.37
Elméletben működhet, egyébként számotokra szerintem nem jár hátránnyal a Win7. A Wordpress viszont azért veszélyes, mert a hackereknek kész programjuk van az összes verzió hibáinak kihasználására, és nem restek napokig próbálkozni különböző IP címekről, amíg be nem jutnak valamilyen módon.
16

Más CMS?

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 26. (H), 09.40
Értem, köszi a választ. És más CMS biztonságosabb? Joomla, esetleg Drupal?
18

Azon az alapon, amit Gábor

H.Z. · 2013. Aug. 26. (H), 09.48
Azon az alapon, amit Gábor írt, nem feltétlenül.
Wordpress-nél _ÁLLÍTÓLAG_ nem az alap wordpress motor okozza a gondot, hanem a lyukas pluginek.
20

Talán, nem tudom, nincs velük

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 09.55
Talán, nem tudom, nincs velük tapasztalatom. Ezek a programok olyanok, mint a cipő, folyamatos ápolást igényelnek, azaz figyelnie kell valakinek a változásokat, és frissíteni, amikor szükséges. Viszont azt is érdemes tudni, hogy nem feltétlenül a legújabb változat a legjobb. Mint láthatod, még egy elsőre olyan egyszerűnek tűnő feladat, mint pár fájl kiszolgálása sem az egyáltalán.

Továbbra is azt ajánlanám, amit korábban írtam, hogy a Win7-es gépen statikus fájlokat szolgáljatok ki, és az előállításukat végezzétek más (virtuális) gépen, amit csak megbízható emberek érhetnek el (de kívülről semmiképp).

Ha így járnátok el, mindenképp írjátok le ennek az okát, hogy a téged követő diákok is értsék, miért döntöttetek így.
23

Nem szeretnénk statikusat

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 26. (H), 10.21
Köszi a választ, de nem szeretnénk statikus oldalt. A mostani is statikus, épp ezlért szeretnénk lecserélni valami dinamikusra. Azért gondoltunk a WordPress-re mert abban már több tapasztalatunk van.
25

Úgy látszik, nem voltam

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 10.34
Úgy látszik, nem voltam érthető, leírom egy kicsit részletesebben:
- telepítetek egy virtuális gépet pl. Oracle Virtualboxra
- erre felteszitek a XAMPP + Wordpress kombót
- megszerkesztitek a tartalmat
- kerestek egy szoftvert, amivel lementhetitek az oldalt
- a lementett statikus fájlokat átmásoljátok a Win7-es gépre
- a későbbiekben a fájlok mentését és a másolást a Win7-es gépre lehet automatizálni

Ezzel a módszerrel a kecske is megmarad (dinamikus tartalomszerkesztés), és a káposzta is (a Win7-es gép biztonságával jóval kevesebbet kell foglalkozni).
26

Azért ehhez ismerni kellene a

H.Z. · 2013. Aug. 26. (H), 10.43
Azért ehhez ismerni kellene a konkrét elképzeléseiket is.
Mert ha azt akarják, hogy pl. a cikkekhez hozzá lehessen szólni, akkor máris kilőve az ötleted.
27

Disqus

vrnagy · 2013. Aug. 26. (H), 10.45
Amennyiben a kulso szolgaltatok nincsenek kizarva, akkor hasznalhat pl. Disqus-t
29

Ebben az esetben akkor rá

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 10.49
Ebben az esetben akkor rá kell szánni a megfelelő erőforrást a védelemre, azaz vagy Balázst kell kiképezni vagy egy tapasztalt rendszergazdát kell keresni.
28

Nem lesz túl lassú?

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 26. (H), 10.45
Köszönöm a választ, így már értem, hogy mire gondolsz.

Viszont nem fog az oldal belassulni a sok statikus tartalom miatt?
30

Nem, a dinamikus tartalom

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 11.02
Nem, a dinamikus tartalom kiszolgálása mindig lassabb, mert ott a szervernek "gondolkoznia" kell, statikus fájloknál meg csak beolvassa a memóriába és kiküldi a hálózatra. Egy egyszerű dinamikus oldal esetén nem fogod egyébként a lassulást észrevenni, mert a mai hardverek nagyon erősek.

Kicsit tovább ragozom a biztonsági témát, hogy jobban értsd: minél több szolgáltatás van egy szerveren, annál több helyen lehet támadni. Az eredeti elképzelésnél ezek a webszerver, a php, a mysql és a wordpress, az általam vázolt statikus kiszolgálásnál pedig marad egyedül a webszerver, amire én egy Nginx-et ajánlanék, mert egyszerű és gyors.

Természetesen ez utóbbi esetben azt az árat fizetitek, amire H.Z. is felhívta a figyelmet, hogy a honlapról nem lehet tartalmat feltölteni, szóval el kell dönteni, mire van szükségetek, és annak megfelelően cselekedni. Tehát az macerás lehet, ha egy tanár szeretne gyorsan feltölteni tartalmat, mert az egyik gépen le kell generálni, aztán átmásolni a webszerverre, de ezért írtam, hogy utána kell járni, hogyan lehetne ezt automatizálni.

Leegyszerűsítve:
a, statikus fájlok:
+ biztonság
- kényelem

b, dinamikus kiszolgálás
- biztonság
+ kényelem
31

Webmail is van?

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 26. (H), 11.33
Köszi a választ, majd átgondoljuk.

Amit még nagyon szeretnének, hogy legyen e-mail rendszer. Tehát tudjunk új embereket hozzáadni, POP3, IMAP, és webmail.

Tehát ami fontos lenne: Nginex-nek van webmail felülete? Vagy ezt hogy lehet megoldani?
32

A levelezéshez minimálisan

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 11.51
A levelezéshez minimálisan értek, erre majd más fog válaszolni. Amit viszont tudok: ne használjatok POP3-at, hanem csak IMAP-ot. A kettő között a különbség, hogy IMAP esetén a szerveren marad a levél tartalma, miután valaki megnyitotta, míg POP3 esetén törlődik. Emiatt persze méretkorlátot kell bevezetni, például felhasználónként egy gigabájtot, ezt hívják kvótának.
Windowson a már korábban említett Exchange-et szokták használni.

Az nginx egy webszerver, nincs webmail felülete, csak az a feladata, hogy a webről érkező kéréseket kiszolgálja. A webmail egy külön szoftver.
33

Biztosan leteznek windowsra

vrnagy · 2013. Aug. 26. (H), 12.04
Biztosan leteznek windowsra is ingyenes levelezo szerverek, de en eddig csak Exchange-t lattam eles kornyezetben. Az nginx-nek is van levelezo resze, habar nem lattam meg hasznalatban soha, nem is tudom mennyire megbizhato / teljes erteku. Ugyanakkor windowson mukodesre birni az nginxet sajat tapasztalatok alapjan eleg korulmenyes, de nem lehetetlen. Statikus tartalmakhoz egy IIS is eleg, az is ki tudja szolgalni eleg jo sebesseggel.
37

Tudnál valami linket arra az

H.Z. · 2013. Aug. 26. (H), 13.16
Tudnál valami linket arra az nginx-es mailre?
Gyanús, hogy valamit keversz, de tévedhetek is.
38

Igazad van, csak Mail

vrnagy · 2013. Aug. 26. (H), 13.37
Igazad van, csak Mail proxykent tud uzemelni (dokumentacio)
36

POP3 védelmében: nem

H.Z. · 2013. Aug. 26. (H), 13.14
POP3 védelmében: nem szükségszerű, hogy törlődjön! A thunderbird előd és a fetchmail is tudja/tudta, hogy olvasottként megjelölte a letöltött leveleket és legközelebb csak az újakat hozta le.
Ami problémásabb, az a folderekbe rendezés és hasonlók...
34

Ez így még mindig nem igazán

tgr · 2013. Aug. 26. (H), 12.15
Ez így még mindig nem igazán biztonságos, bárki feltörheti a szervert például egy Apache-sebezhetőség kiahsználásával. Én azt javaslom, hogy kapcsoljátok le a gépet az internetről, rakjátok össze XAMPP + Wordpress alapon, nyomtassátok ki és ragasszátok ki az iskola faliújságára. Madzagon mellé lehet kötni egy ceruzát, és akkor a kommentelés is meg van oldva.
35

Nincsenek mindenkinek olyan

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 26. (H), 12.31
Nincsenek mindenkinek olyan igényei és tudása, mint neked.
12

Amennyiben nem okoz gondot a

vrnagy · 2013. Aug. 26. (H), 09.33
Amennyiben nem okoz gondot a tobbletkoltseg, akkor egy Windows Server 2012 + Exchange lehet megoldas a problemadra, azonban ez nem olcso, ha nem engedheti meg maganak az iskola akkor pedig celszeru lenne valamilyen linuxot telepiteni. Ugyanakkor fontosnak tartom megemliteni, hogy ezek kozul egyik sem jarhato ut, ha nincs hatterismereted hozza, mindenkeppen nezz utana az uzemeltetesnek. Ha teheti az iskola, akkor bizzatok meg egy rendszergazdat aki uzemelteti a rendszert, te pedig a wordpress-t koltozteted majd at.
14

Még egy kérdés..

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 26. (H), 09.34
Lenne még egy kérdésem:

Amit itt írnak az működhet?

Tehát:
- Win7 vagy XP
- Microsoft IIS
- MySQL
- PHP
40

Persze, csak a biztonság

Pepita · 2013. Aug. 27. (K), 01.03
Csak átfutottam, de mentettem, majd pihentebben elolvasom.
Így elsőre:
- Azok a biztonsági kérdések ugyanúgy játszanak, amikről Gáborék értekeztek: komoly hozzáértő (rendszergazda) kell ehhez.
- Nem láttam a szakdolgozatban semmilyen keretrendszert / CMS-t (lehet, csak vak voltam), de akkor a 0-ról megírni mindent, úgy, hogy az még biztonságos is legyen - rég elvégzed a sulit, mire beletanulsz annyira. Bár a tanulási sebessége mindenkinek más, de ha 0-ról próbálkozol, akkor szinte biztos, hogy nagyon sok hiba lesz benne elsőre.
- Ez egy 2009-es szakdoga, azt is vedd figyelembe, hogy azóta sok változás történt.
- Ha mindenképpen CMS-ben gondolkodsz, lelked rajta, akkor szerintem Drupal. Nem feltétlenül a legújabb, kérdezősködj a drupal.hu-n a tapasztaltabbaktól. Ott persze mindenki azt fogja mondani, hogy biztonságos - szerintem egyik CMS sem az, viszont azt is kétlem, hogy te vagy néhány társaddal karöltve közösen záros időn belül megírnátok egy biztonságosnak mondható beléptető és jogosultságkezelő rendszert.
- Szerintem szerver és e-mail témában várd meg Janoszen jelentkezését, biztosan nagyon elfoglalt, de nagy szaki benne, biztosan fog jó tanácsokkal szolgálni.
- Webmailre sok ingyenes / fizetős progi létezik, nekem a roundcube aránylag tetszik. Bővebbet nem tudok róla, a szolgáltatóm "adja" másik kettő mellett.
- Tárhelykezelőnek a cPanel "divatos", szintén nem tudok telepítési, stb. infót adni, de nekem egy jórészt Janoszen által fejlesztett rendszer után nagyon nem tetszett a kényszerű váltás rá. De beleszoktam.
- A honlaphoz legyen alapos terv, ezt olvastam a dolgozatban is, nagyon igaz!
- Az email problémáját kezeld teljesen külön a honlaptól, nem ártana, ha többen lennétek és meg tudnátok osztani a feladatot.

Szóval majdnem minden működhet a világon, nyilván ha sikeres a szakdolgozat, akkor az is működik, amit ír, kérdés, hogy mennyire biztonságos ma.
Nem gúnyolódásból kérdem: meddig jársz még ebbe a suliba? (Meddig kéne elkészülni?) Szabad tudni melyik az? (Megnézném a stat. oldalt.)
Egyébként asszem Janoszen is "gimihonlappal" kezdte, úgyhogy nagyon ő az embered!
43

Ház nem a saját sulimról van

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 27. (K), 08.46
Ház nem a saját sulimról van szó. Ez egy ált. isk. honlapja lenne. Az én sulimnak van "rendes". Csak az egykori oszifőm megkért, hogy segítsek új honlapot csinálni nekik. Az oldal.

Mi a véleményetek a mostani oldalról?

Az biztos, hogy meg sem próbálunk saját cms-t írni. Mindent alaposan meg fogunk tervezni.
Még Janoszen véleményére lennék kíváncsi. :)
57

Statikus?

Pepita · 2013. Aug. 27. (K), 12.00
- Az admin-beléptető formnak nincs action paramétere, így saját magára POST-ol, ez statikus oldal?

- A content div-ig egész jó (HTML), viszont ott már táblázat hegyek, az nem jó. Ill. a lang="en" mi célt szolgál? És a rengeteg osztálya a HTML elemnek?

- Reszponzív design! Nézd meg egy 480px széles kijelzőjű telóról...* Kb. az összes px méretet elfelejteni! (Jó, csak majdnem mindet, pl. menügombok háttérképei miatt muszáj, ha nem akarod nyújtani a hátteret is.)

- * Mobilra esetleg másik frontend kéne...

- Ha nem galériát nézek, én nem szeretem a képek csere-beréjét, mert hátha mobileszköz, és csak gprs kapcsi van, nagyon leveszi a sávszélt. És majd odamegyek, ha képeket akarok nézegetni - egyéni vélemény. 2-4 állandó kép ott, ahova való (pl. bemutatkozás), többi galériába.

- Ha ugye biztosan dinamikus honlap lesz, akkor szépen helyet biztosítani felhasználói üzenetnek, és oda kiírni a most érkezett látogatónak, hogy "Üdvözöljük Honlapunkon!", mert 1, nem biztos, hogy a főoldalra érkezik (pl. keresőből); 2, ha 3x visszatér a főoldalra, ciki neki 3x köszönni...

- Kinézetre nekem egész "általános-sulis" (~tetszik), de nem vagyok designer. A menügombok jobb széle viszont "le van vágva", ott bukik a "3D".

- A "Kattints az alábbi képekre!" dumát én nagyon utálom, mert miért is kattintsak? Nem tájékoztat a felszólítás, inkább ajánlat legyen, és tudjam is, hogy mi lesz, ha oda kattintok.

- A támogatókat muszáj a főoldalra tenni és ilyen nagyban? (Lehet, hogy igen.) Mert szerintem oda való lenne a suli közepesen hosszú (2-3000 karakter) bemutatkozása, vagy a friss tartalomból összesítő. És lehet egy oldal, hogy támogatók, vagy hasonló.

- A sulinet nem ad véletlenül ingyenes tárhelyet, mailt, stb.? Asszem a nagynénémnek (nyugdíjas tanárnő) máig sulinetes maile van (mondjuk rég nem írtam neki, változhatott). Szóval ott is érdeklődj szolgáltatásokért, hogy műxik az a rendszer.

- Főoldal 20+ GET kérés, amiből van amelyik 12 mp (!) WCDMA Telenor hálózaton... Nagy adatforgalom (1-2 MB simán van).

Az biztos, hogy meg sem próbálunk saját cms-t írni. Mindent alaposan meg fogunk tervezni.
Úgy értsem, hogy felhasználtok egy készet? :( Itt viszont meg is kérdezném, hogy mekkora a csapat? Vezeti tanár? És nagyon jó a tervezési hozzáállás, úgy legyen!

Hát Janoszent már én is nagyon várom ide, addig gondolkodhatsz eddigieken is... :)
És rengeteg türelmet meg kitartást hozzá, szükség lesz rá!
61

Köszönöm a választ. A csapat

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 27. (K), 12.29
Köszönöm a választ. A csapat 5-6 főd. Info tanár, rendszergazda (de a webes tudása s html+css-nél véget ér :( ), meg egy pár hozzám hasonló idősebb diák.

A pályázatos bannereket (direkt rákérdeztem) nem muszáj ide ekkorában kitenni. Mehetne pl. pályázatok menüpont alá is.

A sulinet ad tárhelyet, meg php környezetet, de adatbázist már nem.

Meg elég érdekes a szerveren levő mappaszerkezet is.
Az oldalt egy 8-10 (nem tudom pontosan) éve idejáró 8-os diák csinálta.

Meg nekem pl. az is "rejtély", hogy miért van egyes p-re és h2-re a html-be ráírva a stílus, mikor ott a külön css fájl is...
42

Biztonság

Poetro · 2013. Aug. 27. (K), 08.02
Ilyenkor jut eszembe, hogy hányszor látom, hogy a SPAM sulinetes domainről egy meghackelt Wordpress oldalról jön. Lehet előbb inkább mélyebben bele kellene tanulni, mint belefogni az üzemeltetésbe.
53

Saját webmail? Minek?

tgr · 2013. Aug. 27. (K), 11.33
Saját webmail? Minek? Olyat csak pályázati pénzek lenyúlásánál szoktak csinálni, amikor már mindenki fáradt, és nem jut eszébe, mit lehetne még bekamuzni a nyújtott szolgáltatások listába. Minden másra ott a Google Apps - professzionálisabb, felhasználóbarátabb, gyorsabb és többet tud, mint bármi, amit egy szál szerverre tapasztalt rendszergazda és programozó nélkül fel tudnál konfigurálni, nem kell telepíteni, és ingyenes.
54

Egyedul a privacy ami

Greg · 2013. Aug. 27. (K), 11.39
Egyedul a privacy ami hianyzik a Google Appsnel :).
55

Google?

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 27. (K), 11.43
Az utóbbi évek növekvő számú adatvédelmi botrányai után a Google lenne a világon utolsó, akit ajánlani lehetne bármire. Ráadásul egy harmadik félnél lévő szolgáltatásnál mindig függsz tőle, sosem tudhatod, mikor húzza le a rolót, még akkor sem, ha most épp jól megy a szekér, bármikor jöhet egy konkurens, aki jobban csinálja. Ígyis-úgyis érdemes rendszergazdát találniuk, akkor inkább ő állítsa be nekik helyileg.
56

Attól, hogy neked a privacy a

tgr · 2013. Aug. 27. (K), 11.59
Attól, hogy neked a privacy a vallásod, az emberek 99.99%-a még nem így van vele :)

Egy magyar diáknak éppen semennyire nem befolyásolja az életét, hogy a Google belelát-e a levelezésébe (iskolán kívül amúgy is Gmailt használ). Sokkal reálisabb veszély, ha már, hogy a helyi rendszergazda olvas bele a magánügyeibe.

Annak meg, hogy a Gmail bezár az elkövetkező pár évben, sokkal kisebb az esélye, minthogy mondjuk megrágják az egerek a szervert, és elveszik a teljes levelezés.
63

Hát ez a baj

Pepita · 2013. Aug. 27. (K), 12.36
Attól, hogy neked a privacy a vallásod, az emberek 99.99%-a még nem így van vele :)
Ez elég nagy baj, mikor sokkal jobb megoldások is léteznek. Nekem nem "vallásom" (mert az más), de ebben egyetértek Gáborral. Pont ezek miatt az "ingyenes" szolgáltatások miatt megy nagyon rossz irányba a világ is, nem csak a web.

Szerk.: Gábor, azért ha nem helyi, hanem egy megbízható szolgáltató (fizetős), akkor az is jó, és "kilövi" bamegakapa script kiddie-eit is helyből.
58

Az, hogy az emberek 99%-a nem

Hidvégi Gábor · 2013. Aug. 27. (K), 12.12
Az, hogy az emberek 99%-a nem törődik az adatainak a védelmével, nem jelenti azt, hogy nem kell a problémával foglalkozni. Ha az emberek választására bíznánk mindent, akkor senki nem járna iskolába, senki nem dolgozna, hanem valahol a sárban dagonyázna.

Nyilván te is olvasod a híreket, nem csak a google lát bele a levelezésbe, és húz hasznot belőle, hanem közvetlenül megy az amerikai hírszerzésnek minden. Onnantól kezdve, hogy bármilyen információ rólad nem a te kezedben van, már nem a tied, és más azt csinál vele, amit akar.

Egy magyar diáknak éppen semennyire nem befolyásolja az életét, hogy a Google belelát-e a levelezésébe
Nem csak a levelezésébe lát bele, hanem a különböző szolgáltatásain keresztül (kereső, Analytics) építgeti a profilját mindenkiről. Ezzel addig – elvileg – nincs baj, amíg más kezébe nem kerül, például ellopják vagy a Google eladja.

Annak meg, hogy a Gmail bezár az elkövetkező pár évben, sokkal kisebb az esélye
Pár cégnév: IBM, Yahoo, HP, DELL: közös bennük, hogy tíz éve jóval előbb voltak a rangsorban, most meg próbálnak túlélni.
59

Arról nem is beszélve, hogy

bamegakapa · 2013. Aug. 27. (K), 12.14
Arról nem is beszélve, hogy az összes ifjú feltörekvő script kiddie az iskola szerverén fog gyakorolni. Problémásabb lehet, ha ők férnek hozzá a levelezéshez, illetve más adatokhoz. A Google a legtöbb esetben jobban ért a biztonsághoz, mint a helyi műkedvelő rendszergazda.

A biztonság és szabadság (jelen esetben privacy) közötti csúszka működése meg már csak ilyen, nem csak az internet megjelenése óta.
60

Már nem ingyenes a Google

Max Logan · 2013. Aug. 27. (K), 12.14
Már nem ingyenes a Google Apps az új belépőknek...
64

Hát a linken az van, hogy "A

tgr · 2013. Aug. 27. (K), 12.46
Hát a linken az van, hogy "A szolgáltatás ingyenes. Teljesen ingyenes."
65

"Ingyenes Google Apps

H.Z. · 2013. Aug. 27. (K), 13.01
"
Ingyenes Google Apps csomag

2012. december 6-tól már nem hozhatók létre új fiókok a Google Apps ingyenes változatában. Az ingyenes Google Apps csomagot gyakran Google Alkalmazások Standard csomagnak nevezzük."

Én csak ezt találtam itt: http://support.google.com/a/bin/answer.py?hl=hu&answer=2855120

Mellesleg akárhol keresgélek, mindenhol azt látom, hogy megszűnt az ingyenessége, van helyette Apps for enterprise. Non-profit meg kizárólag az USA-ban élők számára... Bár ez utóbbi lehet, hogy nem azonos az iskolákkal.
66

Amiről te beszélsz, az a

tgr · 2013. Aug. 27. (K), 13.26
Amiről te beszélsz, az a bárkinek elérhető ingyenes fiók (Google Apps Standard), nem a Google Apps for Education, ami továbbra is ingyenes és mindenhol elérhető (de értelemszerűen csak iskoláknak).
88

Oktatási intézményeknek

charlie_hu · 2013. Szep. 13. (P), 19.05
Oktatási intézményeknek mindig is az volt és az is lesz.
67

Kritikus pontok:1. Ismerve

deejayy · 2013. Aug. 28. (Sze), 11.13
Kritikus pontok:

1. Ismerve az állami cégek, iskolák beszerzési folyamatát, ha a szerver hw meghibásodna, mit saccolsz mennyi ideig lenne elérhetetlen a weboldal?

2. Biztonság, biztonság, biztonság! (feljebb már kifejtették)

3. Tervezés, tervezés, tervezés! (biztos, hogy mindenre gondolsz?)

4. Tesztelés, tesztelés, tesztelés! (van teszt rendszer, vagy oroszrulett lesz?)

4. Tapasztalt rendszergazdaként telepítettem már levelezőrendszert (SMTP a kimenő levelekhez, IMAP a bejövőkhöz, LDAP adatbázisból autentikálva, Webmail a távol lévő kollégáknak, spam szűrés, greylist, stb.), nagyjából 2 nap alatt (2x8 óra), amiből készült aztán egy telepítési leírás, amivel 10 perc alatt elvégezhető a feladat (hangsúlyozom: linuxon, ahol mindenre megvan a célszerszám). Érzed magad annyira felkészültnek a témában, hogy Windows 7-en ezt abszolváld?
Ne feledd, ha már kész a rendszer és elkezdik használni, a további változtatásoknál te leszel a rosszfiú, ha valami nem működik!

5. Windows 7-tel kiszolgálni olyan, mint személyautóval költöztetni. Megoldható, de nem arra találták ki.
75

Ismerős a helyzet

janoszen · 2013. Aug. 30. (P), 09.42
Ismerős a helyzeted, ugyanis én is segítek egy iskola rendszerét karbantartani. Igaz, ott már 2-3 szerver lakik a szerverteremben, szóval a redundancia nem akkora probléma.

Amit tudok neked javasolni: csináld meg úgy a weboldalt, hogy az iskolában legyen tárolva az elsődleges változat, viszont csinálj róla tükörmásolatot (pl. MySQL replikációval) valami külső helyre. Ha az iskolában nincs elegendő sávszélességed (ahogy ez lenni szokott) akkor egy külső szerveren cacheld a statikus tartalmakat.

Ha nincs erre kereted, keress meg és beszéljünk privátban, szerintem egy iskolai honlap elfér a szerverem egyik kis sarkában.
76

Köszönöm a választ és az

paribalazsbela2014 · 2013. Aug. 30. (P), 12.14
Köszönöm a választ és az ötleteket. Meg fogom fogadni a tanácsokat amiket írtál.
77

Ha nincs erre kereted, keress

Joó Ádám · 2013. Aug. 31. (Szo), 03.45
Ha nincs erre kereted, keress meg és beszéljünk privátban, szerintem egy iskolai honlap elfér a szerverem egyik kis sarkában.


Azért szeretjük Jánost, mert kör alaprajzúak a szerverei :)
79

?

Pepita · 2013. Aug. 31. (Szo), 23.09
Valahogy elmondanád ezt úgy is, hogy én is értsem? :)
80

"elfér a szerverem egyik kis

H.Z. · 2013. Szep. 1. (V), 21.26
"elfér a szerverem egyik kis sarkában." vs "kör alaprajz".
:D
(ilyenkor mindig kicsit jobb lesz a hangulatom, mert van aki még azt sem érti meg amit én igen. ;) )
84

Mindig van lejjebb.

Hidvégi Gábor · 2013. Szep. 2. (H), 09.54
Mindig van lejjebb : )
85

Én mindig azt hiszem, hogy

H.Z. · 2013. Szep. 2. (H), 10.45
Én mindig azt hiszem, hogy ennél már nincs... (de ne politizáljunk! :D)
81

Alaprajz

janoszen · 2013. Szep. 1. (V), 22.06
Kor = vegtelen mennyisegu sarok, ha jol ertem.
82

Köszi mindkét választ! :)

Pepita · 2013. Szep. 2. (H), 00.26
Nekem most rengeteget dobott a hangulatomon, mindkettő! :)
+10 +10
"Megvilágosodtam" legalább 1 dologban...
SZERK.: azért ha már itt tartunk, Ádám magyarázatára is kíváncsi lennék! :)
83

Azért jellemző, mennyire más

H.Z. · 2013. Szep. 2. (H), 09.35
Azért jellemző, mennyire más a világképünk: én a nullára tippeltem, janoszen a végtelenre. :))
86

azért ha már itt tartunk,

Joó Ádám · 2013. Szep. 2. (H), 16.57
azért ha már itt tartunk, Ádám magyarázatára is kíváncsi lennék! :)


János már megírta :)
87

Ismét köszönöm :)

Pepita · 2013. Szep. 3. (K), 20.39
Hát, HZ, sajnálom, de rossz a világképed... :) Cseréld ki egy jobbra (ami optimistább)!
89

Minek? (pesszimista=jól

H.Z. · 2013. Szep. 14. (Szo), 00.20
Minek?
(pesszimista=jól értesült optimista ;) )
90

ERROR

Pepita · 2013. Szep. 14. (Szo), 01.43
Megint nem nyertél, de már nagyon. :)
pesszimista = !optimista;
Az igaz, hogy előbbi esetben kevesebb meglepetés ér, de ugyanígy kihagyod az életedből a kellemes, boldog meglepetéseket is. És ha akarod, ha nem: az élet teli van meglepetésekkel, lehetsz akármilyen pesszimista, akkor is ér kellemetlen meglepetés is.
De ne legyek már ennyire OFF.
91

Váratlan dolgok történhetnek

Joó Ádám · 2013. Szep. 14. (Szo), 02.32
Váratlan dolgok történhetnek veled, de egy jó pesszimista nem lepődik meg rajtuk :)
92

Olyan nincs, hogy

Pepita · 2013. Szep. 16. (H), 02.26
jó pesszimista. Esetleg Joó... :)
<privát>Gondolj bele, mi lenne, ha én lennék pesszimista.</privát>
94

Mindenkinek elvitathatlan

bamegakapa · 2013. Szep. 16. (H), 11.34
Mindenkinek elvitathatlan joga van elcseszni a saját életét :).

(egy volt pesszimista)
96

+1

Pepita · 2013. Szep. 16. (H), 23.05
Én is voltam pesszimista, de sosem teljesen. Hála Istennek, "kinőttem" belőle. :)
93

Nézz utána a neten, hogy

H.Z. · 2013. Szep. 16. (H), 11.07
Nézz utána a neten, hogy nekem van igazam! ;)
95

Ezek szerint

Pepita · 2013. Szep. 16. (H), 23.04
te nem tudod, hogy a neten mennyi hülyeséget hordanak össze?... :)
97

Lekaparom a tapétát a falról

H.Z. · 2013. Szep. 17. (K), 09.02
Lekaparom a tapétát a falról miattad! :D

Egy ősrégi viccet idéztem!
Eredetiben valahogy úgy hangzott, hogy
- Tudod-e ki a pesszimista?
- ???
- Hát a jól értesült optimista!

:D
98

Töredelmesen bocsánatot kérek! :)

Pepita · 2013. Szep. 17. (K), 09.22
Lekaparom a tapétát a falról miattad!

Látod, én pont ezért simán fehérre festettem! :)
Azért teljesen ne csomagold ki a szobát, ha lehet!
99

Mondjuk ez nem fehér, de a

H.Z. · 2013. Szep. 17. (K), 09.38
Mondjuk ez nem fehér, de a tapéta csak festékhordozó.
A kicsomagolásról majd a macska gondoskodik. (szokott. :D)
100

Ez is valami

Pepita · 2013. Szep. 17. (K), 09.49
'70-es - '80-as vicc volt: mikor a házaspár beköltözik az új panelba, az asszony rögtön elkezdi lerángatni a tapétát.
- Hát te meg mit csinálsz?! (férj)
- Hát kicsomagolom a szobát!
:)
101

'70-es. De lehet, hogy

H.Z. · 2013. Szep. 17. (K), 09.54
'70-es. De lehet, hogy régebbi. :)
102

Kizárt

Pepita · 2013. Szep. 19. (Cs), 01.07
Vagy ismételték. Én azért fiatalabb vagyok '70-esnél... De a lakótelepek is. Szerintem a vicc min. '79-es, vagy tényleg ismétlésre emlékszem. :)
103

Szólhattál volna korábban is,

deejayy · 2013. Szep. 23. (H), 11.59
Szólhattál volna korábban is, mert mi két hétig kapartuk a 4 réteg tapétát a szobák faláról!