ugrás a tartalomhoz

Monitor vásárlásból fogyasztóvédelmi ügy

inf · 2012. Dec. 23. (V), 02.13
Kellemes Ünnepeket!

Érdeklődnék, hogy volt e már nektek fogyasztóvédelmi ügyetek, és hogy hogyan zárult. Én konkrétan monitort vásároltam, hibásat hoztak ki, 3 napon belül jeleztem, azóta most már eltelt 2 hét, és Karácsony utánig már biztosan nem is fog megjönni a csere. Írtam az illető cégnek, hogy jogsértő a magatartásuk, rá se hederítettek, hogy finoman fogalmazzak, ill. elég kioktató stílusban válaszolgattak. Tegnap írtam nekik felszólítást, hogy ha 28-ig nem küldik a cserét vagy a pénzem, akkor békéltető testülethez vagy bírósághoz fordulok.

Az érdekelne, hogy szerintetek melyik éri meg jobban a bíróság, vagy a békéltető? Mik az esélyeim mondjuk egy kártérítésre? Ha esetleg van valami egyéb tapasztalatotok a témában, amit szívesen megosztanátok, azt is várom! :-)
 
1

neked kellett volna visszaszállítani

zzrek · 2012. Dec. 23. (V), 11.18
Ha jól tudom, 3 napon belül neked kellett volna visszaszállítani, nem elég csupán jelezni a problémát (webes rendelés esetén). Ilyenkor bármelyik fél elállhat a szerződéstől (vagyis visszakapod a pénzt és veszel másik monitort).
Nem feltételezem, hogy a PCX-nél vásároltál, csak épp ezt találtam:
http://www.pcx.hu/szerviz

Fogyasztóvédelmi ügyintézési szempontból sajnos nem tudok hozzászólni, szerencsére még nincs ilyen tapasztalatom.
3

Hát ez egyáltalán nem így

inf · 2012. Dec. 23. (V), 20.45
Hát ez egyáltalán nem így van. Van 3 napos csere és van 8 napos elállás, ezekbe a kiszállítás napja nem számít bele. Elég jelezni ezeket mondjuk telefonon vagy emailben, nem kell, hogy ott legyen a termék ezeken az időpontokon belül. A 3 napos csere az olyan, mintha az ember boltba visszavinné 3 napon belül, azonnal ki kell cserélniük egy működőre, nem húzhatják az időt. Ezeknél ilyen esetre van garanciafutár, nem tudom, hogy más cégeknél ez hogy működik. A 8 napos elállásnál neked kell gondoskodni a visszaszállításról, viszont ott érdemes előtte megvárni a pénzt, különben ott maradsz bizonyíték nélkül. A cég, konkrétan az ipon, ők pl bepróbálkoztak azzal, hogy küldjem vissza a monitort, ha elállok, aztán majd valamikor fizetik... :-) Úgy alapból kioktató a stílusuk. Elég sajnálatosnak tartom, hogy üzleti körökben ilyen emberek tevékenykedhetnek (bár vannak ennél sokkal rosszabbak is).
2

Ez úgy működik, hogy ha

eddig bírtam szó nélkül · 2012. Dec. 23. (V), 12.05
Ez úgy működik, hogy ha (általában, de nem kizárólag) weben vásárolsz, akkor van valami "távollevők közti szerződéskötés" című dolog, aminek egy lényeges pontja, hogy 8 (munka?)napon belül indoklás nélkül elállhatsz a szerződéstől (=vásárlás), de...
1. Írásban kell jelezni a másik fél felé
2. Neked kell gondoskodni a visszaszállításról (az nem igaz, hogy újra eladható állapotban kell lennie = csomagolást nem követelhetik, legalábbis nekem ezt mondták a fogy.védők)
3. A visszaszállítást neked kell fizetned
4. A másik félnek 30 napja van arra, hogy visszaadja a termék árát.

Ha hibás és nem sérült, akkor már csak a szerviz maradt, mivel kifutottál a nyolc napból.
(bocs srácok, az a három napos dolog hülyeség! Rég megszüntették - illetve ha valóban hibás, tehát nem egy pixelhibás monitorról van szó - akkor érvényes talán)
4

A 3 napos dolog nem szűnt

inf · 2012. Dec. 23. (V), 20.59
A 3 napos dolog nem szűnt meg. Egyébként nem erre voltam kíváncsi, tisztában vagyok a jogaimmal. Inkább arra, hogy milyen az ügymenete egy pernek, amit ezek ellen indítok. Btw. 28-ig kaptak határidőt a teljesítésre, lehet, hogy nem lesz szükség pereskedésre, bár ha sok pénzem lenne, akkor szívesen fizetnék is azért, hogy megbírságolják őket.

BH2008.257 A vásárlástól számított 3 munkanapon belül érvényesített csereigény esetén a forgalmazó nem vizsgálhatja a tartós fogyasztási cikk meghibásodásának eredetét.


A konkrét sztori ehhez a határozathoz:
B. I. előfizető 2006. január 7. napján vásárolt egy Sony Ericson K700 típusú mobiltelefon-készüléket a felperestől.
A telefont január 9. napján visszavitte a felperes üzletébe, hogy csereigényét érvényesítse.
A felperes a csereigény kivizsgálása céljából a telefont szakszervizbe küldte.
Ezt követően január 19. napján értesítette B. I.-t arról, hogy átveheti az új készüléket. A köztes időre a vásárló cserekészüléket kapott használatra.
A fogyasztó felhívása ellenére a felperes nem volt hajlandó a készülék azonnali cseréjére.
Az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóság a panaszos, B. I. bejelentésére hivatalból folytatott eljárást a felperessel szemben.
Az elsőfokú hatóság határozatában a felperest 500 000 Ft fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta.


Ez elment egészen Legfelsőbb Bíróságig, mindenhol helybenhagyták az ítéletet. Engem az érdekel, hogy Békéltető Testülethez vagy Bírósághoz forduljak e ahhoz, hogy hasonló mértékű bírságot kiszabjanak. Nem szeretném annyiban hagyni az ügyet. Nem személyes sértettség miatt, hanem inkább okító célzattal, hogy egy kicsit visszavegyenek az arcukból. Beszéltem egy csajszival, akinek a cége szintén náluk vásárolt, garanciás gondjuk volt, és mondott olyanokat, hogy leesett az állam... (Kicserélték a processzort a gépben dual core-ról egy szutyok celeron-ra, aztán ráírták a lapra, hogy eleve az volt benne, és ezért nem él rá a garancia. Rajt volt a papíron, hogy 6 napig tesztelték, ehhez képest 5 hét után kapták vissza a gépet, stb...)

Én egyébként azt javaslom, hogyha bárkinek garis ügye van, akkor mielőtt visszaküldi a terméket fényképezze le kívül-belül, mert történhetnek nagyon furcsa dolgok, a fénykép meg egy bírósági ügyben elég komoly bizonyíték lehet. Ugyanígy pl kicsomagolást is le lehet fényképezni, külföldön szokták is egyébként.
5

Három nap...

eddig bírtam szó nélkül · 2012. Dec. 23. (V), 21.48
Két külön dologról beszélünk:
- három napon belüli meghibásodás (ez megmaradt)
- valaha létezett egy olyan, hogy három napon belül visszavették az árut, ha valamiért meggondoltad magad. Na ezt eltörölték, bár sok helyen ettől függetlenül ma is így járnak el.

----
Az ügymenet meg: békéltető testület -> fogy.védelem (nem tudom a pontos megnevezést) -> bíróság.
Bármi gondod van, először a békéltető testülethez irányítanak első körben. (legalábbis nekem ezt mondták anno, de ennél végül - amilyen hülye vagyok - nem mentem tovább)
8

Jah, engem is a békéltetőhöz

inf · 2012. Dec. 24. (H), 00.40
Jah, engem is a békéltetőhöz irányítottak, de gyanítom, hogy tovább kell mennem, ha valami szankciót el akarok érni. Majd jobban utánaolvasok.

A netes vásárlásnál távollévők közötti megállapodásról van szó. Van 8 nap elállási idő, mert nem látod a terméket, amikor megveszed, annyi, hogy neked kell a termék visszaküldéséről gondoskodni. Azt hiszem személyes vásárlásnál nincs ilyen. Én OBI-ba vittem vissza rolót (nem tudtam összeszerelni :D) talán 2-3 éve pár nap után, és visszakaptam a pénzem. Inkább úgy szokták az ilyesmit intézni, hogy cseréljük ki másra, fiizess rá, válassz egy jobbat, stb... Ha érdekel ennek is utána olvashatok. Tök fura, hogy az emberek mennyire keveset tudnak a jogaikról...
6

sok sikert

zzrek · 2012. Dec. 23. (V), 22.29
Sok sikert kívánok az ügyhöz (tényleg, nem cinikusan értem). Örülök, hogy a végére jársz (nekem nem lenne türelmem hozzá) és remélem, hogy sikerül egy kicsit megokítanod őket!
7

Köszi! :-) Az elsőfokú

inf · 2012. Dec. 24. (H), 00.33
Köszi! :-)

Az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóság a panaszos, B. I. bejelentésére hivatalból folytatott eljárást a felperessel szemben.

Ez alapján azt hiszem nekem nem is kell majd annyira sokat foglalkoznom az üggyel, hacsak nem akarok valami kárpótlást azért, mert jó sokáig monitor nélkül voltam. Majd még meglátjuk, hogy intézik e 28-ig. Ha nem, akkor kénytelen leszek perelni, ha meg igen, akkor elég csak egy fogyasztóvédelmi bejelentést tennem, bármi is legyen az. Mondjuk az élet általában nem ilyen egyszerű, de fő az optimizmus :D

Boldog Karácsonyt!
9

Mondjuk az ipon-ra ráférne

eddig bírtam szó nélkül · 2012. Dec. 24. (H), 01.49
Mondjuk az ipon-ra ráférne némi nevelés, ahogy olvastam pár helyen.
Állítólag már a vásárlókkal is elég tahók tudnak lenni, ha meg reklamálni próbálsz... No comment. (asszem, az arukereso.hu-n láttam pár rémtörténetet róluk)
10

Így van. Karácsonyra

hunkris · 2012. Dec. 24. (H), 13.00
Így van. Karácsonyra megleptem magam 33 darab 23" LG ips237-es monitorral, meg egy ASUS HD 7950 DC2 TOP-pal. A kártya hibátlanul megy, mint két monitor, viszont. Későn derült ki, hogy kellene aktív dp-hdmi átalakító. Mivel olyat az AMD sem ír a weblapján, majd venni fogok egy dp-dvi, és egy dvi hdmi átalakítót. Erre ráadás, hogy az egyik monitor indoktalanul kis nyomástól olyan képet adott be, mintha hozzábasztam volna egy fadarabot. Állítólag elküldték az LG-hez megnézni. Majd meglátjuk mi lesz belőle.
Szerintem csak maguknál tartják, egészen keddig, mikor is kijelentik, hogy az lg nem szerelte meg, de lejárt a 8 napos elállási garancia, így nem áll módukban visszavenni...

Edit: Remélem nem nézik a fórumot, nem akarok nekik ötletet adni.
11

Ó, nincs szükségük ötletre.

inf · 2012. Dec. 25. (K), 01.06
Ó, nincs szükségük ötletre. Ha 3 napos, akkor jogot sértenek a maguknál tartással, és nyugodtan elállhatsz. Legalábbis nekem ezt mondták, hogy adjak nekik határidőt a cserére, és ha nem teljesítik, akkor álljak el. Én adtam nekik dec 28-as határidőt a cserére, meg a pénz utalásra is. Igazából mindegy, mert valszeg így is, úgy is fogyasztóvédelemhez fordulok. Ha gondolod írd meg a történeted, és rákérdek, hogy azzal kapcsolatban lehet e valamit kezdeni. Az a helyzet, hogy ennél a cégnél ez egyáltalán nem tűnik egyedi esetnek, hanem már szokást csináltak a fogyasztói jogok semmibe vételéből, és ez engem eléggé idegesít...

Meg fogom kérdezni a fogyasztóvédelmet, hogy tegyek e közzé felhívást ezzel kapcsolatban, mert akkor több embernek lehetne egyszerre közösen rendezni az ügyét. (Meg persze remélhetőleg nagyobb lenne a kiszabott bírság is :trollface:)
12

Én a második oldalról szeretném megkérdezni a nagyérdeműt.

nova76 · 2012. Dec. 28. (P), 18.48
Ha tényleg nem kötelező a hibátlan csomagolás a terméken a 8 napos elállás esetén, akkor az értékesítő cég mit tehet a termékkel? Eladja leértékelve mint hibás csomagolású terméket? Valahogy ezt nem érzem túl fairnak. Hiszen a boltban személyesen sem tudod megtekinteni, hiszen sehol sem fogják hagyni hogy kicsomagold és megvizsgáld. Viszont így, ha a hétvégén összejövünk haverokkal egy PC partyra, akkor rendelhetek magamnak egy több 100e-es videokártyát, amit kipróbálok és hát nyilván nem tetszik szöveggel hétfőn visszaviszem. Vagy akár egy ilyen monitorral is megtehetem ezt. Ez teljesen elfogadható?
Most inf3rnot nem akarom ilyesmivel gyanúsítgatni, hiszen nála a termék hibás, ami nyilván 3 napon belül jelezve azonnal cserélni illik....
13

Ezt én sem értem teljesen, de

eddig bírtam szó nélkül · 2012. Dec. 28. (P), 18.53
Ezt én sem értem teljesen, de ugye a dologhoz az is hozzátartozik, hogy egy nyolc napon át intenzíven használt készüléket újként eladni... Hát az sem túl tisztességes.
Mondjuk aki ezt a nyolc napot kitalálta, az elég "érdekes" gondolkodásmóddal rendelkezhetett.
Ugyanis én az elmúlt húsz évben nem találtam olyan boltot (leszámítva a "merthülyeazértnemvagyok" csoport tagjait), ahol meg lehetett volna nézni, legalább bekapcsolt állapotban gépeket.
Konkrétan a Váci úton voltam egy jó hírűnek mondott laptop boltban úgy egy éve. Többszázezres laptopot egyszer, kb. húsz másodpercnyi időre megnézhettem bekapcsolva. Mikor másodszor visszamentem, hogy még valamit megnéznék rajta, mielőtt megveszem, akkor már csak a képembe vigyorogtak, hogy sajnos nem lehet bekapcsolni. Köszöntem szépen és elmentem másik boltba, ők meg kapják be... És sok ilyen üzlettel találkoztam, míg laptop után rohangáltam. :-(
14

Nem illik, hanem jogszabály

inf · 2012. Dec. 28. (P), 19.29
Nem illik, hanem jogszabály kötelezi őket rá... Engem nem izgat, hogy mit kezdenek vele, gondolom megvan rá a protokoll, az érdekel, hogy mihez van jogom, és mihez nincs... Nyilvánvalóan küldeniük kellett volna 1-2 napon belül a csere monitort. Írtam nekik, hogy ma van a határidő, helyette inkább azt választották, hogy kifizetik nekem az árát 30 napon belül, mintha simán elálltam volna, meg kiszámlázzák a szállítási költséget, amihez persze joguk van egy sima elállásnál. Nyilván nem fogom annyiban hagyni, 5k volt csak a szállítás oda-vissza, plusz két hónapig náluk van 50k-m, amit monitorra szántam, szóval addig nem tudok újat venni, mellette meg még sértették a jogaimat azzal, hogy tesztelésre hivatkozva nem cserélték ki még 2 héten belül sem a terméket, nem, hogy azonnal. Annyiból jó tanácsot adott a fogyasztóvédelem, hogy írjak felszólítást nekik határidővel, így nem húzhatják a dolgot a végtelenségig. Kíváncsi vagyok, hogy mikor kapom vissza a pénzem, mindenesetre már ennyi szerintem bőven elég egy perhez, meg ahhoz, hogy kártérítést követeljek.
15

elégnek elég

nova76 · 2012. Dec. 28. (P), 19.46
De magadat fogod képviselni? Ugyan rengeteg ügyvéd van, de amikor a legolcsóbb benyögi hogy 300k, akkor majd meggondolod, hogy inkább a békéltetőhöz mész-e. És arra ne számíts hogy majd a vesztes fizeti a perköltséget. Azt egyrészt majd megírja a bíróság a döntésében hogy 25e (óradíjban az ügyvédnek olyan 500Ft járna, ha megelégedne annyival), másrészt azt egy másik 300e Ft-os perben fogod tudni behajtani, 50-80e Ft-os behajtási költség mellett. És nem utolsó sorban 2018/2020-ra kapod meg ezeket az összegeket is. Plusz a monitort mint bizonyíték ki se cserélhetik.
Sajnos ilyen ez az ország. Jogaid csak papíron vannak. Próbálj meg velük elmérgesedés helyett megegyezni és legközelebb megválogatni az "üzleti partnereid".
16

Már megegyeztem, valamikor

inf · 2012. Dec. 29. (Szo), 01.50
Már megegyeztem, valamikor küldik a pénzt 30 napon belül. Én nem vagyok ennyire negatív, majd utánajárok, hogy mik a lehetőségeim.
17

Nincsenek

hunkris · 2012. Dec. 29. (Szo), 13.22
A lehetőségeid, és jogaid is csak addig vannak meg, míg nem szeretnél élni velük.

Mehet az aranyköpések közé.
18

Meglátjuk.

inf · 2012. Dec. 29. (Szo), 13.31
Meglátjuk.
19

BÚÉK! Helyzet?

Pepita · 2013. Jan. 3. (Cs), 17.20
Először is: BÚÉK mindenkinek (rég voltam), aztán:
Mi a jelenlegi "tényállás"?

Én pár éve a telefonommal gariztam, akkor nagyot döbbentem, hogy mennyi minden megváltozott a régihez (15-20 éve) képest. Cserekészülék felejtős, addig javítják, míg akarják, másikat ne is kérjek, stb. Ez mondjuk már kb. egy hónapos telóval ment, tehát más szitu.

Viszont nagyon örülök, hogy "meg akarod őket tanítani viselkedni", nagyon sok kereskedőre ráférne. Sok sikert!
20

Hát egyik ismerősömmel

inf · 2013. Jan. 3. (Cs), 18.18
Hát egyik ismerősömmel konzultáltam, ő mondjuk rendőr, de hasonló véleményen van, mint én. Kell egy bejelentést tenni levélben fogyasztóvédelemhez, akkor megbírságolják őket fél millára, vagy talán többre. Saját pernek szerinte sincs sok értelme, mert nem egyszerű kiszámolni, hogy én mégis mennyivel károsodtam meg... Még egy ügyvéddel is konzultálni fogok majd, hogy ő mit szól a dologhoz, illetve megnézem, hogy a fogyasztóvédelemnél van e valami hasonló jellegű konzultációra lehetőség.
21

fogyasztóvédelem

_subi_ · 2013. Jan. 4. (P), 11.35
Az NFH (Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság) meglepően hatékonyan lép fel a tapasztalataim szerint. Eddig két bejelentést tettem email-ben, mindkétszer reagáltak és el is kaszálták az adott céget. :) (Igaz talán az is kellett, hogy az NFH-nál is rákérdeztem újra a bejelentés után, hogy áll az ügy.)

Én azt csinálnám, hogy felvilágosítanám őket, hogy az NFH bizony nem lesz rest eljárni, még ha valamiért azt is képzelik. Miután ezt a tudtukra adtam, feltenném a bűvös kérdést: mivel kárpótolnak?

Egy próbát megér, ha nem kapsz kárpótlást, legalább valamiféle elégtételed lesz.
22

Én már közöltem velük, hogy

inf · 2013. Jan. 4. (P), 13.12
Én már közöltem velük, hogy törvényt sértenek, mert linkeltem nekik egy ügyet, amiben fél millára büntettek ugyanezért egy mobil céget. Közölték, hogy itthon nem precedens alapú az eljárás... Ezek után szerinted van bármi esélyem náluk? Feljelentem őket, megbírságolják, aztán ennyi... Szerintem így sem fognak visszavenni az arcukból egyébként... Utánakérdezek, hogy lehet e ipon kft károsultjai néven fb csoportot létrehozni, aztán közösen valamit lépni az ügyben. Annak talán nagyobb lesz a nyomása, passz.
23

Szerintem egy ilyen fb

hunkris · 2013. Jan. 5. (Szo), 14.20
Szerintem egy ilyen fb csoportot nem vennének komolyan. Egyrészt pistike feelingje van az ilyeneknek, másrészt mindenki tudja, hogy az fb szerű szarokon minden második ember minden csoportba belép, ahova meghívják.
Így hiába lenne 2k+ ember ott, 9 tizedének valójában semmi köze nem lenne az iponhoz. A maradék 1 tized is csak hallott róla, de nem vásárolt semmit.

Egyébként nekem még mindíg nem válaszoltak a monitor ügyben. Persze, nyílván az LG a ludas, nem ők. Nem. Ők. Soha. Egy szavam sem lehet.
24

Sima gari ügyben húzhatják az

inf · 2013. Jan. 5. (Szo), 17.59
Sima gari ügyben húzhatják az időt bármeddig...
25

Többször

Pepita · 2013. Jan. 7. (H), 01.55
Feljelentem őket, megbírságolják, aztán ennyi...
Ha nem is fb-n, de mégiscsak jó lenne még néhány ilyen feljelentés, sok lúd disznót győz...

Ha lenne legalább 2-3 nagyjából egyidejű (mondjuk decemberi) eset, akkor meg lehetne próbálni kis médiavisszhangot adni neki. Nincs az NFH-nak valami blogja? Akkor csinálj nekik! (Lehet itt kissé túllőttem a célon.)
26

Hát passz. Kellene valami,

inf · 2013. Jan. 7. (H), 15.26
Hát passz. Kellene valami, ami alapján be lehetne azonosítani az egyes sztorikat, mondjuk ügyiratszám, vagy valami hasonló, mert különben bárki bármit mesélhetne az ilyen blogokon... :S Ez a legnagyobb ellenérvem. Amúgy szívesen összeszórnék egyet.
27

Kis update a dologhoz: Lejárt

inf · 2013. Jan. 28. (H), 07.23
Kis update a dologhoz:
Lejárt a 30 napos határidő, amíg utalniuk kell a pénzt az elállás esetén. Természetesen még mindig nem érkezett meg az öszeg a számlaszámomra. Adtam nekik ma éjfélig határidőt. Holnap írok levelet a fogyasztóvédelemnek, hogy két alkalommal törvényt sértettek, meg ha úgy alakul (ami elég valószínű), akkor békéltető testülethez fordulok. Lehet, hogy inkább bírósághoz kellene, de ügyvédre nincs pénzem.
28

Ma kaptam vissza a pénzem,

inf · 2013. Jan. 30. (Sze), 10.35
Ma kaptam vissza a pénzem, szóval összesítve eddig ennyi történt:

  • 2012.12.12. - 2013.01.30. intervallumban, szóval nagyjából két hónapig használták a pénzem, közben monitor nélkül voltam, kölcsön kellett kérnem egyet.
  • Duplán buktam a szállítási díjat, ami 2x2540 HUF.
  • Nem tartották be a 3 napos cserére vonatkozó törvényeket (tesztelésre hivatkozva hetekig halogatták a monitor cseréjét).
  • Nem tartották be a vásárlástól való elállásra vonatkozó törvényeket (30 napon túl utalták a pénzem).


Hétvégén küldök bejelentést a Fogyasztóvédelemnek.
29

Érdekes

Pepita · 2013. Feb. 1. (P), 13.37
Azért kicsit be***tak, visszautaltak - valamennyit és késve. Szurkolok, hogy emiatt még ne kapjanak "a normálisnál kisebb" büntit a végén.
30

Szerintem nem. Kivárták a

eddig bírtam szó nélkül · 2013. Feb. 1. (P), 13.58
Szerintem nem. Kivárták a harminc napot, indították az utalást, de valami olyan úton, ami több napig tartott, mire célba ért.
Nem teljesen értem, mert a Giro-n keresztül, munkaidőben, négy órán belül célba kell érnie az átutalt összegnek.
December végén átutalással akartam rendezni a mobil számlámat és majd' két hétig tartott, mire megérkezett...
(ugyanonnan, ugyanúgy indítva, mint egyéb utalásokat, amik tényleg át szoktak érni pár óra alatt)
31

A vége az lett, hogy

inf · 2013. Már. 29. (P), 20.12
A vége az lett, hogy feljelentettem a céget a fogyasztóvédelemnél, ma meg küldtek egy levelet, hogy a kárpótlás az bírósági ügy. Nem igazán értem ezt az egészet, mert egy szót nem írtam arról, hogy én kárpótlást szeretnék, annyit írtam, hogy szeretném, ha mindkét törvénysértésükért tételesen felelnének. Ennyit a magyar fogyasztóvédelemről (szándékosan kis betűvel).
32

Nyugodt lehetsz: a hivatalos

H.Z. · 2013. Már. 29. (P), 20.14
Nyugodt lehetsz: a hivatalos fogy.védőket már elküldtem anyukájukba egy alkalommal, mert annyira nem képesek, hogy egy e-mailt értelmezzenek. Emiatt amikor idén januárban kíváncsiskodni akartam (remélem, jól emlékszem és januárban volt) nem hozzájuk, hanem az OFE-hez fordultam. Ők nem hivatal, csak egyesület. Na azóta is várom, hogy válaszoljanak. Magyarországon a fogyasztóvédelem gyakorlatilag nem létezik.
33

Mindegy, egy újabb

inf · 2013. Már. 29. (P), 20.20
Mindegy, egy újabb tapasztalattal több, legközelebb megnézem, hogy kitől vásárolok... Nem gondoltam volna, hogy ilyen lehetséges, dehát ez Magyarország, itt minden lehetséges! :D
34

Csak a megélhetés nem!

hunkris · 2013. Már. 29. (P), 20.24
Csak a megélhetés nem!
35

Marad a baseball-ütő

Pepita · 2013. Ápr. 1. (H), 21.04
vagy hasonló célszerszám... Csak az a gond, hogy annyit kapsz érte, mint egy rendes emberért.

Ezek szerint, ha nem akarsz kárpótlást, akkor nincs "fogyasztóvédelmi ügy", ha meg akarsz, akkor menj pereskedni?

Akkor ezek a mókusok mi a fenének csücsülnek ott?! Nyugodtan otthon is maradhatnak, ma már a fizu is utalós, nem kell mászkálni érte!
36

Hát ez a szokásos

inf · 2013. Ápr. 1. (H), 22.08
Hát ez a szokásos aktatologató réteg, amit az adófizetők pénzéből finanszíroznak... Azért vannak ott, hogy válaszoljanak a hozzám hasonló naív embereknek :D