ugrás a tartalomhoz

Tárhely rendelkezésre állásának tesztelése

Kérésre törölve 18. · 2010. Nov. 23. (K), 21.26
Sziasztok!

Van egy tárhely, amellyel sok gond volt az utóbbi időben. Áttértem egy fizetősre, de az lassabb volt. Jah, igen, ez amolyan félig fizetős, de ez most nem lényeg.

Azt szeretném, ha mielőtt beindítanám rajta az oldalamat, pár hétig tesztelném a rendelkezésre állást.

Azt csináltam, hogy adtam egy 5 perces cron.job-ot, ami lefuttatta a tárhelyen lévő CMS frissítését, abban a reményben, hogy amikor kimarad az 5 perc, vagy csúszik, akkor látszani fog, hogy éppen akkor nem volt elérhető megint a tárhely.

Aztán két nap után elemeztem a listát és volt olyan (ezen meglepődtem), hogy pár mp-cel korábban futott, 95%-ban pontosan, és volt pár mp-es késés is, illetve 1 kimaradás, tehát 10 perc lett belőle.

Nem akarom hosszabban, ha nem világos akkor később bővebben: ez nem tűnik jó megoldásnak, mert ha nem érhető el a tárhely, attól még a cron nem fog hibát jelezni a cms hibanaplójában, mivel akkor egyszerűen nem lesz bejegyzés. Végignézni több száz, sőt pár hét után több ezer bejegyzést... hogy hol van luk.

Ha exportálom a naplót és kiszedegetem belőle a cron futásokat, akkor ott időbélyegzők vannak, a szemnek kényelmesebb az óra:perc megjelenítés, persze konvertálhatnám... és csinálhatnék egy függvényt ami kiemeli a lukakat, késéseket.

Szóval olyan valami kellene, ami nem terheli a szervert, nem tűnik fel, de ránézésre azonnal, pl. grafikon formájában mutatja, ha kimaradás volt.

Javaslat?
 
1

Szolgáltatások

Poetro · 2010. Nov. 23. (K), 21.49
Van rengeteg szerver monitorozó szolgáltatás, illetve telepíthető program is. Csak keress rá arra, hogy Server Monitoring. Az egyik legelterjettebb ezek között a Nagios, és persze magának a szolgáltatónak is illene ehhez hasonló szoftver biztosítani, vagy legalább saját célra üzemeltetni. Persze proclub valószínűleg ennél sokkal többet tud a témáról.
2

Nem jó

janoszen · 2010. Nov. 23. (K), 22.11
Az alapvetően nem jó, ha nem működik a tárhely. Ergó ha észre veszed (többször is), akkor nem csak Te veszed észre. Persze simán lehet, hogy nem a tárhellyel van probléma, hanem a nettel (peering probléma két szolgáltató között, stb), de érdemes jelezni az ügyfélszolgálatnak. Ha nem javul meg 1-2 héten belül, akkor érdemes másfele nézelődni. Ha szeretnéd, mondok is javaslatot, de nem itt, hanem privátban.

Ha maradnál a szolgáltatódnál szólj, föllövök a virtuális gépemen egy Nagiost, ami percenként nézegeti az oldaladat és küld róla mailt, ha eltűnik az éterben. (Mifelénk meg igen ritkán van netprobléma, úgyhogy talán ez nem lesz gond.)
3

Kösz a segítséget. Nyomhatsz

Kérésre törölve 18. · 2010. Nov. 24. (Sze), 02.12
Kösz a segítséget. Nyomhatsz szolgáltatót privátban, bár már megvan a kiválasztott arra az esetre, ha innen el. Az utóbbi fél évben rengeteg ingyenest és néhány fizetőst is próbáltam. Már eléggé elegem van az az igazság. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz találni egy OK szolgáltatót.

Hogy is megy ez a virtuális gép dolog? Otthon van egy micsodád? És nem veszik észre majd, hogy pingeled, vagy mit csinálsz?

Én nem tudom feltenni a tárhelyemre, hogy teszteljen, vagy egy külső valami kell, ami azt játsza el, mintha mindig fel akarna menni az oldalamra?

Ha ez ilyen egyszerű, akkor a látogatószám növelést is ilyen könnyen kijátszák?
4

Nagios

janoszen · 2010. Nov. 24. (Sze), 08.28
Egyet fogok írni, amiről tudom, hogy működik, ezért merem is ajánlani.

Ami a monitorozást illeti, fölteszel a tárhelyedre egy check.php-t, ami kiír annyit, hogy OK. Ezt a Nagiosom percenként letölti és ha nem az van benne vagy nem sikerül, kiabál. A virtuális gép nem itthon van, hanem egy meglehetősen csúcskategóriás szerverparkban. (Részletek privátban, itt nem reklámozunk.)
5

Jöhet a privát. Azt a php-t

Kérésre törölve 18. · 2010. Nov. 24. (Sze), 11.40
Jöhet a privát.
Azt a php-t is ott küldöd?

Honnan fogom tudni az eredményt, megjelenik az én részemen is?
6

Privát

janoszen · 2010. Nov. 24. (Sze), 14.23
Írtam privátot.

Ha kiesés van, ír majd Neked egy mailt.
7

Tévedtem: azért nem ér semmit

Kérésre törölve 18. · 2010. Nov. 25. (Cs), 01.29
Tévedtem: azért nem ér semmit a cron futtatás és utána az eredmények analizálása, mert a cron-t futtató gép és a tárhelyem nyilván egy ugyanazon gépen (szerver) van, tehát lehet, hogy az működik, csak az internetről nincs kapcsolat és akkor a naplóbejegyzés szuper tökéletes lesz és nem derül ki, hogy volt-e leállás az internetről való elérhetőségben.

Jól látom?
8

Jól

janoszen · 2010. Nov. 25. (Cs), 09.33
Nagyonis jól. Mailben dobd át a domaint, berakom Nagiosba és akkor öröm és bódottá.