ugrás a tartalomhoz

Állandó domain a webszervernek saját hálózaton

engineer · 2009. Dec. 29. (K), 18.18
Wampservert futtatok a hálózatom egyik gépén, így a a hálózatban lévő többi gép is böngészheti a webszerveren lévő tartalmat. Ehhez a webszervert futtató gép IP címét kell a böngészőbe írnom, amit nem olyan könnyű megjegyezni, és olykor (áramszünet esetén) még meg is változik.
Domaint is rendelhetek hozzá a windows/system32/drivers/etc/hosts fájlban, így az IP címet már nem kell megjegyeznem, viszont ez esetben minden kliens gépen módosítanom kell az említett fájlt. Az IP cím változása esetén azonban így sem elérhető a szerver.

Amit szeretnék az az, hogy:
1. Olyan IP címet adhassak a webszervert futtató gépnek, ami áramszünet esetén sem változik meg (tehát nem oszt neki új IP-t a router), vagy valami IP cím követést kéne megoldani, amit nem tudom hogy lehet-e.
2. Szeretném megoldani, hogy az általam kitalált domaint ne kelljen minden kliens gépen az adott IP-hez rendelnem, hanem azt magától megtalálják a kliens gépek valamilyen adatbázis alapján, ahogy ez az interneten is működik.

Ha valaki ezekben tudna nekem segíteni, az hosszú évek homályos tudatlanságát oszlatná el a fejemből, nagyon hálás lennék neki.

Előre is köszönök minden hozzászólást.
 
1

válaszok:

a.d.a.m · 2009. Dec. 29. (K), 19.13
1. állíts be fix IP címet a szerveren (ha jól emlékszem XP, igaz?). Ugyanez megoldható a routerből is.
2/a. domain ügyben nézz szét itt, vagy keress. A dyndns-t valószínűleg be tudod majd állítani a routerben.
2/b. ha jól értem belső hálózaton szeretnéd használni a szervert, ebben az esetben - ha emlékezetem nem csal - megoldás lehetne egy virtual host hozzáadása az apache-hoz, bár abban nem vagyok biztos, hogy kézi IP feloldás nélkül működik-e a dolog (ahogyan fent írtad), vagy ebben az esetben szükséges lenne egy DNS szervert is telepítened. Esetleg ez ügyben valaki tudna tanácsot adni?
2

2

janoszen · 2009. Dec. 29. (K), 23.45
2/b-hez annyi kiegészítőt, hogy az Apache configban nem kötelező megadni, hogy milyen IP címre jöjjön a kérés, beírsz egy csillagot és kész. Ellenben nem javaslom, hogy bármiféle XP-t komoly előkészületek nélkül kitégy a netre, mert az szinte garantálja, hogy előbb utóbb be fog jönni valami, aminek nem kellene.

Általában azt szokták csinálni, hogy vesznek egy domaint és annak a www rekordját CNAME-el egy dyndns-es címre irányítják. Ez működik, hiszen a CNAME-nek nincs TTL-je, ezért a DynDNS-es rekord lesz érvényes. Alternatívaként fizethetsz a DynDNS-nek is, akkor ők megoldják házon belül.
3

IP cracker

S3RI0US · 2009. Dec. 30. (Sze), 11.26
Neked szerintem a legegyszerűbb megoldás egy IP cracker lenne. Ebből tonnaszám találsz a neten. Ezzel te tudod magad beállítani a kívánt IP-t.
4

???

janoszen · 2009. Dec. 30. (Sze), 12.40
Ez egész pontosan mi akarna lenni?
6

Az IP crackerrel bármikor

S3RI0US · 2009. Dec. 30. (Sze), 16.16
Az IP crackerrel bármikor beállíthatod mi legyed a géped IP címe. Tehát áramszünet után csak annyit kell tenni, hogy az előző IP címre visszaállítja a gépet.
7

Mi?

janoszen · 2009. Dec. 30. (Sze), 16.32
És ez egészen pontosan hogy akar működni? Beállítasz magadnak egy tetszőleges IP címet és azzal mész ki a netre és még működni is fog? Ez ugye nincs komolyan gondolva?
8

De ez teljesen komoly. Tiszta

S3RI0US · 2009. Dec. 30. (Sze), 17.14
De ez teljesen komoly. Tiszta biztonság c(:
10

Nevetséges

janoszen · 2009. Dec. 30. (Sze), 21.13
Valamit nagyon félreérthettél, ugyanis ez így nem működik. Már csak azért sem, mert a szolgáltatód olyan csomagokat, amik nem az általa Neked kiosztott IP címről jönnek, eldobja az első ponton. Visszafele pedig oda sem talál hozzád a csomag, mert a routing szabályok szerint nem a Te szolgáltatódnál van.

Ja és ha ez működne, akkor mi történne, ha ketten ugyanazt az IP címet írnák be a szuper mindent tudó programba?

Az egyetlen dolog, ami működhet, az egy proxy, de az is csak a kifele menő forgalmadat irányítja át, szervert nem tudsz futtatni rajta.

Szerintem, nézd meg, hogy nem vírusos-e a géped és mielőtt ilyen tanácsokat osztasz, olvass utána az Internet működésének, mert amit állítasz az úgy ahogy van, marhaság.

Szerk: adj egy linket és megnézem Neked, hogy mit csinál a nagyszerű szoftver.
5

Én csak arra lennék kivancsi...

echo · 2009. Dec. 30. (Sze), 14.00
Sziasztok!

Arra lennék kiváncsi, hogy egyáltalán a routernek statikus ip cime van? Mert ha igen onnantól kezdve vlsz. gyerekjáték. Ha a routernek statikus ip cime van akkor beallitod a friss, ropogós új domaint a router ip cimére és netalán egy portot is megadsz pl. 123.123.23.1:3456, és azt a 3456 portot átirányitod ( port forwardingolod ) a te helyi webszervered statikus ip cimere, amit egyszerű beallitani, eleg ha Obtain ip automatically helyett beallitasz manualisan egyet, pl. 192.168.1.15 vagy 10.0.0.15.
De ha szabadon használhatod a 80-as portot erre akkor nem kell átállitani a fogadási portot a wampban - de jobb ha masikat teszel, biztonságosabb.

Javitsatok ki ha tévedek, kérlek. És bocs a "konfúz" fogalmazásomért, fáradt vagyok még. :)
9

nem fix

a.d.a.m · 2009. Dec. 30. (Sze), 21.00
nem fix az ip, már ahogyan én a kérdező szavaiból kivettem:
Ehhez a webszervert futtató gép IP címét kell a böngészőbe írnom, amit nem olyan könnyű megjegyezni, és olykor (áramszünet esetén) még meg is változik

De úgy gondolom ebben az esetben is ugyanígy megoldható az ingyenes domain hozzárendelés (ez a mai routerek többségében beépített és vannak egész jól kinéző hostnevek is), utána csak port forwarding és kész is. Ennek hálózaton belül is működnie kellene.

Egyébiránt egyetértek proclubbal, az XP nem erre való.
11

fussunk neki még egyszer...

engineer · 2009. Dec. 30. (Sze), 21.16
A webszervert nem az internetről szeretném elérni, csak a hálózat többi számítógépéről.
A port forwarding tudom mi, de szerintem nem oldja meg a problémát.
A dyndns-nek szerintem nem sok köze van a dologhoz, mert az nem az én hálózatomon megy.
A virtual serverről azt se tudom micsoda. :)

A hálózatom nem is kapcsolódik az internethez.

Az az IPcracker (ha találok és müködik is) vagy egy fix IP beállítás megoldás lehet az 1. problémára, bár nem tudom azt se hogy állítsak be fix IP címet a gépemre a routerben.

A 2. problémára szerintem a DNS szerver telepítős dolog lehetne megoldás, de ahhoz még nem érkezett hozzászólás.

Azért megfogalmazom még egyszer, hátha nem volt érthető teljesen.
Saját hálózaton müködik a webszerver, és a hálózat gépei számára szeretném elérhetővé tenni belső hálózaton müködő domain név használatával. (mint a hosts fájl átírásával, csak nem kliens oldalon akarom megoldani, hanem szerver oldalon, vagy a router beállításával.)
12

Fix IP

janoszen · 2009. Dec. 30. (Sze), 21.45
Az oprendszeredben állítasz magadnak egy fix IP címet abból a tartományból, amiben a DHCP is megy. A DHCP-t meg bekorlátozod, hogy 1-100-ig osszon IPket, fölé teszed a szervert.
13

a beállítás

a.d.a.m · 2009. Dec. 30. (Sze), 23.38
ld. itt, csak neked "A következő IP-cím használata" pontot kell jelölnöd és megadni az adatokat.
Ami a domain dolgot illeti, az XP nem nagy barátja az ilyesminek, szerintem ott marad a kézi beállítás. Ha mégis küszködni szeretnél, javaslom a bind-et.
14

Hostnév

janoszen · 2009. Dec. 30. (Sze), 23.49
Az a lehetőség még mindig megmarad, hogy a gépet a nevével szólítsd meg. Alternatívaként vehetsz egy domaint és annak aldomainjében privát IPket határozol meg. Ugyan nem túl kultúrált megoldás, de működik.
15

nem megoldás

a.d.a.m · 2009. Dec. 31. (Cs), 00.53
a domain vásárlás itt nem megoldás, hiszen belső hálózaton az internettől izoláltan működteti a szervert. Ezért is gondoltam saját névszerverre, bár szerintem felesleges ilyesmivel vesződni, viszont a gépnevet érdemes megpróbálni.De ez működni fog webszerverrel is? Mert az egyéb megosztásoknál bevált módszer, de még sosem láttam az ilyesfajta használatát.
16

Persze

janoszen · 2009. Dec. 31. (Cs), 12.52
Persze, hogy fog működni, hiszen ha mondjuk megpingeted, akkor is föloldja IP címmé a nevet.

Szerk: ok, kicsit nem figyeltem oda. Szóval ha a gép hálózatilag elérhető a belső hálóból, akkor nincs probléma. Ha nem érhető el, akkor vagy VPN tunnelt kell húzni, vagy ki kell vezetni a netre a gépet. De minden esetben valamilyen hostnévvel el kell tudni érni, ami visszavezetődik a domaines problémára. Vagy vesz egy domaint hozzá vagy beconfol statikusan egyet a hosts fájlokba.
17

a beállítás...

engineer · 2010. Jan. 1. (P), 12.00
Szóval ha a TCP/IP tulajdonságainál fix IP-t adok meg akkor a router nem fog neki mindig új IP-t osztani. Így van ugye?

Ami alatta van hogy "A következő DNS kiszolgálócímek használata" - az annak van köze ahhoz ha saját DNS szervert telepítek?
A többit sajnos nem értetem, de ha ez megoldaná a 2. problémát, akkor megkérdezném hogy lehet ilyet csinálni? Mi az a bind?

Bocs ha értetlennek tűnök, de tényleg nem értek nagyon az ilyen dolgokhoz.
18

Igen

janoszen · 2010. Jan. 1. (P), 19.01
Igen, ha beállítasz fix címet, akkor nem fog újat osztani mivel nem is kér.

A DNS szerver más kérdés. Ha normálisabb routered van, akkor megmondhatod neki, hogy a fix géped címét ossza ki DNS szervernek és akkor ott be tudsz iktatni bármilyen hostnevet. A bind pedig az a szoftver, ami ezt megvalósítja Neked.

Viszont ha nem nagyon értesz hozzá, akkor kérdés, hogy ezt meg tudod-e csinálni, hiszen a bindet föl is kell konfigurálni. Szóval tanulni, tanulni, tanulni.
19

akkor már csak 1 kérdés...

engineer · 2010. Jan. 2. (Szo), 16.17
Van valami jó link ahol ezt a bind-et letölthetem ill. bele"tanulhatok"?
Nem gond ha nincs, akkor majd keresek...

U.I.: Köszi a segítséget.
20

DNS

janoszen · 2010. Jan. 2. (Szo), 19.26
Először a DNS rendszer működését guglizd össze. Menet közben sok BIND-ra írt példával fogsz találkozni.