ugrás a tartalomhoz

jQuery Spritely

Joó Ádám · 2010. Már. 26. (P), 11.40
Animált sprite-ok jQuery bővítménnyel
 
1

Játék

janoszen · 2010. Már. 26. (P), 12.53
Játéknak jó, de azért komoly weboldalon inkább ne. A fölső banner animálása annyira durván elkezdett CPU-t zabálni, hogy kénytelen voltam becsukni, nem volt lehetőségem végig olvasni.
2

Játék

Poetro · 2010. Már. 26. (P), 13.07
Pedig komolyabb játékoknál is használják ezt a technológiát, főleg mivel animált PNG még nem igazán támogatott, viszont az animált GIF-ek pedig nem tudnak alpha transparency-t. Azaz ha valami olyan animációt akarsz, hogy mondjuk egy háznak füstöl a kéménye, és a háttér pedig részben látszik, akkor marad ez a megoldás. Akartam videót mutatni, de az oldal épp nem elérhető, majd ha az lesz, csinálok egy screencast-ot belőle.
Mondjuk az is fontos, hogy milyen böngészőben milyen a terhelés. Például a legújabb Operában igencsak alacsony, köszönhetően az új JavaScript motornak, és a hardveresen támogatott megjelenési rétegnek.
3

Firefox

janoszen · 2010. Már. 26. (P), 13.20
Hát a Linuxos Firefoxom igencsak összecsinálta magát. Majd megnézem Windows alól is, de ennél még a Flash is jobb.
5

Windows alatt ...

Max Logan · 2010. Már. 26. (P), 13.24
... FF 3.6.2-vel egy Intel E6500-as procival és 2 GB RAM-mal több esetben megakad az animáció. Szóval nem hoz egyenletes teljesítményt a megoldás.
13

Chrome

Ustak · 2010. Már. 26. (P), 23.32
és Ubuntu 9.10 Karmic teljesen normálisan viszi, icipici laptopomon.
Ötletes!
Üdv:
Gábor.
16

Opera

janoszen · 2010. Már. 28. (V), 21.28
Opera alatt tök simán ment Linuxon is, tehát nem az X szerver hanem a FF JS engine hibája. Na majd ha jön a hardveres gyorsítás. Csak nehogy ATI videókártyája legyen szerencsétlen Linuxos felhasználónak.
18

ATI

Joó Ádám · 2010. Már. 28. (V), 22.32
Csak nehogy ATI videókártyája legyen szerencsétlen Linuxos felhasználónak.


Mert? Legalábbis az asztali gépemen már jó tavaly is volt hozzá valami támogatás Ubuntun.
4

Nem az elv ...

Max Logan · 2010. Már. 26. (P), 13.22
... a megvalósítás a probléma. Már többször írtam, a HTML és CSS nem erre való. Ha ilyet akarnak, akkor arra tessék technológiát kifejleszteni, nem megerőszakolni a HTML-t, mert a HTML és CSS dokumentumok leírására való ...
8

Ha valaki szabványos

tgr · 2010. Már. 26. (P), 15.16
Ha valaki szabványos technológiát akar, az SVG-t pont erre találták ki.
10

Aha

Joó Ádám · 2010. Már. 26. (P), 17.31
IE9-ben már lesz is…
14

A linkelt könyvtár azt

tgr · 2010. Már. 26. (P), 23.39
A linkelt könyvtár azt állítja, hogy IE6-ig kompatibilis visszafelé. Gondolom, IE-n VML-lel varázsolnak valamit.
17

+1

janoszen · 2010. Már. 28. (V), 21.30
+1, láttam SVG-vel gyönyörű szép realtime grafikonrajzoló alkalmazást szaggatásmentesen és rettenetesen kevés rendszerigénnyel futni. A saját monitorozó cuccaimat át is akarom írni rá.
6

Játékszer

Max Logan · 2010. Már. 26. (P), 13.31
Proclub szerintem úgy értette, hogy játszadozni jó ez, de éles használatra egyszerűen alkalmatlan, főként a JS motorok teljesítménykülönbsége miatt (amit meg még jól megkever a szgépek egyébként sem egységes teljesítménye -- ez kb. az a szitu, hogy miért érdemes PC helyett konzolon játszani; adott géptípus, mindenkinél ugyanúgy működik a játék; azonos hardver, azonos szoftver -- az más kérdés, hogy pl. RTS-t játszani konzolon hülyeség, de ez már nagyon off).
9

+1

zzrek · 2010. Már. 26. (P), 15.20
De azért örülök, hogy már létezik olyan gyors böngésző amelyikkel lehet ilyet is játszadozni. És ha már a legtöbb böngésző olyan gyors lesz....
(Megaztán addig persze lehet a böngészőt, mint követelményt is megadni, végülis ezek csak játékok, aki ilyet rak fel, olyanok számára teszi, akik fel tudnak tenni maguknak másik böngészőt is)
7

animgif

zzrek · 2010. Már. 26. (P), 15.14
Az animgifet is ki lehet tenni opacityvel, lehet kettőt-hármat is egymás tetejére, és akkor már fokozatos átmenetet is lehet létrehozni. Kíváncsi lennék melyik eszi jobban a procit.

(Melyik az a "komolyabb" játék, amelyik ilyet használ? Ha tudsz ilyet, belinkelhetnéd, kíváncsi vagyok rá, köszi!)
11

Példa

Poetro · 2010. Már. 26. (P), 18.08
Sikerült csinálnom egy screencast-et belőle.
12

állat

zzrek · 2010. Már. 26. (P), 19.02
Szép! Először az jutott eszembe, hogy mi ferdítette el őket, hogy nem flashsel csinálták meg, aztán rájöttem: biztosan olyan kütyüre készült, ami nem támogatja. Így már érthető...
15

Nálam is szaggat

nevemrock · 2010. Már. 27. (Szo), 09.05
Néhány hete találkoztam én is ezzel a pluginnel.
Nagyon tetszett, de Ubuntun nálam is szaggatott (A madarak néha lefagytak mint windoz).
Ez az egyetlen ok, amiért ódzkodok tőle. Pedig érdekes p()vakításnak tűnik. Jöhetnek a C64-es JS game-ek (Amik már jöttek).