CSS tömörítés YUI Compressorral
Sasvári József CSS strukturálási jegyzetéhez érkezett hozzászólások között igen jól körvonalazódott az a felismerés, hogy sokan – noha a közösség nem feltétlenül hű reprezentációja az aktív webfejlesztőknek – még mindig úgy törekednek a stíluslapok szerkesztésére, hogy az kompakt legyen, módszertanukban nem tesznek különbséget a forrásfájlok írása és azok későbbi felhasználásra szánt formátuma között. Egyszerűen csak lehet, hogy nem ismerik a YUI Compressort.
A CSS kód szerkezeti felépítése leginkább a szerző szájízére hagyatik, mindazonáltal a későbbi munka végett érdemes azt úgy tagolni, hogy könnyű legyen benne a módosítás, alkalomadtán áttekinthető legyen egy külső fejlesztő számára is. Az utóbbi hónapokban én odáig merészkedtem, hogy noha az elnevezési konvenció nagyban segíti a kód megértését, rendre bőséges széljegyzetekkel, kommentekkel fűszerezem a forrást, hogy támpontot adjak a későbbiek számára magamnak, hogy mit miért, és miért úgy alkalmaztam. Már-már rendszeres bevált gyakorlat nálam, hogy a helykitöltés (padding) és keret (border) értékekkel csökkentett szélesség mellett megjegyzésben meghagyom az eredeti width-et is.Mindezek persze olyan információk, amelyekre nincs szüksége a böngészőnek ahhoz, hogy az elvárásainknak megfelelő megjelenést produkálja, hovatovább szűk sávszélesség mellett, mondd, nem is akarod, hogy felesleges strófákkal terheljem a vonalad.
A YUI Compressor a Yahoo mérnökeitől származó, hagyományosan a JavaScript forrás zsugorítás problematikájára született eszköz, a 2.0-s verziótól kezdve azonban CSS tömörítési képességgel is felvértezték. Természetesen nem veszi fel és nem is akarja felvenni a versenyt a gzippelt tartalmakkal, mindazonáltal semmi okunk sincs rá, hogy felesleges adatokat küldjünk a kliens felé, ráadásul a Compressorral tömörített CSS gzippelve lényegesebb kisebb fájlméretű.
A példa kedvéért lássuk a Weblabor egyik CSS állományát önmagában, YUI Compressorral tömörítve, majd mindkét esetben gzippelve:
Az eszköz erőssége (amely egyben a korlátja is lehet), hogy helyi gépen fut, és kitűnően összeköthető az általunk használt fejlesztői környezet CSS publikálási funkciójával.
■ A CSS kód szerkezeti felépítése leginkább a szerző szájízére hagyatik, mindazonáltal a későbbi munka végett érdemes azt úgy tagolni, hogy könnyű legyen benne a módosítás, alkalomadtán áttekinthető legyen egy külső fejlesztő számára is. Az utóbbi hónapokban én odáig merészkedtem, hogy noha az elnevezési konvenció nagyban segíti a kód megértését, rendre bőséges széljegyzetekkel, kommentekkel fűszerezem a forrást, hogy támpontot adjak a későbbiek számára magamnak, hogy mit miért, és miért úgy alkalmaztam. Már-már rendszeres bevált gyakorlat nálam, hogy a helykitöltés (padding) és keret (border) értékekkel csökkentett szélesség mellett megjegyzésben meghagyom az eredeti width-et is.
#elem {
width: /*720*/698px;
padding: 10px;
border: 1px solid #abc;
}
A YUI Compressor a Yahoo mérnökeitől származó, hagyományosan a JavaScript forrás zsugorítás problematikájára született eszköz, a 2.0-s verziótól kezdve azonban CSS tömörítési képességgel is felvértezték. Természetesen nem veszi fel és nem is akarja felvenni a versenyt a gzippelt tartalmakkal, mindazonáltal semmi okunk sincs rá, hogy felesleges adatokat küldjünk a kliens felé, ráadásul a Compressorral tömörített CSS gzippelve lényegesebb kisebb fájlméretű.
A példa kedvéért lássuk a Weblabor egyik CSS állományát önmagában, YUI Compressorral tömörítve, majd mindkét esetben gzippelve:
YUI Compressor nélkül | YUI Compressorral | |
---|---|---|
Gzip nélkül | 35K | 25K |
Gzippelve | 7,2K | 5,7K |
Az eszköz erőssége (amely egyben a korlátja is lehet), hogy helyi gépen fut, és kitűnően összeköthető az általunk használt fejlesztői környezet CSS publikálási funkciójával.
régóta
0px
nincsbenne :P
A ludas
csstidy
[szerkesztve]
a bejegyzesben szereplo css fajlt maximumra optimizalva vele:
Input: 36.727KB, Output:23.315KB, Compression Ratio: 36.5% (-13412 Bytes)
Amiben a csstidy más
font-weight
tulajdonságok értékeit számban vett megfelelőikre cseréli (nem is tudtam, hogy van ilyen). Ez valóban ügyes, néhány bájtot spórol rajta.Ebből:
Azert
nagyon is számít
Üdv,
Felhő
Persze,
Eletkeptelen felteves
Nem
Nem hasznalok semmilyen mobil kapcsolatot, nem nagyon fordulok elo 64kbit kapcsolat elott.
Termeszetesen munkahelyen tobbedmagammal hasznaljuk a netet (100 - 150 ember)
Termeszetesen masra is hasznalom.
Ahogy a masik hozzaszolasmban irtam, a statikus elemeket - altalaban - cacheeli a bongeszo (esetleg proxy), igy ezeknek a letoltese nem okoz nagy mertekeu plussz terhelestm, ezert vettettem fel a felvetesem.
első benyomás
Üdv,
Felhő
cache
css és js késleltet mindent
A több fájl összefűzése a cachelt esetre is jó hatással van, ugyanis cache esetén és megy minden lekeréskor egy ellenőrzés a szerver felé.
@import
http://weblogs.mozillazine.org/hyatt/archives/2004_05.html#005496
http://developer.yahoo.net/blog/archives/2007/07/high_performanc_4.html
ill. High Performance Web Sites by Steve Souders Rule-5
üdv Csaba
a JS-t inkább alulra
Üdv,
Felhő
szkriptbeszúrás
Csaba
defer
csak IE alatt, de ott se jól
üdv Csaba