ugrás a tartalomhoz

Web 2.0 workshop, 2007. január 20.

Bártházi András · 2006. Nov. 27. (H), 22.55
Örömmel teszem közzé, hogy jövő év január 20-án, egy szép szombati napon Web 2.0 workshopot tartunk. Az esemény rendezője Palócz István és jómagam leszünk, várhatóan egy egésznapos, gyakorlat központú, barátságos és interaktív rendezvény lesz a végeredmény. Az előadókat tekintve jelenleg négy fő a létszám, aki úgy érzi, hogy szívesen előadna, várjuk a jelentkezését. Honlapot még nem készítettünk a workshophoz, de ami késik, nem múlik.

Az utóbbi hónapokban fokozottan igaz, hogy hazai szinten is jelentős kereslet mutatkozik JavaScript fejlesztőkre, akik AJAX-ot felhasználva képesek felépíteni egy komplex webalkalmazást. Bevállt a korábbi jóslatom, s a JavaScript, illetve az AJAX programozó néven emlegetett munkakör egy külön kérdés lett a szakmai interjúkon, s 3-4 olyan munkát is tudok, ahova szívesen felvennének ebben a témakörben programozót, korrekt fizetéssel. A hiány viszont nagy.

Ennek kapcsán gondoltuk úgy, hogy jó lenne egy kis tudást átadni ezen a téren, s rádöbbenteni (aki még nem döbbent volna rá) a hazai fejlesztőket arra, hogy a Web 2.0 néven emlegetett valami mögött nem csak szép szavak és nagy álmok, hanem gyakorlati technológiák is állnak, attól függetlenül, hogy az egész Web 2.0 lufi jelensége-e, vagy nem. A Web 2.0 fejlesztők felé érdekes része ugyanis olyan megoldásokat és feladatokat ad a webfejlesztőknek, melyek egy alkalmazás használhatóságát javítják, barátságosabbá, gyorsabbá, funkciógazdagabbá teszik, tehetik a felhasználói élményt.

Mint a bevezetőben is említettem, konkrét, gyakorlatias és interaktív workshopokat szeretnénk főként tartani. Az előadói listán jelenleg Palócz István, Fekete Ferenc, Török Gábor és jómagam szereplünk, a JavaScript függvénykönytárakról, fejlesztőeszközökről, filozófiáról, a Railsről, a Djangoról és talán a Drupalról is szó fog esni, arról, hogy hogyan lehet segítségükkel webalkalmazásokat, közösségi oldalakat összeállítani, illetve hogyan lehet egy jobban működő alkalmazást készíteni - hatékonyan.

A konferenciára a belépődíj 9 900 Ft lesz, azonban díjmentesen jöhetnek az előadók, illetve a villámelőadók is. Ez utóbbiról még nem esett szó: szigorúan 5 perces (vagy rövidebb) előadások megtartására is szívesen várunk jelentkezőket, ahol az előadó ebben az időkeretben bemutathatja az általa írt alkalmazást, annak technikai érdekességeit, megoldásait, s hogy hol, hogyan készítette el, vagy akár egy konkrét trükköt, érdekességet is. A villámelőadások száma limitált, és szűrni is szeretnénk az ide jelentkezőket, így a gyors jelentkezők mindenképpen előnyt élveznek.

Összefoglalva: mindenki vésse fel a naptárába: január 20, szombat, Web 2.0 workshop. Ha valaki előadni szeretne, akkor pedig várjuk a jelentkezését!

A konferenciára hivatalosan jelentkezni a konferencia weblapjának indulása után lehet (be fogjuk jelenteni), de addig is szívesen veszünk jelentkezéseket résztvevőnek, előadónak (témajavaslattal) a web20-kukac-conf-pont-hu címen, illetve ötleteket, javaslatokat, észrevételeket, kérdéseket és hasonlókat itt, illetve szintén az előbbi email címen.
 
1

kár hogy 10e

Anonymous · 2006. Nov. 27. (H), 23.19
Nincs diákkedvezmény vagy ilyesmi a csóró egyetemistáknak? :(
2

Adj elő!

Bártházi András · 2006. Nov. 28. (K), 00.05
Aki villámelőadást tart, az ingyen jöhet - ez elég nagy kedvezmény, nem? :) Van téma bőven, amiről szót lehet ejteni, beszéljük meg, készülj föl egy ilyenből, és meglesz az a kedvezmény. Bár véglegesnek még nem mondanám ezt a döntésünket (beszélni fogunk róla házon belül), de a jelenlegi állapot szerint a válasz az, hogy nem.
3

hát nemtom...

virág · 2006. Nov. 28. (K), 07.23
10e ft sok... Még annak is aki keres. Egy olyan témáról főképpen ami szerintem nagyrészt mondvacsinált (web 2.0 - hajam is égnek áll ettől :D leginkább egy árajánlatban mutat jól, amit a fejlesztő cég ad ki becserkészendő ügyfeleknek...) és egy olyan JS-es "technikáról", ami a netről simán megtanulható(ajax) és a többi is, ami inkább szemléletbeli "másság". Állást pedig bárki talál aki jó szakember. Ingyen is :) De persze, akit érdekel és szeret "workshopolgatni" és konferencián ücsöröni annak bizti megéri :)

http://www.oreillynet.com/pub/a/oreilly/tim/news/2005/09/30/what-is-web-20.html

:)
4

Beginning JavaScript (with DOM Scripting and AJAX)

toxin · 2006. Nov. 28. (K), 09.00
hamár könyvajánló :) :
Beginning JavaScript (with DOM Scripting and AJAX)
http://www.beginningjavascript.com/

ajánló nélkül mivel csak a 110oldal magasságában járok, ezmeg bő 450oldalas :) . Ezt még ki kell egészíteni a prototype+scriptacoulous, YUI ismeretével. Prototype-ról elvileg lesz egy könyv csak kérdés, hogy mikor? (a másik fő kérdésem most FireBug 1.0 mikor, kedves Jézuska/Mikulás/Télapó/és krampuszok és Joe Hewitt hallod/játok ? :)) )

üdv t
22

nem megy

toro · 2006. Nov. 29. (Sze), 14.45
toxin, ez a link nem megy
5

te is félreérted az "AJAX" programozót

Bártházi András · 2006. Nov. 28. (K), 10.47
Örülök a hozzászólásodnak, bár már párszor szerintem leírtam a gondolataimat itt a Weblabor hasábjain is. Az AJAX programozó, webalkalmazás fejlesztő kifejezés jóval többet takar, mint azt első pillantásra gondolja az ember, és hozzászólásodban is félreértelmezéssel találkozom. Pont ez a célja ennek a workshopnak, hogy kicsit beszéljünk róla, és akit érdekli a téma, az használható megközelítést, gondolatokat, ismereteket kapjon.

Az AJAX néven futó konkrét technika elsajátítása 1 perc, ebben igazad van. A helyesen használata, alkalmazások építése segítségével az viszont egy összetett tudás. A 3-4 álláslehetőséget komolyan gondoltam, ha úgy érzed, hogy ezzel a tudással rendelkezel, akkor máris passzollak az ügyfeleim felé boldogan, mert én meg nem bírom a munkákat :). Olyan alkalmazásokról beszélünk, mint a GMail, a Netvibes, a Liligo.

A "web 2.0" kifejezéstől álljon nyugodtan a hajad az égnek, de mint láthatod, erről egy szót sem írtam eddig. A lényeg, és ez szerintem nagyon fontos, és a magyar webfejlesztők nagyon le vannak maradva ezen a téren: ha a webalkalmazások filozófiájának, a JavaScript mélyebb ismeretének a szükségességét nem ismered fel a jelen és jövőbeni piacon, akkor egy egyre növekvő részből zárod ki magad. Ugyanazt látom megismétlődni, mint a CSS elfogadása, elfogadtatása terén: a hazai megjelenéskor heves tiltakozás, jó nekem a jól bevált táblázat megközelítés, minek tanuljam meg ezt, majd lassan átmegy a jajjdejóezbe, és utána pedig elfogadott megoldáshalmaz lesz, kivéve pár embert, aki még ma sem érti, mire jó ez a CSS, és jól megvan a táblázataival.

Nem állítom, hogy a workshopon el fog hangzani, hogy hogyan fejlesszünk GMail-t, de az, hogy mire kell figyelnünk, hogyan működhet a dolog, az remélem, hogy igen.

http://webizen.hu/2006/07/27/mi-az-a-web-20/ -> az utolsó nagyobb bekezdésemet ajánlom számodra, melyben egy mondat a fejlesztőkről szól. Hype, nem hype, tökmindegy, a fejlesztők felé egy új megoldások halmaza, amit vagy elsajátítanak, vagy pedig lemaradnak a web fejlődéséből.
6

nem drága

Baranyai László · 2006. Nov. 28. (K), 10.58
Ezen a ponton nem értünk egyet. Mennyit keres egy programozó? Mennyiért lehet eladni a megrendelőnek egy Web2.0 alkalmazást? Gondolom mindkettő 10eFt felett van. Bevallom én például nem azért járok szakmai konferenciákra, mert a teremben fűtenek és nem esik rám az eső. Elsősorban kapcsolatépítés és az ötletek megosztása, megvitatása, a tanulás hajt. Ez persze én vagyok. Aki nem akar, ne menjen el.
7

de drága + csak divatos maszlag:)

virág · 2006. Nov. 28. (K), 12.23
De igen az. Szerintem. Kapcsolatot építeni? Arra tényleg jó lehet, valószínű, hogy ez is a fő cél (kimondatlanul is, vagy kimondottan?), csak Web 2.0. reklámszlogennal van tálalva, mert ez most menő. Engem nem zavar, félre ne érts, arra költöd a pénzed ami neked jó! Csak engem ne etessenek a web kettő pont nulla dumesszal :))) És ha zavar akkor is megpróbálom elmondani a véleményet. :) Szal nem kell indulatoskodni, csak eltér a véleményünk! Sok sikert a konfhoz, remélem bejön!
8

Egyiket sem gondolom

Dualon · 2006. Nov. 28. (K), 12.36
Szerintem egy komoly keretek közt működő cég, vagy akár magánvállalkozó költségei közt a 10e forint kb. a telefonszámlát sem fedezi. Persze, éhező, zsíros hajú egyetemistaként (na jó, csak éhező, mint én?:) nem egyszerű előteremteni, de azért ma 10e forint nem nagy pénz.

A web 2.0, mint maszlagról meg azt gondolom, hogy persze, óriási hype lett, meg fújják, amennyire csak bírják, de van kézzel fogható technikai és szemléletbeli (!) jellemzője is. Ezek közül számos összeszedhető a netről, a legtöbb tapasztalatból is, de ha valaki normálisan csinálja a bizniszt, akkor jobban megéri neki kifizetni 10 Mátyást azért, hogy egyszerre, gyorsan megkapjon egy csomó mindent - jobban jár (anyagilag is), ha a keresgélés, szennyszűrés helyett fennmaradó időben dolgozik.
9

:)))

virág · 2006. Nov. 28. (K), 13.13
Persze, 10e ft nem nagy összeg, de attól függ, hogy:

- mire
- kinek

van 10e forintom, csak nem erre. Nem kell bizonygatni nekem, hogy mi mennyit ér és mennyit áldoz erre vagy arra egy cég. pl. épp egy továbbképzésről írok, amit a cégem fizet, eléggé sokba kerül egy személyre, de megéri, mert egy komoly dolog és bár meglepődtem rajta (hazai viszonyokhoz szokván), de színvonalas is.

A web 2.0 - is biztosan megéri valakinek... Elmondják rajta, hogy ez már egy másik világ, küldenek egy űrlapot és nem lesz oldal újratöltés. Fúha, mondja majd a hallgató, ez ám a nagy dolog. És még akkor nem is hallott arról, hogy vannak blogok, amik interaktívak!!! Sőt a Wiki-ket kéz a kézben szerkeszthetik!! és van RSS-is! Sőt van Web 1.0-is, ami semiképpen nem "barátaságos URL-es" és sok fránya statikus oldal, Ajax-nélkül...Ugyan.

Nincs nekem ezzel semmi sok bajom, csak annyicska, mint az ún. "Ajax programozó" fogalommal. Egyszerűen nem létezik, kitaláció. Szappanreklám, sőt még az se. Kicsit hazug feelingje van, de télleg hagyom, nem írok többet erről, mert nem érdekel, akinek ez jó csinálja csak...
10

Meglep, hogy ezt tartod web 2.0-nak

Dualon · 2006. Nov. 28. (K), 13.47
Épp a hype részét írtad le a Web 2.0-nak, amiért valóban kár lenne fizetni. Meglep, hogy ezt tartod a kézzelfogható résznek, pedig a lényeg a divat és az ironizálás :) mögött van.

Andrásékról feltételezem, hogy nem a Wikiről fognak bevezető jellegű előadást tartani.
11

pesszimizmus != csökönyösség

Táskai Zsolt · 2006. Nov. 28. (K), 14.13
ennyire egyoldalú hozzászólást még nem írtál itt, ennyire korlátoltat se, azt kell mondjam. András leírta világosan, mi a lényeg: használható {szünet} webes {szünet} alkalmazásokat {szünet} kell fejleszteni. ehhez most van egy jobb eszközkészlet. talán. meglátjuk. tanuljuk.
12

:)))

virág · 2006. Nov. 28. (K), 14.44
Nem is ezzel van a gond (kösz a korlátoltat, én nem foglak annak nevezni, pedig lehet, hogy nem én vagyok az aminek neveztél, hanem teljesen más...). Szerintem aki akarta megértette amit írtam, aki nem az nem. Én napi szinten programozok, Ajaxot is, asztali alkalmazásokat is, webeseket is. Lassan 15 éve. Szal legyen ez a mentségem... Imádom az új technológiákat, mindig szerettem kísérletezni, korlátotl még soha nem voltam. Köszi... A legrosszabb ebben, hogy úgy érzem igazam van, de felesleges mondani, mert hülyének néznek miatta. "Meztelen a király." Mindegy... Legyen Web 2.0...
13

re

toxin · 2006. Nov. 28. (K), 15.08
részemről szivesen végigülnék olyan előadásokat, amik a

http://www.bindows.net/ vagy a
http://www.openlaszlo.org/ vagy a
http://tibco.com/index.html vagy a


stb.-ről szólnak , szóval és hajrá :)

üdv t

de ha vkia http://www.jackslocum.com/blog/2006/08/30/a-grid-component-for-yahoo-ui-extensions-v1/
meséli el :) az se gond, vagy a leendő Firebug ... :)))
14

10 ropi

virág · 2006. Nov. 28. (K), 15.18
Nagyon érdekelne a téma, de meg kell gondolnom, mire költök. Dolgozok, de mégis soknak tartom a tízezret.

Esetleg, ha részleteznék, hogy miért kerül ennyibe... Ha vizualizálva van, akkor könnyebben nyílnak a tárcák is. Meglátásom szerint legalábbis.
17

brrrr, női makacsság ;)

Hodicska Gergely · 2006. Nov. 28. (K), 16.48
Szia!


Megnézted az András hozzászólása végén lévő linkeket, hogy egyáltalán milyen jellegű alkalmazásokról van itt szó? Komolyan mondod, hogy egy átlag JS tudással bíró ember, vagy egy átlag webfejlesztő ezeket simán leprogramozza? Szerintem nagyon nem, rengeteg spéci tudás kell hozzá, ami viszont a "normál" web oldalak esetében nem szükséges.

Abszolút félreértetted, hogy miről is van itt szó; sokan próbálták felhívni a figyelmed, hogy nem a web2.0-ról szól a dolog, hanem böngészőben futó, AJAX-on alapuló vastag kliens alkalmazások készítésének technikáiról. Ne keverd össze a két dolgot.

Arról vitatkozni meg, hogy ezeknek van-e létjogosultsága szvsz strucc politika, az ezt használó oldalakkal már tele a web, egyre jobban terjednek, de pl. a mi admin felületeink is többnyire már ilyenek, mert olyan funkciókat tudsz ezáltal megvalósítani, amit a klasszikus modellel nem.


Üdv,
Felhő
18

hehehe

laze · 2006. Nov. 29. (Sze), 01.06
A Liligo-t te voltál az egyik, aki a "nyakamba akarta varni"... :) Szóval nem mérvadó, illetőleg jelenleg is dolgozom olyan projekten, amihez szerinted spéci tudás kell, de nem izzaszt meg.
Szerintem kissé elnagyolt, elkapkodott dolog ez az egész, egyrészt, nekem igenis drága, másrészt... Szóval nem tudom... A kapcsolat építés szerintem kizárt, én eddig egyetlen PHP konferencián sem alakítottam ki maradandó szakmai vagy üzleti kapcsolatot. És hát szóval, ha pl a GMail vezető fejlesztője jönne el, akkor azt mondom oké, dehát így ugye...
23

re: hehehe

Hodicska Gergely · 2006. Nov. 30. (Cs), 12.23
A Liligo-t te voltál az egyik, aki a "nyakamba akarta varni"... :)

Hmmm, erre nem emlékszem, de végülis söröztünk már együtt, mindenre nem emlékezhetem. ;)

illetőleg jelenleg is dolgozom olyan projekten, amihez szerinted spéci tudás kell, de nem izzaszt meg

Most nem lekezelés, vagy ilyesmi, de kíváncsi lennék rá. Mert szerintem nagyon más az elképzelésünk a "spéci" tudásról. Az hogy használsz AJAX-ot, meg prototype-ot, meg olyan "scriptaculosat", az még nem jelent semmit.

Nálam a spéci tudás azt jelentené, hogy profin tud használni 1-2 AJAX-os keretrendszert (mondjuk prototype, YUI), ezekben tud saját widgeteket írni, tisztában vagy a különböző AJAX design patternekkel, ezek közül ki tudod választani a megfelelőt, tisztában vagy az eseménykezeléssel (különböző böngészőkben mik az eltérések), amúgy is ismered a különböző böngészők nyűgjeit. Ezek simán csípőből mennek? Nem hiszem.

Szerintem kissé elnagyolt, elkapkodott dolog ez az egész, egyrészt, nekem igenis drága, másrészt... Szóval nem tudom...

Én nem beszéltem a konferenciáról (nekem is vannak kétségeim), csak Virág nem létezik AJAX programozó állítására reagáltam. De véleményem szerint ha tényleg jók az előadások, akkor nem sok egy 10-es, (meg lehet nézni külföldi konferenciák árait), hiszen ennél nagyobb mértékben növeli a Te értéked.

A kapcsolat építés szerintem kizárt, én eddig egyetlen PHP konferencián sem alakítottam ki maradandó szakmai vagy üzleti kapcsolatot.

A KFC-ben? ;) Amúgy nem hasonlítanám össze a kettőt, hisz itt ez az ár mindeféleképpen szűr egy kicsit.


Felhő
26

Netvibes.com jó lesz-e?

Bártházi András · 2006. Dec. 2. (Szo), 20.20
GMail fejlesztővel nem szolgálhatok, de ha a workshopon (nem konferencia, és azért ez a neve, mert nincs egy konkrét magyar szó a gyakorlatias, részben interaktív előadásokat előtérbe helyező rendezvényre) ott lesz egy Netvibes.com fejlesztő, akkor "oké"? :)
27

igen

laze · 2006. Dec. 3. (V), 21.24
az már "oké". :)
28

Akkor...

Bártházi András · 2006. Dec. 4. (H), 08.33
Akkor valószínűleg teljesül a kívánságod :).
19

"mondva csinált"? Mondok hasonlatot felhasználónak milyen:

Jano · 2006. Nov. 29. (Sze), 02.36
Lehet, hogy te mint programozó azt mondod, hogy dehát itt is ugyanúgy 0-kat és 1-ket küldönk, nem értem mit kell ezen csodálkozni, de a felhasználó a felsőbb szinten olyan funkciókat kap amit előtte nem.

Most képzeld el, hogy gép lekapcs, billentyűzet félre tesz, lámpa felolt.

Előveszel egy papírlapot meg egy tollat és ráírod mi a Web 2.0 szerinted. Aztán leveszed a polcról a lexikont és bele teszed. Ebben a pillanatban mindenkinek az otthonában megjelenik az írásod a nála lévő lexikonban.
Wikipédia.

Családi születásnapon ellősz egy tekercs filmet. Előhívatod és fogod a csomagot és oda szikszalagozod egy képkeret hátuljára. Felrakod a falra és a képek szépen egymást váltogatva megjelennek a keretben. 10 perc múlva hív a nagymamád, hogy látja örültél az ajándékának. (Mert a nála lévő keretben is megjelentek a képek.)
Flickr

Megfogod a Pesti Estet és kivagdosod a kedvenc kocsmáid címét. Egy Budapest térképet rákasírozol egy parafalapra és elkezded felszúrkálni a kivágott papírlapokat a megfelelő helyekre.
Valaki otthon az esti programhoz helyet keresve kiteríti a Budapest térképét...
Jóhely - Google mashup

És ez csak a Web2.0-nak nevezett dolognak az egyik szelete a felhasználói tartalom.
20

Ettől megyek a falnak ...

Anonymous · 2006. Nov. 29. (Sze), 09.49
Nem értem, hogy miért lesz ezektől web 2.0 a dolog. Régen is blog-oltak. Régen is tettek fel képgalériákat a netre (tar.hu-n már jó néhány éve van ilyen és akkor még mindig ott vannak a személyes honlapok galériái). Térképeket nemtom, mert nem használtam régen szélessávú netet.

Az új technológiát látom, hogy miért jó, mert desktop szintű alkalmazásokat lehet webre tenni, amivel sok esetben nem értek egyet, de ez egyéni szoc. problem. Az jó dolog, hogy interaktivitást lehet vinni a honlapokba (mozgatható honlapelemek, mint a windows-ban az ablakok) és ugye az asszinkron lekérések, ami nagy pozitívum és kényelmi dolog. De miért kell azt web 2-nek nevezni, amikor a user tartalmat szolgáltat. Régen is szolgáltattak, mert régen is volt blog-olás, voltak személyes honlapok. Hogy nem voltak ezeket megkönnyítő, ma már tömegesen megjelenő (ezáltal divatot csinálva pl. a blog-olásból), sok esetben gyenge másolat honlapok (blogter, és társai) az egy dolog. De a jelenség régen is megvolt, csak nem volt ennyire misztifikálva, hogy Jé én írok blogot, sőt még felteszem a képeimet netre, emberek ez már web 2. Nekem ezzel van bajom.

Még1x mondom a technológiát elismerem, amit AJAX-nak hívnak, nem vitatom a létjogosultságát, mert végeredményben a cél az, hogy a usernek jobb legyen. De ne nevezzük az egészet web 2-nek, mert nem helytálló a megfogalmazás. Attól, hogy új dolgokat lehet csinálni a world wide web-en, alias internet attól még nem lépett eggyel feljebb a generációs létrán, mert nem a web lett 2, hanem új dolgok születtek. Az autózásban megjelent már ugye a GPS-es navigáció. Akkor most autózás 2.0-ról beszélünk? Mert ugye a webbel ez a helyzet a meglátásom szerint.

Egyébként ha ennyire ragaszkodnak sokan a generációs dologhoz, akkor miért nem lett akkor web 2 amikor felkapták a php-t és megjelentek a cms-ek. Mert véleményem szerint ez volt az első nagyobb fejlődés a statikus oldalak után. De ennyi erővel lehetne web 2-nek nevezni az xml/xhtml megjelenését, mert ugye más szemléletű alapokra lett helyezve a dolog.

Szóval ne misztifikáljuk ennyire ezt a web 2 dolgot. Ott vannak a social network rendszerek. Használom őket, de nem érzem azt, hogy most akkor jé itt a web 2, mert kapcsolatot tudok teremteni másokkal, adott esetben a rendszerben még blog-ot is írhatok, tehetek fel képeket.
21

Advanced JavaScript workshop

Bártházi András · 2006. Nov. 29. (Sze), 11.34
Ha így jobban tetszik, de ennél többről fog szólni, mert fejlesztői keretrendszerek is lesznek. De zárjuk le a téma szétoffolását légyszi, mert semmi értelme az egésznek.
25

ha ez a web 2.0...

Anonymous · 2006. Dec. 2. (Szo), 02.28
...akkor en mar lassasn 4 eve web 3.0-an melozok :)
15

közvetítés?

tiku I tikaszvince · 2006. Nov. 28. (K), 15.32
Valószínűleg rajtam kívül többen is lesznek, akik különböző okok miatt, nem tudnak ott lenni a konferencián, viszont az előadásokra kíváncsiak lennének. Véletlenül nem tervezitek az előadások közzétételét, valamilyen emberi fogyasztásra alkalmas (audio, video, írásos) formában?

Kifejezetten nem fóliákra gondolok, mert éppen azok a részek hiányoznak róluk, amik "fogyasztásra alkalmassá" tesznek egy előadást.

(plusz ha már "vebkettőpontnulla", akkor podcast, vagy ennek videós formája is szóba jöhet, nem? :) )

tikuVoltam
29

nem konferencia

Bártházi András · 2006. Dec. 4. (H), 12.09
A Web 2.0 Workshop és a Magyarországi Web Konferencia különböző rendezvények, ezért nem szerencsés, ha konferenciának hívod ezt a rendezvényt! Az előadások felvétele és közzététele jó minőségben a tapasztalatok szerint nem kis munkát jelent (az eddigi évek konferenciáinak tapasztalatai alapján hatalmas munka), illetve felmerül annak is a kérdése, hogy nem vesztünk-e így látogatókat, hiszen "majd megnézzük, meghallgatjuk" alapon nem jönnek el. Ez míg egy ingyenes, bejáratott, számos szponzorral rendelkező konferenciánál csak részben gond, addig egy várhatóan kevesebb embert megmozgató workshopnál probléma lehet: jelen pillanatban nem látjuk még azt sem, hogy legalább a terembérlet ára befolyik-e majd.
31

ok

tiku I tikaszvince · 2006. Dec. 4. (H), 16.05
A név eltérést én annyira nem érzem fontosnak, de így az érvelést olvasva, megértettem.
A pénzügyekre pedig őszintén nem is gondoltam. Csak az jutott eszembe, hogy kár hogy nem lehetek ott, de azért jó lenne valami használható infó az előadásokról. De ha nem hát nem...

Köszi az infót

tikuVoltam
16

re...

Patai László · 2006. Nov. 28. (K), 16.01
Remek kezdeményezés, szerintem ott leszek :)
24

Magyar nevet esetleg?

Gáldi Ákos · 2006. Dec. 1. (P), 10.20
Kérdés: milyen nyelven zajlanak az előadások? Ha magyarul, akkor nem lenne célszerűbb magyar elnevezést találni a rendezvénynek. Szerény megítélésem szerint, semmi sem indokolja, hogy workshopoljunk meg advancedeljünk.
Egyébként jó ötletnek tartom és támogatom.
Üdv!
30

Magyarul

Bártházi András · 2006. Dec. 4. (H), 12.17
Az előadások magyar nyelven lesznek. A workshopra több éve nem találunk megfelelő magyar szót (ha lennének javaslatok, kérlek külön fórum témát nyissatok rá), ezért lett ez a rendezvény neve.

A "Haladó JavaScript megoldásokat, továbbá modern fejlesztői könyvtárakat és környezeteket gyakorlati jellegű előadások keretében bemutató rendezvény" helyett kapta az esemény a "Web 2.0 Workshop" nevet. Mint fentebb látható, lehet több irányból is (részben jogosan) kritizálni a nevet, de ez csak egy név, melynek a tartalom hatékony összefoglalása a szerepe, ezért kérlek titeket, hogy ne nyissunk róla vitát.
32

Helyszín?

Anonymous · 2006. Dec. 12. (K), 08.59
Lehet csak én nem találtam meg, de várhatóan hol lenne a workshop helyszíne?
33

CEU

Bártházi András · 2006. Dec. 12. (K), 10.29
Ugyanott, mint ahol a Drupal konferencia volt, és ahol a Web konferencia lesz, vagyis a CEU épületében az Örs Vezér térhez közel.
34

A rendezvény elmarad

pp · 2007. Jan. 4. (Cs), 00.25
Sajnálattal közöljük, hogy a rendezvény erőforrás hiány miatt elmarad.
Az előadókat felkértük, hogy vegyenek részt a Web Konferencián, ahol remélhetőleg egy-két nagyszerű előadással emelik a rendezvény fényét.

Köszönjük érdeklődéseteket.

Palócz István