ugrás a tartalomhoz

Mit hoz a jövő év, avagy a JavaScript felnőtt nyelv lett

Bártházi András · 2005. Nov. 1. (K), 23.34
Még két hónap van hátra a 2005-ös évből, nem ilyenkor szokás értekezni arról, vajon mi az, amit várhatunk a jövő évben, én mégis úgy döntöttem, hogy gondolkodom egy kicsit itt a Weblabor hasábjain, hátha bekapcsolódik más is, s együtt okosabbak leszünk. Úgy gondolom, hogy 2006-ban nagy szerepet fog kapni az EcmaScript, s hogy nem árt lelkiekben felkészülnünk arra, hogy JavaScript tudásunk sokat érhet majd.

A JavaScriptet a többség egy játéknyelvnek tartja, s hát valljuk be, a kezdetekben nem is volt több ennél: a böngészők programozására kitalált, egyszerű, a kezdetekben nem túl sokat tudó nyelv volt. Azonban az EcmaScript néven szabványosított formája sokat fejlődött, s a mai (főként újabb) megvalósításai által már egy olyan script nyelv lett belőle, mely akár komplex programok írását is lehetővé teszi, illetve olyan nyelvi elemekkel gyarapodott, melyek a többi script nyelvvel összehasonlítva kiemelkedővé teszik.

Az EcmaScript jelenleg a 3.0-s verziónál tart, ez a verzió majdnem 6(!) éve jelent meg. Azóta a 4.0-s verzión dolgoznak, s bár még mindig csak ajánlás állapotú, például a Macromedianál már most elkezdtek építkezni rá. Az EcmaScriptről bővebben a Wikipédiában olvashatunk egy elég jól összeszedett szócikket, illetve a magyar verzió is szolgálhat információkkal (bár az angol jóval bővebb).

De lássuk, hogy miért is gondolom az EcmaScript évének 2006-ot!

Először is, ahogy az előbb is utaltam rá a Macromediaval, a Flash következő, 8.5-ös verziójában debütáló ActionScript 3.0 egy igen modern megvalósítás lesz számos érdekességgel, s várhatóan vagy "csak" a Flash programozás miatt, vagy az igen kecsegtető Flex 2.0 kapcsán sok webfejlesztő fog találkozni vele. Az ActionScript 3.0 egy vadiúj virtuális gépen fog futni, lehetővé teszi az eval() használatát, hálózati programozást, hozzáférést az éppen játszott hanghoz, vagy az éppen megjelenített képhez, stb. A referencia első blikkre egy kicsit ijesztő lehet, ezért inkább egy rövid összefoglaló keretében az ActionScript 3 - New Capabilities írást ajánlom.

Az EcmaScript nyelvek keretében az E4X-szel is az idei év végén, jövőre ismerkedhetünk meg. Az E4X nem más, mint az XML-t nyelvi szintre hozó kiterjesztés, körülbelül úgy, mint ahogy a regurális kifejezések kezelése is nyelvi szinten megoldott az EcmaScriptben. Egy rövid, de a lényeget bemutató cikket E4X 101 - The Basics címmel olvashatunk a témában. Az E4X-et a Firefox 1.5 JavaScript 1.6 verziója, illetve a Flash 8.5 ActionScript 3.0-ja is támogatni fogja. Ha a webes JavaScriptekben a többi böngésző támogatásának hiánya miatt egyelőre nem is fogunk találkozni vele, admin felületeken, s magában a Flash-ben biztosan nagy népszerűségnek fog örvendeni - nagyon hasznos lehetőség, mely például a DOM kezelést (többek között) is igen kényelmessé tesz.

Már az idei évben is megjelent, de jövőre talán még hangsúlyosabban használni fogjuk a Konfabulatorban, a Mac OS X Dashboardjában és más helyeken is, mint kisalkalmazások nyelvét. A Firefox kiterjesztéseinek nyelveként, de más alkalmazások programozásakor is nagy szerepet kap a JavaScript, mint nem feltétlenül webes programozási nyelv.

További érdekesség, hogy a Perl 6 már most fordítható JavaScriptre és terveznek JavaScript fordítót Parrotra is. Ha egy kicsit kombinál az ember, odáig jut, hogy akár lehetővé fog válni az is, hogy Perl 6-ban írjunk Firefox kiterjesztéseket, vagy programozzunk Flash-t a jövő év folyamán.

A JScript nyelvet a Microsoft is erősen fejleszti a .Net platformon, s talán a következő Internet Explorerben is lesz előrelépés ebben az irányban. Ezen a téren a Mono sem marad le, aktívan fejlesztik benne a JScript támogatást.

Összefoglalva a lényeget: kicsit sokat találkoztam mostanában az EcmaScripttel, illetve a közeljövőben várható jelentős újdonságokkal ahhoz, hogy a jövő évben legalább az egyikből ne legyen nagyobb durranás. Ha ez véletlenül elmaradna - ki tudja, bár szerintem kicsi rá az esély -, még akkor is elmondható lesz, hogy egyre több helyen fog váratlanul megjelenni a használata, s egyszerűen nem fogunk tudni elmenni amellett, hogy a JavaScriptből egy valóban széleskörűen használható, könnyen tanulható, gazdag tudású felnőtt nyelv lett.
 
1

Elporozni mellette..

Anonymous · 2005. Nov. 2. (Sze), 10.22
Dehogynem tudunk elmennei mellette(form ellenőrzésre és talkbackra használható). A javascript még mindig csak bizonytalanná és drágává teszi a fejlesztéseket. Szerintem ezt a hypeot csak a requester objektumoknak köszönheti.

Elég zavarosan belevágtad az ActionScriptet és az MS mint a webalkalmazások fejlesztésének nagy segítője? Hiszem ha fagy és piros kalucsnis monyók hullanak az égből :)
2

Bizonytalan?

Bártházi András · 2005. Nov. 2. (Sze), 12.25
A JavaScript szerintem nem teszi sem bizonytalanná, sem drágává a fejlesztéseket. Miért gondolod ezt? Részemről nem sokkal drágább egy JavaScripttel megtámogatott megoldás készítése, viszont sokkal használhatóbbá, kényelmesebbé teszi a felületet.

A Macromedia én úgy gondolom, hogy egy nagyon-nagyon fontos lépést fog megtenni az év végén, igencsak felhozva az ActionScript tudását. Ez a Flash felületek terén is sokat fog számítani, de sokkal inkább a Flex kapcsán egy alternatív fejlesztési platform nyelveként jelenhet meg az életünkben. Láttad már a Flex 2.0 lehetőségeit?

Az MS-t "csak" azért említettem meg, mert a JScript terén ők is hozhatnak újdonságokat, főként, ha véletlenül megkapja a szerver oldali kódjukban levő , vagy ahhoz hasonló funkciókat az Internet Explorer 7.0.

Úgy gondolom, hogy versenyképes webes admin felületet jövőre nem lehet úgy fejleszteni, hogy ne tartalmazzon így vagy úgy EcmaScriptet (vagy böngésző JavaScript, vagy Flex 2 megoldás, vagy talán valami más).

-boogie-
3

Nekem tetszik ...

balazsy · 2005. Nov. 3. (Cs), 14.39
Szemely szerint en nagyon orulok ennek az iranyvonalnak. Annak idejen JSel kezdtem webes palyafutasomat, ennek mar 8+eve. Akkor meg nagyon instabil volt, es rengeteg kulonbseg volt bongeszo es bongeszo kozott. Most viszont egyre jobban kezd tetszeni, es egyre tobb fejlesztes jon ki ra, egyre tobb (nagyobb) portal es technologia kezdi kihasznalni. Kivancsian varom a jovot!
Abban meg teljesen egyetertek Boogie-val, hogy egy valamit is ero (hasznalhatosag szintjen) web megoldas semmit sem er JS vagy valamilyen kliens oldali script nelkul. Nagyon sokat egyszerusit, gyorsit, konnyit a felhasznalonak!
Talan azert tunik neheznek elsore egy JS megoldas, mert a PHPs szerverszkripttel ellentetben is kliens kod megirasaban, felepiteseben kell gondolkodni. Ez elsore talan neheznek tunik!
4

Nekem is, csak...

saxus · 2005. Nov. 4. (P), 00.56
Nekem is tetszik, mert sok hasznos dolgot lehet vele készíteni (magam is szoktam), csak az vele a gond, hogy sok helyen ott is használnak, ahol nem kell. Például a rovidites.hu és az Emitel-nek a forgalommérő rendszere. Nem látom értelmét, hogy miért kell mindent JS-sel űrlapmezőkön keresztül postolva megoldani és ezzel lehetetlenné téve sok helyen a használatát.
5

<Nincs cím>

toxin · 2005. Nov. 4. (P), 09.26
hogy használható-e a javascript : http://trimpath.com/project
6

További adalék: Gecko 1.9 és JS2 tervek

gellert · 2005. Nov. 6. (V), 23.25
További link a témában: http://www.mozilla.org/roadmap/gecko-1.9-roadmap.html Lesz itt fejlődés.