ugrás a tartalomhoz

Bemutatjuk a Weblabor BBEditort

Bártházi András · 2006. Feb. 13. (H), 00.17
Be kell vallanunk valamit. Bizony, az utóbbi hónapokban a Weblabor szerkesztőségi rendszere egy titkos kettős életet élt. Igen, a webhelyen munkálkodó szerkesztőknek egy számukra nagyon kényelmes szerkesztést segítő eszközt vezettünk be, melynek használatával szélsebessé vált a linkek, nagy táblázatok vagy kódpéldák felvitele is. Amint kiderült, hogy számunkra mennyire kézreáll ez a kis eszköz, úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne ezt megnyitni látogatóink és felhasználóink előtt is. Ma eljött ez a nap.

BBEditor bevetésen

A BBEditor névre keresztelt eszköz története a Publishing Kft. berkeiben kezdődött, ahol egy elődje a szerkesztőségi rendszerük fejlesztése közben került kialakításra. A cég engedélyével, kisebb-nagyobb átalakításokkal végül a Weblabor adminisztrátorai számára is bevezettük ezt a lehetőséget, majd pedig sok csiszolás után immár publikusan is elérhetővé vált.

Minden erre képes böngészőt használó látogatónk számára (ez jelen pillanatban a Firefoxot jelenti) mostantól a szövegbeviteli szerkesztőmezők fölött egy kis sáv jelenik meg a gépelést segítő gombokkal. Ezeken felül számos gyorsbillentyű is elérhető, melyeket a szerkesztőségben már jó ideje előszeretettel alkalmazunk. Például egy idézetet egyszerűen a szöveg kijelölésével és a CTRL+q kombináció lenyomásával bevihetünk, de linket vagy színes forráskódot hasonlóan egyszerűen adhatunk bejegyzéseinkhez, hozzászólásainkhoz. A legjobb pedig, hogy ha egy formázást le szeretnénk venni, szintén csak a formázás felhelyezésére használt billentyűkombinációt kell lenyomnunk. A megoldás nagyon hasonlít a szövegszerkesztőkben megszokott lehetőségekhez, BBCode-ra adaptálva azokat.

Az új szolgáltatás bevezetésével együtt szerkesztési tippjeinket is frissítettük, a BBEditor által támogatott billentyűkombinációkkal is kiegészítve a leírást, a szövegeket pedig lényegretörően átfogalmazva, hogy a segítségre szorulók gyorsabban megtalálják, amit keresnek.

Tisztában vagyunk vele, hogy ez az új szolgáltatás nem feltétlenül tetszik mindenkinek. Ezért regisztrált felhasználóink számára lehetővé tettük, hogy felhasználói beállításaiknál kikapcsolhassák a BBEditort. Azok kedvéért pedig, akik nem kívánnak regisztrálni, de a JavaScript kikapcsolásához sem szeretnének folyamodni, külön bbeditor.js állományba helyeztük ezt a funkcionalitást, tehát a használt böngésző megfelelő AdBlock szolgáltatását alkalmazva is kikapcsolható.

Reméljük, hogy minél több tagunk tartalombeküldését segítik majd ezek az új funkciók.
 
1

Háttér

Tome · 2006. Feb. 13. (H), 07.29
Ezen a "lefade-elődős" figyelemfelhívó sárga hátteren nem lehetne változtani? Nagyon nem passzol a WL színkompozíciójába!
4

saaaaaaaaaaaaaaaaarga

ashnur · 2006. Feb. 13. (H), 09.15
hat ez tenyleg nagyon szep, imadni fogom... viszont az a sarga villanas minden alkalommal amikor fokuszt kap a textarea kisse valoban RONDA :).. kakan is keressuk a csomot, ja :) de lehetne mondjuk ZOLD, vagy valami hasonlo.. :D
5

az a cél

Bártházi András · 2006. Feb. 13. (H), 11.29
Pont az a cél, hogy ronda, figyelemfelkeltő legyen, különben a kutya sem veszi észre (pedig az a cél, hogy az elsőnek ide tévedők is használják). Van olyan esetleg, akinek tetszik? Ami tuti, hogy megszokni meglehet. :)

-boogie-
8

ha az a cél...

Anonymous · 2006. Feb. 13. (H), 12.29
...hogy egyből észrevegye valaki, akkor igen. nekem határozottan. még nem is láttam a bejegyzést az editorról, de amikor ma reggel rákattintottam a textarea-ra, egyből észrevettem.

gex
6

sárga igenis

Anonymous · 2006. Feb. 13. (H), 11.49
A yellow fade ma már de facto ipari szabvány :) Nekem nagyon tetszik, már ezt a linket is ezzel vittem fel...
12

Felesleges

Jano · 2006. Feb. 13. (H), 19.21
Ebben az esetben én feleslegesnek érzem a yellow-fade-t. Az inkabb akkor jo, amikor egyik laprol a masikra valt az ember es ott kell mutatni, hogy mi az uj, vagy a lap egyik reszen torteno akciozas utan valahol kicsit tavolabb tortenik valtozas vagy amikor ugyanolyan dolgok kozott kell megkulonboztetni.

Itt eleg kozel tortenik a valtozas, onmagaban a megjelenes-eltuneseleg figyelemfelkelto.

Ja es nekem az lenne a logikusabb ha folyamatosan lathato lenne.
14

Feleslegesség

Bártházi András · 2006. Feb. 13. (H), 20.30
Anno úgy indult, hogy nem volt yellow fade, de túl láthatatlannak minősítettem, és ezért kerestem valamit, ami láthatóbbá teszi.

A folyamatosan láthatóság kapcsán két dolog. A jelenlegi megoldás egy darab gombsort használ az összes textarea-hot, azért, mert így alakult, és nem akartam legyártani mindegyikhez külön-külön. Az, hogy eltűnik/megjelenik, az pedig azért van, mert előfordulhatnak, hogy letakarnak valami a gombok, ha a beviteli mezők túl sűrűn vannak, vagy pedig oda is jut valami felirat.

-boogie-
17

Hozzáférhetőség

suexID · 2006. Feb. 14. (K), 10.12
A vicces az a dolgokban, hogy mindenki nyomja a rizsát a hozzáférhető weblapokról, és közben ilyen villogó, cikázó hülyeségek lepik el a netet, tisztára mint ha most lennék 13 éves (az ugyanis '99-ben volt).
18

Hmm?

Bártházi András · 2006. Feb. 14. (K), 10.35
Pontosan mitől is nem hozzáférhető a Weblabor?? Az egyszeri felvillanás nem hiszem, hogy igazán figyelemelterelő hatású lenne (szemben a villodzó, animálódó reklámokkal).

-boogie-
19

<Nincs cím>

suexID · 2006. Feb. 14. (K), 10.41
... és közben ilyen villogó, cikázó hülyeségek lepik el a netet...

Nem a Weblaborra gondoltam, hanem úgy általában a webre. És sajnos egy epillepsziásnak elég egy erősebb felvillanás is, nem kell folyamatosan villognia valaminek. (Tudom, mivel van ilyen betegségben szenvedő barátom) Azon túl a villogás engem személy szerint zavar, bár itt a gombok takarása és a kis felület miatt szinte észrevehetetlen, viszont sok oldal fél képernyőnyi területet villogtat.
2

opera

Őry Máté · 2006. Feb. 13. (H), 07.47
Szép, jó, ügyes, egyszerű, és müxik. De mikor lesz operára? :'(
3

Más böngészők

Bártházi András · 2006. Feb. 13. (H), 08.07
Más böngészők alatt akkor lesz használható, amikor 1) a böngészőgyártó kiegészíti a megfelelő funkciókkal a böngészőt, 2) valaki megcsinálja, hogy az adott böngészővel is működjön a kód. A forrást ha megnézed, nincsen benne konkrét böngésző ellenőrzés, csak funkciókra ellenőriztünk. A megoldás elődjét egy Firefoxos admin környezetbe készítettem, s az itteni megoldás is főként azért készült, hogy az adminok használni tudják - az elején nem volt követelmény más böngésző, utólag pedig nincs sok időm ránézni jobban a dologra.

Konkrétan mivel Opera alá még sohasem csináltam ilyet (nem volt rá okom), ezért nem tudom, hogy egyáltalán megvalósítható-e - eléggé a szabványos megoldások határán van ez a megoldás. El kellene egy kicsit játszani vele, mindazonáltal nem tűnik megvalósíthatatlan feladatnak. :)

-boogie-
7

nem csak Firefox

Anonymous · 2006. Feb. 13. (H), 11.54
Nekem úgy tűnik, hogy nem csak Firefoxban megy a dolog, hanem Mozilla alapú böngészőkben (Netscape, Seamonkey, Galeon, Camino, Songbird, stb) is mehet. Mondjuk ezt próbaképpen Netscape 7.0-ból írom, ami nem mai gyerek, és megjelenik ugyan a BBEditor, de nem igazán "tökéletes" a működése, a szöveg elejére teszi a bbtageket, nem oda, amit kijelöltem, szóval még talán nem tökéletes a képesség ellenőrzés...
9

Safari alatt megy

Cirby · 2006. Feb. 13. (H), 17.16
Csak egy kis hiba van vele, ami - szerintem - javítható.
Íme.
10

És amúgy működik?

Bártházi András · 2006. Feb. 13. (H), 17.51
És amúgy működik? Nekem Konqueror alatt is hasonlóan néz ki, de cserébe nem is működik igazán jól (össze-vissza teszi be a nyitó/záró elemeket).

-boogie-
15

Megnéztem, teljesen jó

Cirby · 2006. Feb. 13. (H), 21.06
Safari teszt: szerintem korrekt. Ha nincs kijelölés, akkor a kurzor helyére szúrja be, ha van, akkor a kijelölt rész elé és után teszi be a megfelelő elemeket.
16

Javítás

Bártházi András · 2006. Feb. 13. (H), 21.12
Akkor legalább ezt igyekszünk majd javítani (ahogy lesz rá 5 perc :).

-boogie-
26

Safari jav.

Bártházi András · 2006. Feb. 20. (H), 09.47
A képernyőképen látható dolgot javítottam. Nekem Safari v2.0 (412) van, és nem igazán működik jól a funkciója. Neked milyen verziójú a Safarid?

-boogie-
27

Safari Version 2.0.3 (417.8)

Cirby · 2006. Feb. 28. (K), 13.57
Megjavult az ikonsor. Nekem minden funkciója teljesen jó! Köszönöm.
21

Felhívás keringőre

Hodicska Gergely · 2006. Feb. 14. (K), 11.31
2) valaki megcsinálja, hogy az adott böngészővel is működjön a kód. A forrást ha megnézed, nincsen benne konkrét böngésző ellenőrzés, csak funkciókra ellenőriztünk. A megoldás elődjét egy Firefoxos admin környezetbe készítettem, s az itteni megoldás is főként azért készült, hogy az adminok használni tudják - az elején nem volt követelmény más böngésző, utólag pedig nincs sok időm ránézni jobban a dologra.

Ebben a hírben annó leírtam, hogy hogyan lehet keresztplatfomos módon megoldani, csak nem volt időnk beépíteni. Ha valaki érez rá kedvet és idővel is rendelkezik, akkor összehozhatja a két megoldást. A megoldásom részekben biztosan működik opera alatt is, de hogy teljes funkcionalitás támogatná-e, azt ki kell próbálni.

A nemes lelkű elkövetőnek előre felajánlhatom a közösség megbecsülését és magam részéről egy sört egy következő PHP találkozón, vagy a konfon. ;)


Felhő
11

poziciónálás

Anonymous · 2006. Feb. 13. (H), 18.50
Miért van az, hogy ilyen hihetetlen módon van a pozició meghatározása? Nem lenne egyszerűbb a textarea elé betenni egy divet float:right-tal aztán abba pakolgatni be a gombokat. Végeredmény ugyanaz lenne, de talán még a butább böngészők is meg tudnák csinálni.

nem néztem meg, bocsi én is csak írok, ahelyett, hogy megnézném, de... de hátha van valaki, aki megnézné... :)
13

float: right

Bártházi András · 2006. Feb. 13. (H), 20.26
Bizonyos körülmények között talán egyszerűbb lenne. Ez egy olyan kód, ami egy olyan megoldást valósít meg, ahol a textarea bármilyen széles lehet, mindegy, hogy hogyan van pozícionálva. Nem ez a fő ok, ami miatt nem megy a többi böngészőben.

-boogie-
20

okosság

Anonymous · 2006. Feb. 14. (K), 11.23
Érdemes lenne tanulmányoznod a Diszkrét JavaScript és a graceful degradation fogalmait. Ha most bele lennének égetve a gombok a HTML-be minden textarea elé, akkor egy potenciálisan több textareát tartalmazó oldalon sokkal tovább tartana a letöltés, ráadásul megjelennének a gombok, ha ki van kapcsolva a JS, akkor is. Jobb megoldás? Kétlem.

-- Tibor
22

ez most ugye csak vicc? :)

Anonymous · 2006. Feb. 14. (K), 12.29
Barátom, most miről is beszélünk, mert szerintem te valami tök másról, mint miről én írtam. :)
A diszkrét javascript és a abszolút poziciónálásnak semmi köze nincs egymáshoz, nem zárja ki az egyik a másikat! :)
Azt ne mondd, hogy diszkréten nem lehetne odahelyezni relatív pozicóval azokat a gombokat! :)
23

egymásnak ugrás helyett

Hojtsy Gábor · 2006. Feb. 14. (K), 21.53
Ahelyett, hogy itt egymásnak ugranátok, szeretném megismételni, hogy konkrét kódváltoztatás javaslatokat szívesen fogadunk adott esetben. Ha jól értem, akkor a konkrét esetben a Weblaboron megjelenésben nem lenne különbség, de a megoldásunk általános használhatóságát csorbítaná, ha float-olva lenne (lásd András kommentárját).
24

konqueror

Anonymous · 2006. Feb. 19. (V), 23.47
eleg tragyan nez ki konqueror 3.5.1 alol.
25

Javítás

Bártházi András · 2006. Feb. 20. (H), 09.19
Egy fokkal most talán jobb, viszont nálam nem csak a kinézettel vannak bajok.

-boogie-