ugrás a tartalomhoz

Támad a Weblabor Fórum kommandó

Hojtsy Gábor · 2005. Júl. 7. (Cs), 21.27
Mostanában divatos mindenféle akciócsoportot kommandónak nevezni, mert az nagyon akciódús érzetet kelt a kedves olvasóban. Nos, régóta szeretném már, hogy mind rendszertelen és anonim formában fórumozó, mind nevüket vállaló, rendszeresen látogató tagjaink tisztában lennének azzal, hogy tulajdonképpen milyen eszmék húzódnak meg a Weblabor mögött, és ebbe a gondolatkörbe milyen fórum fér bele. Itt volt az ideje leírni a gondolataimat. Segítsetek nekünk azzal, hogy elolvassátok és értelmezitek a leírtakat.

Mindannyian, akik a weben dolgozunk, tudjuk, hogy lapokra osztott médiumban élünk. Egy lapra tudunk linket adni, egy lap webcímét kapjuk vissza egy keresőből, az adott lapon szereplő linkek és kifejezések nagyon sokat számítanak az indexeléssükkor. Nem készítünk hosszú oldalakat: sokan azért, mert reklámokat akarnak megjeleníteni mindenütt, és a lapozási linkek lehetővé teszik, hogy a következő oldalakon újabb és újabb reklámokat helyezhessenek el, mások azért, hogy a keresőkben, a kívülről belinkelt oldalakban minél relevánsabb, szegmentáltabb információ szerepeljen.

A Weblabor fóruma (mint egyébként minden más Drupal alapú fórum) is az oldal alapú információ szervezés szolgáltatába helyezi magát. Egy fő témának a meghatározását teszi lehetővé, melyhez hozzászólnak a látogatók és felhasználók. Ellentétben más magyar webhelyeken is használt lapos fórumokkal, a Weblaboron nyilvántartjuk a kérdés-válasz kapcsolatokat, a levelezőprogramok által támogatott szálazáshoz hasonló formában.

Egy jó fórum téma tehát egy konkrét kérdésről szól, és az arra adott válaszokat a hivatkozások szerkezetét hűen tükrözve őrzi meg. Azaz a jó fórum téma megírása már ott kezdődik, hogy megfelelő címet adunk a témának: "css - help" vagy "css - help2" helyett "Háttérkép beállítása CSS-sel" illetve "Kép középre helyezése CSS-ben", hogy egészen aktuális fórum témákat említsek. Ez amellett, hogy a potenciális válaszolóknak egyből több információt ad kérdésünk szándékáról, a jövőben is csak a témához kapcsolódó kérdések felbukkanását gerjeszti. A fórum címében a "kérdés", "help!", "segítsetek!", stb. használata teljesen céltalan, tudjuk, hogy választ vár a kérdező.

Gondoljunk egy pillanatra bele abba, hogy valamilyen megoldásra van szükségünk egy problémára. Lehet, hogy eleinte valamelyik levelezőlistára, vagy fórumba rohanunk, de idővel meg fogjuk tanulni, hogy gyorsabban választ kaphatunk, ha megkeressük a megoldást a weben, hiszen szinte biztos más is találkozott már ugyanezzel a kérdéssel. Örülnénk annak, ha a korábban "MySQL kérdések" témamegjelöléssel, most már "Utolsó sorok lekérdezése MySQL-ben" címen szereplő fórum témát találnánk meg valamely keresőben kérdésünkre válaszul? Szerintem nem. Itt ugyanis össze van dobálva egy csomó össze nem tartozó kérdés, amik az eredeti címadás következményeként, és az előbb vázolt gondolatok figyelmen kívül hagyása miatt alakulhattak így. Ahelyett, hogy a kérdést és a konkrétan rá érkezett válaszokat kell csak átböngésznünk, csak az út elejére jutottunk el, hiszen tovább kell keresnünk a megoldást az oldalon.

Biztos a kedves olvasó is járt már úgy, hogy valamely fórumban talált megoldást kérdésére, és ott a lapozás miatt már nem az adott webcímen, hanem több oldal távolságra volt a válasz, és ezeket is végig kellett tekinteni, meg kellett nézni. A webhelyünk alatt futó Drupal rendszer tavaszi frissítésekor ugyan nem hangsúlyoztuk, de két olyan változtatást is tettünk, ami a megoldásokat keresők életét segíti: levettük a lapozható hozzászólás megjelenítést, minden hozzászólást egy oldalon jelenítünk meg, valamint kizárólag szál alapú nézet használatát tettük lehetővé. Ezzel biztosítjuk, hogy a hozzászólások logikai egymásra épülése mindenki számára világos lehessen, és a keresések mindig a megfelelő oldalra vezessenek.

Ez persze csak akkor ér valamit, ha egy fórum témában tényleg csak az oda kapcsolódó hozzászólások jelennek meg. Jó lenne, ha egy-egy fórum téma releváns, oda kapcsolódó információkat tartalmazna, ha a kedves fórumozók a téma és hozzászólás szavak itt vázolt jelentésével tisztában lennének, és így nem csak maguknak találnának válaszokat, hanem a jövő megoldás keresőinek is segítenének. Mi ezért csináljuk a Weblabort, kérek mindenkit, hogy ebben segítsetek bennünket.

Mint ahogy eddig is, a jövőben is számítani lehet rá, hogy a téma eltérítők hozzászólásait (és szükség szerint az azokra érkezett válaszokat) töröljük, a témák címét javítjuk. A webhelyünk témájába kifejezetten nem illeszkedő (pl. Windows indítási problémák) témákat pedig ezután is törölni fogjuk.
 
1

Kényszer

tiny · 2005. Júl. 7. (Cs), 22.51
Nem tudom mások hogy vannak vele, de nekem az egyes hozzászólásokat olvasva kényszerem van odaírni olyan dolgokat, amik OFF-ok, de viccesek (nekem), és ezt baromi nehéz leküzdeni :). De pl. nem csak ez, hanem -hogy valami értelmessel is példálozzak- ha vki elront egy linket és fel szeretném hívni rá a figyelmet és ő nem fogad e-maileket, akkor nem lehetne ezt valami más módon megoldani, minthogy a fórumba "piszkítok"?
Megoldásképpen több dologra is gondoltam bár némelyik egyszerűbb, némelyik bonyolultabb. Pár ötlet:
  • Elévülő hozzászólások (pl 24 h)
  • Belső üzenési lehetőség
  • Egy kis jel a hsz. mellett, hogy pl rossz link és javítás után a hsz. tulajdonosa leszedheti.

Ennyi jutott eszembe, amik szerintem segíthetnének csökkenteni az OFFolást, de lehet hogy ez is OFF? :P.

Egyébként a fórum itt leírt működésével teljesen egyetértek és logikus is, örülök, hogy egyszer össze lett foglalva. Csak ennyit akart :) :
Mr.Tiny
2

Kapcsolat

Török Gábor · 2005. Júl. 7. (Cs), 23.05
Elévülő hozzászólások (pl 24 h)

Ezt úgy érzem, nem kell magyaráznom, miért butaság. Elveszne a fő értéke a fórumnak, hogy később visszakereshetők a helyes megfejtések.

Belső üzenési lehetőség

Minden regisztrált felhasználó a többi csapattagnak küldhet belső üzenetet, amennyiben az adatlapján ezt nem tiltotta le a címzett.

--
slink
http://20y.hu/
4

"Ezt úgy érzem, nem kell

Anonymous · 2005. Júl. 8. (P), 10.06
Ezt úgy érzem, nem kell magyaráznom, miért butaság. Elveszne a fő értéke a fórumnak, hogy később visszakereshetők a helyes megfejtések.


Ha jól értem ne arról volt szó, hogy minden hozzászólás elévülne, csak hogy lehetőség van létrehozni olyan nem releváns beszólásokat, amit elévülővé teszünk, mert tudju, hogy senki se kiváncsi rá.

(Vagy csak kisseb súlyt adunk neki, hogy ne jelenjen meg a keresésben. Vagy a kérdés kiírója bejelöli, mi volt számára fontos, vagy...)


ui: most válaszolok egy postra, de mi a halált írjak a Témába?
9

Igen, így

tiny · 2005. Júl. 8. (P), 18.37
Igen, így értettem.
Mr.Tiny
13

plusz adminisztráció

Hojtsy Gábor · 2005. Júl. 8. (P), 19.02
Szeretnénk egyszerűvé tenni a hozzászólást, és gondolhatod, hogy aki azt sem tudja, hogy mit jelent a hozzászólás szó, az nem fogja tudni eldönteni, hogy milyen pontszámot adjon a hozzászólására, hogy az mennyire releváns. Nem is beszélve a gyakori problémákról, amikor több össze nem tartozó dolgot ír valaki egy fórum témába, vagy hozzászólásba...
14

Nem pontozni

tiny · 2005. Júl. 8. (P), 19.45
Tegyük fel, hogy nem tudom, hogy mi a hozzászólás. Látom a témát, hozzászólok, de valamit elrontok. Egy linket pl, amire több példa is volt (nem csak nálam). Akkor ha vki ezt észreveszi és nem fogadok üzeneteket, akkor lehetne ezt a dolgot behozni a képbe.
Itt olyan esetekre gondolok, hogy egy idő után értelmetlenné válna a hozzászólás, amikor valami hibára hívják fel a figyelmet cikkekben/fórumokban/hírekben. Persze ez nem megoldás minden problémára, csak ezzel is lehetne csökkenteni a fórum méretét. Átfogó, különösebb adminisztráció nélkül is működő rendszerre nekem sincs ötletem, csak a konkrét problémák foltozgatására. Ha valaki OFFolni akar, akkor az meg is teszi, amíg az admin közbe nem szól. Egyébként ezt meg lehetne úgy oldani, hogy csak az csináljon ilyet, aki tudja mit is jelent. Például:
[low]
hozzászólás többi része

Mr.Tiny
7

Üzenés

kgyt · 2005. Júl. 8. (P), 12.19
Amennyiben...

Szvsz hasznos funkció lenne a fórumon belüli privát üzenet is.
Itt egy olyan forumhozzászólásra gondolok, amit csak a témanyitó, vagy csak az lát, akinek a hozzászólásához hozzá lett fűzve.
Ennek az lehetne az előnye, hogy nem függne attól, hogy xy postafiókja betelt-e, engedélyezte-e vagy sem... stb.
Tehát a hozzászólások között lenne a privát hozzászólás, csak nem jelenne meg mindenkinek.

--
Szeretettel: Károly György Tamás
kgyt(a)kgyt.hu - http://kgyt.hu
11

Privát

Bártházi András · 2005. Júl. 8. (P), 18.58
A félreértéseket általában a regisztrált felhasználókkal tisztázni tudjuk. A probléma az abszolút névtelenül hozzászólókkal egy részével van, illetve nem is velük, csak azzal, hogy nem ismerik az itteni normákat. A névtelen hozzászólást nem szeretnénk megszüntetni, mert igenis sokan tesznek hozzá névtelenül is (bár sokszor aláírva) nagyon sok érdekes információt.

Amit javasolsz, az csak regisztrált felhasználók között tudna működni.

-boogie-
15

Névtelen hozzászólók

saxus · 2005. Júl. 8. (P), 22.32
Nem véletlen tiltják a legtöbb fórumon a névtelen hozzászólás lehetőségét.

Az aláírt hozzászólásokról csak annyit, hogy miért nem lehet egy külön mezőbe megadni nevet, ha nem regisztráltként írunk?
16

A névtelen hozzászólást

tiny · 2005. Júl. 8. (P), 22.50
A névtelen hozzászólást nem szeretnénk megszüntetni,

Ezt javaslom ismételten elolvasni.
Egyébként a felvetésre hadd reagáljak. Szerinted nem lenne zavaró, hogy nem tudok ki regelt, ki nem? Így legalább bejelentkeznek az emberek.
Azt még kihagytam, hogy semmi garancia arra, hogy valaki nem írja alá másképpen, vagy nem tesz más nevet minden hozzászólásra, így szerintem teljesen fölösleges váltani
Mr.Tiny
17

Home, sweet home

Dualon · 2005. Júl. 9. (Szo), 11.15
Azt azért ne feledjétek, hogy állandó látogatókként mi itt "itthon vagyunk"; ha nekem egyszeri alkalomként szükségem van valamire, a legritkább esetben, mintegy végső megoldásként regisztrálok egy lapra. Ha várhatóan nem fogok visszatérni, akkor vagy ott "kallódik" egy regem, amiről úgy érzem, szemetet hagyok hátra, vagy írogathatom az összes regisztrációm jelszavait...
Szerintem érdemes meghagyni a reg. nélküli hozzászólás lehetőségét, csak valamiképp jelezni kellene, hogy az illetőnek itt nincs acc-ja.

Egyébként kíváncsi voltam, vajon mikor kerül fel egy ilyen hír... a szerző(k) még egész finoman is fogalmazták meg. :)
3

Szép feladat, ámde lehetetlen

dtaylor · 2005. Júl. 8. (P), 08.44
Szia!

A kezdeményezés minden pontjával egyetértek. Sőt, merem állítani, hogy ezen "irányelvekről" eddig is tudtam, és mindenhol igyekeztem alkalmazni is (levelezés, fórumok).

De úgy vélem, nem az olyanokkal lesz/van baj, mint én (haha, régi motorosok), hanem a kezdőkkel. Elég csak a php listara gondolni. Hiába van leírva egy csomó helyen, mi a helyes viselkedés, mely szabályokat kellene alkalmazni, ha nem olvassák el. Véleményem szerint nem is akarják, csak az a lényeg, ha nem találja a @-ot a billenytyűzeten, akkor mihamarabb valaki a szájába rágja a választ. Szálak, normális idézet, megfelelő hangnem? Minek?

Egy dolgot látok, ami talán javíthat ezen a hozzáálláson: a közösség ereje:
- nincs válasz addig, mig nem a megfelelő helyen, formában jön a kérdés. Illetve akit zavar, az ír egy magán e-mail-t (üzenetet) a feladónak, hogy legyen szives saját magát moderálni. Egy idő után elege lesz, és beáll a sorba (itt a jó ertelemben véve).

Természetesen, ha olvassa a fríméles leveleit... :)

Szal, mindenesetre, hajrá!

--
[ Dönci ]
10

drasztikus

Hojtsy Gábor · 2005. Júl. 8. (P), 18.46
Sem időnk (és sok esetben sem lehetőségünk) értesíteni azokat, akik ámokfutóként pusztítják szét a fórumot. Sajnos drasztikus eszközökhöz kell folyamodnunk, én legalábbis nem riadok vissza az általam fent vázolt lépésektől :)

Mindenesetre nem szeretném, ha ez bárkinek a kedvét elvenné a fórumozástól, hiszen nem büntetünk meg senkit, csak maximum eltöröljük a butaságokat, az oda nem való dolgokat.
5

mint kezdő...

balazsgabi · 2005. Júl. 8. (P), 10.32
Üdv Mindenkinek!

Teljes mértékben egyetértek és igyekszem betartani a fentebb vázolt kéréseket, de...
Kezdő lévén számomra is legnagyobb gond a "mi a halált írjak a Témaba". Sztem velem együtt sok kezdő bepróbálkozik a kereséssel, aztán a kitartás hiánya, vagy a legnagyobb gond (számomra legalább is) az english hiánya miatt egyszerűbb feltenni a kérdést itt, ahol tudom, h kapásból van egy tucat tag aki tudja a választ a kérdésemre és tapasztalatom szertint segít is. Megértem (vagy legalább is próbálom) megérteni a moderátori oldalt, h egyszerűsödjön a dolgotok, de hát Ti vállaltátok, amiért ezuton is köszönet és minden elismerés.
Szóval csak így tovább, sok ilyen fórumot kívánok a webfogyasztóknak!
12

a probléma fele

Hojtsy Gábor · 2005. Júl. 8. (P), 18.59
Ha átgondolod, hogy mi a problémád, és ezt pár szóban össze tudod foglalni, akkor az már a kérdés leírásának a fele lehet egy egyszerűbb esetben :) Például "nem megy a tévé" témára érkezhetnek olyan emberek, akik itt szeretnék feltenni az "ortt feliratos fekete képernyőt látok", "nem használhatók a távirányító gombok", és "csíkos a tévé képernyője" típusú kérdéseket. Míg ha ez utóbbi három téma valamelyikét adod a fórumodnak, hozzászólásodnak, stb. akkor ez elég jól közelíti a problémád lényegét, és nem összetéveszthető a többivel. Megjegyzem, hogy ezen kérdések mindegyike offtopic lenne, és törölnénk a fórumból :) A jól feltett kérdésre sokkal hamarabb érkezik válasz, egy idő után pedig rájössz, hogy a kérdés okos megfogalmazása közben magad is felismered a választ. Érdemes!
6

Megfontolandó

Anonymous · 2005. Júl. 8. (P), 11.11
Ajánlom a figyelmetekbe a következő cikket a témában:

http://www.joelonsoftware.com/articles/NotJustUsability.html

véleményem szerint, nem egy jól megfogalmazott "használati utasítás"on múlik egy fórum sikere, használhatósága. Talán valamicskét segít, de ennél jóval több kell.
8

konkrétan?

Anonymous · 2005. Júl. 8. (P), 12.46
Jó érzés olvasni, hogy te tudhatod a megoldást :) Esetleg ha megosztanád az olvasókkal...
18

szvsz át kellene írni a címeket...

Anonymous · 2005. Júl. 10. (V), 11.28
Sziasztok!

Én is egy afféle "anonymus" böngésző vagyok a weblaboron, s csak annyit szeretnék hozzáfűzni a témához, hogy a magam részéről egyetértek veletek... Nem egyszer kerestem már választ a problémáimra a weblabor fórumában, vagy csak elolvasgattam a számomra érdekes topicokat. Sajna tényleg gyakori a semmitmondó témanév... Szerintem egyszerűen át kellene ezeket írni az illetékeseknek - számomra megnehezítette a keresgélést a fent említett "help...", "segítség..." kezdetű, avagy egyszavas témacímek semmitmondása.
Szóval hajrá - gondolom megoldjátok valahogy. :) Örülök, hogy felmerült ez a témacím dolog...

Üdv.:
"Anonymus" ;)
19

csak az aktívakat

Hojtsy Gábor · 2005. Júl. 10. (V), 11.39
Sajnos energiánk csak arra ad lehetőséget, hogy az aktív fórum témákat (amik feltűnnek a követőben) írjuk át.
20

Fogalomzavar?

thamas · 2005. Júl. 10. (V), 22.56
Kedves Goba!

A fent leírtak teljesen világosak és logikusak, igazad van. De:

Ha valaki más irányból érkezik, ez korántsem egyértelmű. Számomra pl. az internetezés nagyon sokáig gyakorlatilag nem jelentett mást, mint az Index.hu Fóruma néhány számomra érdekes témájának látogatását. Gondolom nem kell hosszan bemutatni: egy-egy téma (Topic) éveken át működhet, felhasználók jönnek-mennek és az eredetileg megadott cím alatt az idő múltával számos dolog szóba kerülhet.

Így aztán mikor (újra) elkezdtem látogatni a Weblabort (anno, még a statikus oldalakból álló verziót ismertem) nem is tudtam mit kezdenui az itteni fórumokkal. Fogalmam sem volt mik azok a szálak, nem értettem miért van annyi téma, általában kevés hozzászólással, nem volt egyértelmű, hogy ha valamit tudni szeretnék, akkor meg kell keresnem egy létező fórumot, vagy új témát kell nyitnom.

Hiszen az én ismereteimmel a Fórum egész mást jelentett...

Szóval, most már rövidre fogva, javaslom, hogy a fenti írásod (rövidített verzióját) valamilyen módon helyezzétek el minden olyan oldalon, amiről fórum nyitható.

Üdvözlettel:
Hajas Tamás
21

alkalmazkodás

Hojtsy Gábor · 2005. Júl. 10. (V), 23.24
Nos, amikor új társaságba kerülsz, gondolom megpróbálod megtudni, hogy mik a normák, bizonyos barátok között külön szlengek jelennek meg, máshol meg nem értenék, ha ugyanazt mondanád. A neten is ez van, ami valahol bejött, azt más közösség nem feltétlenül értékeli ugyanúgy. Elcsépelt dolog, hogy a netikett már a magyar netes forgalom megkezdődése óta javasolja a hallgatózást és az alkalmazkodást, mielőtt aktívan bevonódna valaki, hiszen ez jelentősen megkönnyítheti a dolgát...

Mindenesetre lényegében egyetértünk, csak valószínűleg hiába teszünk figyelmeztetéseket mindenhova, tudjuk, hogy dokumentációt meg FAQ-ot is csak veszély esetén olvasnak a web fejlesztői (tisztelet a kivételnek :)... No, azért amíg ki nem próbáljuk, nem derül ki, úgyhogy átgondoljuk, hova tudunk ilyen figyelmeztetőket betenni.
22

Jó példa

kgyt · 2005. Júl. 11. (H), 11.16
Szerintem az Opera fórumában jól megoldottuk. A lényeg, hogy mindenhol az első téma a szabályok ismertetése, ahol felhívjuk a figyelmet a helyes fórumhasználatra.

Magyar Fórum:



Béta Fórum:




--
Szeretettel: Károly György Tamás
kgyt(a)kgyt.hu - http://kgyt.hu
23

Kommandó? Biztosan kell ez?

T.G · 2005. Júl. 11. (H), 20.39
Már nem egyszer meglepődtem a Weblabor csapat hozzáállásán... most sem történt másként... Tényleg nem értem, hogy miért kell ebben a kérdésben ennyire radikálisnak lenni.

Azért mert valaki offol, nem egy megátalkodott, gonosz személy! Furcsa, hogy ennyire zavar titeket az offolás... Többször meglepődtem már, hogy mekkora energiát fordít néhány szerkesztő arra, hogy beírja néha kifejezetten bunkó stílusban, hogy azonnal fejezzük be az adott témát...

Ha belenézünk a fórumban semmi, de semmi eredménye nincs ennek. A legtöbb látogató szerintem PHPvel foglalkozik, de mégis a PHP témakörben három csoport található: Telepítés, PHP majd végül a PHP és levélküldés. Azon kívül, hogy (félve írok ilyen szavakat, de mást nem tudok) röhejes elosztás, ez még anno a PHPinfóból maradt ránk. Ha változtatni akarunk valamin, akkor ne a látogatókat fenyítsük be, hanem az ilyen alapvető hibákon javítsunk...

Jelenleg 620 téma van a PHP/PHP csoportban. Felőlem, lehet mindegyik nagyon jó elnevezésű, nem fogom ennyi témának a címét átolvasni...
620 vagy 621 már tökéletesen mindegy, nyitni fogok én is egy újat. (Csak zárójelben: nagyon sok nagyon buta kérdés van, nyugodtan lehetne törölni a kétharmadát. Ha nem többet...)

Senki ne mondja, hogy a lapozás leindexelésére az a megoldás, hogy nem használunk lapozást... ezt nem is értem... vagy valami Drupal feature-ről van szó?
24

Csak egy kérdésedre reagálok

kgyt · 2005. Júl. 11. (H), 22.37
Senki ne mondja, hogy a lapozás leindexelésére az a megoldás, hogy nem használunk lapozást... ezt nem is értem... vagy valami Drupal feature-ről van szó?

Amikor egy URL megváltozik, mert már nem a harmadik, hanem a negyedik lapon van az érintett hozzászólás, akkor az jó?


--
Szeretettel: Károly György Tamás
kgyt(a)kgyt.hu - http://kgyt.hu
25

másik számozás

T.G · 2005. Júl. 11. (H), 23.05
No igen, most megint offolok vagy most nem offolok?

Mi van akkor, ha másik oldalról számozunk? 1-től X-ig az 1, X+1-től 2X-ig a 2, ... akárhány hozzászólás lesz ez a számozás nem változik... Na persze a szálazás ezt jól megkavarják, de még az elv így is áthozható...
26

Szvsz

kgyt · 2005. Júl. 11. (H), 23.09
Nem tudod megoldani jól a lapozást, szálazást és az egyes hozzáészólásokhoz tartozó állandó URL-t egyszerre úgy, hogy az jó, és logikus legyen.


--
Szeretettel: Károly György Tamás
kgyt(a)kgyt.hu - http://kgyt.hu
27

plusz felhasználói beállítások

Hojtsy Gábor · 2005. Júl. 12. (K), 11.04
Ráadásul a Drupalban vannak felhasználói beállítások is a kommentek megjelenítésére (mint szinte minden tartalomkezelőben), és akkor ha neked visszafelé listázás van kiválasztva, akkor egy link nem ugyanazt az oldalt jelenti, mint egyébként (hacsak nem olyan szép Nuke URL-eket használsz, amiben mind a tizenöt opció benne van, hogy biztos legyen, hogy jó oldalt jelenít meg). Mi kiiktattuk a felhasználói beállítási lehetőséget, hogy legalább ettől megszabaduljunk. De a szálazás miatt még így sem lehet állandó URL-t adni egy kommentre ha lapozás van, mert az alatta lévő webcím megváltozhat, ha korábbi szálakhoz sok hozzászólás jön, ugyanis előretolódik további oldalra a komment.
28

nem jött át

Hojtsy Gábor · 2005. Júl. 12. (K), 11.21
Úgy érzem neked nem jött át az írásom üzenete. Nekünk nem csak az fontos, hogy most valaki választ kapjon, hanem hogy azzal a válasszal sokan mások később is. Tehat a jövő mások által feltett kérdéseire is választ szeretnénk adni. Ebben nem a saját fórum struktúránk, nem a kategória rendszerünk segít minket elsősorban, hanem a Google meg a többi kereső. A látógatóink óriási része keresőkből jön, régebbi híreket, cikkeket és fórum témákat találnak meg. Egy szimpatikusnak tűnő (kérdésükhöz illő, megfelelően általános címmel elnevezett) fórum témában tesznek fel újabb kérdéseket, függetlenül attól, hogy annak mi a kategóriája. Azt szeretnénk elérni, hogy a fórum témák megfelelően fókuszáltak legyenek, hogy a keresésekben relevánsabb találatok jöjjenek fel, és a későbbi hozzászólások is oda kapcsolódóak lehessenek, fenntartva ezt a relevanciát.

Ez szerintem jó annak is, aki RSS-ben olvassa az aktualitásokat, mert a konkrét címek alapján tudja szűrni az érdekes fórum témákat, és jobb annak is, aki később talál rá egy érdekes oldalra, mert a kereső találati oldalán is már egy releváns cím várja, és az annak megfelelő tartalmat kapja.

Nekünk észben kell tartani azt, hogy ma a navigációt sokszor nem a webhelyünk adja, hanem azok a keresők, akik n dimenzió (kulcsszó) mentén engednek becímezni a webhely közepébe, ahol már konkrét információnak kellene lennie, hogy a kereső kérdésére választ adjunk. Bővebben A környezet számít, nem a navigáció című híremben tavaly nyárról.

Ez nem jelenti azt, hogy a fórum témacsoportok gyengeségeit nem ismerném el, bár eddig nem kaptunk javaslatokat újabb témacsoportokra a PHP fórumok alatt.
29

valami átjött, de...

T.G · 2005. Júl. 12. (K), 19.01
Semmi gond nincs a céljaitokkal, nekem az eszköz nem tetszik. Szeritem ez lényeges külömbség.

Kerestem egy szándékosan debil példát: tegyük fel, hogy a mozilla böngészömmel az egyik div nem akar működni... mit teszek ekkor? beírom a keresőbe, hogy mozilla div Szerintem itt most felesleges örülni, hogy a weblabor jött ki elsőre... annakidején sikerült egy debil kérdésre egy debil választ adnom... de legalább a Googlenak tetszik. :)

Szerintem sokkal hasznosabb lenne, ha a felesleges témákat megtizedelnénk, minthogy ennyire az offtopic beszólások ellen küzdenénk...

Adott egy Dir list név szerint... nevű téma, na ez sem egy okos téma, de ez lényegtelen, most annyi elég, hogy egy régebbi témáról van szó. Írjuk ezt be a keresőbe, és nézzük meg, milyen magyar nyelvű lapokat hoz ki.
Érdekes, hogy ha nem kérem, hogy magyar nyelvű legyen a lap, akkor máris másként nézünk ki. Ezt a problémát komolyabbnak érezem, mint a offolást.

Tényleg egyetértek a céljaitokkal, de nem hiszem, hogy a megoldást a kommandó hozza majd meg.
30

erőforrás

Hojtsy Gábor · 2005. Júl. 12. (K), 19.16
Sokkal kissebb erőforrásra van szükség a követőben felbukkanó aktualitások sepregetésére, mint végigvadászni a régebbi témákat, és tizedelni. Egyelőre erre futja. Így idővel feltűnnek a régebbi debil témák is, és akkor előkerül azoknak a tisztogatása is.

Az, hogy a Google mi alapján dönti el, hogy mi magyar és mi nem, az jó kérdés, erre nekünk nincs jobb befolyási lehetőségünk azon felül, mint amivel már amúgyis élünk (ha ezt feszegetnéd, az ugye új téma :).
33

feszegetés...

T.G · 2005. Júl. 13. (Sze), 01.46
Engem érdekelne, hogy mi lehet a háttérben...
De nem akarok offtopicolni már megint, így a drupal.hu-n nyitottam egy új témát.
31

bocs de ez nevetséges

Anonymous · 2005. Júl. 12. (K), 20.25
bocs de ez nevetséges hepciáskodásnak tűnik. ráadásul ezt a kezdetleges fórummotort magasztaljátok, stb. akcióként írjatok egy saját portálmotort! vagy szereztek be valami jó nőt. annak van most az akciós szezonja :)

senki nem fog regényeket olvasni azért, hogy elpostoljon egy hozzászólást. ez van.
32

várjuk javaslataid

Hojtsy Gábor · 2005. Júl. 12. (K), 20.41
Portál motor fejlesztéssel ismereteim szerint a szerkesztőink mind jól meg tudnak küzdeni, több ilyen saját fejlesztésű motor is van a hátunk mögött, barátnőben, menyasszonyban és feleségben is jól állunk, nem kell bennünket félteni. Nem kértünk senkit arra, hogy olvasson regényeket, a saját webhelyén mindenki maga adhat szabályokat, akármilyen radikálisnak is tűnhet ez időnként, és én nem úgy veszem észre, hogy az idén tíz éves netikett egy-sokhoz kommunikációra (magyarul) vonatkozó szabályain túl bármit is kérnénk.

Ha konkrét kifogásod lenne a fórum motorral kedves névtelen ismeretlen, akkor a Weblabor téma csoportban indíthatsz erre a célra egy témát. Addig is lehetőséged van máshol feltenni a kérdésedet, ha számodra kényelmesebbek más webhelyek ilyen szolgáltatásai.