ugrás a tartalomhoz

PHP Konferencia a színfalak mögül - néhány adat

Hojtsy Gábor · 2005. Már. 25. (P), 09.18
Az idei PHP Konferencia is sikeresen lezajlott, és így nekünk szervezőknek is lehetőségünk lett egy kicsit belemerülni az értékelésekbe, a konferenciáról rendelkezésre álló adatokba. Nem rejtettük véka alá, hogy a regisztrációnál kérdezett érdeklődési adatok, és az ezek mellett tárolt egyéb információk nem a jelentkezéshez köthetően kerültek tárolásra, ezért ezeket lehetőségünk van elemzési célra továbbra is megtartani. A kitöltött kérdőivek is hoztak érdekes megállapításokat, melyekből igyekszünk okulni.

A Harmadik Magyarországi PHP Konferenciára legnagyobb örömünkre nem csak egyes előadóink jöttek külföldről, hanem a környező országok magyar ajkú fejlesztői is jelentkeztek a rendezvényre szép számmal. Bár a Magyarországról érkezők nem mindig veszik komolyan az ország mező kitöltését - triviális kérdésnek gondolva azt -, a Dunaszerdahelyről, Pozsonyból, Érsekujvárról, Farkasdról (Szlovákia), Szabadkáról, Palicsról (Szerbia és Montenegró), Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Csíkszeredáról, Érmihályfalváról (Románia) regisztráló résztvevők valószínűleg más perspektívából látják a konferenciát, és nem kevés áldozatot is hoznak annak érdekében, hogy itt lehessenek.

A regisztrációkor megadott adatokkal kapcsolatban érdekes eredménynek tűnik még, hogy a válaszolóknak alig több mint fele hallgatta volna inkább magyar nyelven az angol előadásokat, a szakmában sokan jó angol szövegértésűnek tartják magukat. Végül a helyszínen elsöprő többségben voltak az előadásokat eredeti nyelven hallgatók.

A jelentkezési űrlapon a részletes adatkitöltők személyhez nem köthető adatai mellett a használt böngésző és operációs rendszer adatait is összesítettük, és nem kevésbé érdekes eredményekre jutottunk. Úgy tűnik, hogy a jelentkezők között az internetes átlagnál jelentősen magasabb használatban van a Firefox böngésző, másképp nézve azonban még mindig igen sokan alkalmazzák a Microsoft technológiailag is elavult kliensét.

A jelentkezők böngésző használata

Ami az operációs rendszereket illeti, az olyan egzotikumok, mint az AmigaOS vagy a BeOS is képviseltették magukat, de a többség mégis Windows használónak bizonyult.

A jelentkezők operációs rendszerei

A konferencia tényleges résztvevői által kitöltött kérdőívek a rendezvény más szempontból történő vizsgálatát teszik lehetővé. Az összesített adatokból olyan furcsa dolgok is kiderülnek, hogy néhányan soknak tartották a szüneteket, míg mások számára éppen elegendő volt az egyik előadásról másikra történő eljutáshoz negyed óra. A kérdőívek részletes értékelése még előttünk áll, annyit mindenesetre már most is látunk, hogy a legtöbb résztvevő általánosságban meg volt elégedve a konferenciával, és szinte minden válaszoló szeretne a jövő évi rendezvényünkön is részt venni.
 
1

Nem lesz video?

Anonymous · 2005. Már. 25. (P), 16.47
Kedves Szervezők!
Azt szeretném megérdeklődni, hogy valamilyen formában eltárolják e a konferencia anyagát. Itt gondolok szöveges, képi vagy bármilyen más foprmára. Ez azért lenne jó, mert én személy szerint sajnos nem tudok eljutni a konferenciákra, pedig nagyon érdekelnek az előadások anyagai, s ha lenne rá lehetőség szívesen megtekinteném egy letöltés után. Ha kell akár emeltdíjas sms-t is küldenék, bár ez nem a legjobb mód. Köszönettel:
Sz.Mihály
2

Másik topicban is felvetődött már ez a kérdés

Lewi · 2005. Már. 25. (P), 18.10
Valószínűleg sokakat érdekel az előadások felvett anyaga. Én pl. ott voltam, de bizony nem tudtam ott lenni mindenütt ahol szerettem volna. :)
Külön köszönet a rendezőknek és az előadóknak, hogy elérhetővé tették az előadások fóliáit. Ezek is nagyon hasznosak!
3

lehet videó

Hojtsy Gábor · 2005. Már. 25. (P), 21.35
Konkrétumokat nem tudok ígérni, többen vettek fel többféle dolgot, melyek egy része élvezhető csak valószínűleg. Lehetséges, hogy lesz publikálható videó, ez a szervezők szándéka szerint való lenne :)
4

Akkor majd szólsz?

tiny · 2005. Már. 26. (Szo), 21.48
Azt megkérhetném, hogy ha tudnál valahonnan ilyet szerezni, vagy egy webcímet tudnál adni, akkor azt ide megírnád? Mondjuk ha most nem lesz, az sem nagy baj, mert nem tudom, mit hagytam ki, de jövőre mindenképpen kéne 1-2 embert megbízni a felvétellel, ha lehetséges a kivitelezés. Köszi:
Mr.Tiny :: MRT Site
5

nem a felvétel a feladat

Hojtsy Gábor · 2005. Már. 27. (V), 13.38
A felvétel nem kunszt, a jó minőségű felvétel viszont igen, valamint az előkészítés sem kis feladat, hogy legalább vállalhatóak legyenek a videók. Ha lesz publikálható eredmény, akkor a Weblaboron mindenképpen lesz róla hír, nem kérdés.
6

Sziasztok!A phpconf.hu-n

Mara · 2005. Már. 29. (K), 21.32
Sziasztok!
A phpconf.hu-n már régóta fenn van az előadásokról egy-egy leírás... És úgy emlékszem, hogy a bemutatók is fenn vannak, de ez nem 100%... Én is ott voltam, és jó volt... de videók engem is érdekelnének.