ugrás a tartalomhoz

Mobilizálódik a Macromedia Flash

Hojtsy Gábor · 2005. Feb. 19. (Szo), 10.26
Nemrégiben volt szerencsém kezemben tartani a Macromedia Press Flex-ben történő fejlesztésről szóló könyvét. A kényelmes alkalmazásfejlesztés persze mit sem ér, ha nem tudjuk a lehető legszélesebb kör számára teríteni a kész programunkat. Nos, a Macromedia Flash ezentúl még több platformon elérhető lesz, hiszen a Symbian OS alapú Series 60 rendszereken is futtathatóak lesznek az SWF-ben készült anyagok. A Nokia és a Macromedia nemrég bejelentett megállapodásának köszönhetően az újabb okostelefonok már Flash támogatással érkezhetnek.

A Flash Lite névre keresztelt technológia nem csak a Nokia telefonokat teszi képessé SWF állományok kezelésére, már most támogatottak Sendo és Siemens telefonok is, és a Sony Ericsson által használt UIQ platformra is elérhető a lejátszó. A 2004 nyarán 1.1-es változatba lépett program most kezd igazi támogatást nyerni, és a Nokiával történt megállapodásnak köszönhetően szárnyakat kaphat.

A Flash használata mobil alkalmazások fejlesztésére jelentősen megkönnyítheti azok munkáját, akik eddig nem is mertek belevágni az okostelefonok használóinak szánt megoldások piacára, hiszen a Flashhez kapcsolódó eszközökkel sokkal dinamikusabb a fejlesztés, akár a Flexre akár a Flash MX-re gondolunk.

A Macromedia tervei szerint a végfelhasználóknak semmilyen beállítással nem kell majd bajlódniuk, a lejátszót a telefonnal együtt kapják meg, előtelepítve. Megvásárolható ugyanakkor egy Flash Lite csomag a cég honlapjáról telefononként 10 dollárért, melyet elsősorban a fejlesztőknek és a kalandvágyóknak szánnak.
 
1

Nem is rossz. 10 dolár a fej

Fekete Ferenc GDA · 2005. Feb. 19. (Szo), 10.36
Nem is rossz. 10 dolár a fejlesztőkörnyezet? A játékokat könnyebb lesz megírni mint java-ban:)

ferenc voltam
2

Nem egészen

Hojtsy Gábor · 2005. Feb. 19. (Szo), 12.40
Úgy tűnik nem fogalmaztam jól a végén. A Flash Lite player a jövőben megjelenő telefonokon már rajta lesz, és a fejlesztők most tíz dollárért vehetik meg. Különben mivel normál SWF állományokról van szó, a hagyományos eszközök használhatóak a kialakításukra (Flash MX, Flex, PHP Ming kiterjesztés, stb).