ugrás a tartalomhoz

A dunaújvárosi RoadShow-ról - mit lehet még mondani

Hojtsy Gábor · 2004. Május. 30. (V), 16.20
Tegnapi helyszíni tudósításunkon - melyet este András kiegészített a nap beszámolójával - nehéz túltenni, de mivel András beígérte az én beszámolómat is, nem tehetem meg, hogy kihagyjam a lehetőséget.

A főszervező Karóczkai Krisztián szerint én voltam a legnehezebben megnyerhető a rendezvényre, ez azonban leginkább folyamatban lévő vizsgaidőszakomnak köszönhető. Azt kell mondjam, hogy az első RoadShow állomás mindenféle várakozásunkat felülmúlta, szerintem senki nem bánta meg részvételét sem a hallgatók, sem az előadók közül.

Egyrészt nagyon jó helyszínt szerzett Krisztián az előadások számára, az előadóknak pedig különterem állt rendelkezésre, ahova el tudtunk vonulni, ha erre volt szükségünk. Elvonulásra azonban nem volt nagy igény napközben, hiszen az előadók is jelen voltak a programon, érdeklődve figyelték mások prezentációját. Hasonlóképpen tettek a résztvevők - akik főként a főiskola hallgatói voltak. Bár sajnos kevés kérdés merült fel az előadások közben és után, egyénileg több előadót is megkerestek kérdéseikkel az érdeklődők.

A helyszínen többen fényképeztek, illetve digitális videófelvétel is készült. Ha minden jól megy, akkor az előadások fóliái is elérhetővé válnak előbb-utóbb azok számára, akik nem tudtak jelen lenni az előadásokon.

Végezetül én is csak hálás köszönetemet tudom tolmácsolni ezúton is a szervezőknek, hogy olyan mércét állítottak fel, amelyet nehéz lenne túlszárnyalni. A technikai problémákat dícséretes gyorsasággal oldották meg, az előadók ellátása, segítése pedig kivételes volt. Örülök, hogy ott lehettem.

Palócz István (showman)

Nagy Zoltán (Portál, de hogyan?)

Kovács Zsolt (Segítség, felnőttem!)

Bóna László Márton (OO programozás)

Hojtsy Gábor (Drupal)

Bártházi András (a Firefox böngésző)

Karóczkai Krisztián (rendszeradminisztráció)

Dr. Mester Gyula (Webes oktatórendszer)

 

(Sajnos Mocsnik Norbi előadásáról nem tudtunk fotót készíteni, ha valaki készített, kérjük juttassa el hozzánk!)
 
1

fotók

Anonymous · 2004. Május. 31. (H), 12.56
További fényképeket találhattok a http://thc.poliod.hu/gallery/rsduf címen!
Ha valaki szeretné a teljes felbontású képeket, akkor azokat a http://kac.poliod.hu/rsduf címról töltheti le.
(a THC-re helyhiány miatt nem került fel :)

A videók digitalizálásával és feltöltésével remélhetőleg Krisztián előbb utóbb végezni fog :)

Üdv: Kiss András - andrew##kukac##makacs.duf.hu
2

helyesbítés...

Anonymous · 2004. Május. 31. (H), 12.58
A fenti címet kicsit elírtam, bocsi! A helyes cím:
http://kac.poliod.hu/~andrew/rsduf
3

Jo volt osszessegeben!

Anonymous · 2004. Jún. 11. (P), 23.07
A Foiskola hallgatoja vagyok, tobbek kozott Krisztian is tanit. Az eloadasok szerintem nagyon jok voltak, kiveve egyet-kettot (nem szeretnek senkit sem megserteni vagy megbantani), de azert azt megjegyzem, hogy Krisztiane volt a leggyengebb ha szabad ilyet mondani.
Az kicsit zavart, hogy a resztvevok kabe 80%-a csak a +10 pontert volt ott, es ra se bagozott az eloadasokra, vegigtraccsolta az egesz rendezvenyt mint egy mezei eloadason szokas, szoval ez elegge zavaro volt mivel engem az eloadasok is erdekeltek volna a bonusz pontokon kivul.
Jelen voltam a 2003-as es a 2004-es Konferencian is, es ott a hallgatoi osszetetel azert sokkal jobb volt, szerencsere nem az iskolaban tanulo gyerekek toltottek meg a szeksorokat, igy azert kulturaltabb volt meglatasom szerint. Talan hiba volt a plussz pontok felajanlasa, elegge felhigitotta a hallgatosagot.
Ezen kivul osszessegeben a szervezes nagyon jo volt, csakugy mint a nagy Konferenciakon tapasztalhattam. Sajnalatos hogy az eloadoknak nem volt mikroportja es igy a kezivel ugyetlenkedtek, persze ez csak vicc. Viszont a 2004-es nagy Konferenciahoz kepest kevesebb technikai malor tortent :-) Es ezeket amiket irtam, a Szervezok vegyek joszandeku javaslatoknak.
4

Pluszpontok?

Hojtsy Gábor · 2004. Jún. 11. (P), 23.30
Én nem tudtam pluszpontokról. Hüm :)