ugrás a tartalomhoz

Meh.hu újratöltve - jó példával jár elöl

Hojtsy Gábor · 2004. Feb. 13. (P), 10.22
Az "Egyenruhát kap a kormányzati internet" című korábbi hírünkben előremutató változásokról számoltunk be a kormányzat internetes hozzáállásával kapcsolatosan. Nemrég hívták fel a figyelmemet a megújult Miniszterelnöki Hivatali webhelyre, mely a modern XHTML és CSS2 szabványok szerint készült.

A Meh.hu belső oldalain ezzel betűméret választásra is lehetőség nyílt, és talán ez az első szembetűnő felhasználói felületi elem, amelyre CSS nélkül aligha lett volna lehetőség. Tulajdonképpen éppen az a helyénvaló, hogy nem tűnik fel az oldalon, hogy modern megoldásokkal készült, hiszen minden böngészőben elvárható módon kell működnie.

Ha kikapcsoljuk a stíluslapokat, akkor látható, hogy az oldal megtartja az elrendezést, és a képekkel megvalósított menük is rögtön szöveges felsorolásos formát öltenek. A kódot megnézve látszik, hogy az elrendezést azért képes megőrizni az oldal, mert táblázatokat használ a szerkezet kialakítására. Felteszem, hogy ezzel könnyebben el lehetett kerülni a böngészők kompatibilitási problémáit, de meglátásom szerint emellett is komoly haladást sikerült elérni.

Csak remélni tudom, hogy ez a váltás egy tendenciát jelez, és további oldalak válnak szabványossá. Tekintve, hogy az USA-ban már csak komoly elérhetőségi követelményeknek megfelelő oldalak készülhetnek kormányzati célokra, azért van még mit behozni, de a folyamat jól indul.
 
1

Re: Meh.hu újratöltve - jó példával jár elöl

attlad · 2004. Feb. 13. (P), 14.14
Mondjuk én most meg akartam nézni tesztelésképp NN4-ben és kifagyott tőle :) bár mondjuk könnyen lehet, h csak nálam van így, meg amúgy se használ senki már ilyen böngészőt.
2

Re: Meh.hu újratöltve - jó példával jár elöl

Anonymous · 2004. Feb. 13. (P), 15.47
Az oldal készítésekor nem volt cél a NN4 kompatibilitás. Öreg, elavult, a szabványokat nem támogató böngésző.
3

Re: Meh.hu újratöltve - jó példával jár elöl

attlad · 2004. Feb. 13. (P), 17.01
Jaja, sztem is az, ez nem vitás.
4

Re: Meh.hu újratöltve - jó példával jár elöl

Jano · 2004. Feb. 13. (P), 20.22
Ez az igy kene csinalni minden lapot

De sajnos van egy ket hiba ha olvassa a lap keszitoje.

Eloszor is egy tanacs:

Title-be URL helyett Miniszterelnoki hivatalt irjatok. Aloldaltol fuggoen pedig aloldal cime - Mini.Hiv.

Cikk cime - Mini Hiv.

(azert igy forditva mert ha valaki tobb ablakban, ful alatt bongeszik akkor megtudja oket kulonboztetni.

Google szereti title taget nagyon.)

- IE6 alatt "mindig toltsd le" cache beallitasnal fomenu villodzott es elobukkantak a szoveges linkek.

Miert kell a javascriptes class valtas? CSS-ben van :hover es a link tagen kezeli az IE is. Ha a span az a-n belul van akkor "a:hover span".

Ha az aktualis megjelolesehez kell akkor:

Masodik class nev pl aktiv hozzairas es valami ilyen szabaly hozzaadasa:

.aktiv {

background-position:-43px;

}

En nem talaltam meg betumeret valtot. Illetve csak az alternativ stiluslapokat de ugye IE-ben ahhoz nincs eszkoz. FireFoxban pedig nem tortent semmi.

Kicsit mas:

Keresobe belepve egybol Nincs talalat fogad pedig meg be se irtam semmit.
5

Re: Meh.hu újratöltve - jó példával jár elöl

Anonymous · 2004. Feb. 13. (P), 23.06
Köszi a dícséretet, kitettem magamért. :) Sajnos meg volt kötve pár oldalról az ember keze, de ez érthető is egy ilyen oldal elkészítésénél. Egyik ilyen kompromisszum a táblázatos layout volt.

A title váltás jogos, csak sajnos az alatta levő rendszer nem teszi ezt egyszerűen lehetővé (persze meg lehetne csinálni, de egyelőre nem ez volt a fontos/nem "érte meg az árat", azaz inkább mással foglalkoztunk.

IE6 sajnos gagyi, részemről nem szeretem, ez talán egy lépés lesz, ami átállítja az embereket. Vagy nem. Az alapbeállításokkal jól működik. Egyébként arról van szó, ha egy adott területen van CSS háttér, és előtte vagy mögötte van egy link, akkor ez történik. MINDIG, azaz még akkor is, ha nincs semmi hover effekt, stb. Nagyon régi a hiba, nem voltak képesek kijavítani. Ha valaki tud megoldást rá, megköszönöm, a jelenlegi megoldás a vak látogatók támogatása miatt alakult így (több sorban kell számukra lenniük a linkeknek, szövegesnek kell lenni, stb.) Utánaolvastam, nem találtam igazi megoldást.

A CSS hover-rel megpróbálkoztam. Sajnos pont nem a linknek kell átállítani a háttérszínét, hanem a link előtt levő span-nek. Ezt meg nem bírta az IE. Szóval ezért maradt ez a Javascript megoldás.

A betűméret váltónak működnie kellene, ha be van kapcsolva a javascript. A cikkeknél a "navigator" magasságában, azaz a cikk címe felett jobbra van a betűváltás, JS-ből kiírva. Ha nem történt semmi, az érdekes, én elég sok böngészővel teszteltem! Az lehet, hogy Firefox alatt pl. a címlapon próbáltad ki - ott valóban nincsen hatása, csak egy cikknél (így kérték).

A keresőt megnézzük, az nem az én részem - elég nagy csapat áll mögötte. :)
6

Re: Meh.hu újratöltve - jó példával jár elöl

Anonymous · 2004. Feb. 14. (Szo), 01.40
Az oldalhoz gratula. Ránézésre kellemes külsejű és könnyen el lehet rajta igazodni. Mivel már előttem említették a technikai részét én egy kicsit a külső megjelenéssel kötözködnék. :) Najó csak segítő jeleggel.

A szövegeket lehetet volna sorkizártra tenni. Jobban mutatnának. :)

Másik szörszálvagdallás:), hogy a linkek lehetnének ugyan olyan sötétebb narancs, mint oldalt a menüé.

Csak, hogy kicsit kritizálhassalak. :) És, hogy valamelyest helpeljek. :)

MaDog
7

Re: Meh.hu újratöltve - jó példával jár elöl

Anonymous · 2004. Feb. 14. (Szo), 13.17
Ne, sorkizártat ne...

Észrevettétek, hogy az üvegzseb menüpont alatt, a linkeknél hiányzik az uvegzseb.hu :-)

(egy nagyonapró megjegyzés a cikkhez: Mozillában CTRL és a + megnyomásával is lehet nővelni a betűméretet)
9

Re: Meh.hu újratöltve - jó példával jár elöl

Anonymous · 2004. Feb. 14. (Szo), 14.58
A méret növelésére Opera alatt is van lehetőség, sőt, mindenestül, azaz a grafikákat is meg tudja növelni (és még Explorerben is). Általában nem is értem, hogy miért kell ez az embereknek, de hát kell... :) A Mozillánál azt hiszem, hogy nem jegyzi meg a méretet, azaz ha kilépsz/belépsz, akkor visszaáll az alapállapot. A meh.hu-n onunloadra menti cookie-ba (ha tudja).
8

Re: Meh.hu újratöltve - jó példával jár elöl

Anonymous · 2004. Feb. 14. (Szo), 14.54
Ami a designt illeti, az a grafikus srác érdeme/bűne, illetve őtőle függenek a színek is. Ami azt illeti, volt olyan visszajelzés is, hogy ronda ez a design (rosszak a színek globálisan). Ez persze nagyon szubjektív dolog...
10

css kep csere menube megoldva

Jano · 2004. Feb. 14. (Szo), 16.53
Megcsinaltam javascript nelkulire a kep cseret!

Azert mukodik mert a span nem a link elott hanem BENNE van: a gyerek eleme.

IE-ben volt egy kis gaz amiert felturtam a netet de vegul magamtol kellett rajonni:

Nem akart visszavaltani az aktiv allapotrol. Nem akarta eszrevenni, hogy kimentem a linkrol. Vegul az oldotta meg, hogy nem csak a gyerek hover lett definialva (a:hover span) hanem magara linkre is tettem (a:hover) szabalyt. Igy mar a gyereket is visszaallitja.

Vegul is nem is felesleges mert szoveg szinezesre pont jo amikor nincsenek kepek.

Tegyel be meg egy-ket hatterszint mint en, ugy jobban mutat kepek letiltasa eseten.

Ja itt a cucc:

http://www.hszk.bme.hu/~hj130/css/list_menu/meh_menu/index.html

Netscape4 / IE4 elol el kene rejteni a CSS-t mert csunyan mutatnak. @importtal kene beilleszteni a dolgokat.

A nem tamogatast ugy kell azert felfogni, hogy tartalom eleheto legyen.

Probalgattam meg elbujtatni a szoveget de csak a keppel eltakaras eseten (mostani verzio) mukodik a dolog CSS bekapcsolva + kepek kikapcsolva user beallitanal. Ezert arra gondoltam, hogy egy 3. elemmel ami nem valt hover-re kene letakarni a linket. De meguntam a probaltagatast... Meg az mar kicsit sok plusz elem lenne.
11

Re: css kep csere menube megoldva

Anonymous · 2004. Feb. 14. (Szo), 21.05
Hmm. Nekem Firebird alatt nem működik a megoldásod. :) :( Nekem csak akkor vált képet, ha a (nem látható) szöveg fölé viszed az egeret, ha a képre, de nincs alatta szöveg, akkor nem.
12

Re: css kep csere menube kijavitva

Jano · 2004. Feb. 15. (V), 15.02
Hello!

Hozzadtam a linkhez a display:block es height:42px szabalyt igy mar jo. Egyeb hibat talaltatok?
13

Re: css kep csere menube kijavitva

Anonymous · 2004. Feb. 15. (V), 15.18
Nekem most jó Firefox és Internet Explorer 6 alól - Opera 7, régebbi Internet Explorerek alól hirtelen nem tudom kipróbálni, ha az előbbiben működik, az utóbbiakban pedig nem lesz rosszabb, mint jelenleg, akkor OK. Most egy hétig szabadságon leszek, de utána megnézem, s hogy ha a megfelelő személyek is rábólintanak hogy mehet a csere, akkor szépen eltávolítom a javascriptet a fejlécből.
14

villogas is megoldva

Jano · 2004. Feb. 15. (V), 17.03
Mivel elegge zavaro volt a villogas tovabb dolgoztam a probleman. Arra gondoltam, hogy be kenne tenni valamit a szoveg es a valtozo hatteru span koze ami eltakarja a szoveget akkor is amikor a spanban a hatter eltunik mert az IE eppen tolt.

Nem akartam mar tovabbi folosleges HTML tageket berakni ezert egy javascriptes behaviort keszitettem. Ez a letoltodeskor ki olvassa a hatterkep helyet a span stilus definiciojabol es berak egy kepet.

Ugy nez ki mukodik a dolog.

- behavior jo mert ugyis csak IE-nek kell

- nincsen felesleges HTML

- mivel keppel takarom le a szoveget a "CSS engedelyezve + kepek letiltva" beallitasnal is mukodik a dolog.

Igy leneyegeben barmilyen szoveges listabol kepes menut lehet osszerakni.

Igy mar csak annak fog villogni akinel javascript is le van tiltva ES cache is allandoan frissitesre van alllitva. Talan kevesen vannak.
15

Re: villogas is megoldva

Anonymous · 2004. Feb. 15. (V), 19.52
http://jigsaw.w3.org/css-validator/validator?profile=css2&warning=2&uri=http%3A//www.hszk.bme.hu/%7Ehj130/css/list_menu/meh_menu/mehhu2.html

Az Internet Explorer hibás működése miatt nem fogom elrontani az oldal validitását. :) Felejtsék el az emberek az Internet Explorert!
16

Re: villogas is megoldva

Anonymous · 2004. Feb. 15. (V), 21.14
Különben az egy döntés, hogy nem kezeljük különbözőnek a böngészőket, hanem egy kódot írunk. Nehezebben karbantartható, ha többfele van a kód. Persze ez így annyira nem rossz, de nem is annyira tetszetős (bár működő!) megoldás.
17

akkor legyen valid is

Jano · 2004. Feb. 15. (V), 21.34
IE fele conditional comments megoldas erre a problemara. Nezd meg mar valid is.

Legyel egy kicsit gyakorlatiasabb hozzaallasu!

Ez a felejtsek el IE-t hozza allas nem mukodik megha en is ha lehet azt mondom valtsanak.

Valid nem valid.

Bar valoban nem valid az oldal mukodesben nem befolyasol semmit. En akkor is alkalmaznam ezt a trukkot ha nem lenne ra ez a conditionalcomments megoldas.

Ugyanis az elso szamu szabaly a browsereknek:

Ha valamit nem ismersz azt hagyd figyelmen kivul!

Tehat valoban nem lesz ugymond valid a kod de gyakorlatilag teljesen jol fog mukodni!
18

Re: akkor legyen valid is

Bártházi András · 2004. Már. 8. (H), 18.01
A döntés az lett végül, hogy nem javítjuk a hibát ilyen módon a jövőbeli karbantarthatóság miatt, és mert vannak fontosabb dolgok is.