ugrás a tartalomhoz

unidev

.taltos · 2004. Ápr. 7. (Sze), 13.32
Üdvözlök mindenkit!

Egy új programozással kapcsolatos oldalt szeretnénk indítani.
Egy ideje már folyik a szerveződés. Az portál célja volna többek között:
- megteremteni egy szakmailag és erkölcsileg stabil tudásbázist
- felsőoktatási intézmények hallgatóinak, oktatóinak, és a magyar "szakma" javának összehozása, közös projectek elkezdése.
- dokumentációk elérését
- stb.

Most nem tudom rendesebben kifejteni (ha nem szól senki, akkor kifejtem...), de az a helyzet, hogy meglenne a tárhely, elindítottam a domain reg.-t, megvan az alapkoncepció, van terv a desingra (persze csak az én fejemben), és van egy kb. képem, hogy milyen lehetne az oldal.

Többen jelezték, hogy erre nagyon nagy szükség lenne (mármint az oldalra). Mivel többek közöt sok olyan opció is lenne, amit eddig magyar oldalakon nem nagyon lehetett találni, valamint az eddig a szervezésben résztvevők sem nagyon értenek a motor implementálásához, ezért szeretnék olyan embereket keresni, akik tudnának segíteni kialakítani az oldalt.

Amire szükség volna:
- milyen motorra lenne szükség, ami a legtöbb böngészővel jól működik(tehát például az e107 kilőve), lehetőleg minnél többet levesz a válunkról, azaz dinamikus(pl. hasonló filozófiával, mint a HUPWiki, azaz a regisztrált tagok, vagy azoknak egy csoportja, ahol engedjük, ott tudnak javítani), kialakítható az a desing, amit elképzeltem(3 hasábos, egyszerűbb kinézetű), és megvannak azok a szolgáltatások, amit szeretnénk
(minden felhasználónak lehetne naplója,
fórum,
cikkek,
hírek,
project-ek indítása és kezelése,
on-line lexikon kialakítása(olyasfajta HUPWiki-s),
letöltések, és ezek között kapcsolat(például egy-egy project-hez autómatikusan készüljön egy topic a fórumban)
...) Talán a drupal, bár én nem ismerem?
- Szükség lenne olyanokra, aki eléggé értik a dolgukat ahhoz, hogy egy az egyben meg tudnák csinálni az oldalt, és utánna esetleg még segíteni, vagy karbantartani.

Ez az egész non-profit, azaz fizetni nem tudnánk érte, de komoly szükségünk lenne rá!

Vagy itt a fórumon, vagy e-mail( mg0042##kukac##stud.unideb.hu )-ben, vagy mindkettőben kérem szóljatok hozzá!

Előre is köszönöm a segítséget!

u.i.: több helyen lehet hogy hülyeségeket írtam, de tényleg nem értek hozzá. Azt sem tudom, hogy egyáltalán ehhez több ember kell, vagy egy is meg tudja csinálni?
 
1

folytatás

.taltos · 2004. Aug. 30. (H), 18.17
Sziasztok!

Hmm, nem nagyon találtam senkit. Végülis megpróbáljuk összehozni. Eddig én vagyok, és egy programozó srác, de neki most munka miatt kevés az ideje... Az oldallal kapcsolatban felmerültek problémák. Mivel nem nagyon érkezett válasz erre a topicra, így nem itt tettem fel, hanem elküldtem az info##kukac##weblabor.hu -ra. Ott azt javasolták, hogy tegyem mégis fel itt a forumban. Szóval akkor nem jártatava a számat, bemásolom ide a nekik küldött levelet. Íme:
> Tiszteletem!
>
> Azért bátorkodom erre az email címre küldeni ezt a
> levelet, mert a drupal.hu domain névre a weblabor.hu
> jött be, így gondoltam, hogy itt kaphatok erre a
> problémára segítséget. A drupal
> tartalomkezelővel volna egy számomra,
> egyenlőre megoldhatatlan problémám.
>
> A probléma az, hogy (valószínűleg, de persze az
> összeset nem tudtam tesztelni, mert abból rengeteg
> van) az összes "beviteli" mezőben a beírt adat
> nem ugyanazt produkálja az oldalon. Ezt én onnan
> vettem észre, hogyha küldök a forumba egy
> hozzászólást, akkor ha csak egy ENTER-t ütök, akkor
> azt a megjelenítésnél szóköznek veszi. Ha kettőt,
> akkor meg csak egynek (mármint ENTER-nek). A probléma
> elég zavaró, és előjön a kezdő üzenetnél, a
> cikkeknél, és valószínűleg az összes beviteli
> meőnél. Ha utána - , mivel látom, hogy rosszul
> jelenik meg -, rákapcsolok a szerkesztésre, akkor a
> beviteli mezőben nem úgy jelenik meg, mint a
> honlapon, hanem úgy, ahogy én azt előzőleg
> bevittem, azaz az ENTER soremelést jelent. Nézegettem,
> de a beállítások között nem találtam megoldást, és
> mivel angolul nem tudok elég jól, így a drupal forumán
> sem találtam rá megoldást.
>
> Lehet, hogy amit elmondtam, az nem volt érthető,
> de ezt leginkább úgy lehet elmagyarázni, ha az ember
> kipróbálja. Ez a portál elérhető az unidev.hu -n.
> Elég egyszer regisztrálni, és utána küldeni akármihez
> egy hozzászólást, és észre lehet venni.
>
> A segítségüket előre is köszönöm:
> Mészáros Gábor
>
> ps: Azt szeretném kérdezni, hogy ha továbbra is
> gondjaim vannak a drupal-al, akkor erre az email címre
> írhatok? Vagy hol kaphatok magyarul segítséget?
> Természetesen szívesen benne lennék minden olyan
> dologban (levlista, forum, stb.) amiben segítséget
> kapnék a drupalhoz, de a multkor a weblaboron feltett
> kérdésemre több hét után sem kaptam választ, így a
> weblabor forumát ezek miatt nem használom... :(
>
> Szerkesztés: Ahogy most ellenőriztem, a Message
> on front panel -nél még ráadásul a 3 ENTER-t sem veszi
> figyelembe. egy szóküznek veszi... :(

Emelett még nagyon sok beállítani való van, de én nagyon nem értek ezekhez... Igazán szólva azt sem tudom, hogy most mi a különbség az em és a px mértékegységek között. Azaz tudom, hogy mik, de egyáltalán mi az egyik előnye a másikkal szemben?
Aki jobban tudna segíteni portálépítéssel kapcsolatosan(desing, motor), annak még mindíg megköszönném, ha jelentkezne!

A honlap itt elérhető, de még semmi tartalom nincs, csak a technikai hátteret kellene megcsinálnom.
3

HTML / CSS alapok

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 30. (H), 18.29
Egy portál elkészítésekor nem árt legalább az alapvető HTML ismeret. Ha HTML dokumentumban sortöréseket és szóközöket használsz, ezek alapvetően egy szóközzé válnak a térköz normalizálás nevű folyamat során. Ha az em és a px nem világos, javasolnám CSS cikksorozatunkat.
4

Mindkettőre a válasz

.taltos · 2004. Aug. 30. (H), 19.09
Igazat adok, de amint láthattátok, nem kifejezetten minden segítségkérés nélkül indult a dolog. Mivel a segítők 99 százaléka kihullott, amikor csinálni is kellett valamit, így olyan emberek maradtak (szám szerint kettő), akiknek nem feltétlenül ez a szakterülete. Tulajdonképpen azt sem tudom, (ez most bután hangzik) hogy mertetek ilyet mondani nekem?? Én komolyan becsülöm a munkátokat, és tudom, hogy ami tudás birtokában vagytok, az egy SZAKMA tudása. Mi csupán nekifogtunk, mert így jobban lehet tanulni, mint ha csak olvasgatnánk, és így talán még segítőket is találunk. Az, hogy nem úgy fogtam neki, hogy abszolute értekén a dologhoz, az nem az én "hibám", hanem a helyzet sajátossága. Szóval most akkor tisztázva a dolgokat, a válaszok/kérdések:
A css sorozatot kinyomtattam, és olvastam akkor amikor kijott, de az oldalnak még csak kb 2-3 napja álltunk neki rendesebben, és a css sorozat kapcsán bennem maradt információt használtam a szerkesztgetéshez. Gondoltam hogy át fogom olvasni mgegyszer, de első körben nem találtam a papirokat, és nem jutott eszembe, hogy előturjam a neten. Mellesleg ezzel csak arra utaltam, hogy egy ilyan alapvetőnek számító dologban sem vagyok tájékozott, és vannak ugye ennél bonyolultabbak is. Html-les dologgal ugyanez a helyzet... Tudok képet beszúrni, meg ilyesmik, de szintén nem vagyok vele annyira tisztában. Emiatt kértem segítséget.

Akkor mégegyszer: a választ értettem az enterrel kapcsolatban, de még mindíg nem tudom, hogy ezt hogyan kell kiküszöbölni. És hogy a "kollegát" hergeljem ( :) ) a php-hez sem értek, így annak a buherálásában sem vagyok otthon. :(
5

Hogyan mertem.

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 30. (H), 19.22
Avagy hogyan veszettem el. Nos, ez hozzáállás kérdése. Ha kihullanak azok, akik tudják akkor két választásod van. Vagy vállalod a keservet, vagy lejjebb adsz a kívánalmakból. Ha az előbbit választod, akkor néhány hónapos előkészítési időszakkal számolj, mielőtt el tudjátok indítani a portált. Én nem tudok segíteni, mások talán jelentkezhetnek. Bár sok sikert kívánok, az eddig látottak alapján úgy ítélem meg, hogy túl nagy fába vágtátok a fejszéteket, és valami kisebb tervvel kellene indítani. Egy szuper webhelyet is hiába állítotok össze, ha tátong az ürességtől (felhasználó és tartalom tekintetében).

Azért merem ezt állítani, mert a Weblabornál is elkövettük pontosan ezeket a hibákat (túltervezés, emberek kihullása, stagnálás), majd felismertük, hogy ha alultervezünk, akkor később sokkal jobb lesz újdonságokat bevezetni. A jól működő ám az eredeti terveket nem teljesítő webhelynél meg úgyis csak mi fogjuk tudni, hogy nem teljesültek az eredeti tervek, a látogatók csak azt látják, hogy egy tartalommal jól kitöltött oldalt kapnak. Szóval ha nem merném erre felhívni a figyelmet, akkor érezném magam kellemetlen helyzetben, nem így.
6

Köszönöm

.taltos · 2004. Aug. 30. (H), 19.30
Szívesen veszem, hogyha egyszer van kedved, akkor írhatsz tanácsokat. Például olyanokat is, hogy egy ilyen feladatnak mivel kezdjek el alapozni. Programnyelvek, (magyarul) olvasmányok, stb.

Viszont akkor mégegyszer! :)
Hogyan lehet kiküszöböli azt a dolgot normalizálásnál?
7

Szűrők

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 30. (H), 19.35
A Drupal alap HTML szűrője az újsorokat <br> (HTML sortörés) elemekre konvertálja, ha nincs blokk szintű HTML elem (bekezdés, táblázat, stb) a bevitt szövegben. Be kell kapcsolni a szűrőket.
8

Kösz

.taltos · 2004. Aug. 30. (H), 19.42
Rendicsek, utána nézek!
Mellesleg akkor lenne mégegy, ha nem gond. Ha itt frissítek a weblaboron, akkor ugyanoda dob, ahol frissítettem (pl. oldal közepe), de az unideven mindíg az oldal tetejáre dob... Ahogy néztem, lehet hogy az URL a ludas, mert nálad egy kicsit más.
Err nem tudsz valamit mondani?
9

URL függő

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 30. (H), 20.01
Ez is egy webes alapkérdés :) Ha az URL-ben van egy fragmens azonosító (kettőskereszt utáni rész), akkor frissítésnél / későbbi kendvecek közül való előhívásnál mindig ugyanott kötsz ki.
10

Ezt tudtam

.taltos · 2004. Aug. 30. (H), 20.09
Persze, ezt tudtam, különböző oldalakon használtam is, de ahogy néztem, nálad sincs, és mégis működik, és gondoltam ez is csak egy beállítás...
11

Lennie kell

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 30. (H), 20.20
Lennie kell #-nek, különben nem működne (vagy túl okos a böngésződ :)
12

Nincs

.taltos · 2004. Aug. 30. (H), 20.32
http://weblabor.hu/forumok/temak/1923
Ez van az URL mezomben. Firefoxot hasznalok... 9.1
13

Firefox okos

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 30. (H), 21.00
Helyes. A firefox okos. Nem a Drupal tehet róla :)
17

Hullás

sajt · 2004. Aug. 31. (K), 12.48
Szia!

Én nem hullottam ki, csak a nyár egy kicsit zötyögős volt. :) Írj az e-mail-emre aztan ott megbeszéljük. (tamas##kukac##amon.hu)
2

Új portál?

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 30. (H), 18.27
Én sajnálatosnak tartom, hogy sokan nekivágnak ennek a feladatnak mindenféle háttér nélkül. A kialakítás sem egyszerű, a tartalom létrehozása sem egyszerű, az olvasók megszerzése, és főleg magtartása pedig végképp nem egyszerű. Egy igazán jó portál (és itt ne a Weblaborban gondolkodjunk, hanem jobban :) kialakítása rengetegféle kompetenciát igényel. Tehát ha nincs, és nem is tudtok szerezni ehhez hozzáértő embert, akkor nagyon keservesen fogtok mindent megtanulni a saját bőrötökön. A Drupal "természetesen" alkalmas ilyen rendszer háttereként, mint ahogy mi is ezt használjuk.
14

Bocs

.taltos · 2004. Aug. 30. (H), 21.52
Hali!

Bocs, gondoltam nem azt follytatom, mert már túl kicsi... :)

Szóval az a bánatom, hogy hiába állítom át a szűrőket, mindíg ott van az a gond... Nem tudnál erről egy kicsit kimerítőbb hozzászólást írni, mert ez egy elég alapvető probléma, és addig nem tudom rendesen használni/beállítani/feltülteni az oldalt... :(
Jöhet akár emailben is, nagyon megköszönném. Ilyenekre gondoltam, hogy melyik modul kell hozzá (bár ahogy néztem, a szűrés alapból benne van. Vagy a BBcode-ra gondoltál?), és hogy hol minek kell mekapcsolva lennie. A magyarítás megvolt...
15

Szűrők

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 31. (K), 11.52
A szűrő modul mindenképpen be van kapcsolva. Még egyszer mondom, hogy ha blokk szintű HTML elemek nincsenek a bevitt tartalomban, akkor kerülnek a sortörések helyettesítésre HTML sortöréssel. Ha van blokk szintű elem (pl. <p>), akkor felteszi a Drupal, hogy tudod, mi a HTML. Íme a nem blokk szintű elemek:

<a><br><span><bdo><map><object><img><tt><i><b><u><big>
<small><em><strong><dfn><code><q><samp><kbd><var><cite>
<abbr><acronym><sub><sup><input><select><textarea><label>
<button><ins><del><script>

Ha ezeken felül bármilyen HTML-t használsz a beküldésben, akkor neked kell a HTML sortöréseket is beiktatni. Vagy át kell írnod a Drupalt :)
16

:(

Anonymous · 2004. Aug. 31. (K), 12.23
Komolyan mondom, egyszerűen nem akaromelhini, hogy ilyen értetlen lennék... :( Akkor úgy mond el, mint ha hülyegyerekkel beszélgetnél:
Akkor Adminisztráció->Beállítások->Szűrők menüpont alatt melyiket kell beikszelni, és mit kell beírni a beviteli mezőbe?

HTML elemek szűrése:
Ne legyen szűrés
Elemek törlése
Elemek escape-elése

Engedélyezett HTML elemek:


HTML stíluslap attribútumok:
Engedélyezett
Tiltott

Régi URL-ek javítása:
Tiltott
Engedélyezett

Weblink filter:
Itt egy legördülő menüböl lehet választani, hogy engedélyezett-e vagy tiltott.


Szóval akkor hol mit kell beírni? Vagy egyáltalán jó helyen piszkálom?
18

Semmit nem kell beállítani

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 31. (K), 13.00
Semmit nem kell külön beállítani. A szűrő modul mindig be van kapcsolva, és mindig úgy működik, ahogy fentebb leírtam. Ha a szűrés végén nem talál blokk szintű elemet, akkor automatikusan HTML sortöréssé alakítja a beütött szöveges sortöréseket.
19

Hát akkor itt valami nem stimmel.

.taltos · 2004. Aug. 31. (K), 13.49
http://unidev.hu/?q=node/view/15

Ezt nézd meg. Ahol azt írtam, hogy 1 enter, akkor azelott van egy enter. ahova azt írtam, hogy 2 enter, ott 2 entert ütöttem.
Akkor nálam ez valami miatt nem működik. De most komolyan nem tudom mi lehet a gond. Azokat állítgattam, amiket fent kérdeztem, hogy mire kell beállítani.

Elküldöm emailben az info kukacra weblabor.hu -ra az admin logint, és jelszót. Kérlek nézz bele. Nem tudom mi lehet elállítva, de nálam nem ez működik alapvetően. :(

Nagyon megköszönném, ha tudnál ebben is segíteni.
20

Wiki szűrő

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 31. (K), 14.01
Gratulálok a wiki szűrő sikeres telepítéséhez (melyet fentebb nem is említettél a filterek listájában, annak ellenére, hogy ott van - ezzel rendkívül "megkönnyítve" a segítést). Mint ahogy a kimenetben látszik, bekezdések (<p>), azaz blokk szintű elemek kerülnek a szűrés végén a HTML-be. És mint ahogy a wiki szűrő konfigurációs oldalról linkelt leírásában olvasható, ezt a wiki szűrő teszi bele.
21

Korigálás

Anonymous · 2004. Aug. 31. (K), 15.19
Azért nem említettem, mert ahogy néztem, ott nm lehet semmit "beállítani". Mellesleg a motort nem én telepítettem, csak konfigolgatom. Aki telepítette, most nem nagyon ér rá, mert dolgozik.
Ahogy néztem, még mindíg nem jó. Most akkor le kell törölni valahogy azt a szűrőt? Vagy mit kell csinálni? Egyenlőre nem igazán értem a drupal működését, így nem nagyon tudom, hogy most azt a wiki szűrős hibát hogyan kell orvosolni, ráadásul mint említettem, az angolban sem vagyok jó (nem én magyarítom az oldalt), és így bár rákattintottam a linkre, semmire nem mentem vele (angolul van).

Tehát akkor ezek szerint nem lehet megcsinálni, hogy normálisan jelenjenek meg a tartalmak? Azaz csak úgy, ha torolgetek belőle? Az kár... :(

Ha esetleg tudsz valamit, akkor ne tartsd magadba. :)
22

Megoldódott

.taltos · 2004. Aug. 31. (K), 15.22
Ja, most kikapcsoltam a Wiki modult, így jó lett. :)
Hál istennek! :)

De a wiki modult mindenképpen szeretnénk használni. Ha visszakapcsolom, akkor hogyan kell majd kiküszöbölni a hibát?
23

Nem hiba

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 31. (K), 15.28
Ez nem hiba, nincs mit megoldani. Vagy az egyik vagy a másik leíró nyelvet használod. Ha vegyíteni akarsz HTML és wiki (vagy akár még bbcode) leírást is, akkor érdekes eredményeket fogsz kapni. Ezek a leíró nyelveket támogató modulok (mint a bbcode, textile, markdown, stb) azzal a szándékkal készültek, hogy nem használsz többet egyidőben. Ha használsz, akkor pontosan tisztában kell lenned a különböző szűrők hatásaival. Ez nem hiba, hanem szolgáltatás. A wiki szűrő intelligensen megtalálja neked a bekezdéseket. Ha ez a szolgáltatás nem kell, hanem az alap újsor kezelésre szavazol akkor kapcsold ki a wiki szűrőt. Ha egy része kell csak a szolgáltatásnak de erre nincs konfigurációs képernyő, akkor a PHP kódot kell reszelni.
24

Akkor újabb probléma

.taltos · 2004. Aug. 31. (K), 18.47
Hali!

Nah, akkor ógy látszik (talán, még nem biztos, csak bízom benne...) úgy néz ki, hogy megoldódik a Wiki probléma, de nem akarom elszólni...

Viszont akadt még probléma. Remélem nem gond, ha bombázlak még kérdésekkel. A következő baj egy szintén kényes témát érint, mégpedig a forumot. Létrehoztam a taxonómiában a hierarchiát. A baj csak ott van, hogy a hierarchia fa szintű, és nem csak a "levélelemekbe" lehet topicot nyitne, hanem sajnos a közbensó elemekben is. :( Ez elég nagy probléma, és sajnos gond lehet belőle. Ennek nincs valami megoldása? Azaz hogy például ne engedje, hogy (amikor a forumra kapcsolok oldalt) a PROGRAMOZÁS-ban nyithassak topicot, mikor arra kapcsolok, csak ha már azon bellül is beléptem egy alkategóriába. Az is baj, hogy ott a kirajzolásnál ráadásul úgy kezeli, mint ha lennének benne topicok, meg ilyesmi, mert a listázásnál is kijelzi, hogy nincs ój üzenet, meg ilyesmik... :(

Amint láttam, ez nem így van nálad. Neked mia titkod? (azon kívül, hogy jobban értesz hozzá, mint én...)
25

Fórum csoportok

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 31. (K), 19.33
A taxonómiában definiálod a fórumokat, és utána a fórum admin oldalon megmondhatod, hogy melyek a fórum csoportok (ahova közvetlen üzenet küldés nem szándékolt).
26

Sikerült!

.taltos · 2004. Aug. 31. (K), 19.51
Köszönöm szépen, sikerült! :)

Viszont ha nem baj, akkor még kérdeznék.
A következő két kérdésem közül csak az egyik kapcsolódna szorosabban a a forumhoz, azért ide írom... Írták, hogy nagyon zavaró, hogy ha az aláírást berakják az adataiknál, akkor azt nem automatikusan rakja a hozzászólások végére, hanem előre beteszi a beviteli mezőbe. Ez állítólag nagyon zavaró. Én kerestem, de nem nagyon találtam meg, hogy ezt hol kell beállítani. Ebben nem tudsz mondani valamit?

A másik kérdés pedig az URL -hez kapcsolódik. Láttam a weblaboron, hogy a te URL-ed sokkal "tisztább", mint az enyém. Azt szeretném kérdezni, hogy ez csak valami beállítás, vagy hackelés, vagy csak a drupal honlapján lévő URL modult használod, és attól ilyen? Mert akkor én is felrakom, csak egyenlőre nem akartam letölteni, amíg nem tudom, hogy az-e az, ami kell nekem.

Mégegyszer köszönöm a segítséget!

Szerk:

A baratom eppen most szeretne magyaritani a drupalt, de nem talalja a po fileokat. Ezek hol lelhetoek fel? Elolvastuk a drupal magyarositasa cimu topicot, de nem talaltunk benne konkretat.
27

Aláírások, szép URL-ek

Hojtsy Gábor · 2004. Aug. 31. (K), 20.41
Az aláírásokat tudomásom szerint csak úgy lehet kezelni, ahogy a Drupal alapban támogatja. Nekem nincs aláírásom, ezért sosem zavart / érdekelt, más pedig még nem panaszkodott rá.

A szép URL-ekhez először is be kell állítani a Drupal-ban lévő .htaccess megfelelő feldolgozását a webszerverben. Aztán a Drupal beállításoknál kell engedélyezni. Akkor nem lesz ?q= a webcímben. Az, hogy magyar nyelvű legyen, az szöszölős programozói munka. Csak az olyan megszállottak képesek annyi időt rászánni, mint én, és ráadásul végülis nagyon ronda lesz az eredményül adódó forráskód. Ha valaki foglalkozni akar a csapatotokban vele, akkor a conf_url_rewrite() nevű függvény definiálását ajánlom figyelmébe. Ez direkt nincs megvalósítva a Drupalban, mert a webhely programozójának felkínált eszközről van szó, szóval ne keresd. A dokumentációban (path modul segítség képernyőjén) le van írva, hogy miként lehet létrehozni, és hogyan működik.
28

Ismételten köszönöm!

.taltos · 2004. Aug. 31. (K), 23.28
Akkor mégegy gyors kérdés:

A taxonomiaban a forumok alatt igy van letrehozva egy "szotar", olyan mint nalad. De a szavaknak ilyenkor igy kell bekerulnie kozvetlenul a taxonomia menu ala? Mert akkor sok szonal ez marha hosszu lesz, nem? vagy valamit elrontottunk?


Szótár történet szótár szerkesztése elem hozzáadása előnézet
ASCII (elem szerkesztése)
masik elem (elem szerkesztése)
unidev (elem szerkesztése)


Ez most kb ugy ertettem, hogy a topicok nem latszanak kozvetlenul a taxonomiabol. A cikkek sem. A hirek sem. (ezek ugye a tartalom elemei) De akkor a szotar szavai ide kerulnek?

Koszi a valaszt!


Szerk: Ja! És hogyan kell egy cikket "tördelni"? Hogy ne 2000 meter hosszan menjen le a csík. Ahogy nézem, mellesleg egyre inkább meggyűlik a bajom a cikkekkel... Nem tudom beállítani, hogy mennyit és mit tegyen ki a főoldalra (pl. bevezetőt, meg ilyesmik). Erre nem találtak ki valami jó modult? Te mit használsz?
29

Tordeles

sajt · 2004. Szep. 1. (Sze), 12.54
A bevezetot ugy lehet tordelni, hogy a cikkbe teszel egy <!-- break --> elemet, es akkor a lead odaig fog megjelenni.

Tobb oldalra tordelest szerintem csak ugy, hogy tobb cikket keszitesz. (Bar lehet, hogy mar erre is van mas megoldas.)
30

szia sajt!

.taltos · 2004. Szep. 1. (Sze), 14.32
Nálad az ICQ mennyire jöhet szóba? És ha szóba jöhet, akkor mikor? Lenne egy csomó kérdésem.
Most végülis úgy néz ki, hogy talán nem lesz akkora gond, ha cikk egy oldalra kerül. Viszont az mindenképpen gáz, hogy nem tudom szabályozni, hogy mennyi férhet belőle a főoldalra.

Igazándiból php -s kérdeseim is lennének dögivel. Jobbára egyszerű alapkérdések, mint képbeszúrás, meg ilyenek.
33

Taxonómia = rendszerezés

Hojtsy Gábor · 2004. Szep. 1. (Sze), 20.59
A taxonómia a rendszerezés mikéntje. (ehem, én is Google kereséssel találtam neked a definíciót, nem a fejemből jött) A tartalmat teszed be a rendszerbe. Ezért nyilván nem látszik a rendszer áttekintésében a tartalom. Ezen kívül volt más kérdés is, és én nem értem?

Utóbbira <!--break--> a válasz, ahogy a beküldésnél ki is írja a Drupal.
34

Hmm, ezt en is tudtam...

.taltos · 2004. Szep. 2. (Cs), 02.43
De nekem a glossary modul alapbol pakolja be a szavakat a taxonomia menupontban igy:
Fórum fórum téma szótár szerkesztése elem hozzáadása előnézet
PROGRAMOZÁS (elem szerkesztése)
-- Programnyelvek (elem szerkesztése)
-- Adtszerkezetek és algoritmusok (elem szerkesztése)
-- Fejlesztői környezetek / editorok (elem szerkesztése)
-- Programozás technika (elem szerkesztése)
-- Kezdő kérdések (elem szerkesztése)
-- Fejlesztési öttletek (elem szerkesztése)
OPERÁCIÓS RENDSZEREK (elem szerkesztése)
-- Operációs rendszerek elmélete (elem szerkesztése)
-- Operációs rendszerek fejlesztése (elem szerkesztése)
-- Platformok, Operációs rendszerek, Disztribúciók, (elem szerkesztése)
MATEMATIKA (elem szerkesztése)
-- Matematikai kérdések, vonatkozások az informatiában (elem szerkesztése)
-- Diszkrét matemaika (elem szerkesztése)
-- Analízis (elem szerkesztése)
FEJLESZTÉSI TERÜLETEK (elem szerkesztése)
-- Mesterséges intelligencia (elem szerkesztése)
-- Beágyazott rendszerek (elem szerkesztése)
-- Számítógépes grafika (elem szerkesztése)
-- Adatbáziskezelés (elem szerkesztése)
-- Web fejlesztés (elem szerkesztése)
KÖZÖSSÉGEK (elem szerkesztése)
-- Unidev interaktív (elem szerkesztése)
-- Hallgatói kerekasztal (elem szerkesztése)
-- Fáradt gőz (elem szerkesztése)
-- Flame (elem szerkesztése)
KERES-KÍNÁL (elem szerkesztése)
-- Jó tudni... (elem szerkesztése)
-- Munkát keresek/vállalok (elem szerkesztése)
-- Szakembert keresünk! (elem szerkesztése)
UNIDEV (elem szerkesztése)
Cikkek történet szótár szerkesztése elem hozzáadása előnézet
Hálózatok (elem szerkesztése)
Humor (elem szerkesztése)
Matematika (elem szerkesztése)
Operációs rendszerek (elem szerkesztése)
-- Általános elmélet (elem szerkesztése)
-- Security (elem szerkesztése)
-- UNIX (elem szerkesztése)
---- AIX (elem szerkesztése)
---- BSD (elem szerkesztése)
---- Linux (elem szerkesztése)
---- Solaris (elem szerkesztése)
-- VMS (elem szerkesztése)
-- Windows (elem szerkesztése)
Programozás (elem szerkesztése)
-- Alacsony szintű (elem szerkesztése)
-- Közepes szintű (elem szerkesztése)
-- Kezdőknek (elem szerkesztése)
-- Magas szintű (elem szerkesztése)
-- Szoftver jog (elem szerkesztése)
-- Web (elem szerkesztése)
Számítógépek felépítése (elem szerkesztése)
Szoftver-technológia (elem szerkesztése)
Történelem (elem szerkesztése)
Hírek történet szótár szerkesztése elem hozzáadása előnézet
Hardver (elem szerkesztése)
Operációs rendszerek (elem szerkesztése)
Szótár történet szótár szerkesztése elem hozzáadása előnézet
ADB (elem szerkesztése)
AGP (elem szerkesztése)
AMD (elem szerkesztése)
Apple (elem szerkesztése)
ASCII (elem szerkesztése)
AT (elem szerkesztése)
ATA (elem szerkesztése)
ATAPI (elem szerkesztése)
BASIC (elem szerkesztése)
CBM (elem szerkesztése)
CD (elem szerkesztése)
DOS (elem szerkesztése)
DVD (elem szerkesztése)
HD (elem szerkesztése)
HP (elem szerkesztése)
IBM (elem szerkesztése)
IDE (elem szerkesztése)
ISA (elem szerkesztése)
LAN (elem szerkesztése)
Linux (elem szerkesztése)
LOL (elem szerkesztése)
Macintosh (elem szerkesztése)
MacOS (elem szerkesztése)
MFM (elem szerkesztése)
OS (elem szerkesztése)
PC (elem szerkesztése)
PCI (elem szerkesztése)
PCMCIA (elem szerkesztése)
RLL (elem szerkesztése)
RTFM (elem szerkesztése)
SCSI (elem szerkesztése)
Unidev (elem szerkesztése)
USB (elem szerkesztése)
XT (elem szerkesztése)


Na most a gond az, hogy akkor ez nem jo, nem??? Mert en nem igy tudom. Tehat nekem is az a velemenyem, amit te mondtal, de ez a modul mint ha valahogy mashogy csinalna...
Ezert kerdeztem, hgy ez a normalis, vagy valamit elrontottam, es ha elrontottam, akkor mit?
36

Szótár

Hojtsy Gábor · 2004. Szep. 2. (Cs), 12.39
Talán ha a korábbi hozzászólásodban említed, hogy a glossary modulról van szó, nem pazaroljuk egymás idejét. A glossary így működik (mint ahogy dokumentációjában is olvasható).
38

:)

.taltos · 2004. Szep. 2. (Cs), 13.15
Látom már kicsit húzom az agyadat (vagy csak a stílusod ilyen?), de ne idegesítsd magadat... :) Ha most ugyanúgy szeretnék válaszolni, mint Te, akkor azt mondanám, hogy a dokumentáció ugye Angol? Mert akkor megkímélhettél volna attól a mondattól, mert már fent írtam, hogy nem tudok Angolul... :( De nem teszem.
Nálad akkor ez hogyan van megoldva? Ugyanígy glossaryval? Vagy erre Ti valami más technikát haználtok? (de kérlek ha igen, akkor ne annyi legyen a válasz, hogy igen, hanem mond el, hogy hogyan, mit. Köszönöm!)
40

Szójegyzék és angol

Hojtsy Gábor · 2004. Szep. 2. (Cs), 13.48
Akkor lesz ilyen a stílusom, ha emberek nem tudnak kérdezni, aztán csodálkoznak, hogy így válaszolni sem lehet. Ha megfigyeled, minden kérdésedből pont azt felejtetted ki, ami önmagában is rögtön megválaszolta volna azt (pl. glossary modul említése, wiki szűrő említése).

Nem tudom megfigyelted-e, hogy azt is írtad, hogy annak ellenére, hogy nem tudsz angolul, te fordítod a felületet. Ez feltételezhet valamilyen angol tudást, vagy magadtól találod ki, hogy mi lehet oda írva? Különben pedig a szójegyzék saját felületén (/glossary oldalon) is biztosít linkeket a taxonómiához, melyek az egyes kifejezések szerkesztését teszik lehetővé magyar nyelven. Mi a hivatalos glossary modult használjuk, nem trükközünk. A szójegyzéket pontosan úgy kell kialakítani, mint bármilyen más kategorizálási sémát.
42

Köszönöm!

.taltos · 2004. Szep. 2. (Cs), 23.43
Rendicsek igazad van.

Egyébként .mo -kkal magyarítottam, nem kézzel. Kézzel az egyik barátom csinálta. :)
Akkor a szotarba beletorodtam. :)
31

Betűtípus...

.taltos · 2004. Szep. 1. (Sze), 18.07
Üdv!

Egy újabb problémába ütköztem, ami nagy valószínűséggel ismételten "alap kérdés". A probléma az, hogy akármit állítok be a valami.css ben, a betűk változnak, de mindíg más jelenik meg mind a wines gépen, mind a linuxoson. Ahogy néztem nem böngésző függő, mert win alatt firefoxban és IE alol is ugyanazt a képet adja, de lin és windows esetében már nem... :(

Ilyenkor mi a megoldás? A font-type nak, és a font-family nak hogyan kell megadni a fontot?
32

CSS sorozat

Hojtsy Gábor · 2004. Szep. 1. (Sze), 20.51
Jobban érzed magad, ha ismét a CSS cikksorozatot ajánlom figyelmedbe?
35

Nagyon eg a kepem... :(

.taltos · 2004. Szep. 2. (Cs), 02.46
... hogy meg mindig nem olvastam el a cikkeket. Viszont megkerestem bennuk ami nekem kellett, igy sikerult megcsinalni. KOSZONOM!

Ha meg lenne kerdesem (SZVSZ tuti lesz majd), akkor majd fordulhatok meg hozzad bizalommal? :)
37

Olvasmány

Hojtsy Gábor · 2004. Szep. 2. (Cs), 12.41
Előtte ezt olvasd el legyél szíves: Hogyan kérdezzünk okosan
39

Nem hiszed el...

.taltos · 2004. Szep. 2. (Cs), 13.28
... már olvastam azt, nem is egyszer (és SOHA nem azért, mert nekem linkelték be...). Van ahol nem értek vele egyet, de egy kicsit bánt, hogy belinkelted, hiszen neked is lenne egy kis olvasnivalód ott... Nehogy megharagudj! Nem megsérteni akarlak, csak úgy érzem megérdemelsz Te is egy kis őszinteséget. Ha ezek után azt mondod, hogy akkor csesszem meg, nem segítesz tovább, akkor csináld, lelked rajta, csak gondolkozz majd el.

Ha kérdezek egy fél oldalon keresztül, akkor arra a válasz egy somószor egy fél szó, amiből sugallod, hogy ugyan Te tudod, de pontosabb dologért még vagy 2-t kell kérdezni. Ha tudnám a választ, akkor nem kérdezném.

Melessleg azt a glossarys dolgot is már vagy harmadszorra kérdeztem, mindig elmondva, hogy hogyan néz ki a taxonomiám, és 5 ször elmondva, hogy _szótár_, amiből Nekem nem kellett volna kikövetkeztetni, hogy létezik más szótár modul is (vagy más módszer), de Te ezek szerint pontosan tudtad, hogy a Glossary modul csinálja ezt.

Na mindegy! Nem akarok úgy tűnni, mint aki hálátlan, mert NAGYON köszönöm aa segítségeket, sokat haladtam velük előre, de azért totál hülye sem vagyok, akinek tűrnie kell. Én Alázattal, udvariasan kérdeztem, amilyen kérdezésmódra Én más forumokon udvariasan válaszolok azokban a témékban amikhez én értek.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!
41

(Vocabulary = szótár) != (szójegyzék = glossary)

Hojtsy Gábor · 2004. Szep. 2. (Cs), 14.07
Megintcsak a taxonómia elméletéhez tértünk vissza. A vocabulary (magyar néven szótár) a taxonómia elmélet felső szintje, amiben a kifejezéseket definiálod. A hírek kategóriái, a fórumok csoportjai és egyáltalán bármilyen más kategorizálás szótárakon keresztül valósul meg. A szójegyzék, amiről te akartál beszélni, az a szótárat használja reprezentációs célra, mert többek között arra is kiválóan alkalmas a kategorizáláson túl.

Namost a vocabulary illetve glossary angol szavak fordítása tudomásom szerint teljesen egységesen követi ezeket a szótár illetve szójegyzék megfelelőket, tehát ha te szótárakról kérdezel, akkor én arra próbálok válaszolni, és nem keverem bele a szójegyzéket.

Most ezen a ponton érdemes lenne visszanézned, hogy miről írtál:
  • fórumok alatt van egy ilyen szótár (az "alatt" szó többértelmű - lásd szlogenünket)
  • különösen, hogy lentebb arról írsz, hogy topicok vannak benne, ami egy fórum szakzsargon
  • sem a szójegyzék, sem a glossary szavak a közelben sincsenek említve
43

Hmm

.taltos · 2004. Szep. 3. (P), 00.03
Igazat adok, de ez egy olyan helyzet, ahol mindkettőnknek igaza van. Komolyan következetlenül használtam a szavakat, de nem tudtam, hogy így értelmetlen. :(

Át is neveztem nálam is a dolgokat, de láthatod fönt, hogy tényleg nem tudtam, a szójegyzéket is szótárnak neveztem a taxonomiában.

Köszönöm az eddigi segítségedet, de még akkor bombáználak majd egy kicsit. :)

Volna egy kis probléma ujra... :( Mégpedig a szűrőkkel. Mint kiderült, csak akkor kezeli normálisan az entert, ha nem rakok bele pl. BBCODE listát. Ilyenkor minden Enter torlodik. Ahogy néztem nálatok nem így van. Mit állítottam be rosszul? Ezek vannak a szuresi sorban:
HTML szűrés
BBCode szűrő
Visszafelé kompatibilitást biztosító szűrés
Szójegyzék szűrő
Image filter
Vigyori szürö

És ilyen sorrendben. a HTML szűrésre akármelyiket állítom be a három közül, egyikre sem jó. A HTML elemeknek nem állítottam be semmit. De Ugy is megprobaltam, hogy beallitottam a <BéeR> -t, meg a <Pé> -t, és úgy is végigpróbáltam, de semmi.

Ha nem használok bbcode-os dolgot, akkor nincs gond. Ha viszont igen, akkor gondolom a bbcode lép akcióba, és kiszedi az entereket, amik egyébként benne maradnának. Persze ez is egy érdekes dolog, mert ha csak a vastagítást használom a bbcode-ból, akkor nincs gond, bennemaradnak az enterek, de ha már a listát is, akkor kiakad szegény... :(
44

Nem találom a megoldást

.taltos · 2004. Szep. 4. (Szo), 05.47
Hiába keresem, nem találom a megoldást... :(
45

Blokk szintű elemek

Hojtsy Gábor · 2004. Szep. 4. (Szo), 11.42
Kérlek számold meg, hányszor írtam már le fentebb, hogy az alapértelmezett viselkedés szerint blokk szintű elemek teljes hiánya esetén cseréli csak le az entereket a Drupal. Én ezen a hozzászóláson kívül négyet számoltam. Csak nem blokk szintű elem a lista? Még egy konkrét felsorolást is adtam a nem blokk szintű elemekről...

Mi kivettük ezt a feltételt, és mindig lecseréljük az entereket HTML sortörésre. Ennek is megvannak a maga problémái, ezért ha ezt javasolnám, akkor más jellegű problémáid merülnének fel, amit nem kívánok.
46

:((((

.taltos · 2004. Szep. 4. (Szo), 12.04
Hát akkor nem értjük egymást, vagy csak én nem értelek rohadtúl...

NEM tudom mi a blokkszintű, és hogy mi a lista elem!!!

És nem a listát szúrja el, hanem az EGÉSZ commentet. Akkor ha beszúrok egy listát, akkor a commentből blokk helyett listaelem lesz? Ááá.

Kezdjük akkor újra lazán az én tudásomhoz mérten. Ok?
  1. Kattintgatásokkal, webes felületen megoldható a fentebb leírt probléma?
  2. Ha igen, akkor meg tudod mondani szakzsargon nélkül a megoldást (mert ha szakzsargont használunk/használok, abból mindíg félreértés születik)
  3. Ha nem, akkor Te konkrétan tudsz segíteni ennek a megoldásában?


:)
47

Mik a blokk szintű elemek :)

Hojtsy Gábor · 2004. Szep. 4. (Szo), 12.36
Örültem volna, ha nem ötödik említés után derül ki, hogy nem érted, miről beszélünk. Egyszerűen fogalmazva minden HTML elem (például a listák <ul> és <ol> eleme) blokk szintű elemnek számít a fentebb felsorolt HTML elemeken kívül. Ez így nem teljesen igaz, de most ne kukacoskodjunk. Lényeg, hogy ha listát, vagy táblázatot használsz a bevitt tartalomban, akkor blokk szintű elemet vettél fel, és ettől a sortörések átalakítása megszűnik (mivel a Drupal felteszi, hogy ha így vagánykodsz, akkor tudod, mit csinálsz). Válaszok a konkrét kérdésekre:
  1. Nem. A probléma a HTML megismerésével oldható meg, amihez a klikkelés kevés.
  2. A megoldás amit mi használunk neked olyan problémákat fog okozni, amiket nem akarsz valójában átélni. Olyan helyekre fogsz sortöréseket kapni, ahol nem akartál, és meg kell jegyezned majd egy csomó új szabályt. Ezt nem akarod, én biztos vagyok benne. Egyszerűbb megtanulni a HTML alapjait, amit máshol is hasznosíthatsz, mint valami trükkös egyedi megoldás problémáinak megkerülési módjait.
  3. Ebben a helyzetben csak abban tudok segíteni, hogy a mostani problémáidat más problémákra cseréld, és te nem ezt szeretnéd. Nézd meg például, hogy a mosoly arc mennyivel a lista alatt van fenti hozzászólásodban.
48

Aha! Ez így...

.taltos · 2004. Szep. 4. (Szo), 12.54
...korrekt! Csak akkor azt nem értem, hogy a bbcode helpjébe miért nem épült be egy ilyen figyelmeztetés? Mármint abba a helpbe, amit az userek látnak. Mert így ha valamelyik drága user elkezd "vagánykodni", és nem úgy jön össze a dolog, ahogyan azt Ő akarta, akkor mindíg rohangálnak majd hogy miért nem jó? (mint én...)

Mondjuk az is érthetetlen, (hogy ugyan van logikus magyarázat arra, hogy miért így működik) hogy ha ennyire eltér a "természetszerű" használattól a hozzászólás(pl. ezekkel a konkrét beállításokkal, amik nekem vannak), akkor miért nem figyel erre a drupal-os team.

Mégegyszer mondom, ezek szerint megvan az elméleti háttér, hogy miért ilyen, de azért gondolom senki nem gondolja, hogy ez a kézenfekvő.

Esetleg mégegy megoldás: nem lehet kivenni a bbcode-ból azokat a lehetőségeket, amik ezt az anomáliát okozzák? Meg a helpjéből is?
49

Dehogynem gondolnak

Hojtsy Gábor · 2004. Szep. 4. (Szo), 13.05
Dehogynem gondolnak arra, hogy ez nem teljesen logikus. A 4.5-ösben lesz valamilyen automatikus varázslatos bekezdés megtaláló és bejelölő módszer, amitől én egyelőre tartok, de egyesek szerint jól működik. Tehát az entert sortörésre cserélő dolog szépen megszűnik.
50

Most tudom...

.taltos · 2004. Szep. 4. (Szo), 13.33
..., hogy tudnál mondani eg angol nyelvű webcímet, de tőled kérdezném, hogy mennyire lesz az kompatibilis ezzel? Mármint a 4.5 a 4.4.2 -vel.

Legílább adatbázis szinten?
51

Update.php

Hojtsy Gábor · 2004. Szep. 4. (Szo), 13.57
Minden kiadásban van egy update.php, ami lehetővé teszi az alapkiépítésben szállított modulok frissítését egyik kiadásról a másikra (vagy akár kiadások közötti fejlesztői verzióknál is). Ez nem megoldás a később letöltött és telepített modulok frissítésére (amik kódját kénytelen leszel frissíteni, ha majd 4.5-re váltasz). Ezeknél a külső moduloknál külön-külön másfajta megoldások vannak a frissítésre (angol leírások vannak mindegyikhez).

Megelőzve a kérdést, tudják a fejlesztők, hogy ez így kényelmetlen, és valószínűleg a 4.6-osban már lesz egy megoldás a később letöltött modulok frissítéseinek lefutattására is (sőt könnyebb telepítésre és letelepítésre is). Nem biztos.
52

Értem!

.taltos · 2004. Szep. 4. (Szo), 14.05
Ti hogy csináltátok meg, hogy a hozzászólások számozva legyenek?
53

Nálad is számozva van

Hojtsy Gábor · 2004. Szep. 4. (Szo), 14.14
http://unidev.hu/?q=node/view/15#comment-44
54

Jaj!

.taltos · 2004. Szep. 4. (Szo), 14.25
Nem tudom miért emlékeztem úgy, hogy nálad ki is írja a commentekhez, hogy az éppen melyik, de ilyet nem lehet valahogy? Gondolom abban a modulban a kiíratásnál csak valami t("&id"); vagy mi, nem?

Meg mondták már többen, hogy rakjak a topic végére is egy hozzászólás gombot. Ez "is" csak valami ilyen nem?
55

PHP programozó

Hojtsy Gábor · 2004. Szep. 4. (Szo), 14.35
Kérj meg valakit, aki tud PHP-ben programozni. Nem kezdeném el az alapoktól. Annyit javasolnék, hogy a használt smink sminkneve_comment_view() és sminkneve_comment() függvényeit nézzétek meg. Ott ki fog derülni, hogy éppen ez a smink hogyan írja ki az id-t. Ha nincs ilyen függvényetek, másoljátok át a comment modulból, és nevezzétek el a smink nevével, és aztán bütyköljétek meg.
56

Már írtam át több...

.taltos · 2004. Szep. 4. (Szo), 14.42
...helyen PHP kódot. Az ember mindíg próbálkozik. :)

Végülis C-ben tudok programozni (nem programozni tudok, csak fújom és értem a C szintaktikát), és ennek valamennyire hasonlít a szintaktikája...

Köszi, majd megnézem! :)