B2B web rendszerekhez milyen típusú menedzser kell?
Sziasztok!
Olyan cégnél vagyok webfejlesztő, ahol a cég profiljából adódóan elég újnak számítanak a webes (B2B) rendszerek alkalmazása (de kell és a jövő biztos ez). Bár már 4 éve megy a rendszer (pontosabban több is ügyfelek típusától függően), de a cégen belül még mindig nem sikerült megtalálni azt a feladat és felelősség megosztást ami zökkenőmentesebb működést eredményezne a folyamatok szempontjából. De ez valamilyen szinten érthető, mert a cég olyan "iparágban" van, ahol erre még nem sok példa van.
A projektekben 1-2 (E-)menedzser van és én, mint webfejlesztő. Legalábbis hivatalosan, mert az élet az mindig 1 kicsit más... :) Véleményem szerint az én feladatom az lenne, hogy az ő elképzeléseik szerint megvalósítom a rendszert. Ehelyett én találom ki, mert nekik nem sok fogalmuk van a webről és rendszerben sem nagyon tudnak gondolkodni. Összeszedett és kidolgozott feljesztési tervet/ötletet még képtelenek voltak adni nekem... Úgyhogy inkább nem is várom tőlük, mert amit ők kidolgozottnak tartanak az maximum egy ötlet és kívánság halmaz.
A kérdésem az lenne (ennyi litánia után...:-)), hogy szerintetek mennyire kell érteniük a webhez, mi az a szint ami elvárható egy "E-menedzser"-től? Inkább kereskedelmi és az "iparághoz" értő menedzser kellene aki csak felvet egy ötletet vagy továbbítja felém az ügyfélek visszajelzéseit? Esetleg egy informatikai (web) beállítottságú aki majd beletanul az "iparba"?
Előre is köszönöm a véleményeket és ötleteket... :)
■ Olyan cégnél vagyok webfejlesztő, ahol a cég profiljából adódóan elég újnak számítanak a webes (B2B) rendszerek alkalmazása (de kell és a jövő biztos ez). Bár már 4 éve megy a rendszer (pontosabban több is ügyfelek típusától függően), de a cégen belül még mindig nem sikerült megtalálni azt a feladat és felelősség megosztást ami zökkenőmentesebb működést eredményezne a folyamatok szempontjából. De ez valamilyen szinten érthető, mert a cég olyan "iparágban" van, ahol erre még nem sok példa van.
A projektekben 1-2 (E-)menedzser van és én, mint webfejlesztő. Legalábbis hivatalosan, mert az élet az mindig 1 kicsit más... :) Véleményem szerint az én feladatom az lenne, hogy az ő elképzeléseik szerint megvalósítom a rendszert. Ehelyett én találom ki, mert nekik nem sok fogalmuk van a webről és rendszerben sem nagyon tudnak gondolkodni. Összeszedett és kidolgozott feljesztési tervet/ötletet még képtelenek voltak adni nekem... Úgyhogy inkább nem is várom tőlük, mert amit ők kidolgozottnak tartanak az maximum egy ötlet és kívánság halmaz.
A kérdésem az lenne (ennyi litánia után...:-)), hogy szerintetek mennyire kell érteniük a webhez, mi az a szint ami elvárható egy "E-menedzser"-től? Inkább kereskedelmi és az "iparághoz" értő menedzser kellene aki csak felvet egy ötletet vagy továbbítja felém az ügyfélek visszajelzéseit? Esetleg egy informatikai (web) beállítottságú aki majd beletanul az "iparba"?
Előre is köszönöm a véleményeket és ötleteket... :)
inkább az iparághoz
Sőt, valószínű, hogy neked kell inkább kicsit az ő feladataikba beleásnod magad, hogy jól működő eszközt tudj a kezükbe adni. Te jobban látod mit lehet és mit nem, mellesleg olyan dolgok (funkciók) is eszedbe juthatnak, amik nekik nem, a másfajta látásmód miatt.
manu facere
Sztem ez az elosztás, hogy 2 menedzser 1 programozó ellen nem az igazi...
Egy rendszer értékesítését az az ember tudja megfelelően elvégezni aki ismeri a rendszert és tisztában van a benne rejlő lehetőségekkel (ez persze nem kell, hogy a programozója legyen, sőt!). Egy olyan menedzser aki azt sem tudja, h mit akar eladni egyáltalán, hogy akarja meggyőzni az ügyfelet? És ha visszakérdez az ügyfél akkor meg telefonál neked?
Szerintem az ideális helyzet amire törekedni kell, hogy a rendszer elég általános felhasználású legyen, legyen specifikációja, és a menedzserek kenjék-vágják a működését nagyvonalakban elméleti szinten, és tudják, hogy mi az amit már tud és mi az megoldható (minden megoldható csak erőforrás/pénz kérdése)
(szvsz)
Üdv Karesz
en is
Ha nincs aki specifikaljon rendesen, akkor joval tobb a feladatod mint a fejlesztes. Sok konzultaciora van szukseg, sok dolognak kell ragadni rad a teruletrol amihez fejlesztesz.Ez a munka (tulajdonkeppen tanacsadas) mar egy magasabb kategoriaju berezest erdemel, mint a fejlesztes-kodolas.
Olyan helyen is megfordultam ahol a manager "tud is valamit" es "tud rendszerben gondolkozni". De ott sem sokkal konnyebb.
A webes rendszer gyengeje soxor akkor jon ki amikor nagyon nagy adathalmazon kell statisztikat kesziteni.Es ezt a managerek nem ertik miert......
Akkor nem csak én gondolom így... :)
A managerek végeznék a promóciót, marketinget, ügyfélkezelést, ilyesmiket. A visszajelzéseket és javaslataikat továbbítják nekem. A fejlesztés kontrollja és irányítása az én kezemben kell legyen, mivel én értem és ismerem ténylegesen a rendszert (a céges belsőt is amihez kapcsolódik a webes rendszer). Ebből következően én döntök a fejlesztési igények fontosságáról, kidolgozom a megoldást, majd a megvalósítás előtt egyeztetek azért velük. Azt nem várom el, hogy megértsék, csak hogy "aláírják" hogy így jó. :) Ha elkészült valami akkor készítek hozzá felhasználói dokumentációt és "be is tanítom őket", ha szükséges. A többi már rajtuk múlik, elméletileg így már ők is kellene ismerjék eléggé a rendszert ahhoz, hogy az ügyfeleknek is úgy tudják továbbadni ahogy kell. Mellesleg ha jobban értenek hozzá akkor várhatóan kevésbé fognak hülyeségeket kérni! :)
Azért már sokminden így van ("fűalatt" így megy), csak eddig nem volt kimondva, ami igen-igen sokat számít egy nagy cégen belül...
Business analyst
Hivatalosan az ügyfél (*) és a fejlesztők (*) (system architect(*)) között szokott lenni egy business analyst (*), aki tud programozni ÉS ismeri az adott szakmai területet is. Tehát tud beszélni az ügyféllel, és amit az ügyfél mond, le tudja fordítani a programozóknak. A system architect az ő inputjából dolgozik, és készíti elő a feladatot a fejlesztőknek és programozóknak.
A menedzser (*) nem kell sokat értsen a programozáshoz. Az programozott szakterületet jó ha érti valamilyen szinten, de nem alapfeltétel. Ha jó emberei vannak, és jól együtt tud működni velük, akkor minden gördülékenyen megy.
Az eladást a sales végzi. Nekik kötelező nagyon jól ismerni a terméket felhasználói oldalról (1 üveg whisky után hajnali 4-kor fejenállva kell tudja, melyik gombot kell megnyomni, hogy az árfolyamok frissüljenek a deviza modulban :-). Fontos, hogy a az ügyfél nyelvén is tudjon beszélni, értse a kérdéseit. Sales általában akkor van, ha dobozos terméket adnak el, egyedi fejlesztésnél a sales szerepe végetér a kapcsolatfelvétel után, helyét a projektmenedzser és a business analyst veszi át.
Szóval kb. így néznek ki a kapcsolatok:
ügyfél -> sales
ügyfél -> PM -> business analyst
ügyfél -> business analyst -> system architect -> fejlesztők -> programozók
Az ügyfél helyére nyilván mindig a megfelelő embert kell helyettesíteni, pl. a business analyst általában a szakemberekkel tárgyal, a sales és a PM pedig a menedzserekkel.
fejlesztő vs. programozó:
A fejlesztő a system architect tervei alapján konkrét implementációs terveket is készít, a programozó pedig kizárólag a kész specifikációból dolgozik.
Ezeket gyakorlati tapasztalatból vontam le, az elmélet lehet más is.
Kis csapatokban a szerepkörök összevonódnak, ha jól értem a leírásodból, te BA, SA és fejlesztő is vagy, kevés PM és sales beütéssel.
A menedzserek pedig PM és sales téren próbálnak tevékenykedni.
THX :)
A menedzserek hivatalosan nem csak PM és sales munkát végeznek, hanem mindent ami nem "megvalósítás". De a valóságban tényleg csak a PMet és a salest végzik, meg néha próbálkoznak ötleteléssel (mondhatni BA, de az eredmények alapján ezt inkább hagyjuk...:)).
Köszönöm mindenkinek és ezek alapján remélem most már meg tudom értetni a főnökséggel a változtatások szükségessékét és mikéntjét.