ugrás a tartalomhoz

Jogi kérdés

mahoo · 2013. Dec. 18. (Sze), 18.22
Véletlenül bukkantam az alábbi szövegre egy weboldalon, kiemeltem a számomra érdekes részeket. Tudom, hogy nem jogászok olvassák ezt a fórumot, de kíváncsi lennék a véleményetekre.

I. Szellemi tulajdon

A ***.hu honlap egy szerzői jogi védelem alatt álló alkotás és egyúttal egy adatbázis, amelynek a ***.hu a tulajdonosa - hacsak kifejezetten másként nem rendelkezik, és abban az esetben magában foglalja, hogy a márka harmadik személyhez tartozik - a szerzői jog és a kapcsolódó termelési jogok vonatkozásában.

A szövegek, az elrendezés, rajzok, fotók, filmek, grafikák, rutinok és al-rutinok ugyanúgy, mint az oldal összes többi eleme is szerzői jog védelme alatt állnak.

Ezek a jogok semmilyen módon nem engedélyezettek és nem kijelöltek harmadik fél számára. Minden másolat, adaptáció, fordítás, megállapodás, nyilvánosságra hozatal, bérlet vagy egyéb használat, az oldal egészének vagy egy részének megváltoztatása bármilyen formában vagy bármilyen úton, akár elektronikusan, mechanikusan vagy más módon szigorúan tilos, kivéve, ha a ***.hu előzetes írásbeli hozzájárulását adja.

Az adatbázis tartalmát védi a sui generis jog, amely felhatalmazza a szerzőt, hogy megtiltsa a tartalom részbeni vagy egészének kimásolását és / vagy újrahasznosítását.
Ezen jogok, bármelyik fél általi megsértése a magyar jog szerinti polgári vagy büntetőjogi eljárást von maga után.



Guglival könnyű rátalálni az oldalra és nem értem, hogy hogyan lehet ilyen írni, mármint, hogy az elrendezés, rutinok, alrutinok szerzői jog védelme alatt állnak.
Kb. nekem ez olyan ha valaki csinál egy termék licitálós oldalt, vagy egy szálláshely foglaló oldalt, akkor már más nem csinálhat ilyet.
 
1

Nem

janoszen · 2013. Dec. 18. (Sze), 23.56
A szerzoi jog minden egyes mualkotast ved, fuggetlenul attol, hogy van-e hozza erre felhivo szoveg egy adott oldalon vagy sem. Mindazonaltal a szerozi jog nem az otletet, hanem az otlet konkret megvalositasat, tehat peldaul az oldal kinezetet vagy programkodjat vedi. Az elrendezes vitakerdes lehet, a szerzo csak akkor tud itt elni a jogaval, ha valoszinusitheto (es errol a birot sikerul is meggyozni), hogy itt az o egyedi sajat alkotasarol van szo, nem pedig egy altalanosan elterjedt dologrol.

A weboldalakon szereplo jogi nyilatkozatokrol egyebkent annyit, hogy azokat 99%-ban olyan ember irja, aki nincs tisztaban a vonatkozo jogszabalyokkal, sokszor ordas nagy baromsagok szerepelnek benne.
2

Köszönöm a véleményed! Mint

mahoo · 2013. Dec. 19. (Cs), 08.01
Köszönöm a véleményed!
Mint írtam, azért is fura számomra a dolog, mert hemzsegnek a neten az azonos témájú, tartalmú, funkciójú oldalak. Közben találtam egy cikket, bár régi, de gondolom jelenleg is ez a helytálló: http://cegvezetes.hu/2001/06/jogi-vedelem-a-weboldalaknak/

A lényeg:
Itt hivatkozunk a szerzői jogi törvény már idézett meghatározására, mely szerint nem lehet szerzői jogi védelem tárgya valamely ötlet, elv, eljárás, működési módszer.

Know-how

Ezekre a szellemi termékekre a Polgári Törvénykönyv rendelkezései biztosítanak védelmet, amelyek szerint a személyeket védelem illeti meg vagyoni értékű gazdasági, műszaki és szervezési ismereteik (know-how) tekintetében.
3

Szabadalom

janoszen · 2013. Dec. 20. (P), 13.44
A lenyeg itt kevesbe a torveny betujen van, hanem a birosagi gyakorlaton. A szerzoi jogot legjobb tudomasom szerint sehol nem alkalmazzak uzleti folyamatokra, mert annyira nehez bebizonyitani, hogy Te vagy az eredeti es egyetlen megalkotoja. Az ilyesmire inkabb a szabadalom hasznalatos, hiszen azzal lehet egy otletet levedeni, amig a szerzoi jog az otlet megvalositasara vonatkozik.

Mindazonaltal Europaban a szabadalmi jog a gyakorlatban sokkal kevesbe ervenyesul, mint pl. USA-ban, ahol ilyen nevetseges dolgokat is le lehet vedeni, mint hogy a nyomtato egybol tud faxot kuldeni, stb. (Lasd a most zajlo jogalkotasi folyamatot az USA-ban a szabadalmi trollok megfekezesere.)
4

Akkor egy kicsit megnyugodtam

mahoo · 2013. Dec. 20. (P), 20.48
Akkor egy kicsit megnyugodtam :).

Fura volt nekem az idézet tartalom, és nem a weboldal tartalmát, képeit védő szöveg miatt, hanem amiket kiemeltem.

Persze azért nagyon nehéz meghúzni azt a határ vonalat, amikor az egyén nem csak elméletben hanem a gyakorlatban is képes le/megvédeni az ötletét. Mert, ha már valami újat, jót, hasznosat talál ki valaki, akkor abból nem mások húzzanak hasznot...
5

Miért?

Pepita · 2013. Dec. 21. (Szo), 01.13
Mert, ha már valami újat, jót, hasznosat talál ki valaki, akkor abból nem mások húzzanak hasznot...
Arra nem gondoltál, hogy cserébe téged reklámoz?
Bár megjegyzem, én is inkább zárt forrás párti vagyok, de egy-egy dolog meg pont GNU "alá" való.
6

Félig off

Hidvégi Gábor · 2013. Dec. 21. (Szo), 11.59
Nekem sincs bajom a zárt forrással, de a GPL-nél szerintem nincs rosszabb; ha nyílt valami, akkor már legyen teljesen korlátozás nélküli a licenszelés, például BSD.
7

Egész off

Pepita · 2013. Dec. 21. (Szo), 12.26
A BSD-vel pont az a baj, hogy megengedi a zártként továbbterjesztést (is). Itt veszti értelmét szerintem. Valami legyen vagy nyílt, vagy zárt, de ne mind a kettő (0 vagy 1 - mint a pepita... :)).
Szerintem, ha BSD-vel ad ki valaki valamit, akkor őt magát egyáltalán nem érdekli (már) a szoftvere sorsa. Ilyen is lehetséges, de tőlem szerintem nem.