ugrás a tartalomhoz

Hol dolgozzam távmunkában?

gabesz666 · 2013. Már. 3. (V), 21.53
Sziasztok!

Immáron 4.5 éve dolgozom távmunkában, otthonról. Skypeon beszélünk a munkatársaimmal, gyakorlatilag kizárólag írásban. Eleinte rendkívül szerencsésnek éreztem magam emiatt, viszont az évek múltával kiderült, hogy ennek azért megvannak a hátulütői is. Persze nagyon kényelmes és azt gondolom, hogy még a hátrányokat ismerve is ez így jobb, mint egy bejárós munka, viszont azt vettem észre magamon, hogy az évek során egyre antiszociálisabb lettem, illetve a beszélgetések során egyre nehezebben tudom kifejezni magam. Mivel manapság az érvényesüléshez alapvető dolog, hogy az ember normálisan tudjon kommunikálni, kifejezni magát, ezért arra gondoltam, hogy jó lenne ezen a helyzeten javítani. Arra gondoltam, hogy el kéne járni dolgozni valamerre, egy inspirálóbb környezetbe, ahol emberekkel is össze lehet futni. Ismertek budapesten olyan helyeket, ahol nem néznek furán az emberre, ha beül órákra kódolni? (Co-working iroda nem nagyon játszik, sajna a cég nem állja, saját fizuból meg nem akarok 20-30e-t kifizetni erre) Vagy ti mit tennétek a helyemben a helyzet javítása érdekében?
 
1

off:szerencsés vagy

zzrek · 2013. Már. 3. (V), 22.27
Szerencsés vagy, budapestiként még van esélyed ilyesmire, de pl aki vidékről távmunkázik...
2

Ez a 4. érdekes téma a héten

BlaZe · 2013. Már. 3. (V), 22.39
Ez a 4. érdekes téma a héten :)

A szitu ismerős. Dolgoztam teljesen szeparáltan is, még amikor se skype, se semmi nem volt. Csak ingyen tárcsázós net 6 után :) Bele lehet csavarodni, na. Az elmúlt években pedig volt szerencsém hosszabb ideig úgy dolgozni, hogy hetente pár napot bementem, pár napot nem. Aztán közel 1 éve megint teljesen itthonról nyomom, illetve időnként ügyfelekhez járok. Most meg nézelődök, hiányoznak az emberek is :)

Nekem igazából a vegyes megoldás jött be legjobban. 2-3 nap bent, 2-3 nap home office. Ha van lehetőséged rá, hogy bemenj valahova a kollégákhoz, akkor szerintem próbáld ki ezt. Co-working irodában is érdemes lehet gondolkodni heti 1-2 napban. Vagy csak szimplán keresni hasonló cipőben járó kollégákat és rotálódva egymásnál melózni. Ennek van egy tökjó hangulata is :)

Illetve ami nekem még bejött, heti pár alkalom sportolás, valami társas/csoportos megoldásban. A melóra is jó hatással van, akkor is, amikor napközben volt az edzés. Sőt, talán akkor legjobban, mert amikor már kezdtem bekockulni, akkor felpörgetett az edző, és friss energiával ültem utána vissza dolgozni. A sport amúgy is baromi fontos, a hülye ülő életmódunk mellett meg kötelező. Szóval 2 legyet egy csapásra :)
3

Ja, egy volt kollégám azt

BlaZe · 2013. Már. 3. (V), 22.46
Ja, egy volt kollégám azt csinálta, hogy időnként a hóna alá csapta a laptopját, és lement a ház elé a parkba egy padra, Margitszigetre, Gellért-hegyre stb. Azt mondta neki bejött ez is. Ez mondjuk nyilván függ az időtől. Meg a laptoptól is. Egy 17-es monstrummal neccesebb ölben melózni egy idő után :)
4

Én is ezért hagyom abba a

inf · 2013. Már. 4. (H), 06.28
Én is ezért hagyom abba a programozást, hiányoznak a társas kapcsolatok, meg lassan rámegy az egészségem, hiába sportolok mellette, ennyi ülést nem lehet kompenzálni... A sport egyébként nagyon jó, sokat javít a helyzeten, de heti 20 óra kellene belőle legalább ha ülőmunkát csinál az ember. Jobb egy normál bejárós, vagy egy kötetlen munkaidős munkahely, mint ez a távmunka. Persze bizonyos esetekben nagyon hasznos, pl ha külföldre kódol az ember, akkor máshogy nem megoldható...
5

meg lassan rámegy az

gabesz666 · 2013. Már. 4. (H), 12.42
meg lassan rámegy az egészségem, hiába sportolok mellette, ennyi ülést nem lehet kompenzálni...

Nekem az jutott eszembe, hogy csinálok egy állós pultot, amire rá lehet pakolni a gépet és az egyéb, munkához szükséges eszközöket és felváltva csinálom állva és ülve a melót.
Jobb egy normál bejárós, vagy egy kötetlen munkaidős munkahely, mint ez a távmunka.

Bejárós munkám még nem volt, de ismerősök elbeszélései alapján nem is akarok. Habár ismerősök között kevés az informatikus, szóval nem tudom it-s cégeknél ez hogy van, de a sztorikban az a közös, hogy a munkatársak között megy a fúrás, a klikkesedés és a kibeszélés. (persze ez nyilván nem igaz minden cégre, de elég sok helyről hallani ilyet) És ez számomra sokkal rosszabb, mint az emberek hiánya.
6

Nekem az jutott eszembe, hogy

Greg · 2013. Már. 4. (H), 12.59
Nekem az jutott eszembe, hogy csinálok egy állós pultot, amire rá lehet pakolni a gépet és az egyéb, munkához szükséges eszközöket és felváltva csinálom állva és ülve a melót.


En is igy dolgozok. Van egy alloasztalom,egy babzsakom, meg a hagyomanyos ulohelyek(asztal, agy, fotel). Ezek kozott ingazok napkozben.
7

IT-s cégeknél mindenkinek a

Hidvégi Gábor · 2013. Már. 4. (H), 13.09
IT-s cégeknél mindenkinek a fején a fejhallgató, nem nagyon szoktak beszélgetni.
9

Sport ülés mellé

BlaZe · 2013. Már. 4. (H), 14.34
Az se mindegy, hogy mit sportolsz mellette. Többmindent is próbáltam (fallabda, bringázás, futás stb), de nekem a kettlebell nagyon bejött, rendesen karbantartja a stabilizációs izmokat, javítja a testtartást. Edzés után olyan, mintha levettek volna a hátamról egy 20 kilós táskát :) Nagyon ajánlom ülő munka mellé, de szigorúan csak szakképzett edző irányítása mellett. Addig mindenképpen, amíg begyakorolja az ember a helyes kivitelezését a gyakorlatoknak. Utána akár otthon is lehet. Ez nem csak az én tapasztalatom, többek is hasonlókat mondtak. Illetve Erbszt András is erősen ajánlja, aki azért ért valamit a gerinchez. És ha elég energiát fektet bele az ember, akkor van egy kellemes mellékhatása is :)
10

Huhh, én már nagyon

inf · 2013. Már. 4. (H), 17.45
Huhh, én már nagyon sokmindent toltam, pilates, joga, spinning, zumba, hot iron, futás, bicikli, tenisz, és még lehetne sorolni... Most éppen atlétika szakkörre járok, de egy másik városba, és sokszor egyszerűen nincs kedvem elindulni azért, hogy most odamegyek, edzek, visszajövök... Egyébként jó lenne ez a szakkör, nagyon profin fel van építve, meg ennél az egynél van az, hogy úgy érzem, hogy tényleg erősebb is vagyok tőle. A súlyzózástól valahogy pont fordítva volt, megdolgozott bizonyos izmokat, de gyengébbnek éreztem magam tőle, mert más izmok meg kimaradtak... Összességében a kardio (spinning, futás) az, ami jó szerintem ülő életmódnál, illetve az ilyen tornák, mint pl a pilates, ami átmozgatja kicsit az ízületeket. Sajnos nem laptopon dolgozok, hanem asztali gépnél, úgyhogy nem tudok vándorolni nap közben.
13

Sport reloaded

BlaZe · 2013. Már. 4. (H), 19.28
A súlyzózástól valahogy pont fordítva volt, megdolgozott bizonyos izmokat, de gyengébbnek éreztem magam tőle, mert más izmok meg kimaradtak..
Azt én se különösebben szeretem. Itt ezek nagyrészt ballisztikus gyakorlatok, legalábbis az alap. Szóval nem gyurmázásról szól. Ha már, akkor inkább funkcionális erősítés, és az az igazán jó benne, hogy az összes izmod dolgozik egyszerre. Pl ezért szeretik nagyon a küzdősportolók, mert egyszerre edzi az izmokat és nem megy a gyorsaság, dinamika rovására a kiegyensúlyozatlanság. De ez itt nagyon off :) Ettől függetlenül jó a többi is, én pl alig várom már, hogy mehessek squasholni :) A változatosság gyönyörködtet :)

Egyébként pl spinningről, fallabdáról és hasonlókról olvastam olyat, hogy tökjó, de ugyanabba az irányba hat negatívan a lumbális gerincszakasznál, mint az ülés. És ebben van valami, többnyire ott is görnyedünk előre. Nyilván lehet csinálni, de célszerű mellé olyan mozgást is választani, ami a természetes görbületében tartja az ágyéki gerincszakaszt (pl kettlebell), és ideális esetben erősíti is a mély hátizmokat.

Meg vannak az "aktív ülést" támogató székek, labdák, amik attól jók, hogy mozgatják a porckorongokat, és az ugye ezzel a "pumpálással" jut tápanyaghoz. Illetve bőséges folyadékbevitel kell nekik, meg az se mindegy mit eszik az ember. Ha valakit esetleg érdekel az ilyesmi, vettem tavaly 2 könyvet, ami ezzel foglalkozik, otthon meg tudom nézni a címeiket és megírom.
14

Én vettem fel hanganyagot még

inf · 2013. Már. 5. (K), 08.59
Én vettem fel hanganyagot még mielőtt tulajváltás volt a fitness teremnél, ahova jártam, és megszűnt egy csomó kevésbé népszerű edzés, amiket egyébként szerettem. Most itthon tornászok rá néha, és nagyon sokat javít a helyzeten. Csak sajnos képtelen vagyok egyelőre rendszeressé tenni, pedig ha napi 1 órát rászánnék, akkor semmi bajom nem lenne. Az a helyzet, hogy sok olyan izmom van, amik alapból görcsben vannak és nagyon rá kell koncentrálnom, hogy legalább részben el tudjam lazítani őket. Ha meg nincsenek ellazítva, akkor meg nem tudnak regenerálódni, ami para... Tegnap pl két hét után rászántam az időt, tornásztam 1 órát, utána lefeküdtem, és végre sikerült kipihennem magam. Eddig hetekig állandóan fáradt voltam, most nem vagyok. A jó pihenéshez szerintem hozzátartozik, hogy el tudjon lazulni az ember.

Hát én nem vettem észre, hogy spinningtől rosszabb lenne, mondjuk nincsenek hát problémáim, inkább a lábam keringésével volt a gond, amin meg sokat segített. Labdát vettem, de túl nagyot, le sem ér róla a lábam, úgyhogy azóta a sarokban pihen... Szerintem nem csak az ülőhely, ami számít, hanem hogy a monitor megfelelő magasságban legyen. Ha pl túl alacsony, akkor elfolyik az székben az ember, vagy előregörnyed... Most direkt állítható magasságút vettem, de szerintem még alá fogom polcolni, mert még mindig alacsonynak tűnik.

Persze, írd meg nyugodtan a címét, bár én inkább sportszerekre költök, nem könyvekre, de hátha valaki mást érdekel.
15

kettlebell

blacksonic · 2013. Már. 5. (K), 12.36
én is csak ajánlani tudom
ráadásul edzések nem hosszúak 45-60 perc, kondiban ezzel szemben 2 órát simán elidőzöl a sok gyakorlat közötti pihenő miatt
8

az évek során egyre

Bodi · 2013. Már. 4. (H), 13.59
az évek során egyre antiszociálisabb lettem


Sajnos kialakulhat, én is észrevettem magamon jeleit.

Vagy ti mit tennétek a helyemben a helyzet javítása érdekében?


Nem mindenkinek megoldható, de ha többen dolgoztok egy projekten és nem nagy a távolság
akkor összejöhettek valakinek az otthonában vagy felváltva.
11

Találj valami csoportos

inf · 2013. Már. 4. (H), 17.46
Találj valami csoportos hobbit melléje, lehet az pl tánc, közös sport, stb...
12

Sztem vegyítve a legjobb

DeadLine · 2013. Már. 4. (H), 18.30
Én is mindenképpen azt prefelálom hogy vegyítve legyen az otthoni és az irodai munka.

Otthon azért szeretek dolgozni mert kevésbé érzem meg a munkával eltöltött időt, valamint jobban is tudok koncentrálni.

Az irodába pedig azért mert ott találkozni néha emberrel is :D Valamint szerintem jót tesz az ember önérzetének ha reggel normális elkészülsz, bemész dolgozol 8 órát és délután 5 kor jobb esetbe tudod hogy ma minden tőled telhetőt megtettél. Ezzel szemben ha othon melózok egy csomószor este 11 felé is ojan érzésem van hogy semmit se csináltam még és totál elvagyok úszva.

Illetve talán még az is az iroda melett szól, hogyha nem mennék be valószinű totál bekattanék hogy mi folyik a cégnél.

Tehát heti pár napot márcsak a socializálódás miatt is érdemes bemenni.

Én ennek ellenére is totál érzem az antisocialitást magamon, szóval lehet hogy ennél is többet kéne emberek közelébe menni.

A sport mindenképp jót tesz, szerintem teljsen mind1 hogy mi csak addig is valami mást csinálj mint a gépelőtt ülés.