ugrás a tartalomhoz

Jövedelem Google hirdetésből

zzrek · 2010. Már. 6. (Szo), 23.20
Sziasztok!

Próbálok meghatározni egy reális minimumot, ami elérhető pusztán google hirdetésekkel. (Tudom, hogy sok dologtól függ: téma, hirdetés mennyisége stb és a mérőszám nem a látogatás, hanem a klikk, de egy kb minimumot próbálok kigondolni)
Hasamra ütöttem, és azt mondtam, hogy 1 ember ha minden nap meglátogatja az oldalt, akkor 1 forintot behoz 1 hónap alatt. (Ha legalább 1000 ember látogat; vagyis ha sikerül elérni 10 ezres napi látogatószámot, akkor havi 10 ezer jön be, ugyanígy egymilliónál egymillió)

Akinek van tapasztalata, légyszi segítsen, melyik áll közelebb az igazsághoz:
1. Ez egy elrugaszkodott elképzelés, ennyi nem jön be
2. Kb ilyenre lehet számítani
3. Ennél inkább több szokott lenni a bevétel (arányaiban)

Köszi a segítséget!
 
1

Gondokodj

janoszen · 2010. Már. 6. (Szo), 23.37
Gondolkodjunk gyorsan. Tegyük fel, hogy minden ezredik látogatód kattint a hirdetésre. Ennél nagyobb arányt csak kivételes esetben fogsz elérni. Tegyük fel, hogy kattintásonként 10 Ft-ot kapsz. Akkor ahhoz, hogy 10000 Ftot kapj, 1000*1000, azaz egy millió látogató kell. De ha 100 látogatónként egy kattintással számolsz, akkor is százezer.

Összegezve: én úgy érzem, hogy hirdetésből nem fogsz tudni értelmes pénzmennyiséget kivenni, kivéve ha nagyon fölkapott blogger vagy.
2

Gondolkodjunk

zzrek · 2010. Már. 7. (V), 09.55
Valójában ezzel azt mondod, hogy minden ezredik látogató kattint maximum egyszer egy hónapban egy hirdetésre, tényleg így gondoltad? Mert akkor jelenti azt, hogy ha ezer látogatóm van, akkor havi 10 Ft jön be.

Ha úgy érted viszont, hogy minden ezredik látogatáskor keletkezik egy klikk, akkor a hónap egyenlege 1000 felhasználó mindennapos látogatása esetén 30-szor annyi, mint amiennyit írsz, vagyis 300 Ft. (Az alapfeltételem az ugyanis, hogy úgy kalkulálom, hogy olyan felhasználóim lesznek, akik legalább naponta egyszer megnézik az oldalt)

Végülis melyikre gondoltál, havi 10 Ft jön be 1000 felhasználóból, vagy 300Ft?
3

Nagyjából

janoszen · 2010. Már. 7. (V), 11.17
Kicsit mellélőttem. Nézzük. Én most csináltam próbaképp egy Adwords kampányt hogy ezt is ismerjem. Nézzünk statistikákat egy viszonylag általános témakörből:

  • Többek között a hírleveles cikkemet hirdettem meg jónéhány ezzel kapcsolatos kulcsszóra.
  • Összesen 10000 körüli ember látta a hirdetéseimet és ebből a hirdetéseimre kattintott kb 100 ember. Az arány tehát 1% körül lehet, ami még javul ha több hirdetést raksz ki.
  • Egy kattintás nekem ezekre a kulcsszavakra kb 50 Ftba került, de ez csak azért, mert nagyon magas árú kulcsszavakat választottam. Árrés után az én kulcsszavaimból kaptál volna akár 20 Ft-ot, de vannak olyan kulcsszavak, amelyeknél 1 Ftot sem.
  • Az egész történet persze függ attól, hogy a hirdetők milyen ügyes hirdetéseket kreálnak és a Te oldalad mennyire érdekes.


Összegezve: ha be tudod úgy pozicionálni az oldaladat, hogy a rajta levő hirdetések valami "hot" kulcsszóra jöjjenek é sokan látogatják az oldalt, megérheti. Egyébként adtál egy ötletet, fogok egy kísérletet folytatni ebben a tekintetben.

Szerk: Föliratkoztam AdSense accountra. Az oldalam látogatottsága cikkek írása után kb napi 100-150 egyedi, kirakom néhány nem túl zavaró helyre a reklámokat és megnézzük, mi történik.
4

Köszönöm

zzrek · 2010. Már. 7. (V), 11.25
Ha jól értelmezem akkor végülis szerinted sem lőttem nagyon fölé, ami azért bíztató.
Köszönöm az infókat!
5

Probald ki

janoszen · 2010. Már. 7. (V), 13.48
Probald ki, ha nincs sok vesztenivalod. De azert ne erre epits uzletet. Ha van kedved, vard meg, 1-2 het alatt elkeszulok a cikkel.
6

Kíváncsi

zzrek · 2010. Már. 7. (V), 14.42
Kíváncsi vagyok a cikkedre, biztosan hasznos lesz elolvasnom, várok rá természetesen (még nincs olyan oldalam, ahol érdemben próbálkozhatnék, kb 1 év múlvára tervezem hogy elkészülök vele - ez egy komolyabb projekt lesz és részben ezért is tart olyan sokáig)
Köszi előre is.
7

Megpróbáltam

janoszen · 2010. Már. 7. (V), 20.34
Hát Te. Betettem a hirdetőkódot és egyszer csak Szexi csajok SMS randi és lézeres szőrtelenítés szerepelt az oldalamon, pedig tematikailag egyáltalán nem oda illik, úgyhogy a kísérletet felfüggesztettem.
8

:-)

zzrek · 2010. Már. 7. (V), 20.44
Nem baj, már ez is hasznos tanulság volt :-)
Öööö. Nem jegyezted meg véletlenül a szexis csajok linkjét, mert ez érdekelne ;-)
10

LOL

janoszen · 2010. Már. 7. (V), 20.59
Na, tettem még egy próbát, kikapcsoltam az AdSenseben a 3rd party ad networköket és így jónak tűnik. Sajnos a kategória szűrás eltűnt valahová.
19

CPM

janoszen · 2010. Már. 15. (H), 00.55
Fut egy ideje a hirdetés, eddig 2.2%-os CPM-nél tartok, ami azt jelenti, hogy 100 látogatásból 2-n jön kattintás. Nemsokára majd megy ki egy cikk, ami megdobja a látogatottságot, meglessük, utána mennyi lesz.
9

Közvetlen támogatás

Max Logan · 2010. Már. 7. (V), 20.56
Én azt gondolom, hogy aki értékes tartalmat vagy jó szolgáltatást nyújt az vagy tud egy profitábilis üzleti modellt a dolog mögé tenni vagy gondolkozzon valamilyen támogatási megoldásban.

Nem akarok flame-t indítani (kb. 4x töröltem a hosszabb kommentemet, amit végül nem küldtem be), de egy biztos: ez a reklámbusiness nem jó, nagyon nem. Targetálni kell, amit meg ésszel lehet. Nem kell milliárdokat összeszedni, mert ezért van a jelenlegi válság.

Ez nem gazdasági, hanem társadalmi válság, ami a gazdasági szektorban ütötte fel a fejét (mint amikor valakinek a lelki gondjai miatt alakul ki egy konkrét testi betegsége).

Ragazohatnám, de sok értelmét nem látom. Gyökeres világ méretű szemléletváltásra lenne szükség (ami nem lesz, így 200 éven belül lesznek még hasonló világ méretű "válságok").

De amíg sokan az aranyra és a luxusra gyúrnak, addig meg lehet b##kukac##szni. Sorolhatnám, de ez már nagyon off lenne ...
12

Támogatás

janoszen · 2010. Már. 7. (V), 21.02
Utána néztem ezeknek a dolgoknak. Egyrészt nagyon egyet értek, ha valaki szolgáltatást épít, akkor lehet érte pénzt kérni. Ezzel kapcsolatban ezt a videót ajánlom nagyon megnézésre.

Ami a támogatást illeti, sajnos már problémásabb a dolog, főleg ami az adózást illeti. Elvileg az ilyesmi az adóbevallásban az "egyéb" rovatban kell feltüntetni, de mivel nem végzel közhasznú munkát, ezért az adományozás ténye kicsit megkérdőjelezhető. Legalábbis elég könnyű belekötni.
14

Nos ...

Max Logan · 2010. Már. 7. (V), 21.57
... én alapból azt feltételezem, ha valaki pénzt akar, akkor van legalább egy egyéni vállalkozói igazolványa. Így tud számlázni, a probléma meg van oldva.

Kisebb összegű támogatás megoldható emeltdíjas SMS-sel (SMS küldőnek semmi dolga, csak küld egy SMS-t), a nagyobb tételeknél pedig állít ki számlát az oldal üzemeltetője.

Ha cégek támogatnak, akkor pedig lehet kiállítani számlát támogatás címen (gondolom én), vagy ha le akarják költségelni, akkor pl. jelen esetben lehet kiállítani honlapkészítésről vagy karbantartásról.

De ha nem akar vállalkozást, akkor keres egy vállalkozót a közelben (ismeretségi körben). Ő állít ki számlát, a tényleges "címzett" pedig alkalmi kiskönyvvel megkapja végül a pénzt.
15

Köszi

zzrek · 2010. Már. 7. (V), 23.05
A számlázással nem lesz gond, de a tartalom, szolgáltatás amit kínálni tervezek nemigen fűzhető össze a látogatók direkt anyagi támogatásával, vagyis épp kérhetnék "adományokat" vagy SMS pénzt, de én pont ezt nem akarom, mert a szolgáltatás egyik lényege az ingyenessége lenne (a látogatók felé), tehát marad a hirdetés.
Hirdetésnek pedig első lépésben csak az ilyen eleve felkínálkozó tömeges hirdetési forma jöhet szóba, aztán persze ha nagyon bejön a szolgáltatás, másban is lehet gondolkodni.
17

Értem, de nem értem

Max Logan · 2010. Már. 7. (V), 23.24
Attól, hogy valami ingyenes még lehet ahhoz támogatást elfogadni. És persze kérni is. Azt gondolom, ha olyan dologról van szó, mely értékes és jó hogy ingyen biztosítod, akkor lesznek olyan emberek akik segíteni fogják, hogy a jövőben is működjön.

A pénz csak eszköz, így miért ne segíthetne valaki abban, hogy a jövőben is nonprofit módon üzemeljen?! Mert ugye a nonprofit nem azt jelenti, hogy nincsen benne pénz, hanem, hogy a bevételeket 100%-ban visszaforgatjuk és/vagy a kiadásokra (közvetlen és közvetett üzemeltetési kültség) költjük.
18

Igazad van

zzrek · 2010. Már. 8. (H), 00.00
Persze igazad van, de azért mindenképp érdemesnek ítéltem megkérdezni a fórumozókat a hirdetések bevételi arányairól, mert valahogy el kell indulnom a tervemmel, és kezdetben ez mindenképp egy minimális fix bevételt biztosíthat ami segíthet a továbbjutásban (adományokra leginkább akkor számíthat az ember, ha már elismerték a munkáját és addig is fenn kell tartani valahogy a rendszert)
(Most megyek vissza dolgozni rajta mert így sose lesz kész ha csak tervezgetem ;-)
20

Ahogy igértem...

janoszen · 2010. Ápr. 11. (V), 18.23
21

Köszi

zzrek · 2010. Ápr. 12. (H), 01.17
Köszi, már olvasom is!
... nem túl bíztató, de tanulságos.
11

Hirdetők keresése

vbence · 2010. Már. 7. (V), 20.59
Ha tematikus az oldal (tehát eleve "targetált" egy célközösnégre), lehet értelme neked kiépíteni a hirdetői kört pl "afilliate" stílusban: az adott cégnek te gyártod a hirdetést is amit kiteszel, és részesedést kapsz a tőled érkezők vásárlásaiból.

Ha van valódi tartalom, akkor meg tudod találni azokat akik szivesen hirdetnének nálad, jeletősebb értékben, mint egy vakon értékesített felület.
13

+1

janoszen · 2010. Már. 7. (V), 21.02
Csak egyet tudok érteni.
16

A következő kör

zzrek · 2010. Már. 7. (V), 23.14
Igazad van, de egy induló oldalnál szerintem ez inkább a "következő kör" kategória; ugyanis előbb el kell jutnom arra a szintre, hogy hírnevem legyen, érezhető legyen hogy értékes vagyok egy partneri kapcsolatban. Ha ez megvan, akkor jobb esetben nem is kell partnerek után kutatnom, hanem jönnek magától. Ezt kb egy éves időtartamnak saccolom.

Egyelőre azt próbálom felmérni, hogy van-e reális esélye, hogy a koncepcióm anyagilag fenntartható legyen, aztán ha szerencsés esetben tényleg bejön amit képzeltem, akkor természetesen más kapuk is megnyílnak.
22

En is valahogy igy

Inc33 · 2010. Május. 13. (Cs), 20.25
En is valahogy igy tervezgettem a weboldalamat eleinte. Miutan meglett, egy darabig nem kaptam semmit, de valahogy nagy szerencsem volt, valaki irt nekem, hogy akar hirdetni es mai napig hirdetek nekik havi $10-ert. Tudom, hogy ez nagyon kicsi osszeg, de ingyenes webhostot hasznalok indulasnak, es ez a jovedelem, fent tartja az oldalt. Google adsense-t meg nem sikerult rakjak, mivel vannak kissebb hibak es nem fogadjak el, ugy szamitjak, hogy nincs befejezve.
Elolvastam az adsense-rol a valaszokat, es nagyon tanulmanyosnak talaltam oket, mindenkeppen figyelembe kell venni.

Ido kozben meg sok mas otletem tamadt penz szerzesnek, az oldal ingyenes, de hidd el nekem, hogy jo otletekkel abbol is jo osszegeket lehet kiszedni. Most azon dolgozom, hogy minden hibat kijavitsak, es a penzszerzesi otleteimet valora valtsam.
Es tapasztalat utan, szerintem 1 ev nem eleg, hogy elismert legyen az oldal. 2 ev kell, hogy ertelmesnek latszodjon, es 3 ev hogy jo legyen.
Szoval, ha penzt akarsz csinalni, akkor ne csak a reklamra gondolj, gondold ki, hogy lehet maskepp is penzt csinalni belole, hidd el hogy van ra modszer.

Sok sikert ;)
23

Köszi

zzrek · 2010. Május. 13. (Cs), 21.00
Köszi, az infókat is!