ugrás a tartalomhoz

Dear Google

Hidvégi Gábor · 2014. Okt. 16. (Cs), 18.23
Szabadulni a Google-től
 
1

omg

bamegakapa · 2014. Okt. 16. (Cs), 19.47
Szerintem elég buta írás, szakmai oldalon nincs sok helye.

Hacsak nem önmaga paródiája akar lenni ezzel a kapcsolat allegóriával. Ez esetben zseniális, ahogy megragadja a kezdeti rózsaszín felhőt ("A company that had previously offered services for the good of their users"), majd a kapcsolat egy pontján hirtelen feltűnnek a problémák, amik mindenki más számára addig is nyilvánvalóak voltak és nem újkeletűek. Utána az ember bűnlajstromot épít, hogy rá tudja venni magát a szakításra (ennek fontos elemei a szikár tények mellett másoktól hallott, de soha nem ellenőrzött állítások). Közben igyekszik a másikat megsérteni, provokálni, ezzel is "könnyebbé téve" a helyzetet (itt az allegória kicsit bicsaklik, mivel a Google-t ez pont nem fogja érdekelni). Amikor már eléggé belehajszolta magát a sok baromságba, elhatározza a teljes kapcsolatmegszakítást, mivel az ő életét egyértelműen a másik teszi tönkre. Ennek a teátrális mivoltát is remekül ragadja meg a szerző. Ezután jön a helyettesítés, a hiány pótlása, természetesen elfeledkezve a korábban felháborodottan sorolt bűnlajstromról, és arról, hogy a kiválasztott helyetteseknél ugyanazok a problémák fenyegetnek/fennálnak/semmi sem garantálja, hogy a jövőben nem fognak fennállni. A rózsaszín köd ismét kialakul, mivel másképp nem megy. Innentől a kör újraindul. Briliáns!

Gyanítom azonban, hogy a szerző komolyan gondolja, amit írt.
2

Nem születhet mindenki okosnak

Hidvégi Gábor · 2014. Okt. 16. (Cs), 22.57
Nem kell mindennel egyetérteni; a problémafelvetései viszont jók. Lehet, hogy nem mindenki számára egyértelműek a Google (és hasonló ingyenes szolgáltatók) szándékai. Esetleg arra a következtetésre is juthat valaki, hogy nincs ingyenleves, és rászánja a szükséges pénzt egy fizetős IMAP/SMTP szolgáltatóra.
3

Ez egy hamis dichotómia. Az,

Joó Ádám · 2014. Okt. 16. (Cs), 23.03
Ez egy hamis dichotómia. Az, hogy fizetsz érte, semmilyen biztosítékot nem jelent arra nézve, hogy nem adják el az adataidat. Sőt, ha a te logikádat követem, akkor hülye lenne nem eladni.

A dolog kulcsa a bizalom, ez pedig független attól, hogy számodra ingyenes-e a szolgáltatás.
11

Abból indulok ki, hogy ha

Hidvégi Gábor · 2014. Okt. 17. (P), 08.19
Abból indulok ki, hogy ha nekem mint szolgáltatónak fizetnek az általam nyújtott szolgáltatásokért, akkor nem vagy kisebb eséllyel szorulok rá arra a viselkedésre, amit a nagy cégek csinálnak.
14

Értem, de egész pontosan

Joó Ádám · 2014. Okt. 17. (P), 11.02
Értem, de egész pontosan milyen viselkedésre gondolsz? Tudtommal még soha, semmilyen hír nem került napvilágra arról, hogy a Google harmadik személynek eladott volna felhasználói adatokat.
6

Még a problémafelvetést sem

bamegakapa · 2014. Okt. 16. (Cs), 23.54
Még a problémafelvetést sem képes értelmesen összeszedni. A Gugli régen tök jó fej volt, aztán elkezdtek eladni minket a reklámozóknak. Ja egyébként ez tökre nem baj ám, egy kis reklámot mindenki elvisel. Na de tök durva, hogy az emaileink ott ülnek a szerverükön, mer kituggya micsinálnak vele, ugye. Utána feltesz néhány kérdést, ami bármilyen más cégre is áll. Aztán meg a szemét Google összevonta az ekkauntjaimat, a mocskok! Különben is az unokatesóm volt szobatársának a kutyája mesélte, hogy állítólag egy haverjával tökre kicsesztek. Ezzel gyakorlatilag véget is ér az a rész, hogy mi a baj a Guglival (javíts ki, ha tévedek).

Értékelem a szándékot, hogy fel akarod hívni az emberek figyelmét, hogy ezek a szolgáltatások nem teljesen ingyenesek. Ez a cikk azonban éppúgy nem az ész szemszögéből közelít a probléma felé, mint az emberek a Gugli szolgáltatásai felé. Ostobasággal harcolni ostobaság ellen szerintem nem kifizetődő, mivel a végén ugyanott leszel.
4

Nagyon tetszik, ahogy

Joó Ádám · 2014. Okt. 16. (Cs), 23.13
Nagyon tetszik, ahogy levezetted, de ettől függetlenül én egyetértek az írás mondandójával, már ami a Google-nél az elmúlt tíz évben történt változásokra vonatkozik.

Az adataim eladásával kapcsolatos aggályokkal addig nem foglalkoznék, ameddig nincs rá érdemi bizonyíték, mint azt Gábornak is írtam, ez bizalom kérdése, azonban ezt a bizalmat a Google ezer mással veszti el rohamosan.

Igenis évről évre rosszabb a keresőjük, szinte már használhatatlan, igenis lassúak és erőforrászabálóak a termékeik, igenis gyengék a felhasználói felületeik, igenis megkárosítják a hirdetéseik megjelenítőit, és semmibe veszik a felhasználói visszajelzéseket.
5

A Google-t nem akarom védeni.

bamegakapa · 2014. Okt. 16. (Cs), 23.41
A Google-t nem akarom védeni. Nekem is vannak aggályaim velük kapcsolatban, mint ahogy a versenytársaikkal kapcsolatban is. Akinek nem tetszik a szolgáltatás, hoz egy döntést és választ egy másikat. Én nem látom ebben a drámát.

Még a cikkel amúgy nem is lenne különösebb problémám, legfeljebb jót röhögnék rajta. Csak ez nem az a hely, ahová egy ilyen színvonalú cikk való, szerintem. Vagy én értem félre, miről szólnak a blogmarkok :).
7

A jelen blogmark

Joó Ádám · 2014. Okt. 17. (P), 00.08
A jelen blogmark megítélésétől függetlenül jó sok szemét került már megjelentetésre ilyen vagy olyan okból. Én úgy gondolom, hogy minden megjelenő tartalom a hozzászólásokkal együtt egész, és hajlok arra is, hogy a hozzászólások a legértékesebb része a lapnak. Részemről mindig számítok a közösségre egy-egy írás súlyának megállapításában.
8

Akkor minden a megfelelő

bamegakapa · 2014. Okt. 17. (P), 00.27
Akkor minden a megfelelő mederben zajlott.
9

Szerintem igen :)

Joó Ádám · 2014. Okt. 17. (P), 00.28
Szerintem igen :)
10

Ezzel egyetértek. Annyit

Hidvégi Gábor · 2014. Okt. 17. (P), 08.14
Ezzel egyetértek.

Annyit tennék még hozzá, hogy nem mindig sikerül tökéletes írást találni, lehetnek gondok a stílussal, a levont következtetésekkel, de ettől függetlenül a magjának fontos mondanivalója lehet.
12

+1

zzrek · 2014. Okt. 17. (P), 08.46
A blogmarkolt írásokat rendszerint a hozzászólások elolvasása után nézem meg (vagy épp azért nem). Nagyon sok esetben megelégszek a hozzászólások elolvasásával :-)
13

+1

szabo.b.gabor · 2014. Okt. 17. (P), 08.51
+1
16

+1

Pepita · 2014. Okt. 17. (P), 15.25
Szintén. :)
17

$i++

Gixx · 2014. Okt. 17. (P), 17.03
return true
18

+1

prom3theus · 2014. Okt. 17. (P), 23.14
+1
22

-1

Hidvégi Gábor · 2014. Okt. 25. (Szo), 09.21
Lehet homokbadugott fejjel is élni, csak nem biztos, hogy célszerű. Tegyük fel, hogy szerinted egy X technológia nagyon jó és hasznos. Ha nem olvasod el a hátrányait, az ellenvéleményeket, hogyan tudod helyesen megítélni, hogy mikor szabad és mikor nem használni? Én legalábbis úgy vagyok vele, hogy még ha nem is értek egyet a leírtakkal, de lehet, hogy lesz benne akár csak egy gondolat, ami értékes, már érdemes volt rászánni az időt.
23

Jópár blogmarkot viszont nem

Hidvégi Gábor · 2014. Okt. 25. (Szo), 09.27
Jópár blogmarkot viszont nem élesítettél. Írhatnál valami irányelvet erre, esetleg emailben, hogy miért nem ment ki, hogy legközelebb tudjam, mit nem érdemes beküldeni.
24

Valóban, mostanában kicsit

Joó Ádám · 2014. Okt. 25. (Szo), 14.09
Valóban, mostanában kicsit szigorúbban válogattam, mint az utóbbi egy-két évben. Magánban megírom, miért nem került ki, amit te küldtél.
26

szerintem

Pepita · 2014. Okt. 27. (H), 14.07
jo lenne egy nyilvanos iranyelv, hogy mindannyian tudjuk mit erdemes bekuldeni. Hatha en is elkezdenek bekuldeni. :)
15

domain

Gixx · 2014. Okt. 17. (P), 14.55
Én a múlt héten kaptam levelet a Google-tól:

Üdvözöljük!

Értesítjük, hogy a(z) Domainregisztráció módosítása hatással lesz a(z) gixx-web.com domainben lévő fiókjára. A(z) Domainregisztráció adóbeállítása „üzleti” értékre változik a meglévő „személyes” értékről a következő hetekben. A módosítást követően a(z) Domainregisztráció termékkel kapcsolatos költségeit nem terheljük meg az áfa összegével. Azt Önnek kell megállapítania az országa jogszabályainak megfelelően, kivéve, ha Ön írországi ügyfél. Az írországi ügyfelek számláját megterheljük az áfa összegével.

Az „üzleti” adóbeállítás azt jelenti, hogy az Ön Domainregisztráció-fiókja kereskedelmi célokat szolgál. Megállapításunk szerint az Ön fiókja üzleti fiók, amely vállalatokat, leányvállalatokat, egyéni kereskedőket és szakembereket, valamint partnerkapcsolatokat foglal magába.


Csak azt tudnám, hogy miből szűrték ezt le? A főoldal statikus. Van 3 aldomain, szintén statikus. Kettőn van PayPal donate gomb, amivel az elmúlt 7 (HÉT) évben összesen $13-t (TIZENHÁROM DOLLÁRT) kaszáltam. És van egy OpenSource projektem, amihez alig van időm hozzápiszkálni...

Szóval nem értem, miért szivatnak... Ja és noreply@-ról jött, szóval még egy WTF???-et sem tudok visszaküldeni nekik...
19

Nem buta. Legalábbis

virág · 2014. Okt. 18. (Szo), 12.48
Nem buta. Legalábbis szerintem. Inkább csak az indulat szülte. Én nem értek egyet vele, mivel nem szeretek képmutató lenni. A képmutatást értsd arra, hogy eléggé furán venné ki magát ha a Google-t szidnám, miközben napi szinten használom a szolgáltatásaikat, amelyek nyilván nekik pénzbe kerülnek. Semmi nincs ingyen. Én sem ingyen dolgozom, ők sem ingyen szolgáltatnak. Ennyi. Ezt kell csak megérteni, azután dönteni kell, a döntés mindenkinek a magánügye, de az, hogy szidok valamit, de közben meg minden előnyt kihasználok, ingyen, amit nyújt az akit szidok...nah, ezt nekem nem veszi be a gyomrom. Ez a cikk nem buta, csak irritáló a megfogalmazájónak a képmutatása és egyszerűsége, ez tényleg nem egy szakmai oldalra való, inkább valami bulvárlapba.
20

Számomra a bulvárlapok a

bamegakapa · 2014. Okt. 18. (Szo), 13.14
Számomra a bulvárlapok a butaság megtestesítői :).

Lehet hogy mást értünk a "buta" fogalmon.
21

csak?

Pepita · 2014. Okt. 19. (V), 18.14
Csak a butaságé? A pletyka, lejáratás, szenzációhajhászás fő megtestesítői. Ezért olvassák sokan... :)
25

Ellentmondást vélek

Hidvégi Gábor · 2014. Okt. 26. (V), 16.08
Ellentmondást vélek felfedezni két kijelentésed között:
napi szinten használom a szolgáltatásaikat, amelyek nyilván nekik pénzbe kerülnek
és
minden előnyt kihasználok, ingyen, amit nyújt az akit szidok
Nem ingyen nyújtja, ezt kéne elfogadni. Mindenki fizet érte, csak nem pénzzel, hanem az adataival. Innentől kezdve viszont mindenkinek van joga kritizálni.

Ráadásul az egész nagyon rafinált. Te úgy érzed, hogy ingyen kapod meg, mégis fizetsz érte közvetve, és a legszebb, hogy fogalmad sincs, hogy az átadott adataid mennyit érnek valójában. Arról sincs fogalmad, hogy pontosan milyen adatokat gyűjtenek rólad össze, valamint arról sem, hogy ezek között milyen összefüggéseket állítanak fel.

Ez egyébként egy régi manipulációs trükk, először ipari méretben a krisnások alkalmazták, akik egy szál virágot nyomtak a gyanútlan járókelő kezébe, majd megkérték, hogy adakozzon. Az utóbbiak a beléjük nevelt "ha kapok valamit, azt viszonoznom kell" elv miatt csengetnek, mint a Jézuska karácsonykor. Ugyanez a gondolat vezérli a politikai rendezvények szervezőit, akik különféle jelvényeket osztogatnak, vagy a benzinkutakat, ahol pontokat kapsz a tankolásért. Elköteleznek téged az irányukba, így úgy érzed, nem mondhatsz ellen vagy nem kritizálhatod őket. Ez tévedés.