Kíváncsi vagyok, a nagyok ellen hogy bírnak versenyezni, melyik operátornak éri meg ilyen telefonokat forgalmazni? Személy szerint örülök a diverzitásnak, mert most, ha bemegyek bármelyik boltba, mindenhol az Android valamelyik verzióját látom (leginkább a táblagépeket szoktam nézni), és mindig felmerül bennem a kérdés: miben jobb egy százezer forintos készülék egy harmincezresnél vagy ötvenezresnél, ha a hardver is majdnem ugyanaz, és a szoftver is?
Ráadásul, bár az Androidos virtuális gép a szoftverkészítők szempontjából nagyon kényelmes, de hogy gyors nem lesz a program, az is biztos. Ugyanez igaz a Firefox böngésző alapú op.rendszerére, bár itt nem csak a JS lassúságával, hanem azzal is baj van, hogy a HTML-t alapvetően nem alkalmazásfejlesztésre találták ki.
A másik oldalról meg rossz a sokszínűség, n különböző (fejlődésben lévő, bugos) platformra lefejleszteni ugyanazt nem túl vidám dolog, akkor már inkább legyen JS, amiben, ha nem szállunk el nagyon, el lehet készíteni úgy bármit, hogy mindenhol jól fusson.
Azert ugyanolyan hardverrel en meg nem lattam 30-50 ezres es 100ezres eszkozt.
En orulok ennek, mert innentol a telefon egy egyszeruen hasznalhato thin client lesz. Engem az sem nagyon erint, hogy melyik gyarto adja alapbol ezzel a keszuleket, mert root-olas utan azt rakok a telefonra amit akarok.
Ma már a kínaiak is többmagos, két gigahertzhez közelítő teljesítményű processzorokkal adják a tábláikat, csak feleannyiért, mint a felsőkategóriás gyártók. Másrészt olyan hihetetlen avulás van a mobil hardverekben (és szoftverekben is), hogy elképesztő.
Azért a kínai táblákat inkább hagyjuk! Iszonyatosan ócskák. :-(
Látszólag jó, hazaviszed és akkor jönnek elő a gyerekbetegségek: tíz percenként fagy (költői túlzás nélkül), tízből öt nem használható, ha töltőre dugod (edigital oldalán a Concorde One alatti hozzászólásokat tudom hozni példának), dobálja a wifit stb.
Az ócska kijelzőt meg sem említem, mert az a fentiek mellett kevésbé zavaró.
Karácsonyra egy Navon Platinum Tab 10-et vettem, ez pl. egész jó, ötven véleményből egyvalaki jelezte (edigital), hogy gondja van vele, mindenki más csak jókat írt eddig, emiatt is esett rá a választásom. Ettől függetlenül persze nekem is fenntartásaim vannak a kínai termékekkel kapcsolatban, de érzéseim szerint pár éven belül javulni fog ott is a minőség.
Na azt pont nem ismerem.
Az első Navon géppel szemeztem egy darabig a 25ezres ára miatt, de supportot nem találtam hozzá, így hagytam a fenébe.
Később kipróbáltam egy concorde-ot, visszavittem, mert hibás volt és a hibától függetlenül rendszeresen fagyott (hibás táp+bugos szoftver), így végképp letettem róla.
A mai napig nézegettem a legkisebb Samsungot, de ma mindenhol felment az ára 5-6000Ft-tal, így ez a veszély is elmúlt. :-)
Szinte az összes tábla az akkumulátoron bukik el, ugyanis ezekbe szépen vagy beleforrasztják, vagy olyan nehezen és drágán cserélhetővé teszik, hogy szinte megéri újat venni (főleg kínainál, de Apple cuccoknál is gondot okoz).
Én inkább a szoftverfrissítések hiányára gondoltam.
Egyébként pl. az említett concorde-ban 3-5000Ft a csere.
Nekem, jelen helyzetben inkább megérné a csere, mint egy új gép 4-5x ennyiért. Viszont ha dolgoznék, akkor ez már tényleg az a kategória lenne, hogy irány a veszélyes hulladék...
A processzor nevleges teljesitmenye lehet hogy hasonlo, de ott sem mindegyik gyartonak a termekei teljesitik ugyanazt. Ahogy mar emlitettek a kijelzo szinten nem mindegy a grafikus vezerlo szinten, stb.
Ráadásul, bár az Androidos virtuális gép a szoftverkészítők szempontjából nagyon kényelmes, de hogy gyors nem lesz a program, az is biztos.
Nem (csak) a fejlesztők szempontjából kényelmes, a megrendelők szempontjából is adott egy homogén piacot. És ez egy fontosabb érv. Én ezért nem látom értelmét az Ubuntu mobilenak. Erre a piacra betörni és a Google, meg az Apple elől hasítani nagyon nehéz lesz. Többek között azért is, amit írtál. Már az is teher egy megrendelőnek, hogy biztosítania kell egy alkalmazás Androidos és Iphone-os változatát is, de ezzel legalább lefedik szinte a teljes piacot. Én nem tudom az ubuntu mivel tudna betörni erre a piacra, nincs a kezükben semmi, és egy átlagos mobilos fejlesztő cég nem hiszem, hogy akarna nyitni ebbe az irányba is. Szerintem ez megmarad a rootolós emberek játékának. Én arra is kíváncsi leszek, hogy az Apple meg tudja-e tartani a piacát a Google mellett, mert a hype előbb-utóbb lecseng, és akkor durranhat egy nagyot a lufi. A google ellenben nagyon jól beleépítette magát az emberek mindennapjába, ingyen adja a kényelmet, közben mindent megtud rólunk, és egyre inkább erre épül minden online, mobilos tartalom.
Hogy mennyire gyors, meg mennyire nem... szerintem amit tudnia kell egy mobilos alkalmazásnak, arra teljesen megfelel, és egyre inkább meg is fog.
Én nem tudom az ubuntu mivel tudna betörni erre a piacra, nincs a kezükben semmi, és egy átlagos mobilos fejlesztő cég nem hiszem, hogy akarna nyitni ebbe az irányba is.
Amivel ok tobbet probalnak majd nyujtani az az, hogy a telefont komplett szamitogepkent tudod majd hasznalni. Ra tudod dugni egy monitorra, kulso billentyuzetre es igy lesz egy zsebszamitogeped tulajdonkeppen, ami mobilkent is funkcional.
Ez valóban nem buta dolog, de ehhez egyrészt megfelelő teljesítményű mobil kell majd, ami nem lesz olcsó, másrészt ezt akár az Android, akár az Iphone miért ne tudná?
Tudhatna, de jelenleg nem tudja :). kerdes hogy akarja e majd tudni, hogy a geek-eket is megcelozzak, vagy ok inkabb a nagykozonseget celozzak meg tovabbra is.
A megfelelo teljeseitmenyu mobil az a minimum dualcore procit jelenti, ami azert nem tul nagy elvaras.
Ez is erdekes megoldas lehet majd: http://www.ubuntu.com/devices/android
Kérdés a vásárlói mennyire akarnak majd desktopot helyettesíteni vele. A geekek szerintem tipikusan a bikábbakat akarják majd.
Mindenesetre kíváncsi vagyok hogy fog alakulni az ubuntu phone sorsa, de szerintem a jelenlegi piacon nincs helye, ha tud újat nyitni, akkor meg a Google erőből agyon fogja verni.
Szerintem csak amiatt használhatóak egyáltalán ezek az ARM-os masinák, mert van bennük egy gyors DSP (a videokártya), processzorteljesítményben töredékét hozzák egy ugyanannyi MHz-es X86-osnak.
Sok esélyét én sem látom, hogy a Firefox OS vagy az Ubuntu mobil hosszú távon működni fog, de azért drukkolok nekik, mert az előbbinél szerintem a szoftverfejlesztés lesz egyszerű, az utóbbinál pedig reményeim szerint egy olyan Linux lesz a háttérben, amit könnyű hack-elni.

Hát mert másra is valók. Egy x86-ost sincs értelme összehasonlítani egy komoly szerverbe kerülő cpu-val, mert teljesen más célra optimalizálva készül. Nem gondolom, hogy egy mobilnak (jelenleg) a számítási teljesítményről kell szóljon, ahogy egy átlagos desktop pc se arról szól. De mobilban is vannak komolyabb cpu-val szerelt versenyzők, csak hát nyilván azt meg kell fizetni.
Pont emiatt ezek az eszközök nagyon böngészésre sem jók, legalábbis amit eddig láttam, még Chrome-mal is nagyon lassan renderelte le az oldalakat (pedig PC-n jelenleg ez a leggyorsabb), a DOM-hoz meg a JS-hez pedig processzorerő kell, nem DSP.
Én máshogy közelítem meg a dolgot. Nem akarom hosszan kifejteni. Az Ubuntu most sztem bele tenyerelt a darázs fészekbe. Legalábbis nagyon remélem. És abban bízok, hogy fordul a piac. És a Windows desktop térhódítását megtörheti egy általános célú Linux operációs rendszer. ÉS talán az innováció is felgyorsulhatna.
Választék
Ráadásul, bár az Androidos virtuális gép a szoftverkészítők szempontjából nagyon kényelmes, de hogy gyors nem lesz a program, az is biztos. Ugyanez igaz a Firefox böngésző alapú op.rendszerére, bár itt nem csak a JS lassúságával, hanem azzal is baj van, hogy a HTML-t alapvetően nem alkalmazásfejlesztésre találták ki.
A másik oldalról meg rossz a sokszínűség, n különböző (fejlődésben lévő, bugos) platformra lefejleszteni ugyanazt nem túl vidám dolog, akkor már inkább legyen JS, amiben, ha nem szállunk el nagyon, el lehet készíteni úgy bármit, hogy mindenhol jól fusson.
A ZTE Európába is elhozná a Firefox OS-t futtató telefonokat - egy hozzászólás szerint hozzánk is.
..
En orulok ennek, mert innentol a telefon egy egyszeruen hasznalhato thin client lesz. Engem az sem nagyon erint, hogy melyik gyarto adja alapbol ezzel a keszuleket, mert root-olas utan azt rakok a telefonra amit akarok.
Vas
Filléres táblagépekkel támad az Archos (ezek meg franciák).
Azért a kínai táblákat inkább
Látszólag jó, hazaviszed és akkor jönnek elő a gyerekbetegségek: tíz percenként fagy (költői túlzás nélkül), tízből öt nem használható, ha töltőre dugod (edigital oldalán a Concorde One alatti hozzászólásokat tudom hozni példának), dobálja a wifit stb.
Az ócska kijelzőt meg sem említem, mert az a fentiek mellett kevésbé zavaró.
Karácsonyra egy Navon
Na azt pont nem ismerem. Az
Az első Navon géppel szemeztem egy darabig a 25ezres ára miatt, de supportot nem találtam hozzá, így hagytam a fenébe.
Később kipróbáltam egy concorde-ot, visszavittem, mert hibás volt és a hibától függetlenül rendszeresen fagyott (hibás táp+bugos szoftver), így végképp letettem róla.
A mai napig nézegettem a legkisebb Samsungot, de ma mindenhol felment az ára 5-6000Ft-tal, így ez a veszély is elmúlt. :-)
Support
Én inkább a
Egyébként pl. az említett concorde-ban 3-5000Ft a csere.
Nekem, jelen helyzetben inkább megérné a csere, mint egy új gép 4-5x ennyiért. Viszont ha dolgoznék, akkor ez már tényleg az a kategória lenne, hogy irány a veszélyes hulladék...
..
Ráadásul, bár az Androidos
Nem (csak) a fejlesztők szempontjából kényelmes, a megrendelők szempontjából is adott egy homogén piacot. És ez egy fontosabb érv. Én ezért nem látom értelmét az Ubuntu mobilenak. Erre a piacra betörni és a Google, meg az Apple elől hasítani nagyon nehéz lesz. Többek között azért is, amit írtál. Már az is teher egy megrendelőnek, hogy biztosítania kell egy alkalmazás Androidos és Iphone-os változatát is, de ezzel legalább lefedik szinte a teljes piacot. Én nem tudom az ubuntu mivel tudna betörni erre a piacra, nincs a kezükben semmi, és egy átlagos mobilos fejlesztő cég nem hiszem, hogy akarna nyitni ebbe az irányba is. Szerintem ez megmarad a rootolós emberek játékának. Én arra is kíváncsi leszek, hogy az Apple meg tudja-e tartani a piacát a Google mellett, mert a hype előbb-utóbb lecseng, és akkor durranhat egy nagyot a lufi. A google ellenben nagyon jól beleépítette magát az emberek mindennapjába, ingyen adja a kényelmet, közben mindent megtud rólunk, és egyre inkább erre épül minden online, mobilos tartalom.
Hogy mennyire gyors, meg mennyire nem... szerintem amit tudnia kell egy mobilos alkalmazásnak, arra teljesen megfelel, és egyre inkább meg is fog.
re
Amivel ok tobbet probalnak majd nyujtani az az, hogy a telefont komplett szamitogepkent tudod majd hasznalni. Ra tudod dugni egy monitorra, kulso billentyuzetre es igy lesz egy zsebszamitogeped tulajdonkeppen, ami mobilkent is funkcional.
Ez valóban nem buta dolog, de
..
A megfelelo teljeseitmenyu mobil az a minimum dualcore procit jelenti, ami azert nem tul nagy elvaras.
Ez is erdekes megoldas lehet majd: http://www.ubuntu.com/devices/android
Kérdés a vásárlói mennyire
Mindenesetre kíváncsi vagyok hogy fog alakulni az ubuntu phone sorsa, de szerintem a jelenlegi piacon nincs helye, ha tud újat nyitni, akkor meg a Google erőből agyon fogja verni.
Szerintem csak amiatt
Sok esélyét én sem látom, hogy a Firefox OS vagy az Ubuntu mobil hosszú távon működni fog, de azért drukkolok nekik, mert az előbbinél szerintem a szoftverfejlesztés lesz egyszerű, az utóbbinál pedig reményeim szerint egy olyan Linux lesz a háttérben, amit könnyű hack-elni.
Szerintem csak amiatt
Hát mert másra is valók. Egy x86-ost sincs értelme összehasonlítani egy komoly szerverbe kerülő cpu-val, mert teljesen más célra optimalizálva készül. Nem gondolom, hogy egy mobilnak (jelenleg) a számítási teljesítményről kell szóljon, ahogy egy átlagos desktop pc se arról szól. De mobilban is vannak komolyabb cpu-val szerelt versenyzők, csak hát nyilván azt meg kell fizetni.
Web
Ha összehasonlítod egy 1 -
Én máshogy közelítem meg a