ugrás a tartalomhoz

Mostantól magyar webfejlesztőknek is hozzáférhető lesz a Windows Store

Nacsa Sándor · 2012. Jan. 8. (V), 18.43

Két napja jelentette be a Microsoft, hogy immár Magyarország is benne van a fejlesztők számára elérhető Windows Store országok között. Tekintettel arra, hogy a HTML5 és JavaScript alapú fejlesztés roppant magas szinten támogatott a Store-ba majdan kerülő alkalmazásoknál, mi több a lehetőségeket tekintve teljesen egyenrangú úgy a natív C++/WinRT, mint a C#/WinRT alkalmazásokéval, ez igen kedvező a webfejlesztők számára is.

A december 6-i első bejelentésen még csak 27 ország fejlesztői számára volt elérhető a Windows Store. Hazánk nem volt közte, de a szomszédos Ausztria sem, miközben Csehország igen.

Ez azt jelenti, hogy bekerültünk a Developer account and app submission markets listába, azaz a Windows 8 megjelenésével fejlesztőink Windows Store fiókot regisztrálhatnak, és feltölthetik a Store-ba alkalmazásaikat, valamint helyi fizetőeszközben hozzá is juthatnak jutalékaikhoz. Az éves regisztrációs díj is forintban fizetendő: egyének számára 9400 Ft, míg vállalatoknak 18 800 Ft.

Megjegyzem, hogy a Windows Store consumer markets listában már eddig is benne voltunk. Ez egyébként azt jelenti, hogy országspecifikus katalógusunk lesz, mi több, azon országok közé kerültünk már eredetileg is, amelyekben a fizetés helyi pénznemben, esetünkben forintban történhet majd.

Mostantól tehát érdemes komolyan foglalkozni mindazzal, amit az – aktuális pletykák szerint – nyár vége felé megjelenő Windows 8 jelent üzletileg, úgy az egyéni fejlesztőknek, mint a fejlesztőcégeknek hazánkban.

Első lépésként ajánlott megismerkedni azzal, amit eddig akár jómagam közzétettem a Windows 8-cal kapcsolatban:

ami kifejezetten .NET-eseknek íródott, de – mivel HTML5, JavaScript és ehhez kapcsolódó más technológiákban dolgozók számára nem lévén ehhez hasonló magyar nyelvű áttekintés – magyarul ezt tudom csak ajánlani a JavaScriptben dolgozóknak azzal, hogy higyjék el, JavaScriptben ugyanerre lesznek képesek.

A béta február végén jelenik majd meg. Addig érdemes megtervezni magát a fejlesztést!

Mindenkinek jó munkát, no és persze boldog új évet kívánok!

 
1

Van benne fantázia :-) Valami

inf · 2012. Jan. 8. (V), 20.57
Van benne fantázia :-) Valami hasonló irányvonalat követnek, mint a facebook, sok kicsi alkalmazást szeretnének... Egyébként engem is aggaszt, ami a magyar előadás végén volt, hogy valószínű az lesz a javascripttel operációs rendszerek terén is, mint a böngészőkkel, szóval hogy eltérő API lesz, és föléjük kell tenni majd egy keretrendszert, ami ezeket közös nevezőre hozza. Én js-ben pont ezt utáltam meg annak idején... :S Végső soron szerintem mindenképp érdemes foglalkozni vele, mert ha gyorsan piacra kerül az ember egy használható alkalmazással, akkor abból komoly bevétel lehet, szóval én amint a mostani projektemmel végzek elkezdem tanulgatni a HTML5-öt meg a win8-as javascriptet...
2

Nem olvasok el minden

Karvaly84 · 2012. Jan. 8. (V), 23.09
Nem olvasok el minden Microsoft-os hírt mert más elveket vallok, de azért nagyjából követem az eseményeket, csak egy kérdésem lenne. Win8-ban olyan nem lesz, hogy HTML5 + C# esetleg?
3

Bár nem tudom biztosan, de

inf · 2012. Jan. 8. (V), 23.16
Bár nem tudom biztosan, de kétlem. A c# az mindig xaml-al jár a js meg html-el :-) Hmm mondjuk ha a visual basic-ből indulok ki, akkor meg semmi sem kizárt :-)
4

Csak azért jött a kérdés,

Karvaly84 · 2012. Jan. 8. (V), 23.40
Csak azért jött a kérdés, mert a Google is tervezi a Dart-ot ami majd reményeik szerint a JavaScript helyébe lép, így gondoltam, hogy a M$ esetleg bevethetné a C#-ot. Nekem bejönne ha esetleg a C# elterjedne minden platformon és leváltaná a JS-t.
5

Nekem meg ha js váltaná le

inf · 2012. Jan. 9. (H), 00.05
Nekem meg ha js váltaná le c#-ot :D 1:1, szóval marad minden ugyanolyan :-P
6

Pár éve viszonylag könnyű

Hidvégi Gábor · 2012. Jan. 9. (H), 12.21
Pár éve viszonylag könnyű volt a helyet, mert volt a Windows, de az utóbbi időben elszaporodtak a különböző platformok, amik valóban nem kompatibilisek egymással, ahogy inf3rno is írja, és csak mindenféle keretrendszereken keresztül lehet megvalósítani, hogy a programunk mindegyiken jól fusson, ha nem akarjuk n-szer megírni. A keretrendszerek hasznosak lehetnek, viszont egy biztos: a kód lassabb lesz tőlük (jusson eszünkbe, hogy a mobileszközök teljesítménye és akkumulátorainak kapacitása meg sem közelíti egy asztali PC-ét), ráadásul a kontroll egy részét is elveszítjük.

Az alkalmazások hordozhatóságának szempontjából szerintem életképesebb modell a Mozilla-féle B2G, amikor a böngésző motorjában valósítják meg a különböző külső eszközök API-jait (kamera, kontaktok, geolokáció és társaik). Jóval egyszerűbb és gyorsabb szoftverek készíthetők így, ráadásul sokkal hamarabb lehet elkészíteni őket, mintha különböző platformokra való optimalizálással kéne foglalkoznunk.

Alkalmazásfejlesztőként mindenkit lebeszélnék a platformspecifikus fejlesztésről, ha van alternatíva, ami mindenhol fut. Úgy gondolom, hogy legfeljebb az olyan szolgáltatások engedhetők meg, mint amikor a Windows 7 tálcáján futó programok menüjéhez hozzá tudunk adni új menüpontokat, és ezzel nem vagyok egyedül, a Building your first Windows Metro style app using JavaScript kommentjei között is találhatóak hasonló vélemények a portolhatóságról.

Azt viszont nem értem, mi köze ennek az egésznek a webfejlesztéshez, mert én csak annyit látok, hogy a Microsoft egy újabb nyelvet adott a Windows-os programírási lehetőségekhez, amivel a maga pozícióját erősítheti az operációs rendszerek piacán azzal, hogy újabb fejlesztőket láncolhat magához. Próbálkozott már hasonlóval tíz éve többek között az IE6-tal és a szabványok kiterjesztésével, amit bár a többség végül elutasított, de azért jópár hasznos dolog is megmaradt az utókornak (XMLHttpRequest, InnerHTML stb.).
7

Nem tudom, hogy jól értettem

inf · 2012. Jan. 9. (H), 12.44
Nem tudom, hogy jól értettem e, de elvileg lehetőség van arra, hogy az így írt alkalmazások mondjuk egy weblappal kommunikáljanak. Ha igen, akkor pl lehetőség lenne multiplayer játékok írására, és még ezer más dologra HTML5 + javascriptben, amik ugye webes nyelvek. Ez azt hiszem eléggé kitolná a lehetőségeket webfejlesztés témakörében is. Akár lehetőség lenne arra is innentől, hogy a view részt totál áthelyezzük a klienshez, és a szerver csak adatokat szolgáltasson mondjuk SOAP-on vagy bármi máson át... Szóval szerintem van kapcsolata a webfejlesztéssel, már ha tényleg lehet szerverekkel kommunikálni az alkalmazásokból.
8

Ez jelenleg is így működik

Hidvégi Gábor · 2012. Jan. 9. (H), 13.06
Minden, amit írsz, már jelenleg is így működik a webes alkalmazásoknál, csak nem vagy platformhoz kötve.

Az általam linkelt oldalon pont van egy példa, hogy ők a saját WinJS.xhr függvényüket ajánlják az XMLHttpRequest helyett, mert "Instead of letting the developer choose to retrieve the data synchronously or asynchronously the way the XMLHttpRequest object does, xhr forces an asynchronous call so that the UI isn't blocked while data is retrieved". Most akkor nyerek vagy vesztek, ha ezt használom?
11

Hát én sem vágom, hogy ez

inf · 2012. Jan. 9. (H), 14.28
Hát én sem vágom, hogy ez miben különbözik attól, hogy az open-ben megadom, hogy async legyen a kérés...
9

a szerver csak adatokat

H.Z. v2 · 2012. Jan. 9. (H), 13.10
a szerver csak adatokat szolgáltasson mondjuk SOAP-on vagy bármi máson át...


És ezzel újra feltaláltuk a vastag klienst? ;)
10

Egyáltalán nem kellett újra

inf · 2012. Jan. 9. (H), 14.28
Egyáltalán nem kellett újra feltalálni, csak lehetőség van rá. Mondjuk eddig is volt, szóval ez sem újdonság. Hmm az az újdonság, hogy a vastag kliens lehet HTML+javascriptben, tehát nem kell mondjuk java-ban lekódolni... Már előre látom, hogy mekkora gányolt alkalmazások fognak ebből születni, amikor a sok script kiddie nekiáll fejleszteni... :-)
13

Csak arra próbáltam célozni,

H.Z. v2 · 2012. Jan. 9. (H), 15.14
Csak arra próbáltam célozni, hogy megyünk visszafelé az időben: újra divatba jön a vastag kliens.
14

Jah, mondjuk mobilon ez talán

inf · 2012. Jan. 9. (H), 18.02
Jah, mondjuk mobilon ez talán annyira nem szerencsés, a tableteknek meg van akkora számítási kapacitásuk, hogy azokon simán lehet használni. Szerintem mondjuk mobilra érdemes fejleszteni kisebb programokat, aztán a sok kicsi sokra megy alapon eladni... Ha valami befut, akkor nagyon sok pénzt tud hozni.
15

Az ARM alapú eszközök azért

Hidvégi Gábor · 2012. Jan. 9. (H), 18.32
Az ARM alapú eszközök azért tűnnek gyorsnak, mert van bennük grafikus gyorsító, a processzoruk hiába üzemel magas frekvencián, ha egy órajel alatt két utasítást tud elvégezni, míg a modern i386-osok ötöt. Az utóbbi hetekben egy 1,2 GHz-es, ARM architektúrájú masinát tesztelek, ez valós teljesítményben méréseim szerint egy kb. 3-400 MHz-es PC-nek felel meg. Az újabb hardverek ezen a platformon négymagosak, de szerintem a webes alkalmazásokban a kliensoldali folyamatok túlnyomó része nem párhuzamosítható.

Az i386 alapú eszközök jelen pillanatban ritkák, gyorsak, kevésbé jól használhatóak (a Windows 7 nem igazán érintésre lett kitalálva), és gyorsan lemerítik az akkumulátort.
17

Hát szerintem ez az egész

inf · 2012. Jan. 10. (K), 00.01
Hát szerintem ez az egész csak új aksik fejlesztésével fog javulni valamit. Ha belegondolsz a mostani aksik tárolt energia - térfogat aránya elég siralmas. Ez amiatt van, mert csak az elektromos potenciált használják fel, ami nem egy nagy durranás. Ha kihasználnák a kémiai potenciált is, akkor ez a probléma rövid úton megoldódna. Amúgy vannak próbálkozások ilyen téren: üzemanyag cellák, ozmózis erőmű, de sajna még nem tartunk ott, hogy egy normál aksi is ilyen elven működjön. Pl egy hidrogén üzemanyag cellának ha jól tudom állandó membrán nedvesítés, és olyan 70°C kell. Na hát szerintem senki sem szeretné ha csobogna a 70 fokos víz az aksijában... :-) Meg hát az igazi áttörés az lenne, ha szénhidrogénekkel működő üzemanyag cellát sikerülne tákolni...
30

http://totalcar.hu/magazin/hi

inf · 2012. Jan. 14. (Szo), 00.05
http://totalcar.hu/magazin/hirek/2012/01/13/levegovel_mennek_a_jovo_a_villanyautoi/

Ez nagyon jól hangzik így, de akad még néhány megoldásra váró probléma. Az egyik ilyen, hogy a levegő oxigénje a jelenlegi prototípusokban használt elektrolit-oldattal is reakcióba lép, ami az akkumulátor nagyon gyors lemerülését okozza. Így most különféle folyadékokkal kísérleteznek, amelyek alkalmasabbak lehetnek az akkumulátorban való használatra. „Van egy olyan változatunk, amely nagyon ígéretes” – mondta az egyik fejlesztő, Winfried Wickle fizikus. Emellett gondot okoz a felhasznált levegő víztartalma is, mivel a Lítium víz jelenlétében spontán kigyullad.

Ezen jót röhögtem, még szerintem lesz benne pár év kutatás mire piacra kerül, de megoldhatja a kis készülékeknél a mostani energiaválságot...
12

Chrome OS

Poetro · 2012. Jan. 9. (H), 14.55
És a Chrome OS része, és a Chrome böngészőjé is, hogy natív nyelven írt pluginekkel lehet bővíteni az alkalmazást és kóddal magát az aktuális oldalt (embed), és ezzel lehet hozzáférni eszközspecifikus dolgokhoz, vagy ha csak egy lépéssel is, de közelebb kerülni a processzorhoz. Chrome esetén ezt Native Client-nek hívják, és magát az kiterjesztést C/C++-ban írják.

YouTube-on van pár bevezető videó is a témában, ha valakit érdekel, és lusta sokat olvasni.
18

Nem értem, melyik az a része,

Joó Ádám · 2012. Jan. 12. (Cs), 06.42
Nem értem, melyik az a része, aminek nincs köze a webfejlesztéshez.
19

A Microsoft lehetővé tette,

Hidvégi Gábor · 2012. Jan. 12. (Cs), 09.49
A Microsoft lehetővé tette, hogy egy új nyelven is lehessen Windows-os alkalmazásokat írni. Javaból, Delphiből, iOS SDK-ból stb. is el lehet érni webes funkciókat, de ettől még nem hívjuk ezt webes fejlesztésnek.
20

Nem kérem, hogy definiáld a

Joó Ádám · 2012. Jan. 13. (P), 05.04
Nem kérem, hogy definiáld a webes fejlesztés fogalmát :)
21

Hát ha jól vettem ki, akkor

inf · 2012. Jan. 13. (P), 06.17
Hát ha jól vettem ki, akkor szerinte az a webes fejlesztés, amit böngészőre készítesz. Szerintem ezek a határok egyre inkább elmosódnak főleg, hogy ebben a windows 8-ban ugyanazokat a nyelveket lehet használni asztali alkalmazáshoz, mint amiket a böngészők értelmeznek. Ez mondjuk a microsoft felől egy érezhető trend volt eddig is. Próbálkoztak a silverlight-al, nem jött be, úgyhogy most ilyen irányba mentek el. Gondolom minél több fejlesztőt akar szerezni a cég, és ezért adta hozzá a win8-hoz a js+html támogatást. Így egy rakat új ember tud majd fejleszteni asztali alkalmazást és fizetni a microsoft-nak a store szolgáltatásért. Nem csinálják rosszul szerintem...
24

Pontosan azt teszik, mint tíz

Hidvégi Gábor · 2012. Jan. 13. (P), 10.28
Pontosan azt teszik, mint tíz éve, amikor az IE5-6-ig a saját elképzeléseiket pakolták bele a böngészőbe, amiből pár megmaradt az utókornak, de a többség elveszett (pedig voltak mondjuk ott nagyon jó ötletek). Most ugyanez lesz az IE10-zel, amit megtoldanak azzal, hogy külső API-kat nem használhatsz, ha a Store-ban szeretnéd eladni a programodat, magyarul röghöz kötnek több kötéllel.

2022-ben, három Windows-generációval később cégek arról fognak panaszkodni, akik beugrottak a kútba, hogy nem tudnak váltani, meg vannak rekedve a tíz évvel azelőtti technológiai szinten, mert a Microsoft már nem támogatja a régi op.rendszerüket (lásd XP-n max. IE8, Vistán max. IE9 fut, és nem azért, mert lehetetlen lenne az IE10-et átírni rájuk).

A webfejlesztés szerintem arról szól, hogy bárhol nézek meg egy weboldalt, bárhol használok egy webes alkalmazást, az mindenhol ugyanúgy néz ki és ugyanúgy fut. A Microsoft-féle elképzelés nem erről szól.
25

ugyanúgy?

H.Z. v2 · 2012. Jan. 13. (P), 10.47
Erre az "ugyanúgy néz ki, ugyanúgy fut"-ra mutatnál pár konkrét példát? ;-)
26

Egyéni tolerancia kérdése

Hidvégi Gábor · 2012. Jan. 13. (P), 11.24
Egyéni tolerancia kérdése csupán, ki mit ért "ugyanúgy"-on : )
22

Egyébként a win8-as js-ben

Karvaly84 · 2012. Jan. 13. (P), 09.19
Egyébként a win8-as js-ben müködni fognak a lefoglalt szavak? Gondolok itt a class, package, import, public, private, stb. jelzőkre, mert ha nem akkor elég vicces lesz asztali app-okat kreálni.
23

Van élet az OOP-n túl is.

Hidvégi Gábor · 2012. Jan. 13. (P), 09.47
Van élet az OOP-n túl is.
27

Én inkább úgy mondanám, hogy

Karvaly84 · 2012. Jan. 13. (P), 12.38
Én inkább úgy mondanám, hogy az OOP-n innen is... Egyébként igazad van, de véleményem szerint fejlődni kéne.
28

Van de ha már belekóstoltál a

dropout · 2012. Jan. 13. (P), 12.42
Van de ha már belekóstoltál a luxusba akkor nehéz visszaszokni a szegénységhez... :)
29

+1 :-)

inf · 2012. Jan. 13. (P), 15.14
+1 :-)
16

Certification requirements

Hidvégi Gábor · 2012. Jan. 9. (H), 20.50
Certification requirements for Windows apps
3.1 Your app must use only APIs for Metro style apps
The APIs for Metro style apps are described in the Metro style apps API reference. Your app must also not link to, depend on, or otherwise make use of APIs or Windows OS services outside those described in the Metro style apps API reference.