ugrás a tartalomhoz

A Weblabor arcai 3.

Max Logan · 2010. Okt. 24. (V), 17.10

Ahogyan előttem már többen megtették, most én is bemutatkoznék a közösségnek. Lendvai Norbertként ismernek, ’83 szeptember havában láttam meg a napvilágot Tapolca város kórházának valamely szülőszobáján. Egy kis kitérőtől eltekintve azóta is Sümegen élem mindennapjaimat.

Akkor még nem tudtam, de néhány évvel később egyértelművé vált, hogy a számítástechnikának és úgy általában a tech kütyüknek fontos szerepük lesz az életemben. Az internettel első körben talán 1996-ban találkoztam a Sulinet „vándorcirkusza” révén.

Egy évvel később az akkori Chip magazin egyik CD mellékletén találtam egy HTML tutorialt, mely (programozói szempontból) elindított az internet felé. Korábban egy DOS-os program révén találkoztam először a hypertexttel, mint olyannal, és elvarázsolt ez az érdekes megvalósítása a számítógépes dokumentumoknak. A programozást egyébként teljesen autodidakta módon tanulgattam.

Első körben QuickBasic került sorra, majd később Turbo Pascal volt terítéken. Kacsintgattam a C, C++ felé is, de végül sosem jutottam el odáig, hogy programozzak is ezeken a nyelveken. ’98-ban megkezdtem középiskolai tanulmányaimat, mely révén napi kapcsolatba kerültem az internettel.

Sajnos ekkor még csak modemes elérés volt az iskolában, amivel sokra nem mentünk, mert a technológiából fakadóan lassú volt, a délutáni órákban pedig a számtech termek pillanatok alatt megteltek. Nem beszélve arról, hogy nem is lehetett sokáig egy-egy ember a gépeknél.

Ebben az időben a digitális külvilággal egyetlen kapcsolatom a DPG (Drót Posta Galamb) nevű, internetelérés nélkül, sima betárcsázós megoldással, ingyenesen működő e-mail rendszer volt. Ezen levelezőkliens sajátossága az volt, hogy beépített levelezőcsatornákkal rendelkezett. Köztük volt egy webmester csatorna is, mely ebben az időben az internetes technológiákkal kapcsolatos informálódásom majd’ egyetlen eszköze volt.

Az említettek idején 2000-2001-et írunk, vidéken lakom, tehát értelmes és korrekt ár/érték arányú internet nem volt elérhető számomra otthoni felhasználásra, ezért csak alkalmanként jutottam a közelébe. Ezeket az alkalmakat kihasználva letettem az alapjait első publikus honlapomnak. Ez még inkább csak honlapkezdemény volt, de arra éppen megfelelt, hogy a gyakorlatban is ismerkedjem a környezettel.

Talán 2003 nyarán járhatunk, amikor a PHP és MySQL belépett az életembe, előtte csak a HTML és a CSS létezet számomra. Még mindig nem rendelkeztem otthoni internetelérésssel, így nem is volt igazi lendület a netes programozáshoz.

2004-ben másodszakmára jelentkeztem, felvettek, és ezzel indult meg az a folyamat, mely még ma is tart. A 2005. év novemberében végre otthon is elérhetővé vált számomra a világot behálózó információs szupersztráda, így megindult a szekér. Ekkor jött a sugallat is, hogy valójában milyen irányba kellene orientálódnom. Az akkori haveri kör egyik tagja révén, és mivel a suliban fél évig volt PHP óránk, és egyébként is kedves volt nekem ez a terület, egyértelműek voltak a továbbiak.

2006-ban végeztem tanulmányaimmal, majd összel munkába is álltam. Ebben az időszakban kezdtem a Weblaborra is sűrűbben járni, mert a munkám megkövetelte a gyors és folyamatos fejlődést. Amennyire emlékszem, ekkor még nem voltam olyan aktív, inkább csak olvastam, és ha már nagyon nem tudtam mit kezdeni magammal, akkor kérdeztem.

Megérkeztünk a 2007-es évhez, mely során már elég komolyan fontolgattam, hogy webfejlesztői karriert építek a közeljövőben. Ekkor még nem tudtam, hogy a 2008. év komolyabb változásokat hoz az életemben, és azt sem, hogy ez nem egészen olyan irányt jelent, mint amit én elgondoltam.

2008. a változások és felismerések éve lett. Munkahelyet váltottam, belekóstoltam a távmunkás létbe, de nem egészen úgy alakult a váltás, mint azt vártam. Közben kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot, mely aztán annak ellenére, hogy brutális terv volt, elhalt – meg kell jegyezni, hogy a válság végeredményben a fejlesztések és a projekt beindításának közepén egyébként is kettétörte volna az egész ötletet. Mivel a dolog parkolópályára került, nekem nem volt munkám, ezért lépni kellett.

Ekkor már tudtam, hogy annak ellenére, hogy egész életemben erre készültem, nem fogok komolyabb programozói karriert építeni. Végül részben ezért nem éltem Proclub invitálásával 2008 nyarán, amikor hívott, hogy menjek hozzájuk melózni a nagyvárosba (Budapest). Egyik okot már részleteztem, a másik pedig az volt, hogy ezekben a hónapokban már javában tartott a vállakozásom előkészítése, amit egyébként csak évekkel későbbre terveztem.

A vállakozás bő két éve beindult, csak nem éppen úgy alakultak a dolgok, mint azt én vártam. Sok minden közrejátszott, de ami biztos, rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb. Egyik legfontosabb (ami már a Weblabor hasábjain is terítékre került), hogy munkát csak szerződés és jól előkészített specifikáció mellett szabad elfogadni.

2009-ben megpályáztam több munkát, kaptam egy érdekes ajánlatot is, de végül vagy nem jöttek össze, vagy én hátráltam ki, valamint a nagyon kedvező (és mások számára egészen biztosan visszautasíthatatlan) ajánlattal nem éltem. Aztán kb. egy éve megkerestek első munkahelyemről, hogy ha gondolom, akkor visszamehetnék távmunkásként a korábbi pozíciómba. Ezt a ajánlatot az akkori körülmények okán elvállaltam, a távmunkás lét éppen beleillett a képbe. Így jelenleg főállásban távmunkásként az IT csapatot erősítem, webes fejlesztésekkel foglalkozom, valamint a vállalkozásban is lassú léptekkel haladok előre.

Az elmúlt öt évben tehát sokat fejlődtem webes fronton, kaptam jó ajánlatokat, és ami a legfontosabb, kialakult az irány, hogy a következő öt évben merre szeretnék menni. Mint kiderült, a web számomra nagyon fontos, de egyre kevésbé programozói szempontból. Hihetetlen közeg, de ahogyan látom, ma még igen kevesen fogják meg olyan oldaláról, amivel igazán értéket lehetne teremteni. Terveim között van már most több olyan projekt, mely a webet és a valós életet hozná közelebb egymáshoz. A jövőben, ha már értékelhető eredményeket produkálnak, akkor a Weblabor hasábjain mindenképpen fogok értekezni róluk: az ötletről, a megvalósulásról, és hogy mennyire váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Ádám engem is megkeresett azzal a kéréssel, hogy publikáljak a Weblabor hasábjain. A felkérésnek eleget fogok tenni, már számos írás félkész állapotban leledzik. Elsősorban elvontabb témákkal fogok jelentkezni, melyek remélhetőleg másokat is gondolkodásra sarkallnak majd.

 
1

Korábban egy DOS-os program

kuka · 2010. Okt. 24. (V), 17.51
Korábban egy DOS-os program révén találkoztam először a hypertexttel
Rákérdezhetek? Dan Rollins TECH Help! programja volt az?
2

xType

Max Logan · 2010. Okt. 24. (V), 19.08
Ha jól rémlik, akkor egy xType nevű kis DOS-os program volt. Talán a PCX vagy a Chip magazin programozói vagy OLVASOK rovatában találtam ('97 környéke). A CD mellékletek még megvannak, ha érdekel előkeresem ...
3

DPG

Török Gábor · 2010. Okt. 24. (V), 19.48
Én is a DPG Webmester csatornáján nevelkedtem.