Weblabor

Az a kijelentésem, miszerint Ifju véleménye (ti. hogy ezek a fordítások hülyén hangzanak és nem adják vissza a lényeget) szubjektív, nem szubjektív vélemény, hiszen egyértelműen alátámasztja az, hogy Ifju nem támasztotta alá semmivel :) Tudtok követni?



Summázva akkor a lényeget: nem amellett agitáltam a bejegyzésben, hogy tessék magyarul használni ezeket a kifejezéseket, mindköznapian csak használtam őket. Ifju megjegyzése alapján azonban az az érzése támad az embernek, hogyha nem az ő ízlésénk megfelelően cselekszik, akkor ezzel máris közellenséggé minősíti magát, mivel rá kívánja kényszeríteni az akaratát másokra. Bizonyos szempontból zseniális fogás, bár kissé diktatórikus ízű.



Teljesen érdektelen, hogy milyen széles szakmai konszenzuson alapul, mert pont ugyanannyira (vagy még kevésbé) fog tudni utánuk nézni egy kezdő angol szövegekben, tekintve, hogy mindegyiknek több lehetséges fordítása is szóba jöhet. Tehát vagy ezeket sem volna szabad használnunk, vagy Ifju érve nem áll meg a lábán.



Vajon létezik franciáskodás és angolkodás is? Na mindegy, ez mellékszál. Inkább kíváncsi volnék rá, hogy mitől lesz önkényes, avagy hogy lehetne nem önkényesen (megjegyzem ezek a fordítások már mind napvilágot láttak nyomtatott könyvekben, így az önkényesség vádját kifejezetten indokolatlannak érzem – mindenesetre ez is hatásosan hangzik, és nyomot hagy az olvasóban).



És az ésszerűség határait te, Ifju vagy az én tisztem-e kijelölni? Esetleg másé?



Ez a te álláspontod. Más szerint az nehézkes, ezért legyen csak angol. Szerintem az nehézkes, így legyen inkább csak magyar. Kié a mérvadó?



Nyilván nekem is egyszerűbb lenne nem fáradni azzal, hogy több tucatnyi percet vesztegetek egy vitával, kevesebb energia két visszajelzés letojása, mint az azzal való foglalkozás. Szeretném, ha arról az oldalról is belegondolnál a helyzetbe, hogy a) én is ugyanennyi energiát fektetek a vitába; b) magam ellen dolgozok, mert ha nem méltatom válaszra, akkor csendben elsikkad, én pedig sokkal jobban jövök ki belőle; c) mindezek mellett tartom magam a véleményemhez. Ami pedig azt illeti, szerintem távkiértékelsz ez esetben, én legalábbis nem érzem úgy, hogy sértődötten válaszoltam volna a hozzászólásodra, Ifjuéra is csak úgy, ahogy az szerintem érthető figyelembe véve azt a verbalitást, amivel élt. Remélem nem égbekiáltó vétség az, hogy merem védeni az álláspontom (és személyem?) annak ellenére, hogy ti másikon vagytok.

Amennyiben arról vitatkoznánk, hogy ismét alkalmazni kéne a halálbüntetést, te ellenérvnek tekintenéd azt, hogy az elmúlt húsz évben alacsony volt a kiosztott halálbüntetések száma?

Magyaríthatnánk a triggert úgy is, hogy "ravasz", elvégre a pisztolyon is triggert nyomkodnak a cowboyok. :)

The possibilities are endless.

Én sem szeretem a szakkifejezések magyarítását, főleg ha a magyar változat önmagában nem elég ahhoz, hogy elmagyarázza, miről is van szó. Mindenesetre azt fontosnak tartom, hogy legalább a fogalom első előfordulásánál megemlítsük az "eredeti" angol változatot, hogy segítse a további kutatást.

Engem ez az egész Sákszpír Vilmosra emlékeztet. :)

A magam részéről inkább vagyok amellett, hogy használjuk az angol kifejezéseket józan ésszel, mert egyszerűen könnyebbé teszi a tájékozódást, és pl a változó és a tömb kifejezések pedig már meghonosodtak annyira, hogy egyértelmű legyen, mi az.