ugrás a tartalomhoz

Új tárhelyszolgáltatónk: a PHPHost

Hojtsy Gábor · 2007. Aug. 7. (K), 22.54
Az előre bejelentett ma esti karbantartási szünetünk egy gondosan előkészített váltási folyamat egyik lépése volt. Az eddig a Wish Internet Consulting által támogatott tárhelyszolgáltatásunkat a PHPHost szolgáltatásai váltják fel. Ezt a gondos szemek a lábléc változásából is észrevehették. A levelezőlistáinkat egyelőre továbbra is a Wish hosztolja, ezek költöztetésének végrehajtása még gondosabb előkészítést igényel.

Szintén a váltás előkészítéseként váltottunk korábban Colorer take5 alapú (a szervert terhelő) kódszínezőről a JavaScript alapú SyntaxHighlighter-re, bár ezt külön nem jelentettük be. Néhány más, a szerver terhelését is befolyásoló, ám kívülről nem látható változást is végrehajtottunk az elmúlt időszakban, az új szerverre költözéssel pedig azt reméljük, hogy tovább érik ez a gyümölcs.

Továbbra is terveink között szerepel a webhelyet működtető rendszer és navigációs illetve grafikai megoldások modernizálásra, mert úgy látjuk, hogy itt lenne az ideje a web új kihívásainak való megfelelésre.

Egyelőre reméljük mindent sikerült korrektül beállítanunk, és zavartalanul folyhat tovább a webfejlesztői közösség épülése az eddig kitaposott úton. Ezúton is szeretnénk hálás köszönetünket tolmácsolni a Wish munkatársainak, akik hosszú évekig biztosították a Weblabor technikai hátterét, és akik közül Bártházi András továbbra is aktív szerkesztőségi tagunk marad.
 
1

szolgáltató - picit Off, elnézést érte :)

virág · 2007. Aug. 8. (Sze), 06.41
Érdekes, hogy mindig panaszkodunk (joggal!), hogy a legtöbb szolgáltató nem ad PHP-ból 5-ös verziót, én azonban ugyanennyire hiányolom azt, hogy MySQL-ből sem adnak 5-öt, pedig ugyancsak ki lehet használni a benne rejlő új szolgáltatásokat(!). Ezt csak margóra "mondom", mert kiváncsiságból megnéztem az új szolgáltatótokat és ott is csak 4-es van, pedig semmiből nem állna felrakni egymás mellé a két MySQL-t.

Hátha ezzel ösztönözni lehetne, hogy a PHP programozók a olykor iszonyúan silány SQL tudásukat, eszköztárukat kibővítsék... :-) (oké! néha van PostgreSQL, azon lehet bármit futtatni, csakhát ugye PostgreSQL-t alig használ valaki)
2

MySQL verzió

Bártházi András · 2007. Aug. 8. (Sze), 08.10
Mind a Wish, mind a PHPHost vegyes szerverkörnyezettel dolgozik, a Weblabor mögött tudtommal a legfrissebb MySQL van most, és korábban is MySQL 5.x volt.
3

okok

breakline · 2007. Aug. 8. (Sze), 13.38
Volt valami oka a váltásnak egyébként? Vagy célja? És ezekszerint várhatunk valamiféle redesign-t is?:)
4

várni lehet :)

Hojtsy Gábor · 2007. Aug. 8. (Sze), 14.26
Mi is várunk :) Izé akarom mondani, egyelőre javítunk minden hibát, ami felmerül (mert felmerül, mégiscsak egy eléggé összetett rendszerről van szó).

Valóban cél sok tekintetben megújulni (kicsit koncepcióban, nagyon technikailag), ez azonban még némi időt vesz igénybe.
5

ráérünk

breakline · 2007. Aug. 9. (Cs), 13.05
megvárjuk:)
6

SyntaxHighlighter, sorszámok másolása

attlad · 2007. Aug. 17. (P), 18.05
Kár, hogy másoláskor a sorszámokat is másolja, persze van rectangular selection egy normális szövegszerkesztőben, de azért jobb lenne sorszámok nélkül.
7

firefoxban nem

Hojtsy Gábor · 2007. Aug. 17. (P), 20.47
Firefoxban nem másolja a sorszámokat, én ott teszteltem. (Bevallom más böngészőben én nem teszteltem). Most látom, hogy Safariban valóban másolja a sorszámokat is. Hm.
8

Firefox

attlad · 2007. Aug. 19. (V), 16.16
Firefoxot használok, kijelölésnél valóban nem jelöli ki, de mivel egy sorszámozott lista, ezért ha bemásolod valahova (mint sima szöveg), akkor ott vannak a sorszámok, legalábbis nálam.
9

Lista emulálás

kris7topher · 2007. Aug. 24. (P), 11.46
Ennek elkerülésére nem lehetne a listát egy elég magas backgrond imagevel emulálni? akkor nem másolódna...
Igaz ez felvet néhány accessibility kérdést, de itt lehet, hogy a usability fontosabb lenne
10

betűméret

Hojtsy Gábor · 2007. Aug. 25. (Szo), 10.16
És hogyan tudjuk megmondani, hogy milyen betűméretet használsz? Mihez igazítsuk a számok méretét? Mi történjen, ha megnöveled a betűméretet a böngészőben?
11

Kitakava

Joó Ádám · 2007. Aug. 26. (V), 17.45
Mi lenne, ha egy fedésbe hozott elemmel kitakarnánk a számot, így azt nem lehetne kijelölni?
12

operában sem

kgyt · 2007. Okt. 5. (P), 08.18
Megnéztem Operával és abban sem másolja a sorszámozást.