ugrás a tartalomhoz

Nem jött be a nofollow?

Hojtsy Gábor · 2006. Jún. 4. (V), 21.10
Jeremy Zawodny Nofollow No Good? című blog bejegyzésében elemzi a másfél éve a Google által javasolt és bevezetett nofollow jelzés hatását a linkelésre és általában a részvétel alapú tartalomfejlesztésre. Ben Hammersley még a tavalyi Google bejelentés melegében fogalmazta meg Let no fellow nofollow, lest we all lie fallow cím alatt az elutasító véleményét, melyet ugyan Jeremy nem említ, de következtetéseit tekintve nagyon hasonló eredményre jut.

Jeremy szerint a linkek elhelyezésének pszichológiája változott meg azzal, hogy a keresők nagy adatbázisokat építenek fel azokból, így a link mint egy véges készletű érték jelentkezik, amiből nem adunk feltétlenül, hátha kimerülnek a lehetőségeink. Mint ahogy Ben is megállapította, a spammerek teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy használunk-e nofollow értéket vagy sem, úgy sem kerül semmibe a kéretlen hozzászólások és trackback pingek beküldése. Ez nem változtatta meg a beküldési morált a spammerek körében, Jeremy szerint viszont az emberek körében jelentős változást váltott ki, hiszen sokszor inkább visszatartják magukat a tartalom hozzáadástól, a hozzászólástól, ha a teljes értékű linkelés lehetőségét elvesszük tőlük.

Jó kérdés ezek után, hogy mi a kiút, teljesen elvetélt próbálkozásnak itélhetjük-e a nofollow kezdeményezést? Ben szeint elveszítjük vele a feltérképezett link struktúrát, hiszen sok esetben nem biztosan szándékosan használt, ráadásul az alkalmazása éppen hogy nagyobb erőket ébreszt a spammerek körében:

If rel="nofollow" works, if it's applied universally, it will actually have the reverse effect. It actually gets less effective the more it is implemented. Why? Because the comment spamming sites are in competition with *each*other*, and not with any legitimate businesses. They're not so much trying to get the best pagerank for their term, as trying to get a better one than their rivals. That's a key distinction. If the playing field is levelled by rel="nofollow", then everyone involved will be forced to try all the harder to get their links out there.

Jeremy, mint Yahoo alkalmazott egyelőre csak egy perspektívát tud adni konkrét megoldás helyett, egy rózsaszín világról, ahol a keresőmotorok majd megoldják helyettünk a problémát anélkül, hogy ártalmas üzletiességet kellene a linkelésbe vinnünk:

Look. Linking is part of what makes the web work. If you're actually concerned about every link you make being counted in some global database of site endorsements, you're probably over-thinking just a bit. Life's too short for that, ya know? Link and be linked to. Let the search engines sort it out.

Meg kell jegyeznünk, hogy technikai okok miatt egyelőre (sajnos hosszú ideje) a Weblaboron minden tartalomban található link nofollow jelöléssel kerül közzétételre, mint ahogy a fenti linkek is. Így sajnos mi is a ló túloldalán ácsorgunk már hosszú ideje. Hogy ezt miként fogjuk feloldani a jövőben, az a szerkesztőség döntésén, és természetesen fejlesztésre fordítható idején múlik.
 
1

tartalmak

Őry Máté · 2006. Jún. 4. (V), 22.01
az ok, h a hszekben úgy van, de sztem azt a tartalmat, amiben ilyen link van, egy az egyben törölni kell…
8

drupal

Őry Máté · 2006. Jún. 5. (H), 10.14
továbbvíve a dolgot, érdemes lenne a commentpontozós modulban nofollow küszöbértéket beállíthatóvá tenni…
2

Pszichológia

tiny · 2006. Jún. 4. (V), 22.02
Nem tudom miért gondolták, hogy bánki is megnézi, hogy van-e follow. Általában nem azért szól hozzá az ember, hogy kapjon egy linket a weblapjára. Legalábbis én így vélem.
3

szvsz de

erenon · 2006. Jún. 4. (V), 22.24
1: ha jól értem, a botok nem botolják végig ezeket a linkeket
2: a népszerűbb oldalakon, ahol tartalmat lehet hozzáadni (pl.: wiki) sok sok spam volt-van, mert az emberek/botok odamennek, nyomnak egy "szép az oldal, van itt vmi -link-" és már megis van a reklám magadnak.
4

értékes is

Hojtsy Gábor · 2006. Jún. 4. (V), 22.31
Jeremy azt a véleményt hangoztatja, hogy az értékes hozzászólók is várnak valamilyen viszonzást (még ha ez így direktben nem is fogalmazódik meg bennük). Nyilván a dejó az oldalad és az enyém is, néz meg itt típusú hozzászólás nem érték, amiatt nem fáj senkinek a feje, ha ettől elveszi az emberek kedvét a nofollow.
5

kétségtelen

erenon · 2006. Jún. 4. (V), 22.35
ahogy így belegondolok, ha mindenki minden linket követhetetlenné tenne, akkor a google nem működne, és kénytelen lenne kivenni ezt a képességet a bot reperetoárjából.
Akkor csak a "találtam(és hogy?) ezt a jó oldalt, nézzétek meg" típusú házigazdai blogbejegyzések éltetnék a szabályos keresőket.
9

hm

Anonymous · 2006. Nov. 23. (Cs), 03.16
Én is a nofollow ellen vagyok, különösebben nem látom értelmét.

Viszont azt nem értem, hogy az egyik oldalam esetében mégis megtalálták a nofollow-izált linkemet.

Amúgy szerintem a helyes megoldás, ha már mindenképp nofollowizálni akarnak, hogy legyenek kiszűrve a durva spamek, mert azért spam és spam között is van különbség.

Nem mind1, hogy valaki egy "diszkrét" szöveges linket helyez a commentben, mint például most én ;)
Structured Settlement Forum

vagy valaki szó szerint telepakolja azt. (de erre nem mutatnék példát, egyrészt nem etikus, másrészt undorító, harmadrészt úgyis ki lenne moderálva)

Láttam már nem egy oldalon olyan kommenteket, ahol kb 10 görgets után értem a végére és ez mind mind kulcsszavs link volt.

Egy másik dolog. Miért van a blog gazda/webmester. Be lehet állítani, hogy neki jóvá kell-e hagynia a bejegyzést avagy nem. Ez sok esetben kiszűri ezeket a spameket.

Tényleg amúgy a nofollow ellen lehet védekezni? (pl ellenkód? :D)
10

off: Most te reklámozol?

Jano · 2006. Nov. 23. (Cs), 12.16
Már egy másik topikban is toltad ezt a linkelést erre az oldalra. Tehát pont azt csinálod amit utána undorítonak nevezel.
6

Én még...

-zsolti- · 2006. Jún. 5. (H), 00.54
...ott vagyok lemaradva, hogy eleve nem értem, mi szükség van erre a nofollow-os bohóckodásra. (*) Felmerült az értékes hivatkozás vs. nem értékes hivatkozás problémája - ha egyáltalán van ilyen probléma: ki dönti el, hogy mi értékes, a szerkesztő? Számomra több mint vicces, ahogyan a site-tulajdonos kattogtatja az adminfelületen, hogy melyik link követhető és melyik nem. Ennél diktatórikusabb hozzáállást nem is nagyon lehetne elképzelni, és akkor persze öhm, webkettő, halleluja. Gyakorlatilag vissza az 1.0-hoz, vagy még az elé: majd én megmondom, hogy mi a jó link, és ki kaphat backlinket az oldalamon.

* Nekem attól nem fog fájni semmim, hogy mások is "kapnak a PR-ből", kommentspam ellen pedig vannak remek módszerek, amik már be sem engedik a gyanús hozzászólásokat.
7

Komment spam

attlad · 2006. Jún. 5. (H), 01.28
Van az a "nice site" komment spam. A következő lépés lehet olyan automatikus, nehezen szűrhető komment spam, ami vhogy kapcsolódik a témához.

(1. Pl. van egy blogbejegyzés. 2. Spambot automatikusan rákeres vmi blogkeresőn ki írt hasonló dologról. 3. Küld egy hozzászólást amiben benne a spam site linkje (mint a hozzászóló weblapja) és a kapcsolodó, ismeretlen blogbejegyzés linkje (esetleg idézett szöveg) meg némi körítő szöveg, amivel "legalizálja" a spamet.)