ugrás a tartalomhoz

Keresés a Weblaboron a Google használatával

Hojtsy Gábor · 2006. Jan. 6. (P), 08.44
Előfordul, hogy a Weblabor keresőjével valamilyen probléma adódik, és nem a megfelelő találatokat adja, de az is könnyen elképzelhető, hogy több olvasónk jobban boldogul a már ismert Google keresőfelülettel, ehhez vannak Greasemonkey szkriptjei vagy böngésző kiterjesztései, melyek már testreszabják számára a kereső megjelenését. Ezért készítettük el a Weblabor kereső plugin mellett a webhelyünkön Google segítségével kereső kiegészítőt is.

A részletes keresés oldal alján érhetőek el a Weblabor keresőt, illetve most már a Google Weblaborra korlátozott keresését biztosító kiegészítők, melyek számos böngészőbe telepíthetőek.

Az utóbbi plugin kialakítása közben ötlött fel bennem a gondolat, hogy mennyire egyszerű lenne kialakítani egy olyan kis Mycroft kereső kiegészítés generátort, mely hasonló Google webhely szintű keresőket hozna létre. Mivel a teljes kereső plugin az alábbi forráskóddal elkészíthető, és csak néhány ponton kell benne átírni a webhelyhez kapcsolódó értékeket, nem lehet nehéz feladat a megvalósítás. Ha valaki elkészít és hosztol egy ilyen szolgáltatást, azt természetesen nagyon szívesen meghirdetjük. A részletes keresés oldalunkon szintén elérhető Internet Explorer 7-ben is működő OpenSearch megoldás egy kicsit más ugyan, de bonyolultságát tekintve hasonló feladat.
<search 
   name="Weblabor (Google)"
   description="Weblabor Kereses (Google)"
   method="GET"
   action="http://www.google.com/search"
   update="http://weblabor.hu/misc/mycroft/wlgoogle.src"
   updateCheckDays="7"
   queryEncoding="UTF-8"
   queryCharset="UTF-8"
>

<input name="as_q" user>
<input name="as_sitesearch" value="weblabor.hu">
<inputnext name="start" factor="10">
<inputprev name="start" factor="10">
<input name="ie" value="UTF-8">
<input name="oe" value="UTF-8">

<interpret 
    browserResultType="result" 
    charset = "UTF-8"
    resultListStart="<!--a-->" 
    resultListEnd="<!--z-->" 
    resultItemStart="<!--m-->" 
    resultItemEnd="<!--n-->"
>

<browser
  update="http://weblabor.hu/misc/mycroft/wlgoogle.src"
  updateIcon="http://weblabor.hu/misc/mycroft/wlgoogle.gif"
  updateCheckDays="7"
>

</search>
 
1

érdekes egybeesések

Hojtsy Gábor · 2006. Jan. 13. (P), 22.56
Éppen most jelent meg (és blogmarkoltuk is) a Rollyo keresőgép generátor Firefox keresőplugin előállítója, amivel hasonló keresők is előállíthatóak.