ugrás a tartalomhoz

A Firefox feles verzió ugrása talán túl szerény!

Jano · 2005. Dec. 7. (Sze), 18.30
Végigolvasva a Sitepoint Tech Times Firefox 1.5 - újdonságok webfejlesztőknek című szakaszát, ez volt az első gondolatom, s bár a Weblaboron már esett szó a Firefox 1.5-ről, úgy érzem a "nagy dolgok" mellett nem lettek kihangsúlyozva a kisebbek. Miközben a világot uraló Internet Explorer még a PNG képek teljeskörű kezelésére se képes, addig a Firefox 1.5-ben megjelent a grafikus programok két nagy irányzatának megfelelő pixelgrafikus rajzolást lehetővé tevő <canvas> elem és a vektorgrafikus rajzoláshoz az SVG támogatás. Ha megnézzük a hírlevélben linkelt példákat, gyorsan nekünk is eszünkbe fog jutni jónéhány alkalmazási lehetőség. Aztán eszünkbe jut a statisztika.

A hírlevélben tovább részletezik az újdonságokat. Ezek felsorolása:

CSS

  • Saját kurzor kép támogatása (IE is tudja)
  • CSS számlálók támogatása. Lehetővé válik belső listáknak az 1.2.3 típusú számozása.
  • Körvonal (Outline) tulajdonság támogatása. Ennek segítségével úgy lehet szegélyt (keretet) adni egy elemnek, hogy ne tolja el, méretezze át. (Ezt eddig csak moz- előtaggal működött Firefoxban, a Web Developer eszköztár ennek segítségével jelöli meg az elemeket a Kiemelés menüpont alatt.)
  • Tipográfusok és nyelvtan guruk kedvére az idézeten belüli idézetek támogatása.

CSS3 újdonságok

  • "Oszlopokba" tördelés. Amit újságokban megszoktunk.
  • :only-child (egyetlen gyerek) pszeudo osztály támogatása
  • overflow-x, overflow-y támogatása (IE is tudja)
  • Újabb előre definiált kurzor értékek (főleg webes alkalmazásoknál jöhetnek jól)

JavaScript

A lényeges dolog, hogy már XHTML oldalon is támogatja az innerHTML-t. Ez egyesek szerint nem túl jó ötlet, hiszen a document.write() is azért lett letiltva, mert esetleg belerondíthat a programozó vele a jól struktúrált XML-be. Gyakorlatilag azonban az XMLHTTPRequest-es megoldásoknál nagyon megkönnyíti a fejlesztők dolgát. Direkt azért nem AJAX-ra hivatkozom, mert abban az utolsó betű - az X - az XML-es adatcserére utal, innerHTML-nél pedig akkor igazán kihasználható a lehetőség, ha szerver állítja elő az (X)HTML kódot.
 
1

CSS bugok

Anonymous · 2005. Dec. 7. (Sze), 19.14
Az 1.5ös még bugzik, szal nem túl szerény. A float-clear párost nem túl jól kezeli.
2

Link?

Bártházi András · 2005. Dec. 7. (Sze), 20.14
Mutatnál egy linket is, ahol ez ki van fejtve? Egyébként float bug vagy nem float bug, az SVG, <canvas>, JS 1.6 bevezetése egy igen-igen jelentős lépésnek számít szerintem.

-boogie-
3

Sajna nem...

janoszen · 2005. Dec. 7. (Sze), 21.15
Sajnos nem találtam meg én sem, sem azt, hogy hol lehet bejelenteni. Ha egy elem float:valamerre és clear:valamerre egyszerre, és ebből több van egymás alatt, a clear:valamerre elvész.
4

Konkrét példát mutatnál?

Jano · 2005. Dec. 7. (Sze), 21.33
Tudnál mutatni konkrét példát? Akár felrakva valahova, akár ide beírni úgy ahogy bugzik.
6

egy másik témában

Hojtsy Gábor · 2005. Dec. 8. (Cs), 09.07
Lehetőleg egy új fórum témában, vagy egy már korábban erre a célra nyitott témában.
5

Bejelentés

Bártházi András · 2005. Dec. 7. (Sze), 23.45
Bejelenteni itt lehetne, ha lenne mit: https://bugzilla.mozilla.org/

-boogie-
7

1.5 ok

teki · 2005. Dec. 8. (Cs), 10.27
Sztem az 1.5 jo valasztas. Mint user
nem latok lenyeges kulonbseget 1.0 es 1.5
kozt, de igy nem is gaz, hisz ez csupan
egy update.


--
tejfel | http://tejfel.atw.hu | icq:#8330538
8

Új felhasználási módok

Jano · 2005. Dec. 8. (Cs), 11.29
Azt gondolom, hogy az SVG és <canvas> támogatás olyan új felhasználási modókat nyújthat ami megérdemelné, hogy egy egész verziószámot lépjen a böngésző. Persze funkcionálisan mint végfelhasználónak az alap Firefox 1.5 olyen apróságokat hozzott csak mint a fülek átrendezése, de már a kiegészítők között vannak pl a fül előnézet, "tabPosé" tipusú bővítések amik az új <canvas> elemre épülnek és a végfelhasználónak szólnak.
9

Nézőpont kérdése

teki · 2005. Dec. 8. (Cs), 12.17
Sztem ez nezopont kerdese. Mint "platform" tenyleg sok ujdonsagot hozott, a kiegeszitok majd sokmindent ki is hoznak belole, de a felesegem pl. nem hasznal semmilyet, s a ful atrendezesen kivul nem nagyon van latvanyos ujdonsag.

O nem tudom hogyan tudja a canvas-t kihasznalni.

Az SVG udvozolendo, de pl. a http://www.geocaching.hu/documents.geo?id=svg_aggtelek meg nem megy. Gondolom maj fixalodik stb., de ha ez is olyan tema lesz, hogy ahany fele megjelenito annyi fele keppen kell talalni, akkor meg jo ido kell az elterjedeshez.

--
tejfel | http://tejfel.atw.hu | icq:#8330538
10

GZip

bbalint · 2005. Dec. 8. (Cs), 17.43
(sajnos) úgy tűnik, Firefox nem tudja kezelni a beGZip-elt SVG-k :-/

bbalint
21

Tapasztalat

Bártházi András · 2005. Dec. 8. (Cs), 21.57
Abszolút informálatlan vagyok - melyik az, amelyik böngésző(-bővítmény) tudja? Az XML-re épülő SVG-nél ez egy tényleg hasznos lehetőség (hiánynak) tűnik.

-boogie-
25

adobe

bbalint · 2005. Dec. 9. (P), 10.08
az Adobe SVG Viewer megnyitogatja szépen a tömörített SVG is, illetőleg szerintem jobb, mint a Firefox-os SVG (nagyítás van benne, pl.)

de! az előbbi öt percben sikerült kisütni egy "megoldás":
mivel a firefox tud gzip-es kódolással küldött tartalmakat kezelni, ezért csak annyit kell csinálni, hogy beállítani a szerver konfigurációs filéjében, hogy az svgz kiterjesztéshez az gzip kódolás tartozik; ezt apache esetén a következőképp lehet elvégez:

AddType image/svg+xml .svgz
AddEncoding x-gzip .svgz
és a webszerverről lekérve egy .svgz kiterjesztésű filét, máris csak a csodálatos SVG látszik.

bbalint
11

Exploit

Anonymous · 2005. Dec. 8. (Cs), 19.48
Pfff..

Itt egy exploit az 1.5-öshöz is:

http://packetstormsecurity.org/0512-exploits/firefox-1.5-buffer-overflow.txt

Végleg nevezzük át BUGrókának vagy EMB-nek (Easy Memory Burner)-nek :D
20

Nagy a szád

Bártházi András · 2005. Dec. 8. (Cs), 21.56
De csak flame-elsz. Légyszi tedd máshol... :) Ez nem az a portál.

A többi böngésző is rendelkezhet hasonló hibákkal, és nem az a lényeg, hogy van-e benne hiba, vagy nincs, hanem hogy mennyi idő múlva fogják javítani. A Firefox és a többi alternatív böngésző esetén szerencsére gyorsan. Ez az egy hiba pedig sehol sincs a hozott fejlesztői lehetőségekhez képest, akármit is írsz itt névtelenül kedves anonim flémelő barátom. :))

-boogie-
12

<Nincs cím>

Anonymous · 2005. Dec. 8. (Cs), 19.51
Ha még mindig nem hiszed, az exploit hegyekről a cikk: http://www.securityfocus.com/brief/73

Ennyit arról, hogy milyen szüperbiztonságos megaböngésző, meg a verzió?szám? Maradtak volna a 0.98(Alpha1)-nél :D Nem zavarna ha nem kéne párszáz gépről nekiálni leírtani ezt a fost.
13

<Nincs cím>

Anonymous · 2005. Dec. 8. (Cs), 19.53
Gonodolom Opera megy a helyére. Vagy back to sexPlorer?
14

És mit raksz a helyére?

Jano · 2005. Dec. 8. (Cs), 20.02
MI az a csúcs biztonságos böngésző amit a helyére raksz? Hibátlan program nincs. FF-nál legalább megvan az esély, hogy hamarabb javítják.
16

<Nincs cím>

Anonymous · 2005. Dec. 8. (Cs), 20.34
Én Operűt nyomnék.

Vágjátok ha az IE 7.0ról derülne ki kiadás után, hogy zoral hibákat tartalmaz akkor itt milyen pocskondiázás folyna. Most, hogy a bugróka a szar mindenki csendben marad :D
17

Arcmester

Dualon · 2005. Dec. 8. (Cs), 20.40
Én igazából a bátor, önmagát vállaló fellépéseden gondolkodom.
Egyébként ha a "hallgatók" a FF-imádat bűnébe, nos, Te épp az ellenkezőjébe estél; zavar, hogy a Firefox népszerű, szeretik az emberek, és akadnak elfogult védői? :)
A feltétlenül nekem szánt folytatást kérlek magánba.

A Firefoxnál at 1.5 mindenképp indokolt, a 2.0-t - épp a felhasználói élmény kevésbé jelentős változása miatt - picit soknak érezném. (Viszont megyek is, megnézem, mit terveznek a 2.0-ba.) Nyilván lesz még nem egy hiba, de bízom abban, hogy az eddigi ütemben javítják ezeket.

Dúalon
http://e-arc.hu/
18

Write only?

attlad · 2005. Dec. 8. (Cs), 20.54
Megnéznéd oldalt a blogmarkokat, még ott van egy IE hiba 0 hozzászólással:
http://weblabor.hu/linkek/10752

Ezt is nézegetheted:
http://weblabor.hu/linkek/10464
http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=30238

Secunia vagy egyéb ilyen oldalon egyéb, javítatlan IE hibákat is találhatsz, nem kell arra IE 7-ig várni.
19

Bugroka

Jano · 2005. Dec. 8. (Cs), 21.14
Engem az a hozzállás zavar, hogy "bugróka" én se hívom "Microfosnak", pedig jópár óra plussz munkát és idegességet okozott már nekem az IE. A Firefox pedig nem szolgált rá egy ilyen elnevezlsre, nem arról híres, hogy minden nap új hibát találnának benne. Igen előfordul, hogy bugok vannak benne, de mint mondtam nincsen hibátlan böngésző.

A véleményedet igazából tényleg akkor tudnám komolyan venni, ha nem anonymousként jelentjeznél be.

Ha neked az Opera a kedvenced akkor sokkal szimpatikusabb, ha annak előnyiről írsz és nem a másikat ócsárolod.

Ez az elnevezős móka meg maradjon meg a politikusoknak...
24

<Nincs cím>

Anonymous · 2005. Dec. 9. (P), 07.57
Nem kelleme "bugrókázni", mert akkor ugyanolyan szintre süllyedsz, mint akik a Windowsot és az IE-t "fikázzák" hasonló stílusban. Szerintem is jobb választás pl. az Opera. Az legyen az én magánügyem, hogy a Firefoxot kifejezetten nem szeretem, de azt még kevésbé ha valakik kigúnyolják mások munkáját, de ennek biztosan az is az oka, hogy sokan már-már nevetségesen, elvakultan kitartanak egy-egy termék mellett. De hajrá.

"Vágjátok ha az IE 7.0ról derülne ki kiadás után, hogy zoral hibákat tartalmaz akkor itt milyen pocskondiázás folyna. Most, hogy a bugróka a szar mindenki csendben marad :D"

Ebben az a szörnyű, hogy igazad van...és észre sem veszik.
26

Mutass

Bártházi András · 2005. Dec. 9. (P), 10.49
Ebben az a szörnyű, hogy igazad van...és észre sem veszik.
Akkor légyszi mutass egy olyan Internet Explorerrel kapcsolatos hírt, melyben a hozzászólók egységesen pocskondiázták az Internet Explorert. Mindenki magából indul ki.

-boogie-
27

Miért Opera?

Jano · 2005. Dec. 9. (P), 12.21
Csak annyi a kérdésem, hogy szerinted az Opera hibátlan? Mert nekem van egy olyan érzésem, hogy te pontosan abba a hibába estél, mint amit kritizálsz. A másik dolog amit észre kéne venned, hogy a Firefoxosok sohasem Opera ellen, csak IE ellen beszélnek. Vagy téged az zavar, hogy a FF-ot ugyanoda sorolod mint az IE-t és szerinted mindenkinek Operát kéne használni? Mert akkor megint ott vagyunk, hogy elvakult vagy.

Elmondom neked öszintén, hogy én azért nem használok Operát mert a FF-ra tértem át IE-ről és most úgy tünik, hogy ebben megvan minden (vagy legalábbis elég sok minden) ami nekem kell. Ezért nincs bennem elég nagy hajlandóság arra, hogy próbálkozzak más böngészőkkel. Vagyis nem biztos, hogy racionálisan döntöttem. Ha írnál egy bemutató cikket, vagy bejegyzést amiben felhívnád a figyelmemet olyan dolgokra amik téged lenyügőztek az Operában akkor lehet én is találnék közöttük olyat amire azt mondanám, hogy huu ez kell, és miért nem tud ilyet a FF és váltok.

Ha neked nincs kedved ilyet írni, akkor linkelj be eseteg oldalt ahol szerinted jól bemutatják az Opera okosságait. Az ilyeneket mindig szivesen olvasom.
28

Opera

Bártházi András · 2005. Dec. 9. (P), 14.29
Az Opera egy kiváló böngésző. Én gyakran használom mióta ingyenes lett, bár az átszokás még nem történt meg. :)

-boogie-
30

FF => Opera

Tome · 2005. Dec. 9. (P), 18.29
Gondolom megvan az oka, hogy miért kell néha Operát használnod FF helyett.
Kíváncsi vagyok rá! ;)
31

Flash

Bártházi András · 2005. Dec. 9. (P), 19.29
A (hibás) AdBlock miatt használtam, mivel nem mentek a Flash animációk, és meg akartam nézni néha párat. Mondjuk amióta ez megoldásra került (szántam rá 2 percet :), azóta megintcsak ritkábban használom, de azért még jó böngészőnek gondolom. Firefoxhoz van fenn 24 kiterjesztésem, és ennek nagyon nagy részét használom is - ezt tutira nem fogja pótolni egy ideig az Opera.

-boogie-
32

Kiterjesztések

Tome · 2005. Dec. 9. (P), 20.58
Ha lesz időd, valamilyen formában közkincsé tehetnéd ezeknek a kiterjesztéseknek a listáját. Gondolom a 24-ből van pár olyan ami nem biztos, hogy mindenki számára ismert...
Bombázlak ám a kér(d)éseimmel! :)
23

Exploit hegyek...

Bártházi András · 2005. Dec. 8. (Cs), 22.04
Ezek az említett "exploit hegyek" konkrétan egy darab egy kicsit fentebb is belinkelt hibáról szólnak, illetve megemlítik, hogy a múltban is voltak hibák. Amiket hihetetlenül gyorsan javítottak. A többi részét a hozzászólásodnak pedig inkább nem is minősíteném.

Egyébként örülök neki hogy beszélünk róla, de inkább valódi véleményeket hallgatnék meg a Firefox 1.5 új lehetőségeit illetően, nem ilyen FUD gyanús flame-eket aninom barátunktól.

-boogie-
15

JavaScript Console

attlad · 2005. Dec. 8. (Cs), 20.24
A JavaScript Console jelzi a CSS hibákat.
22

Igen

Bártházi András · 2005. Dec. 8. (Cs), 21.59
Én már számos elgépelést találtam ennek köszönhetően. :) A Console^2 kiterjesztést, ha még nem fedezte fel valaki, abszolút javasolni tudom. Nem is értem, miért nem került be eleve a Firefox-ba (mondjuk talán azért, hogy külön fejlődni tudjon).

-boogie-
29

Egy bőséges lista a Firefox 1.5 újdonságairól

Anonymous · 2005. Dec. 9. (P), 15.39
http://www.squarefree.com/burningedge/releases/1.5-comprehensive.html